4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                  

  12.

 

 

Kornél majdnem minden este megvárta az éppen aktuális színháznál, ahol gyakornoki teendőit látta el a fiatal tehetség, abban a pillanatban amint meglátta az ifjú művésznő, hogy kitartóan, és rendíthetetlenül, mint egy lovag őrködik, és éberen figyel mindenre barátja azonnal belehabarodott a gondolatba, hogy mennyire megkedvelte!  

S ráadásul, hogy mindig maradjon egy kis megtakarított pénze szüntelenül igyekezett kedveskedni neki egy-egy csokorka virággal, kedvenc tulipánjaiból, és liliomaiból, bár a munkanélküli segély csupán ideig tudta fedezni kiadásait!

Nóra ezt különleges alkalmakkor élvezte talán a leginkább, amikor születés – vagy éppen névnapja volt, mert ekkor tudta kikapcsolni magában az állandósulni látszó stressz, és szakmai felelősségével együtt járó nyomást.

Majd megfogta Kornél még mindig idegesen verejtékező, és kellően reszkető, tohonya, szőrös kezét, és gyengéden, akárcsak egy kisiskolás lett volna bevezette a művészöltözőjébe, ahol a kellemetlen hófehérre mázolt ajtón az ő neve díszelgett: Zakarka Nóra Művésznő!

- Fáradj beljebb drága Kornél! – invitálta kedvesen.

A szűkös, téglalap berendezkedésű helyen, ahol jó, ha legfeljebb maximum két ember, ha elfért Nóra megpróbált néminemű helyet, és rendet csinálni, hiszen majdnem mindennap olvasó – és egyéb színészi próbák miatt a teljes teret szükséges volt, hogy kihasználják, mert másként a különböző színházi kellékeket, úgy mint: a parókák színes, és változatos szivárvány változatait, illetve a jelmezeket, és különféle kosztümöket nem tudták volna megfelelően elhelyezni.

- Bocsáss meg kérlek, hogy ilyen kicsiny és személyre szabott a helyünk, de éppen most próbáljuk a Kvartett című nagy sikerű darabot, és tudod, kész bolondokháza van, ha egy-egy felvonás erejig legördül a függöny. Tudod, ilyenkor az adott színésznek mindig futva kell loholnia, hogy már a következő felvonás elejére ünnepi glédába vonja magát, és úgy öltözzék fel, ahogy ezt a rendezővel előzetesen megbeszélték, és kitalálták.

- Haj! – sóhajtott, amint saját lámpákkal kivilágított tükre elé ült le, hogy szusszanhasson egy picit -, ha az adott közönség csak egy kicsit is sejtené, hogy mennyi szándékosan rejtegetett kihívással kell a színészeknek megbirkózniuk, mire egyáltalán a világot jelentő deszkákra állhatnak? Hát azt hiszem, hogy sokan jócskán meglepődnének! – s ebben a percben, ahogy bátor, és mégis bájos csengettyűhangon elrebegte ezt a kis szózatot a kiszolgáltatottság alaphelyzetéről gyönyörűbb, és felnőttesebb volt, mint valaha.

Kornél nem győzött ámulni, csodálkozni, és figyelmesen érdeklődő, vizslaszemekkel körbepillantani, hogy ebben a tényleg aprócska, szinte nyúlfarknyi, kis öltözőhelységben mennyi hasznos, és nélkülözhetetlenül érdekes dolog, és tárgy elfér.

Még bambán előremeredő, smaragdzöld szeme is káprázott. Különösen akkor, amikor a bájos művésznő – immáron barátnője -, arra kérte őt ellenállhatatlan mennyország-mosolyok közepette, hogy segítsen neki a jelmezhez feltétlen szükséges melltartót becsatolni:

- Bocsáss meg, de igénybe vehetném egy kicsit a… segítségedet?!

- Parancsolj, kérlek! – tétova, kissé hitetlen tekintet ült ki az arcára.

- Legyél olyan jó, és segíts nekem bepattintani a melltartómat, mert egyedül sajnos úgy vagyok, mintha a part elszakadt volna a szárazföldtől. – apró, finom ujjbegyeivel kitapogatta a szépen ívelt háta szegletében a két szükséges biztonsági pántot, és a füle tövéig elpirult, és jócskán megilletődött fiatalember göröngyös, és otromba kezeibe nyomta.

