S o k (k)

[Vuts Józsefné]

Undorító vitrin-életük, nyála

rászedettnek hogy csorog. Semmit érnek

újra-varrt sorok, plágiumba ványad

hírnevük. Úgy szelídek ők, mint rémes

ár, jégverés, ha szirmokat lever. A

nóta szól, szekér, ha fut, sutba dobnak,

elfelejtenek. Szüntelen dicsérik

önmaguk, új barátokért loholnak

ott, mert megterem a talpnyalók hada,

csorda bókolók sok oldalon. Jelre

vár az átmosott agyuk, s mert rongy alak

mind, friss babért oroz. Kivárnak, merre

ócska szél terel, gerincük túlhajolt,

kinn a nap ragyog, de mindenük vacog.

[Vuts Józsefné]

Néha, ha elfut a méreg a magamutogatóktól, ilyenkor fakadok ki ilyen kőkeményen. Úgy látom, nem vagyok ezzel egyedül, és úgy találom, a te soraid kifejezőbbek, mint az én sokaságom. Van még hová fejlődnöm, mert fröcsögni nem feltétlenül hosszan kell, hogy célba érjen a mondani való. 

[Czinege László (tokio170)]

Remek ízléssel válogattad össze a találó sorokat. 
Tényleg sok(k), ami sok, nehezen viseli el az ember.
A Bénák és korruptak körzete c. régi sutkámban én is hasonlóra tippelek.

Szegénytől kunyerál a koldus,
nincstelent húz le a Főzsivány,
csövest hajt végre a Törvény,
és itt csak néhány béna kiabál –

lehet, hogy gerincben van hiány?

[Vuts Józsefné]

Őszintén köszönöm a rálátásodat, véleményedet! Ha jól mondják, a történelem ismétli önmagát, az emberi "gyarlóságok" úgyszintén, amivel a szamárlétrán némelyek számára biztos az előre jutás. 

[Mira]

Múltba révedő, retró hangulatot idéztél. Sosem múlik el a szervilis, bólogató plüsskutya mánia?
Gratula!