4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                 

    11.

 

 

Nóra valójában szivárványosan érzett, és érzékelte a dolgok összefüggéseit önmaga körül, de mégis gyönyörű szemei mögött mindig megmaradt valami honvágyszerű, titkos érzelem, melyet kellőképpen, és jogosan titkolni látszott, mert nem akarta megkockáztatni, hogy dühös, és értelmetlen kifakadások elvegyék a kedvét a meghitt pillanatok átélhető békéjétől.

 ,,…Bocsásson meg nekem kérem, de ön egy rendkívüli hölgy, aki teljesen tisztában van magával, de azért áldott tekintetébe, és fátyolos hangjába szüntelenül mindig a szomorúság vegyül. Biztos már számtalan változatban emlegették ezt önnek, de ön mellett, - tudom, kissé különösen hangzik -, de ön mellett az embernek nem szükséges mentegetőzésekbe bocsátkoznia, mert önmaga lehet az ember! Békét érzek ön mellett, de olyan csodálatosat, és védelmezőt, ami egy szülői állapothoz teszi hasonlatossá a Kezdetet, mintha édesanyám itt lenne velem, hogy az ön személyében is vigyázzon rám, és gondoskodhasson rólam. Nekem ön jelenti a megtalált boldogságot! Mégis, amikor önnel lehetek, gondosan eltitkolja, mit érez irántam!” – önmaga sem hitte el, de mintha szüntelenül kattogó agya fogaskerekei között állandó telítettségben ennek a félszeg és kissé nyámnyila fiatalembernek a hangját hallgatta volna, mely mindig megnyugtatta és kellemesen el is tompította élesedő érzékeit.  

A hölgy gyönyörű barna karbunkulus szemeiből most a meghatottság igazgyöngyszemei peregtek némán, de láthatón; nem voltak fájdalmasak, inkább örömteliek, mégis a tekintete többet mondott a volt tanárnak minden eltévedt, vagy hiábavaló szavánál.

Nóra finoman, akár egy nádszál letörölte könnyeit, melyek olyan nagyok, tömörek, és kifejezők voltak e percekben, mint a kristálytiszta üveggolyók, melyek képtelenek a hazugságra. Gyermekien védtelenített, és meztelen tekintetével erősen belecsimpaszkodott a gondolataiba és azokon belül is azokba a smaragdzöld szemekbe melyek úgy hitte most végleg beszippantották lovagiasságukkal, és előzékeny, udvarias természetükkel.

 - Kérhetek most valami tőled? – hallotta dobolón a saját remegésnek induló hangját, miközben szervesen részévé lett a megtörtént nap emléke.   

- Kérlek szépen drága művésznő, rendelkezz velem nyugodtan!

- Erősen szoríts magadhoz, és ölelj át, mert érezni szeretném, hogy nem vagyok teljesen egyedül, és hogy ne érezem az elvesztettség érzését! – azzal meg sem várva a felkínált választ bizalmasan, mintha csak a legjobb barátság fűzé hozzá sebezhetően, védtelen ártatlanság mellett a most kissé hitetlen fiatalember mellkasomba fúrta a fejét.

Mintha megérezte volna, hogy jelentős változás állt be már így is rendkívüli magatartásában, ami talán az ő kissé megingott lelkiismeretére is több, mint valószínű, hogy általános hatást gyakorolt. Mint a fuldokló a vízből, amikor már sikerült elérnie a felszínt, és végre valahára szabad lélegzetet vehet, úgy bukott ki a válasz Kornélból:

- Nyugodj meg, drága Nóra! Nem lesz semmi baj!

S ez most olyannyira jólesett neki, hogy végre talán többi embertársa is nem pusztán a potenciális ellenfelet, és nem is kidobni való selejtes törmeléket láthatják benne, hanem ténylegesen egy valóban érző szívű valakit, aki most az egyszer egy bájos hölgy kedvéért még az önbizalom silány páncélzatát is képes rövidke időre magára ölteni, csakhogy szívből, és őszintén megnyugtathassa azt, akit szívéből megszeretett.

Most olybá tűnhetett, hogy az ellenállás legutolsó vég vára is összeroskadni látszott Nóra lelkében.