- Tessék, ezt így tartsd, kérlek, és annyi az egész, hogy kattintsd be a megfelelő helyre! Jó, lesz, ne izgulj semmi miatt! Menni fog! – s próbált magabiztosságot csepegtetni az aprócska tutyimutyiskodásokba, melyeket önkéntelenül is a másik elkövetett.

- Egy kicsit feljebb fogd, közvetlenül a tüdőm felett egy picivel, és akkor már könnyebben megy! – minduntalan segített neki a gyönyörűen kiejtett mondataival.

- Bocsáss meg nekem kérlek, de tudod, én még nem vagyok annyira tapasztalt… ezen a téren, úgyhogy, ha valamit rosszul, vagy helytelenül csinálok, akkor csak nyugodtan szólj! Jó?! – minduntalan visszakérdezett, amint kisebbfajta szerencsétlenkedéseit sikeresen igyekezett leplezni.

- Igen, ez az! Így már jó lesz! – kattintotta helyre az utolsó, ezúttal második pántot, és ahogy megérezte a melltartó szövete alatt az emberi test gyönyörű, biológiai lüktetését, és érezte, hogy lüktet a keze alatt ez a két finoman gömbölyödő halmocska, hirtelen békés, nyugodt érzések kerítették hatalmukba, amik távol estek a kísértés kósza hangjaitól.

Sokkal inkább boldogság, és megváltó vágy járta át, hogy valaki a segítségét kéri, és most mennyire jólesik neki, hogy a tekintetére van írva a köszönet!

- Oh! Megköszönöm a segítséget! – gyorsan odament az öltözőtükörhöz, melyben minden oldalról gondosan, és éber precízséggel szemügyre vehette, hogyan fest rajta a jelmezéhez szükséges melltartó, és most nem győzött álmélkodni, hogy egy melltartók használatában alig járatos ember hogyan is érthet ennyire szakszerűen az egyes biztonsági pántok bekapcsolásához, és elhelyezéséhez a kívánt testrészeken?

– Igazán annyira kedvesen, és figyelmesen csináltad, hogy semmi fájdalmat nem éreztem! Na, gyere egy kicsit közelebb kérlek, nem harapok! – magához vonta egy meghitt, érzelmes csókkal honorálta a még mindig megszeppent ember ügyetlenre sikeredett próbálkozásait.

- Látod-látod! Nem is volt annyira szörnyű az egész! Igaz-e?! – ült az ölében.

- Ö… nem! Azt hiszem… tényleg nem! Örülök, ha te is örülsz! – nyögte maga elé, hiszen más nemigen jutott az eszébe, azelőtt még sohasem csinált ilyet.

Ennek utána megpróbált kicsit kényelmesebben is elhelyezkedni az eredetileg egyszemélyesre tervezett székben, amiben most ketten szorongtak.

 Érezte, hogy amint a hölgy egész testi valósága megérinti, mint egy álom, vagy földi, beteljesült csoda, átjárja őt is szüntelen valami határtalan mindenségérzelem, valami bizsergésféle, mely egyre erősödik talán a szeretet, és a megbecsülés erői által.

Máris érezte, hogy lenyűgözi, és rabságba fűzi a látvány, és hogy azt szeretné, ha ez a pillanat az örökkévalóságnak, és a becsempészett halhatatlanságnak szólhatna örökkévalón, hogy később is mindig emlékezhessenek rá.

Nóra művészi, halálpontos, mégis finom mozdulatainak családias volta megnyugtatta, és érzelmei tengerén át el is ringatta; mintha egyszerre elfelejtette volna azt, hogy munkanélküli, és újra visszatérhetett volna a szilárd pont az életébe. Mintha a jelenben újból fölfedezte volna a kínálkozó lehetőséget, mellyel mindig is élni szeretett volna.

Kornél tikkadtan bámult rá. Egy istennő ült az ölében, finomabb, és őzikeszemekkel, antik szobrok karcsúságával vetekedőn, és szépségében az egzotikummal is flörtölőn.

A finom liliomszálszerű, hófehér lányos test, most szinte olyan mohósággal, és olyan szenvedéllyel izzott, és tüzelt, hogy még a jelmezen át is sugárzott belőle, valami fölfoghatatlan, isteni, léten túli sugárzás és belső energia; szerelmet, és szenvedélyt gerjesztett.

Kornél szédülete mégsem oszlott el teljesen: mintha egy folyvást monológizáló, belső parancshang azt duruzsolta volna állandóan a fülébe, hogy:

,,Ne tedd még meg, mert félő, hogy esetleg félreértheti a szándékaidat!”

 

Nóra szerelmi, mohó vágyakozását valaki után, aki meglehet csak a képzeletében élt két részre osztotta a józan ész. Amikor elmerészkedett otthonról nem kezdeményezett, csak elviselte a férfiak ostrom hadjáratait. Ott viszont, ahol a becserkészési hadműveletek sikerrel jártak volna a férfiak részéről szinte mindig tanácstalanná, és félénkké vált – hiszen honnan is tudhatta volna, hogy igazából, mit is kell neki tennie?

Viszont, amikor vette a bátorságot, és végre átölelte belsőségesen a megszeppent volt tanárt mintha élete egy megújult, kinyílt szintre lépett volna: Az elfogadás lépcsőin!

Annak, hogy egy hölgy megőrizze mindentől, és mindenkitől való különállását megvan a maga vonzása, és mágneses ereje. A teljes azonosulás egy párkapcsolatban Nóra részéről azzal a veszedelemmel kecsegtetett, hogy mivel számára minden a bizalmon, és a hűséges őszinteségen alapult, hogy amennyiben ezt a másik fél nem teljesítette kacér könnyelműséggel, vagy bármilyen bagatell kibúvóval, akkor nemcsak, hogy megsértett egy túlérzékeny és mindenen zsörtölődni képes, önmagát emésztő, bájos hölgyet, de kamatosan össze is törte a szívét. Viszont, ha személyesen ő kacsintgat más vizek felé, amíg egy szerves párkapcsolat tagja, akkor több mint valószínű, hogy kellő kívánatosságának varázsa hamar kárba veszett. 

Valóságos őstehetség volt a maga területén, s az különösen ritka, hogy már a legelső szereplőválogatáson a klasszikus ,,Végzet asszonya” szerepre tette őt kiválasztottá, hiszen abban a leírhatatlan szerencsében részesült, hogy már az első alkalommal ő játszhatta a főszerepet az egyik nagyjátékfilmben.

Eleinte vegyes szkeptikussággal és kellő idegenkedéssel figyelte a média bulvárabb, felhígított világát; és sokszor egyáltalán nem tetszett neki az a fajta felszínességé aljasodott arrogancia, és menőségre lekezelt sznob stílus, melyet az egyes hírhedettebb személyiségek megengedhettek maguknak! Számára teljesen idegen világnak tűnt, ahol csöppet sem érezte jól magát!   

S ez azért is volt különösen fontos rá nézve, mert a nagy többség, legalább is ennyire kezdő szakképzettséggel, és még fejlődő, és műhely-bontogató színpadi gyakorlattal még nem kapta volna meg a főszerepet, amit ő már a legelső alkalommal a maga tulajdonának tudhatott!

A ,,jó nő” kedvező minősítő jelzőt ugyanis – kicsi hazánkban -, előszeretettel használják, legkivált azon hölgyekre, akiket kifogástalan, karcsú, és kellően vonzó alkattal, és testi adottsággal áldott meg a sors. Hány meg hány kapcsolat feneklik meg csupán azért, mert a két fél még túlságosan fiatal, és kellően ambiciózus ahhoz, hogy egy közös életet a megvesztegethető kompromisszumok oltárán el tudjon képzelni!

Míg az egyik fél reménytelen halhatatlansággal izzik, addig már a másik a megtalált boldogság tespedős nyugalmát szeretné megérdemelten birtokolni, s a két érdekütközés bekövetkezésével gyakorlatilag szét vállnak útjaik.

 Nóra nem idegenkedett a nemi testiség gyakorlati megvalósulásától sem; szűz volt még ugyan, de minden vágya volt, hogy végre személyesen is megtapasztalhassa az anyaság hivatásszerű szerepkörét, nemcsak a színpadon. Mindenről igyekezett olvasni, hallani, vagy tájékozódni, és akkor sem lepődött, vagy illetődött meg, amikor egyeseket kínos, vagy tabu témák kerültek beszélgetések közepette terítékre. Ami saját önművelő tanulmányait illette dicséretes előmenetelekről tanúskodott.

Olyan dolgokba jeleskedett, amik az erősebbik nem körében fokozzák a vágykeltő aktivitást. Egy fürt szőlő elcsipegetése finom pikantériával, vagy egy lédús őszibarack csorgatott, nektárlevének érzéki nyalogatása mindenképpen biológiai ösztönöket korbácsolt a másikban, ha ezt egy olyan rátarti egzotikussággal, és kacér kívánalommal csinálták, mint Nóra.  

Ami még – átmenetileg nem létező -, nemi életéhez szervesen hozzátartozott az a titokzatosság volt, mert mint önmagában vallotta: egy hölgy maradjon rejtetten titokzatos, és soha ne engedje meg magának, hogy könnyedén lelepleződjön!

Talán azért választotta a színészi pályát, mert nagyon felcsigázta és vonzóvá lették azok a bizonyos nézői szemek elől szándékosan rejtegetett kulisszatitkok, és próbafolyamatok, melyek nem biztos – ha a tévésorozatban maradt volna -, lehetőség gyanánt felfedik magukat.

Különben is, hogy érthesse és tudatosíthassa azt, hogy hogyan is működik a színpad, ahol az egyes darabokat minél életszerűbben reprezentálni kell mindenképpen kínálkozó lehetőségnek tűnt a Színművészetire való beiratkozás, hogy szakavatott mesterek kezéből sajátíthassa el a szakma fortélyait.

Ami munkásszüleit illeti ők megpróbálták legidősebb gyermeküket felkészíteni az élet kihívásaira, de mint mindenhez ehhez is keserű, és leckéztető tapasztalatokra volt szükség, hogy a módszereket elsajátítsa; a titkot, hogy ,,vidékiként” hogyan maradhat a pezsgő, nagyvárosi dzsungelben egymaga életben?

Következtek a tanoncévek. Egy idő után azt a különös szokást is felvette, amit tanárai, és osztályfőnöke is minduntalan tanácsolt számára t.i. hogy részletekig figyelje meg az embereket maga körül: az arcjátékukat, a testhelyzetüket, testtartást, a hangjukat, ahogy beszélnek, minden egyesek számára bagatellnek tűnő, vagy nagyon jelentéktelen részletet, hogy a későbbi drámajáték gyakorlatain minél élethűbben legyen képes az adott karaktert megformálni, és eljátszani.

Legalább vagy egy tucatszor elolvasta a Hamletet, és édesanyja megszerezte számára egyik kultúráért rajongó szomszédjuktól a Gábor Miklós-féle eredeti Hamlet előadás videokazettás másolt változatát; a kópia kicsit kopottasnak tűnt, de Nóra nem tudott a feledhetetlen és halhatatlan színészi bravúrokkal, trükkökkel, és alakításokkal betelni, és minden mondatot az adott darabból hajszálpontosan le is utánzott.

Sztaniszlavszkij-módszer szerint folytatta tanulmányait, melyben a különböző kellékeknek, és tárgyaknak óriási, szinte világmegváltó tulajdonságokat tulajdonítottak! Több felkészítő tanárja is azon a véleményen volt, hogy az emberi, összetett személyiségről rengeteg mindent elárul, ha tárgyak vannak a közelében!

Például, ha kezébe adtak egy tükröt, akkor nagy volt a valószínűsége, hogy az illető hiú, hiszen mindig is önmagára figyel, és szűkebb környezetéből is csak saját maga érdekli. Ha pedig egy zsebkendőt tettek az orra elé, akkor az illető figura vagy betegeskedik, vagy nagyon érzékeny ember – lévén a zsebkendőbe fogja fel szomorúságának igazgyöngyszemeit.  

Amikor már a negyedik féléves kisebb vizsga előadása után előadták az Ódry színpadon a Diótörőt akkor és újból megtapasztalta, hogy mit jelent a kollektíven összetartó ,,családias” csapatmunka a darab egyik legmeghatóbb jelenete talán az volt, amit az akkor még csupán a tartós ismeretlenség homályában tartózkodó Kornél is valamelyik videó megosztón követhetett nyomon, hogy Nóra ellenállhatatlan bűbájjal, amikor legördült a vastag, vörös kasmír posztófüggöny az előadás végén a kíváncsi nézősereg még jól láthatta, hogy megható, kislányos szerénységgel szedegeti össze azokat a széjjel dobált kellékeket, amit osztálytársai a színpadon felejtettek.

                                                         

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 5

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek