4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                      

    23.

 

 

Nóra az öltözőjében ücsörgött, és első két metszőfogát vizsgálgatta a mind a két oldalról lámpák ragyogó fényével megvilágított tükörben.

Gondolatban fejében már ott volt az egész szövegkönyv legapróbb részlete és sűrűsített tartalma mellett új barátja egész Vasárnap délutáni megmagyarázhatatlan, és ugyanakkor felettébb különös, és rendhagyó viselkedése: mintha egyszerre két személyiség is rejtőzködni benne, és mindkettőt igyekezne a kíváncsiskodni vágyó, meglehetősen bizalmas szemek elől elrejteni…

Egyfelől ott van a félénk-félszeg kisfiú, aki mint valami állandó jellegű, nagyon udvarias vendég van jelen az életben, míg a másik oldalon egy igazán megmagyarázhatatlan, kétes figura áll, aki halhatatlan, őserejű szenvedéllyel tudna és biztosan merne is szeretni, viszont aki ezt még senkin sem gyakorolhatta!

Hát akkor miért nem akartak egymással még lefeküdni? ,,A testi kapcsolat szikárja már lobogva perzselt dobogó szívük mélyén, hát akkor mi volt a probléma?!” – s míg ezen morfondírozott gondosan ügyelve a legapróbb részletekig elkészítette színpadon is remekül alkalmazható sminkjét, és maszkját a szokásos Kleopátra-parókához, mely előnyösen kiemelte bűverejű, babonázó, sötét szemét.

Megborzongatta az emlék, és borsódzott tőle a háta. ,,Lehet, hogy az ő eddig túlkényeztetett, imádott, és rajongásig tisztelt, és agyontutujgatott Kornélkája valójában egy pszichopata gyilkos, csak egyedül őt vakította el ennyire a szerelem? Fölfoghatatlan! Hátradőlt, majd semmi másra nem akart már koncentrálni csak az előtte tornyosuló, és most ijesztő méretekkel rendelkező feladatra: muszáj elkápráztatnia, és ezzel megnyernie a nézőket, hogy a többség az ő pártjára álljon automatikusan, és vastapssal honorálják szakmai maximalista erőfeszítéseit: ennyire könnyen azért neki sem szükséges feladnia a küzdelmet! De akkor mi volt ez a hirtelen támadt homlok puszi Kornél részéről?

Azt gondolta, hogy végre szenvedélyesen egymásba borulnak, és ajkaik forró csókjait legfeljebb csak hegesztőpisztollyal tudják kettéválasztani!

Pontosan háromnegyed hetet mutatott az az átkozott vekker az asztalán, melytől most azonnal legszívesebben megszabadult volna!

- Gyerünk drágám! – szólt az egyik öltöztető! – Itt a jelmezed, és ne feledd, kápráztasd el őket, hogy mindenképp leessen az álluk a döbbenettől! – érkezett a jó tanács, egy csajos mosoly kíséretében.

- Azon leszek kedves Ilcsim! Azon leszek! – a szokásos bátor, bájos mosoly, majd amilyen gyorsan csak mozogni tudott ezúttal már teljes jelmezében és parókájában kiviharzott az öltözőjéből, lement a spirálisan tekergődző csigalépcsőn, és megállt a színpadi kulisszák mögött, amíg nem villogott a gusztustalan, szemet is irritáló, piros fény!

A fény villogott, és neki aznap este a legalább ötszáz fős közönséggel szemben egyetlen gyilkosan felelős kötelezettsége maradt: el kellett kápráztatni, és varázsolnia e maroknyi kulturális gyülekezetet, akik csupán azért özönlöttek be, hogy láthassák a legtehetségesebb ifjú tehetséget, akinek talán még ez a váratlanul jött, megtisztelő cím is terhes elfoglaltságai újabb trófeáit gyarapította, hiszen csak az elvárások, és a követelmények száma növekedett, méghozzá drasztikus ütemben!

Amikor végeztek az előadással, és egyszerre nyolc változó korú, mégis igen-igen tehetséges művésznő hajolt meg egyszerre a közönség kitörő, és szűnni nem akaró tapsorkánja dicséretében. Nóra azt érezte, hogy neki most talán nem itt lenne szükségképpen a helye, hanem talán sokkal inkább Kornél mellett, akit minden létező módszerrel illik megvigasztalnia!

Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor édesanyja, mint egy akkori adminisztrátor terhes elfoglaltsága mellett csupán késő este tudott családjával kicsit együtt lenni, addig Nórának kellett gondoskodnia a kisöccséről, és elkészítenie számára a változatosnak korántsem nevezhető bébiételeket: megetetni és megbüfiztetni! Ez volt a titkos jelszó, majd következett az ágyba tevés!

Mindig is arra vágyott, hogy végre neki is kiegyensúlyozott, megérdemelt családi élete lehessen; most is, ahogy meghajolt már szűnni nem akaró szívdobogással várta volna, hogy magához ölelhesse, vagy kiságyánál üldögélve megpuszilhassa szuszogó kisbabáját, miközben elmosolyodik, hogy imádott férje már megint elaludt, miközben rá várakozott az örökkévalóságnak tűnő éjszakában…

Ahogy megszorította kolleganői kezét, és széles mosolyt erőltetett – nem túl meggyőzően -, az arcára olyan váratlanul, és gyorsan rohamozta meg a kulisszák részt, és a csigalépcső emberi szemek elől szándékosan rejtett labirintusait, hogy több tapasztaltabb kolleganője sem tudta mire vélni ezt a hirtelen támadt, kisebb érzelmi vihart, mely most kitört belőle, és egyszerre a felszínre került.

- Mondd csak aranyom! Minden oké nálad? – kérdezte egy idősebb művésznő, aki már vagy harminc egynehány éve volt az adott társulat tagja, és annak ellenére, hogy nagyon sok szakmai és egyéb jellegű elismerést magáénak tudhatott mégsem szállt el magától, és nem részegítette meg káros befolyásoltsággal a holdkóros, mohó sikervágy!

- Köszönöm kérdésed kedves Vera néni! Jól érzem magam, de mintha… valami hiányozna, csak azt kell megfejtenem, hogy micsoda! – arra gondolt, hogy ennyivel, majdcsak lerázza, hogy végre nyugodtan tudjon gondolkodni, de a tapasztaltabb művésznő megelőzte:

- Figyelj drágám! Tudod nagyon jól, hogy mindig is szerettem, és nagyon szeretek a fiatalokkal, így az osztályoddal is együtt dolgozni, mert ti vagytok a bizonyíték rá, hogy az ember képes fiatalodni, ha akar, és új dolgokat is belevinni színpadi, berozsdásodott játékába, de amit viszont nem értek… és ebben kérlek segíts nekem, hogy ma az előadáson lényed egy része másutt járt, és én mindvégig azt éreztem, hogy nem adod át magad teljesen a spontán játékstílusodnak, mely eddig uralkodó jegyednek számított, ha felmentél a színpadra! Furdal a kíváncsiság! Mi lehet e mögött? Csak nem szerelem?! – szemeivel furán kacsintott.

Nóra úgy elvörösödött, mint akinek legszemélyesebb titkát érte totális támadás:

- Hát… ami azt illeti kedves Vera néni! Igen! Azt hiszem, az vagyok! Csak még minden a kialakulás masszaállapotában van, és nem is szeretnék elkapkodni semmit! – hallotta saját magát, ahogy egyik fele kimondja az igazat, de ugyanakkor leplez valami biztosabbat, valami kimondhatatlant!

- Értem én lelkem! De légy szíves a csapatmunkára és a többi művészre is kérlek tekintettel lenni! El ne feledd: a Te játékod az ő szakmai hozzáállásukat is minősíti, és értékeli bizonyos szinten! Nem szeretném, ha félreértenél! Tudod, hogy mindig is kiálltam melletted, mintha csak a saját lányom lettél volna, de muszáj egész fejjel is ott lenni az előadáson, nemcsak fél szívvel, és figyelmesen, minden kis flinci-flanci részletre erőteljesen koncentrálni! – nem volt ez sem kioktatást, sem pedig letorkolás, még csak orra koppintásnak sem lehetett volna nevezni, mégis Nóra meghallotta a mondatok mögött a mögöttes értelmet: legközelebb lehet, hogy már nem lesz ennyire szerencsés, mint ma este – elvégre a színház egy aznapi műfaj, tehát ingatag és mindig változó!

- Mindent értek drága Vera néni! Megígérem, hogy a személyes életem továbbra nem fogja befolyásolni a színészi képességeimet! Nagyon sajnálom! – szája megbántottságra görbült, és az idősödő művésznőnek úgy tűnt, ha most nem lép közbe, és öleli át ezt a kezdő, ám valójában őstehetség hallgatót, talán minden romokba dőlhet, és elveszhet.

- Na, gyere ide! És ne haragudj! – ölelte át, és addig dörzsölgette a hátát, amíg Nóra tökéletesen vissza nem zökkent az egyensúly biztonságos állapotába.

- Bocsánatot kérek Vera néni! Kérem szépen, ugye a többi kolleganőnek nem árulja el?! – riadt őzikszemében egyszerre beköltözött a tartós félelem.

- Enyje, enyje kislánykám! Hát fogod itt itatni az egereket! Mondd csak? Megérdemli az a legény ezeket a drága krokodilkönnyeket?

- I-igen! – rázkódott kissé, mert a kellemetlenkedő ideg ezt is kihozta már belőle. –Tetszik tudni drága Vera néni! Ő igazi lovag, és úriember! Mindig annyira tapintatos és figyelmes! A legdrágább, féltett kincs, akivel valaha is találkoztam! – hangja belsőséges érzelmekről árulkodott.  

- Egyszer már mutass végre be neki is! Azonnal fölcsigáztad az érdeklődésemet kicsi szívem! – bájosan bazsajgott, és kedvesen dörzsölgette a másik hátát, míg az teljesen meg nem nyugodott.

- Na, jobb már? – kérdezte kis idő elteltével.

- Igen, azt hiszem, már rendben vagyok! Hogy köszönhetném meg drága Vera néni a jóságát? – Ő is mindig kéztördeléssel folytatta, ha a tétova feszélyezettségét már másként nem tudta levetkőzni, sem megszüntetni.

- Ugyan, gyermekem, ugyan! Arra semmi szükség!

Azzal mindketten visszamentek az öltözőjükbe, és igyekeztek önmagukban levonni a megérdemelt sikereket, melyekkel ez a felemelő, és bravúros este is méltán büszkélkedhetett!

  

   

 

 

 

Megtekintések: 6

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek