Paszternák Éva: Én itt...Te ott

[Paszternák Éva]

Álmok, mesék vissza-visszajárnak
abból a zsenge-édes korból,
mikor a tűzhely láza tombol…
Hamvas-vágy remény-pírt
arcunkra dorombol.
Akkor még meleg volt a reggel,
most őszbe fordult fejjel
éjszakám harangja
messze-messze kondul;
Mezsgyéket szakítva áhítatot koldul.

Édes-keserű…víg-bolond élet
csoda, hogy vagy…csoda, hogy élek.

Szavaink voltak lábtörlő szegélyek,
szemünkből menekült a fény is,
hitünkre szürke köd derengett.
Árnyékos szép ígéretek
felett…alatt…
rohant vonatunk ezalatt.
Búsongó sápadt ráncaink között,
keringtek sós-ízű fényes cseppek
csúfolta őket dédelgetett,
rátarti bántó dac-közöny.

Mi!
Önző ifjú pazarlók
bő kézzel szórtuk magunkat szerte,
vállalt sors-falat húztunk,
egykori édes emlékekre.

Vonatunk fékez.
Sír a vágány…
beteljesül majd életünk
álmunk ott ragad szemünk fátylán.
Könnyű föld alatt rög leszünk.

Én, itt a sárga víg-homokban,
Te, ott a barna hűs-agyagban,
- nem múlunk el…csak elmegyünk…

[Paszternák Éva]

Köszönöm Krisztina, valóban egy felismerés utáni belenyugvó állapotot írtam le.

 

[Paszternák Éva]

Köszönöm László. Hiszem, és akarom is, hogy mindenki eljusson arra a pontra, amikor visszatkintve, megfogalmaz megában valamit, amiért érdemes volt élni.

[Czinege László]

Így van ez... Amíg valaki fiatal, nem nagyon néz előre, amikor pedig már öregszik, akkor nem szívesen. Az átlagember jórészt a mindennapok örömeiben, bánataiban toporzékol. Néha-néha kitekint az ablakon, ám egyszer csak váratlanul legördül a redőny.
Melankolikus hangulatú visszarévedésed és bús leütésed erős hatással van az olvasóra.
Az  életút című versem juttattad eszembe, amiben hasonló gondolatok foglalkoztatnak.
Gratulálok bemutatkozó alkotásodhoz, igazán megfogott.

Üdv. + pacsi: tokio