4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                    15.

 

 

Nóra gyöngéden szerette édesanyját! Gyakorlatilag mindent tőle tanulhatott meg: a háztartás általános vezetésétől kezdve, a kisebb-nagyobb állatok szakszerű és féltő gondozásán keresztül egészen a konyhában való jártasság apró fortélyáig mindent!

Kamionozó apjával csupán ritkán, és egyetlen hónapban is legfeljebb háromszor, ha találkozhatott. Elszánt karakánságát, és makacskodó halhatatlanságát talán nagymamájától örökölte, aki a családban is egyfajta erős, és határozott jellemet képviselt. Családjukban az alapszokás, hogy mindent megbeszélnek szívvel, és őszintén öröklődött, és hagyományozódott a következő nemzedékekben is.

Nóra például elképzelhetetlennek tartotta, hogyha például az imádott nagymamája rétest süt – mert ha valaki esetleg még nem járatos a falusi hagyományokban, akkor illő elmondani, hogy a kis Pest megyei településen a születéstől a mennyegzőig, és lakodalmaktól a szüretig, és iskolabálokon át a szalagavatókig mindenhol rétessel igyekeznek megünnepelni e jeles napokat, és ebből a fajta süteményből a változatosság színes ínyenc kavalkádja fogadja azon kedves vendégeket, akik megtisztelik az adott közösségeket. A rétes mindig is olyan különleges sütemény volt, ami talán egy kicsit jobban hozzásegíti a többi embert a viszonyulás képességéhez, és az elfogadáshoz.

Amikor Nóra kislány korába sokat sertepertélt a nagymamája szoknyájába csimpaszkodva, kapva kapott, aprócska kezecskéivel az alkalmon, hogy a ragadós, és nyúlós tésztamasszából ne alkothasson kedvére valami maradandó szépet, és persze mindent meg is kóstolt, mint a kíváncsisághoz természetükben hozzászoktatott kisgyerekek.

- Figyelj csak Nórácska! – nevelte ilyenkor az imádott nagymama. – Így tanuld meg, hogy hogyan is húzzák a rétes tésztáját, mert különben milyen asszonya leszel leendő férj uradnak, ha még egy tisztességes süteményt sem tudsz megcsinálni!

S hát a nagymamai intelemnek azóta is, akárhányszor csak hazalátogatott lett foganatja, mert bár rétest azóta sem tudott egymaga elkészíteni – bár meg kell jegyeznünk, hogy szorgos kuktaként az előkészítési folyamattól kezdve mindenből derekasan kivette a maga részét -, a nyúlós tésztát képtelenségnek tűnt úgy kihúzni, nyújtani, hogy kezei alatt el ne szakadjon, és hát a rétes nyújtás egyik réme drága ifjú hölgyeim, ha az adott tészta elszakad, mert akkor az ember mindent kezdhet elölről. Pláne akkor, ha a finom töltelékkel már előre betöltöttük az adott tésztát!

Még szerencse, hogy később az előre elkészített alapanyagú leveles tészták jöttek divatba, mert ezekkel már kicsit könnyedébben ment a munka, mint a karikacsapás, és ilyen alkalmakkor édesanyja mindig tréfásan jegyezte meg immáron nagylányára vonatkozóan: - Édes lányom! Kíváncsi vagyok, téged majd ki vesz nőül?

Nóra tíz éven át egészen leány korában megfogadta már, hogy gyermeket szeretne szülni szerelmének. Ugyanakkor nagyon szerette volna, ha már jól berendezett kis élete nem marad meg a megszokott vágányokon, hogy t.i. férjhez megy, és gyerekeket szül, és csupán gondoskodó háziasszonnyá válik. Talán önmagával szemben a legtöbb ember úgy gondolja – védtelen.

Az esetek többségében a hölgyek előjoga, és felelőssége a választás szabadsága. Hány meg hány hölgy kényszerül arra, hogy családi életért le kell mondani a további karrierépítésről, és a hozzá kapcsolódó, új lehetőségeket kínáló kibontakozásról. S mégis mennyire ritkaságszámba mennek azok, akik az áldott anyaság mellett az élet további területein a strammul, és sikeresen képesek felvenni a kesztyűiket, és megállni további helyüket!

S mert kitartóan sóvárgott a szerelemre, most egyszerre rászokott, mint valami kábítószerre. Egészséges, és fiatal teste szinte már naponta szomjazta volna magába az új örömökkel kecsegető együttlétek bódító, andalító pillanatait; dúsított, erotikus flóra kezdte belepni mindennapjait, éjszakáit – önmagával szemben általában a legtöbb ember is védtelennek bizonyul.  

Egészen fiatalon volt már kénytelen megtapasztalni, mik is az ún. hírnév, és nem szokványos, csupán legközelebbi szomszédokra is kiterjedő ismeretség iskolaszabályai, és sok esetben azt sem igen tudta megfelelően kezelni, ha valaki olyan meggondolatlanságra vállalkozott nála, hogy egy egyszerű autogramot kér, vagy csupán egy baráti, őszinte szót szeretett volna vele váltani.

Reggeleit általában a kutyafuttatás és sétáltatás általánosan kitágítható élvezete kötötte le, persze, ha odahaza volt, akkor ezt a fajta kellemes kötelességet mindig az ismerősei igyekeztek átvállalni helyette – lévén egy művészettel foglalkozó szellemi embernek szüksége van minden esetben a tartalmas, és bizonyára lélekfrissítő pihenésre, amit rendszerint mindig is szívesen töltött inkább az ágyban, bár nem lehetett rá azt mondani, hogy lusta.

Elvégezte a ház körül kisebbfajta munkákat, és kimosta szennyesét, majd sporttal folytatta a napot: imádott falat mászni, és ebben szinte már profi szinten megállta volna a helyét bátran bármelyik bajnokkal is, majd igyekezett – főként hölgyekből álló kis baráti kompániáját rendszeresen fölkeresni, és meglátogatni, bár amikor már bekerült a mély vízbe, és a rendezők szinte megállás nélküli, maximális teljesítményt követeltek gyenge, és törékeny szervezetétől, akkor ezeket a kellemes társas együttléteket értelemszerűen szükséges volt minimálisra lecsökkenteni. Csak hát az idő, mint egy megáradt, és gátat áttört vízfolyás meglepő gyorsasággal kezdett kicsúszni kezei, és összerendezettnek hitt életéből.

S amit végképp nem szeretett saját magában, az az volt, hogy mindig aprócska, nyúlfarknyi cetlikkel igyekezett kellőképpen figyelmeztetni magát, hogy lehetőleg, ha elmegy hazulról, akkor mindig rendesen zárja be az ajtót, mert a fővárosban bizony jelentősen megnőtt már az alapvetően megélhetési síkon nyugvó bűnözési hullám.

Takarítgatott, bevásárolt, főzőgetett imádott tenni-venni, sündörögni, és új dolgokat kipróbálni, és nála karakánabb, és valószínűleg talpraesettebb lánnyal ritkán találkozott, akinek abban a szerencsében volt része, hogy személyesen is ismerhette.

Érzései mégis a tudatos megfelelési kényszer, és az anyaság között kezdtek egy idő után megállapodni: mindennél jobban készült élete talán legmeghatározóbb, és legfontosabb szerepére az édesanyai örömökre, és ha akkor azt mondja neki valaki alig húszon egy nehány évesen, hogy gyümölcsöző, anyagi forrással kecsegető szerződést kínálnak számára az egyik nívósabb, és közkedvelt belvárosi színháznál – több, mint valószínű, hogy azonnal nemet mond a felkérésre, mert az érzelmeket őszintén, és vegytisztaságban szerette volna megélni!

Később aztán már sokan úgy vélekedtek azok, akik megismerték, hogy talán azért nem jön az imádott kisbabája, mert most már olyan elfoglalt, hogy szegény gyereket nem akarta a legkevésbé sem kitenni a folyamatos pörgés, és rohanást követelő színházi szakma rejtelmeinek: mindennél jobban vágyott volna a rendszerességre, és rend előre meghatározott, és megszabott céltudatosságára, és ezt egy odaadó, és figyelmes férj oldalán vélte megvalósíthatónak! Valahányszor például összekapott kisebb összezördüléssel afölött, hogy kis, puha hófehérszőrű kutyusának vajon hol lenne a megfelelőbb helye a konyhában-e, vagy a hálószobában, szülei próbálták elmagyarázni, hogy egy állatnak semmi keresnivalója sincs egy tisztes, és rendezett otthonban, hanem rendes kutyaházat kell számára fönntartani.

Ebbe viszont Nórát nem volt könnyű belevinni, ugyanis, ha egy állatot már családtagként szeretnek, akkor legtöbbször könnyen előfordul az emberekkel az, hogy legszívesebben mindenhova magukkal hurcolásznák kedvenceiket más családtagjaik ellenvéleményének a dacára is!

Hiába kutatott a kibékülés lehetséges módozatai után; ebben kiváltképpen nagy tapasztalatra tett szert, elvégre szakmai felkészültségén múlott, hogy egy-egy előadás alkalmával mennyire őszintén, és hitelesen képes megjelenítenie az adott karaktert, amit a rendező jelesül éppen ráosztott – sok esetben kellett kissé keserűséggel, és rosszulesőséggel megtapasztalnia, hogy ha valaki konok, makacsságával csakis a saját törvényeinek hajlandó egyedül engedelmeskedni azzal talán könnyebben megy majd, ha az elfogadott, és talán előnyösebb kompromisszumok területére tereli a megkezdett vitát. Mígnem egyetlen éjszaka már elég volt hozzá, hogy felismerje a tényt, miszerint ő egymaga is képes lehet egy felnövekvő, aprócska élet gondozására, felnevelésére.

A kezdeti időben már hatásos túlélési stratégiákkal rendelkezett, ami annyit jelentett, hogy a tévésorozata megszűnési évében már erősen kezdett elmozdulni a rádiózás világába, és kipróbálhatta magát – hála bizonyos ,,bizalmi emberek” nagyvonalú támogatásának, mint rádiós műsorvezető, és egy kulturális műsor háziasszonya, mellyel már rögtön az első két év után komolynak mondható, nívós szakmai díjat is elnyerhetett.

Persze jó volt, ha szakavatott szerkesztő kollegák előbb beavatták különböző szakmai trükkökbe és cselfogásokba; hogy hogyan kell megvágni egy hanganyagot, előkészítenie egy szakmai interjút az egyik riportalannyal, és ami a legfontosabb: hogyan maradjon megnyerő, bájos, egyszerű és közvetlenül is őszinte, hogy ezzel motiválhasson másokat, hogy benne mindig megbízhatnak! Később már erről is, mint egyfajta nagyon kellemes mentőövről gondolkodott; t.i. ha, esetleg befuccsolna a színészkedés, mint fő bevételi forrás, akkor még mindig van egy kiegészítő terve, mely meggátolja azt, hogy lelkiekben összezuhanjon, és radikálisan megsemmisüljön! Bizonyos szempontból gyakorlatias volt ezen a téren is!

A legfontosabb így is az a különös, meghitt családias hangulat volt, mely minduntalan körbevette, amikor belépett a főutcán lévő rádiós épület kapuján. Sokkal inkább a család, az összetartó baráti kapcsolatok vonzották ide, mint bármi más!

Mindenki megértő volt vele, ugyanakkor senki sem kezelte úgy, mint az abszolút tehetségtelen kezdőket szokás, sokkal inkább úgy érezte magát, mint aki egy szerves munkafolyamat kellős közepében találta magát, és igyekszik minden aprócska jelentéktelennek tűnő trükköt, vagy fogást ellesni, hogy jobban boldoguljon! Itt minden név – és születésnap komolyan számon volt tartva és senki sem hánytorgatta fel, ha valami a túlzott túlzsúfolt időbeosztásából nemritkán máskor köszöntötte fel az adott ünnepeltet; a legfontosabb volt, hogy megtegye! Ezzel is éreztetve, hogy jó barátok között lehet az ember! 

 Mindig úgy gondolt a fizetésére, és a jövedelmére, mint kemény befektetésekre, melyek előbb vagy utóbb, de mindenképpen valamilyen szinten meg is térülnek! Egyik gyerekkori beszédtanára – aki az egyik Színháznál volt még anno, mint vezető színésznő, és aki mivel a szakma kissé megfeledkezett róla beszéd és logopédusi teendőket is ellátott, mindig azt tanácsolta neki, hogy ne foglalkozzon azzal, hogy másik mit gondolnak róla, vagy, hogy mit is mondanak: mindig tegye azt amit a szíve diktál, és akkor nem lesz semmi baj!

,,Hiába végzett munka nem létezik” – ez volt a jól bevált mottója! Előbb-utóbb minden megtérül, még az is, amire az ember talán a legkevésbé számít!

Nóra sokáig fontolgatta, hogy vesz magának egy kis lakást, aminek a közüzemi számláit, és a megfizethető rezsijét is könnyű fenntartani, és nem jelentenek gondot; azt mivel az ingatlanárak rohamosan egyik napról a másikra növekedtek – azokban az időkben -, édesanya rábeszélte, hogy a családi fészekben mindig jó helye lesz! Elvégre apja külön szobát csinált számára családi házuk tetőtéri részének átalakításával.

 Eljutott egy olyan végpontra, ahol már mániákusan rettegett az egyedülléttől is! Ez nem jelentette persze azt, hogy feltétlenül remetévé kellett volna vedlenie, és kiköltöznie a természetbe, mint azok, akik meghasonlottak az egész világgal és így kívánnak protestálni ellene.

Teltek-múltak a napok és hónapok és folyton azt érezte, hogy a többi barátnője – akik már majdnem mind komoly párkapcsolattal, és legalább két kis gyerkőccel büszkélkedhettek az egész életet tartalmasabban élhették át, mint ő! Hiszen mit tudott eddigi alig harmincadik szülinapja előtt felmutatni? Két művészlelkű hapsit, akiknek tökéletesen elég a saját ambiciózus egojuk fényezése, míg neki megmaradt a színészet utáni olthatatlan vágy, mint halhatatlan szenvedély, de még csupán a kezdő tehát felejthető színésznőcskék talaján toporog és tétlenkedik.

Éjszakáit – mert megesett, hogy az éjszakázást kedvelte, és ezáltal éjszakai bagoly üzemmódra állította át önmagát nagyobbrészt abban merültek ki, hogy nagyon a kezdők szintén elsajátított, és gimnazista szinteken megtanult dramaturgiával megpróbálta ízekre szedni főként a Shakespeare-életmű emblematikusabb alakjait, és karaktereit. Imádott más emberek gondolataiba belebújni, mert úgy vélte, hogy ezáltal nemcsak ő fejlődik, de eddigi személyisége is talán többet nyer, mint veszít; érettebbé, összetettebbé válik a gondolkodása.

Ha egyáltalán még karrierépítésről beszélhetünk, akkor nagyjából a köztes utakat célozta meg; se nagyon előre, de se nagyon hátra menetbe kapcsolt, és aztán megnézte, hogy később mire jut! Koreográfiai szinten – bár kétségtelen, hogy főként a fürdőszobai zuhanyozós magányt kedvelte, amikor dalra fakadt, mégis a táncban, és a különféle mozgáskultúrákban még volt mit bepótolnia, hogy legalább a színpadi kiállását a maga előnyére kicsiszolja. Az énekhangjára pedig inkább valami kornyikálós, enyhén dallamos pacsirtahang emlékeztetett – azt is akkor, amikor nagyon jó hangulatban volt, mert egyébként lámpaláz kerülgette, ha énekelni kellett! És majd beleborzongott, ha arra gondolt, hogy szerencsésen karcsú és enyhén sportos testalkatával táncos-zenés darabok aktivizált beugrója is bármikor lehet.

Bár önbizalmát, és makacs ambícióját így sem vesztette el, többször akadtak olyan negatív megjegyzések, kritikai észrevételek, melyek jelentősen rombolták azt az önmagáról kialakított énképet, hogy hogyan legyen egy modern nő karakánul határozott, és bátran büszke nőiességére! Az önsajnálatot alapból kihúzta a lelke sötét bugyraiból, viszont a helyébe így is beférkőzhetett valami megmagyarázhatatlan, számára ismeretlen vegyes kételkedés: Biztos, hogy jó az, ahogyan az életét eddig irányította? Valamin nem kellene szükségképpen változtatnia? S minél többször tette föl magának ezt a két egyszerű kérdést – megesett, hogy annál megingóbb és bizonytalanabb lett!

Esténként egyre tovább maradt fenn; elvégre, ha valaki tartósan a művészi szakmára rendezkedik be, annak bírnia kell, ha tetszik, ha nem, mint valami szervesülő, testbe épülő anyagot az éjszakázást. Amennyire csak lehetett gyöngybetűivel rengeteg feljegyezést, aprócska hivatkozást készített az adott színművekhez, melyeket éppen aprólékos kritikája tárgyává tett, és egy kis idő múlva úgy érezte, hogy azok a mögöttes tartalmak is szólnak hozzá, melyeket az eredeti drámaíró kigondolt! Oldalakat rótt tele még mindig nagyon szép kézírással, és hajnal lett mire sikeredett alig pár hevenyészett órácskát aludnia. Azt a fajta ambícióját, hogy megérthesse, hogy mi zajlik le az adott színdarab ,,lapkulisszái” mögött nagyon szerette volna még ésszerűbben, még szakmai profizmus szintén átlátni. Amikor éppen elvetődött a főváros berkeibe, és besétált a Múzeum körúti hangulatosnak mondható, kecsegető árakat felvonultató antikváriumok egyikébe ellenállhatatlan kényszer tört rá, hogy azonnal megvásárolja Hevesi Sándor: Drámaírás iskolája c. művét, melyből hasznos információk birtokába juthatott.

S amikor ott végzett nem lehetett nálánál egészségesebb, ambícióval megáldottabb valaki az egész földkerekségen. A dolgok megváltoztathatóságát az egészen kicsiny lépéseknél kell talán elkezdeni…  

     

Megtekintések: 9

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek