4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

 10.

 

    

Nóra, észrevette magán, hogy annyira magabiztosan kezdte az ostromot, de azért mindig józan ésszel igyekezett érvényesíteni érveinek törvényét, egy idő után mintha megérezte volna, hogy keményebb fejszébe vágta a fejét, mint a hagyományos férfiszívek meghódítása: megbénította a tudat, hogy Kornél egyes egyedül gyermekkori, sokat szenvedett traumájáról, és az ehhez kapcsolódó pszichológiai frusztrációiról beszélt, és emellett folyton csak a szépirodalmi kéziratai érdekelték, hogy mi lesz a sorsuk, ha senki nem foglalkozik már velük?

Az még hagyján lett volna, hogy Kornél világ életében nem volt egy társasági, és középpontban nyüzsgő emberke, de ehhez társult még megfoghatatlan, kettőzött, különös magánytudata, melyet a megnyíló lelkiismeretében kutatva egyre nehezebben lehetett csak feltérképezni. Ennek ellenére beszélgethettek bármiről, mégis Kornél minduntalan kisebbfajta lelkiismereti felelősséget érzett afelett, hogy múltjának bizonyos fogódzópontjait, és kulcsmozzanatait valakivel bizalmas keretek között megossza.

Nóra érzelmi világa ellentétben a fiatal és önbizalomhiánnyal küszködő pedagógus íróval szemben jóformán az útkeresésről, és az önmagát megtalálásról szólt egész húszas éveiben; már nagyon vágyott volna a valaki iránt hűséggel ragaszkodó elköteleződésre, és ezáltal a gyermekvállalásra, de lelkének másik fele – talán -, a bizonytalanabb úgy gondolhatta, hogy előbb itt lenne az ideje a kibontakozásnak, és utána majdcsak ráér még családot, és megállapodott társat találni magának, amivel fölépíthetnek egy közös, és tartalmas életet. Megoldatlan kisebb lelki konfliktusait – melyek jószerivel -, önmagával vívott, és folytatott szüntelen észre se vette, de naponta jelentősen kiszívták lelki energiáit.

 

Színházba a kezdeti időkben még nem járt, viszont aprócska, hangulatosan berendezett toronyszerű szobájában, melyet a tetőtérben alakítottak ki számára, és ami egy varázslatos padláshoz hasonlított, pedig szívet melengető, igazi otthonnak készült rengeteget olvasott, és imádta a modern, és a hetvenes-nyolcvanas évek nagy táncdal slágereit, melyet immár klasszikussá nemesedett sorait kívülről fújta.

A háztartási munkálatok nagyobb részében így is mindig segített: mindig leszedte azokat a betakarítható, és nemesebb gyümölcsöket, melyeket éppen az adott idény megkövetelt, és gondosan ellátta az állatokat; különösen megszerette a tyúkjait, és a keresztanya szépen tejelő teheneit, melyek, ha hálás volt az ember hozzájuk, annál jobb minőségi, félzsíros házi tejet adtak, és a tejfölt sem kellett már megvenni a nagyobb élelmiszer boltokban.

Azt állították, hogy szűkre szabott világban éldegélt, hiszen neki sokkal több időre volt szüksége, mint családja összes többi tagjának, hogy valakit igazán közel engedhessen magához, mégis a legteljesebb, és tartalmas életet mondhatta a magáénak.

Eredetileg beszédes természetű volt, és imádta olyan dolgokról is kissé szószártyásan megmondani, és bátran kinyilatkoztatni véleményét, amiről az égadta világon fogalma sem lehetett. A megoldatlan problémák súlya; hogy hogyan is találhatná meg végre önmagát elmélyítette kissé a magába fordulást. Társalgási, és beszélgetési kísérletei meglehetősen ritkaságszámba mentek, mert rendszerint mélyen, és erősen a saját gondolataiba mélyedt, és ilyen esetekben ténylegesen is úgy festett, mint aki tökéletesen egy átmeneti világ homályában ragadt, elvégre se nem látott, és nem is hallotta mit is beszélgettek körülötte az emberek.

Igazi lételeme, és természetes közege a kultúra volt, amely valami olyan láthatatlan, és csupán kevesek számára hozzáférhető, titkos bástyafalat képezett, amin nagyon kitartó, és elszánt ostromok után lehetett volna csak behatolni, és valóban kinyílt lelkiismerettel egy jót beszélgetni az élet különböző dolgairól.

Évek óta – különösen -, amikor betöltötte huszadik évét folyvást azon töprengett és jártatta az eszét, hogy neki még valami fontos, és lényeges feladata lenne, csupán azt nem tudja, hogy a családalapítással kapcsolatban, vagy esetleg valami nemesebb, magasztosabb feladat kapcsán?

 Mindig az igényes elegancia választékosságával igyekezve híven követni az adott divatot, mégis Nóra talán akkor lehetett a legszebb, amikor a gyönyörű ruhákból átvedlett hétköznapi, kényelmesebb, és egyszerűbb viseletekbe, hiszen ezekben sokkalta jobban érezte magát, és valósággal ragyogott, és maga is úgy érezhette: megközelíthetővé vált! Ha elpirult, pirospozsgás alma arcával elragadóan szép volt, holott nem győzte kellőképpen önmagát hibáztatni, és mindig éberen figyelmeztetni, hogy lehetőleg, amikor beszélget valamivel és a két szemébe néz – mert erre különösen kényes volt -, lehetőleg sohase engedje meg magának, hogy feszélyezettségében bandzsítson, mert ezt ki nem állhatta.

Lassankint azonban a fiatal volt tanár is egyre jobban megérezte, hogy a hosszan tartón mellkasára simuló lány kíváncsisága mögött, amivel annyira féltőn, és szinte sebezhetőn egyre figyelmesebben hallgatta, mint ver bordakosara kamráiban izzó szíve, valami meg nem értett, különös hitvallás, vagy tettvágy fészkel, mely mindig csillagok fényeivel ragyogó sötét szemeiben is befészkeli magát, és hamar szomorúságot szül…

Mintha őt is kirekesztették volna a valóban fontos dolgok körforgásából, és talán éppen ezért érezhetett tökéletesen együtt, és részvéttel részrehajlón az ifjú hölggyel, ami most megadón úgy hallgatta dobogó mellkasát, mint egy megriadt, kis erdei őzike, aki segítséget kér.

 

Utólag Kornél kezdett rájönni, hogy annál nagyobb baklövést el sem tudott követni, mint a második ezúttal sikeresebb találkozás alkalmával részletes őszinteséggel mindent felfedett, ami csak kijött locsogó száján, és ezzel mintha kicsit el is idegenítette volna Nórát, bár ő ennek éppen az ellenkezőjét mutatta; nagyon megértő volt, és bizalmas. Ha megitták volna mindketten az italukat, majd utána úgy mentek volna el, hogy remélik, még találkozni fognak, vagy látják egymást a nem túl távoli jövőben semmi probléma nem lett volna, de Nóra megadott egy privát e-mail postafiókot, ahol Kornél nyugodt bizalmasággal bármikor megkereshette, mert szinte mindig megnézte kis hordozható Tablet-jét.

Olyan érzés telepedett rá, mint egy kötéltáncosra, aki – bár tudja, hogy az ordító mélységgel flörtöl -, mégis inkább a felfokozott adrenalin mennyiség irányítja gondolatait, semmint a józan, belátó esze. Mintha a nagy semmi vonná magához, mely most egyre megközelíthetőbb…

Kornél a találkozás után úgy ment hazafelé az egyik Ferenciek teréről induló, leginkább dugig kitömött konzervdobozra hasonlító buszjárattal, mint akit szó szerint ledöntött az a kisebbfajta érzelmi kataklizma, melyet az ifjú hölgy már így is felzaklatott, és roppant érzékenyre sikeredett lelkében előidézett.

,,Ha most nem szállja meg a tachicardia, vagy egy lábon is kihordható infarktus már megérte a dolog!” – morfondírozott, miközben egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a tetemesen kitömött buszon; ormótlanra sikeredett tenyerével még így is alig sikeredett megkapaszkodnia az egyik feje fölött magasodó keresztrúdban, amire bőrszíjakon csüngtek alá a fogódzkodók.

Ilyen esetekben, hogy tompíthassa némileg az egész napos lótás-futást előre-hátra ringatózott, és ez valahogy kikapcsolta felesleges stresszeléseit.

Ha a Nórával való beszélgetésnek maradt is néminemű jótékony hatása az most itt az egymással tülekedő, nyomakodó, és mindenkit bármikor eltaposó embertömeggel szemben azonnal lelohadt és átadta a helyét valami önmagát is leverő fásultságnak, tompított közönyösségnek. Kicsit pocsékul érezte magát!