- De szeretnék még egy aprócska szívességet kérni tőled drága Kornél! – hallhatta, amint szíve egyre nyughatatlanabbul, egyre fokozatosabban  kalapálni kezd ruhája alatt, mellyel most szorosan hozzásimult.

– Nagy erőpróba lenne kettőnk számára, ha mindketten a keresztnevünkön szólítanánk egymást, és kivételesen megengednénk magunknak a belső érzelmeket?

- De kérem szépen! – szabadkozott, ahogy csak hebegéséből egyáltalán még tellett -, ahogy kívánod… illetve – itt már elharapta a szót -, ahogy kívánod Nóra. – Most mondhatta ki teljes felelős joggal a keresztnevét, és eddig soha nem tapasztalt bizsergés futotta át egész szüntelenül lobogó, idegeskedő idegrendszerét.

 Nóra érezte, hogy új barátja idegrendszere kezdett szinte minden józan eszű tiltakozást feladni, és csupán az ösztöneire hagyatkozni, mégis aznap búcsúzáskor a Váci utca sarkán állva még utolszor mélyen, lényeglátón egymás sebezhető tekintetébe fúrták szemeiket:

- Azt hiszem, hogy nagyon megkedveltelek Kornél! – rebegte, amint aprócska puszit nyomott pufók pirospozsgás arcára.

- Oh, hát ennek nagyon örülök! – inkább csak a szorongása erősödött benne, és csöppet sem a nyugalma, melyet viszont mindennél intenzívebben érzett a hölgy részéről.

Ezúttal ellenvetés, vagy apelláta nélkül ráállott, hogy majdnem minden másnap beszélgessenek egy kicsit – munkaidő függvényében -, telefonon, és ha egyikük, vagy másikuk esetleg hamarább szabadulhatott munkahelyéről, akkor látogassák meg egymást, persze csak, ha tehetik.

 

Már megint arra a szánalmas, és mindenki által megutált Hétfő reggelre ébredt. Kornél nagy nehezen felfeszítette még enyhén csipásodásnak indult szemhéját, majd, mint aki még mindig az éber kóma másvilági holtsávjában vesztegel megpróbált felkelni egyszemélyes, matracszerű ágyából!

,,Csak azt nem tudom, hogy miért nem a nappali kényelmesebb kanapét használom ehelyett a priccs helyett?!” – morfondírozott, hiszen egyszemélyes kiságya serdülőkora óta vele volt rémálmai közepette is, míg a nappaliban a pihentető alváshoz mintha nem lett volna elegendő tér, pedig huszonkét négyzetmétert az ember bátran kihasználhatott.

Egy eltévedt, félbehagyott emlék kóválygott most az agyában; a tegnap együtt töltött feledhetetlen második találkozásuk emléke…

Vajon Nóra is akként gondolt a megtörtént érzelmek széles skálájára a lelkük mélyén, mint ahogy most ő is érez?

Még mindig kristálytisztán emlékezett a pillanatra, amikor Nóra kérdést intézett hozzá, aztán gyöngéd, és abban a pillanatban valóságosan is kiszolgáltatott liliomos fejecskéjét védelmet keresve a mellkasába fúrja, mint egy árva kislány, aki így próbál menekülni a világ tartósított áskálódásai, gonoszkodásai elől! Most képtelen volt kiverni a fejéből ennek a megható eseménysornak láncolatát…

Elhitette magával, hogy az élethez talán csak a tartalmasan megélhető emlékek, és mindenség-percek élvezete szükséges, hiszen minden más halandóságra ítélt, és könnyen tisztavirág-életűen elillanó.

Hirtelen eszébe jutott, hogy máris késben van, mert a munkaközvetítő várja, és valóságos embertömeg káosz fog uralkodni az álláskereső iroda ajtaja előtt is – elvégre már régen elmúlt reggel nyolc óra!

Gyorsan belebújt a tegnapi jócskán összegyűrődött farmerjába, mely most úgy nézett ki, mint egy rock zenész szándékosan ütött-kopott ruhadarabja, majd felvette a kinyúlt Párizst is megjárt szürke egér pulóverét, és megigazította magát megborotválkozott az előszobai tükörben. Amikor alig tíz perc híján mindent rendben talált – elindult loholva.

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 4

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek