A Titkos Völgy rejtekén
MESÉLŐ:
Sóhajka, a szellőlány, megpihent
A Néma Hegy lábához érve.
Mióta létezett, még nem tett ilyet,
Csak cseppnyi életét élte.
A Titkos Völgy rejtekét
Nem hagyhatta volna el,
De,ha egy érzés szárnyra kél,
Akkor bizony szállni kell.
A Néma Hegy bánata
Még a völgy mélyén is átölelte.
De tán nem is lenne néma,
Ha a szívébe mosolyt csenne.
Így elmélkedett magában,
Egy tölgyfa ágán ülve,
S aztán gondolatfonalát
Szépen továbbszőtte.
SÓHAJKA:
Hatalmas szíve lehet
Hiszen a hegyek óriások.
Örömében biztos nevet,
Ha feje búbjára reá szállok.
”
MESÉLŐ:
Kedves mosollyal ajkán
Felpillantott a hegyre.
Édesanyja egy ideje már
Figyelte őt csendbe.
DÉLISZÉL:
„Tudom a magasba vágysz,
De még nem jött el a perc.”
SÓHAJKA:
„ Béby szellő nem vagyok már,
Akit ringatva átölelsz.
Szállni vágyok végre,
Az égen madarak nyomába érni.
De itt a völgyben
Csak nyúlfarknyit lehet szállni.”
DÉLISZÉL:
„Ha erősebb leszel,
Majd együtt szállhatunk.
Lesz még ezernyi
Gyönyörű szép napunk.”
SÓHAJKA:
„Lelkemet simító
Anyai kedves szavak...
De a Néma Hegy testét
Áztatja könnypatak!
Hol van az ő édesanyja,
És mért hagyta magára?”
02.
MESÉLŐ:
Angéla álmából felriadva
Visszatért a valóvilágba.
Hová tünt a szellőlány?
Az előbb még oly közelről látta.
De aztán megnyugodott
Egy jól ismert érintésnek hála.
ANGÉLA:
„Anya az ébresztéssel
Várhattál volna még pár percet.
Az álmaimban látok,
Itt meg sötét pötty az élet.”
A gyermek világtalan volt,
Így szívével érezte,
Könnyek szöktek egyre csak
Édesanyja szemébe...
ANGÉLA:
„Semmi baj anya,
Majd folytatódik este álom.
Biztosan így lesz,
Azért,mert nagyon várom.
MESÉLŐ:
Van úgy,hogy a pillanat,
Lágyan ringó csónak,
Katalin átölelte gyermekét,
Mert épp híján volt a szónak.
Hozzászólások