Leszámítva azokat a sikertelen bókolási hadműveleteit, melyeket még – anno a gimis évei alatt -, követett, és kísérelt meg nagyon is szerencsétlen és túlzottan pojácás-szánalmas módon Kornél egyáltalán nem volt az a hódító, gyarmatosító típus, akik egyetemesen úgy gondolkodtak a nőkről, mint zsákmányokról, vagy becserkészhető trófeákról, akiket el kell mindenképpen ejteni, mint a nemes, egzotikus vagy ritka vadakat szokás! Kénytelen volt már megint csak levonni a megkérgesedett igazságot: A magafajta lúzer-alakokban ezen a csenevész idiótákkal nyüzsgő bolygón egyszerűen nem terem babér!

Most viszont kellett volna neki valami önbizalmi lökés igen! Talán, ez a helyes fogalom rá; Valaki, vagy valami, ami mindenképpen arra ösztökéli, hogy egyszer és mindenkorra számot vethessen eddigi kissé szánalmasra sikeredett, totálisan sikertelennek gondolt életével, és megtehesse a kezdőtétet, amit az igazi életet jelenti! De mindezt hogyan hajtsa végre, amikor egyéb elképzelésekkel nem igazán rendelkezett!

Belekapaszkodott a műbőrszíjas kapaszkodóba, mikor az ócska, rozsdásodásnak induló gépmatuzsálem egy akkorát rándult egész rázkódó testén, hogy kis híján kiszakadt a karja. Kitámasztotta húsos, tagbaszakadt lábait; mégiscsak használt valamicskét a sötétkék farmernadrág. Legalább tompította a kényelmetlen és örökkévalóságnak tűnő rázkódást. Talán csak most jöhetett rá igazán ebben az össze-vissza rázkódó, és állandóan hullámzó mozgást végző szkafanderes dobozban, hogy a túléléshez elszánt nyugalom, hidegfejűség, és megtervezett előre felmérhető stratégia szükséges!

Még így is komoly küzdelmek árán sikeredett csak megtartania stabilnak alig nevezhető testsúlyát, mely fokozatosan akként változott, ahogyan azt a folyamatosan mozgó jármű jóvá hagyhatta. Valaki volt olyan szíves, és gurulós szatyrával, melyben tetemesen fölpakolt élelmiszereket vitt – vélhetően hazafelé -, szabályosan rátaposott lábujjaira, miközben természetesnek vette a könnyelmű illetlenséget, hogy bármikor is elnézést kérjen tolakodó viselkedése miatt!

- Elnézést! – fogával felszisszent, mert azért érezte a másik ember mázsásnak is beillő nyomását a bal lábán.

A másik, mintha meg se hallotta volna a következő megállónál közvetlen az Erzsébet-híd jelentősen kopott fekete-fehér színű hídfőinél levánszorgott csomagjaival. Mit érdekelhette egyáltalán, hogy a társadalomban az együttélés rokonszenves szabályait is be kellene tartani, ha nem akarjuk, hogy fejetlen káosz uralkodjon!

,,Jellemző! – vonta le a következtetést. Kellett neked randizni menned, amikor otthonod melegében egy jó könyvvel a kezedben olvashattál volna, vagy dolgozgattál volna félbehagyott kézirataidon!” – vonta le keserű megállapításait.

Kornél akként gondolkodott, hogy idillikusnak indult megismerkedésük mintha nem az érettség, és a teljes kiteljesedés fázisába mozdult volna el, sokkal inkább egy helyben hezitált, és topogott.

Bár érezte, hogy gyönyörűen csengő, ékes, szerelmi vallomásokkal elandalítja, és megnyugtatja, meghatja a hölgy törékeny, és sokat átélt, rendkívüli szívét, mégis egy idő után azok a kezdetben mindent jelentő mennyország-mosolyok is úgy tengtek a szabad levegőben, mint amik hirtelen lecsillapodtak, és barátsággá változtak.

Úgy gondolkodott, hogy neki most éppen elég ennyi is, hiszen már több ismerőse beszámolójában meghallgathatta, hogy a legtöbb szerelmi légyott csupán legfeljebb ideig, óráig létezik, mert valami szüntelen minden kedvezőtlen alkalommal tönkreteszi. S talán épp ezért szeretett volna – kezdetben csak -, Kornél egy mindent kiálló, és az idő vasfogával is bátran dacoló, örök barátságot. Semmit sem szeretett volna elkapkodni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 7

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek