4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                        

 22.

 

 

 

Kornél és Nóra egymás mellett helyezkedtek komfortos kényelembe egy jó meleg, kicsit foszlásnak induló, barna pokróc, és némi pattogatott kukoricás rágcsálnivaló társaságában. Most egy szélességében előnyösen hosszú kanapén üldögéltek tökéletesen ráhangolódva a másik belső lélek rezdüléseire, miközben Nóra előnyös pozícióját kihasználva megfogta a takaró alatt Kornél kezét, és egy-egy izgalmasabb, vagy könnyeket facsaró filmjelenetnél, mint egy kismacska előnyösen, és szinte dorombolósan hozzákucorgott mellkasához védelmet keresve, és találva. Már nem is igen számolták, hogy vajon hányadszorra randiznak-e együtt? Csupán hagyták a kellemes dolgokat megtörténni.   

A kanapé végében Kornél nappalijában mindketten egyik kedvencüket rakták be a Philips-mini DVD-lejátszóba: A Holt költők társaságát.

Nóra az utóbbi időben, csupán egészen kivételes alkalmakor juthatott csak tévé közelébe hiszen a rádiós műsorvezetői állása mellett a színházi próbák is maradék idejét, és fölös energiáit is jócskán igénybe vették.

Most végre együtt lehettek, és mivel Nóra a jelentéktelen, szinte aprócska dolgoknak is nagyon tudott örülni – hiszen sohasem volt telhetetlen, vagy nagyravágyó -, kellemesen pihent meg fejecskéjével annak a kissé különös és furcsa férfinak a mellkasán, akiről még mindig nem tudta eldönteni, hogy csupán azért nem fekszik le vele, mert saját neméhez vonzódik, vagy pedig azért, mert más a zsánere?

Kornél ellenben teljes mértékben elégedett volt a fennálló helyzettel: utoljára nyolcadikos biológia órái jutottak eszébe, hogy az akkori kamaszok jobbára idegenkedtek az emberi test részletes, már-már anatómiai jellegű elemzésétől, és az is élénken élt még az emlékezetében, amikor az osztályában lévő összes lány, mintha valami undorító dolgot látott volna elfordította a fejét, ha csak a férfi hímvessző szó fogalma csak említést kapott osztályfőnökük szájából, hiszen ő volt akkoriban a biológia és földrajz tanáruk is!

A képernyőn feltűnő Robin Williams alakja, ahogy értesült róla, hogy egyik nagyon tehetséges és színésznek készülő diákja Neil Perry öngyilkos lett, és az üres tanteremben elsírta magát valóban a lelki katarzissal egyenértékűnek hatott!

Kornél vissza akarta fogni magát, hiszen milyen olcsó, lejáratott dolog is, ha egy férfi sírdogál, mint egy nyápic, vagy kislány, de Nóra, mint elfogadó, és mindent megbocsátó lelki társ ezt is megértette, és nagyon tisztelte a másikban:

- Jól vagy kis mackóm! Olyan szomorúnak látszol! Pihenjünk egy kicsit! – átölelte a kellemes meleget kölcsönző takaró fogságában, és most közelebb érezte magához, mint eddig bármikor. Hallotta, hogy ennek a valami miatt szinte mindig nyughatatlan, és megsértett férfinak mennyire hevesen, riadtan kalapál, és ver a szíve, mintha ítéletet mondana saját kora felett…

Kornél, megpróbálta maga ügyetlenségében leplezni kicsordult krokodil-könnyeit, de feleslegesnek tűntek a vigasztaló szavak:

- Bo-bocsánat, csak ez a rész itt mindig felkavar! Mintha a meg-nem-értettség fájdalma lenne benne! Az ember bárhogy próbálkozik, hogy igazát bizonyítsa, valamitől mindig elbukik! – hüppögte.

- Cssss! Nyugalom drágám! Itt vagyok melletted! Semmi baj, semmi baj! – vigasztalta, mint kiskorában saját öccsét, akinek második anya is volt, mert édesanyja sokáig dolgozott, és gyakorta besegített ő is a háztartásnál és a gyereknevelésnél.

Ezért tette a tévében, amikor interjút készítettek vele azt a merőben merész, és ugyanakkor határozottan bátor kijelentést, hogy ő bizony már most készen áll az anyaságra, és imádni való ragaszkodással élvezné ki a szülés minden felemelő, és megható percét!

- Nézhetünk mást is drágám! Nem muszáj, ha most nincs hozzá hangulatod? – próbált valami nem túl eredeti, előnyösebb ötlettel előállni.

- N-nemm! Így jó! Csak folytassuk tovább! – válaszolt hüppögve, mégis sokkalta megkönnyebbülten, mint az előbbi katartikus pillanatokban.

Nóra visszakapcsolta a lejátszás gombot a távirányítón, bevackolódott a meghitt meleg takarók alá, miközben lágyan a másik reszkető rekeszizmaihoz simult, és büszke volt ebben a pillanatban rá, hogy a legtöbb férfi nem tud annyira kedvesen bájos, és megértőn közvetlennek mutatkozni, mint ez a kisfiús, örök gyerekember!

Az egész nappalinak valami kimondhatatlan barátságos hangulatot varázsolt a Párizsból hozott Sacré Coeur-reprodukció, valamit a kanárisárga-színű tapéta, amivel eredetileg fényesebb, és napsugarasabb hatást szerettek volna elérni, hogy legalább a melegebb színek dominálhassanak a központi helyen.

- Tudod, mit utálok igazán? – kérdezte Nóra, miközben a takaró alatt, mint egy tétova kis állatka meglapult, kényelembe helyezte önmagát.

- Mondd csak!

- Azt, ha a könyvből készült adaptációt valami miatt elrontják; elég csak egyetlen hibásan értelmezett sor a forgatókönyvben, és a rendező is másként reagál, máshova helyezni az egész kamera beállítást! Mégis ez még mindig jobb, mint mondjuk azon típusú akcióval szándékosan felturbósított filmek, amikből pontosan az emberi történetek tűntek el, és sikkadtak a homályba, mert két órán keresztül semmi mással nem lehet megfogni a nézők érdeklődését, és kíváncsiságát, mint az erőszak, lővőldőzés, vagy a szex jelenetek bizonyos aspektusai! – Kornél oldalának dőlt finoman, és vállain pihentette fejét.

– Ez épp olyan dolog, mintha a nyelvvizsga szóbeli részénél azt az elképzelhetetlennek tűnő kérdést intézik a kedves vizsgázóhoz, hogy mutassa be – természetesen angol nyelven -, hogy hogyan kell sakkozni! Nevetséges nem?!

- Azt hiszem!

- Különben hallottad a legújabb hírt?! – úgy készült erre a bejelentésre, mint valami rejtegetett meglepetésre, vagy titkos ajándék átadására, amiben talán éppen a váratlan meglepetés előérzete a legjobb.

- Na, mondd csak! – mint aki már megint elköveti azt a kisebb, megbocsátható hibát, hogy mások boldogságának örül, ahelyett, hogy a sajátjával foglalkoznék.

- Nos! Itt ül melletted az egyik végtelenül szexis és csábos cselédlány a Cselédek c. darabból!

- Oh, hát ez nagyszerű drága! Engedd meg, hogy gratulálhassak! – megcsókolta a kezét!

- Nos, ha nem vagyok tapintatlan! Mióta is ismerjük mi egymást? Kérlek?

- Hetvenkét órája, tizenhat perce, és huszonhat másodperce!

- Te kis huncut mackóka! – csiklandozta meg az állát, mert tudta, hogy újdonsült barátja bizony roppant csikis! – De tréfát mellőzve! Mégis mióta is ismerjük egymást?

- Nagyon jó kérdés! Ez lesz a házi feladat!

- Egy picit éretlenül viselkedsz, kérlek ebben a komoly kérdésben! – pirított az orrára.

- Bocsáss meg, nem állt szándékomban…

- Szerintem… ha jól számolok… van annak már vagy… legalább három- esetleg négy hónapja? Te mit gondolsz?

- Elképzelhető! – egyre frusztráltabb, idegesebb, stresszelősebb lett, mert még mindig nem tudta, mint akarhat a másik ezzel.

- Neked nem furcsa? – kerülte meg a lényeget Nóra.

- Bocsánat! Miről is van szó drága?

- Hu! Nem is tudom… még nem feküdtünk le egymással, csak… csak jól elvoltunk együtt! – azonnal kibukott belőle az eddig rejtegetett lényeg.  

- Bocsáss meg az őszinteségemért, de nem is tudtam, hogy minek kell ezt erőltetni! Előbb talán szépen alakulhassanak ki a megkezdett dolgok… minek csőstül rontani a felépített házba?

Nóra töprengőbe esett:

- Ebben igazad lehet! De figyelj csak! – közelebb húzódott hozzá, hogy érezze a másik zaklatottan, szinte ziháló szívdobbanását -, azért ugye hallottál már az óvszerekről, meg a fogamzásgátlásról meg effélékről?

- Oh, hát persze! Nyolcadikos koromban mindennap ez volt a napi téma!

- Igen, erről én is hallottam! De nem jössz ugye nagyon zavarba, ha azt mondom… kezdek nagyon vonzódni hozzád! – végre kimondta, ami a szívét nyomta.

- Nem, hát persze, hogy nem csak…

- I-igen! – türelmesen figyelte minden szavát.

- Csak… váratlanul ért ennyi az egész, hogy… hogy egy olyan vérbeli bombázó hölgy, mint te egy olyannal kezdjen, mint én! – hangjában önsajnálat, szégyenkezés keveredett az egyetemes szégyenérzettel.

- De drágám! Én soha sem tettem különbséget az emberek között! Lehet tőlem százhúsz kilós is, akivel együtt vagyok! Sosem ez számított! Csak az, hogy közös hullámhosszon lehessünk, és nagyon jól megértsük a másik gondolatait!

- Jaj, most nagyon megnyugodtam! Tudod… én mindig is úgy gondoltam magamra, mint egy sündisznóra, aki nem szerethet egy sirályt, hiszen az madár és így folyton a szabadságot ostromolja!

- Ez a te szádból valóságos bóknak hangzik számomra! – kedvesen előbb az arcát, majd a száját vette célba:

- Nos, életem! Igazán köszönöm, hogy vagy nekem!

Kornél kicsit feljebb húzódzkodott a kanapén; megpróbálta arrébb tenni az egyik párnát, ami most fölöttébb kényelmetlen volt a hátának, de nem mert mozdulni, nehogy elfoglaltsága közben megzavarja Nórát.

- Valami baj van szívem?! – észrevette, hogy izeg-mozog a másik, mert kényelmetlen neki teste eredeti pozíciója.

- Semmi kérlek! Tényleg semmi az egész csak… nyom ez a fránya párna! De várj egy kicsit! – kihúzta a háta mellől, és most már szabadon hozzáférhetett bármihez, amit el akart érni, és legalább az eddig beszorított teste is valamivel szabadabban mozoghatott.

- Akkor jó… - bugta fülibe valamivel már titokzatosabb, és sejtelmesebb hanghordozással a hölgy.

Kornélnak még mindig nem ott járt az agya, ahol kellett volna! Miközben Nóra egyre jobban szerette volna megkeresni a száját, és meghódítani bíbor nyelvének, és fogainak minden aprócska zománcát, szájának barlangját – addig Kornél fejében szöget ütött a kételkedés önmagában:

,,Mi lesz, ha Ő is csalódik bennem? Képtelenség!”

- Már megint mi a baj kicsi szívem? – magára erőltette legkedvesebb modorát, pedig már nagyon szeretett volna csókolózni ezzel a mimózalelkű emberrel.

- Semmi drágám csak…

- Értem! Most éppen gondolataidat teljesen lefoglalja a tökölés, hogy jó-e a folyamat, amit épp most csinálsz, vagy rossz?

- Hát igen! Mindig említettem, hogy gondolatolvasó vagy!

- Figyelj kis mackóm! Mikor tanulsz már meg végre lazítani? Engedd el magad! Hagyd, hogy a dolgok kicsússzanak pillanatokra a kezeid közül, és megtörténhessenek veled! – kellemesen cirógatni kezdte a másik nyakát, majd belepuszilt a fülébe.  

Ki tudott volna ennek a gyönyörű szépséges angyalnak ebben a pillanatban ellenállni? Kornélnak is nehezére esett elhinnie, hogy sikerült a kísértéstől – átmenetileg persze -, türtőztetnie magát!

Az ifjú hölgy egyre jobban szeretett volna belejönni a testi kényeztetések eme titkosított, csupán hölgyek által ismeretes ,,hadműveleteibe” de látván hősünk máson járó agytekervényeit önkéntelenül is azt kezdte mustrálgatni, hogy már megint mi az a lebilincselő tény, ami Kornélt ennyire kitudja billenteni a valóság szabta keretek közül?

Kis idő múlva megszólalt:

- Tudod drága! Én mindig úgy érzem, mintha a többi ember szándékosan csalódna bennem! Hát nem őrjítő dolog?!

- Ugyan Kornika! Bolondokat beszélsz te is tudod! – azonban mégis titokban – nem mondta ki, de komolyan vette!

Összeráncolta a homlokát, majd féloldalasan rásandított:

- Szívem, kérlek, ne haragudj rám, csak azt gondoltam… hogy már annyira jól megbízunk egymásban és esetleg… talán… lehetne már végre valami kettőnk között! Ha érted mire gondolok?! – Ő is észrevette, hogy ennél kiszolgáltatottabban nem is fedhette volna fel azonnal legféltettebb érzelmeit.

- …Semmi probléma! Csak… ezen járt már nagyon hosszú idő óta az eszem és… megfeledkeztem bizonyos dolgokról…

Nóra kicsit komolyabb arccal odafordult hozzá, majd megkérdezte:

- Szívem szeretnéd, hogy beszélgessünk róla?

Kornélon látszott, hogy szinte harapófogóval kell belőle barátnőjének kihúznia a tétova szavakat.

- Ha… ha nem bánod! De csak akkor!

Enyhén összeráncolta a homlokát, hogy töprengőbbé válhasson a külseje.

Itt volt hát Kornél számára az idő, hogy mindent, múltjának összes kisstílű hezitálásától kezdve szinte azon szánalmas gyerekkori titkait is, melyeket még szülei előtt, sem mert megvallani!

Még ha most Nóra nem is igazán sejtheti, vagy tudhatja, mi is történik bonyolult lelkiismeretében, most legalább annak örülhet, hogy itt van mellette, fogja a kezét, és mindenben támogatni igyekszik.

Óvatosan megigazította magát a kanapén; kicsit lejjebb vette a hangerőt a távirányítóval, odafordult Nórához, aki mintha még most is védelmet keresett volna a barna színű, jó meleg takaró fogságában.

- Kényelmesen ülsz? Ne hozzak neked valamit? – mintha szándékosan kikerülné az őt fenyegető további kérdések özönét.

- Nem kérek semmit, köszi! De mondd már el az isten szerelmére, hogy mi bajod van, mert engem itt a totális katasztrófa kerülget!

Most fordult vele először, hogy spontán reakciók sorozataként lehajolt barátnőjéhez, és megpuszilta a homlokát; a mindig elegáns, és nagyon mutatós kontyba font haj annyira csábítónak mutatkozott, hogy Kornélnak már ez a kis lélegzetnyi kis semmiség is hatalmas lélekerőt adott.

- Ó, Kornél… - sóhajtotta erre Nóra. – Olyan kedves, gyengéd vagy! Még soha nem mutattad ezt az oldaladat!

- Külön neked tartogattam!

Nóra átölelte ezt a sokat hajszolt, megsebzett életet, mely a férfiból szivárgott; hosszú percekig tartotta, mint valami védelmező anyatigris a kicsinyét, hogy a másik érezze vele, mindent megoszthat, és soha nem fogja magára hagyni!

- Ugye tudod szívem, hogy nekem mindent elmondhatsz! Az közöttünk marad! – biztatta, bátorította, amit megkívánt a helyzet.

- Köszönöm drága! És hidd el nagyon sokat jelent!

- Akkor mi a baj? – tapogatózott még egyre.

- Tudod… én nagyon sajnálom, de… sokszor úgy érzem magam, hogy nem tudok megbízni az emberekben, mert folyton megaláztak, és úgy érzem… el is árultak!

- Figyelj csak rám kicsim! – finom, most mégis kicsit szigorúbb ujjbegyeivel szembefordította arcát az ő léleklátó, mély barna szemeivel, hogy farkasszemet nézzenek. – Tudom, hogy néma nagyon nehéz, de annak ellenére, hogy folyamatosan csalódnunk kell akkor sem szabad könnyedén feladnunk azt, amiben igazán hiszünk, és ebbe a bizalom is beletartozik még akkor is, ha csorbát szenved! – most úgy beszélt, mint aki mindenképpen kifejezésre akar valamit juttatni és biztosra veszi, hogy a másik is megérti.

Kornél visszanézett rá, és ebben a pillanatban a maga pörévé lett kiszolgáltatottságában ténylegesen úgy festett, mint egy sebzett kisfiú, akinek egész gyerekkora a kölcsönös árulások, és menekülések korszaka volt, még annak ellenére is, hogy megpróbálta magát elrekeszteni, és megvédeni…

Megtekintések: 9

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek