4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                               

      26.

 

 

Abban állapodtak meg, hogy Kornél fogja Nórát fölhívni majd egy vasárnapi napon a szerkesztőségben – lehetőleg pontosan tizenkettő körül -, mert általában akkor volt Nórának kisebbfajta kimenője. Akkor tudott kissé rohamtempóban pár falatot bekapni, és szusszanni egyet, mielőtt műsoridőbe került.

Tisztára úgy érezte magát most, mint egy pitiző kutyuska, vagy papucsállatka, aki addig kuncsorog, és pitizik, amíg az adott célszemély a horgára nem akad! De a világért el nem mulasztotta volna, különben is Nórában megbízott, és ez a fajta tartós, és mély meggyőződése, mint valami rögeszme szerencsésen mindenhova biztonsággal el is kísérte!

Az adott műsorfelvétel kicsit elhúzódhatott, mert bár kétségtelen, hogy Nóra olyan gyorsan és hatékonyan dolgozott, amennyire csak engedték és amennyire csak lehetett, de az időből sosem volt elegendő az a mennyiség, melyet az eredeti főműsoridőben megjelöltek, és így az egy-két percek összeadódtak, és mire vége lett a műsornak már egy újabb felvételt kellett rögzítenie.

A műsor szponzora és producere ragaszkodott hozzá, hogy mindent személyesen Nóra intézzen – ebben valószínűleg kicsit jobban közrejátszhatott az a fajta mindig kedves és előzékeny, finomkodó modor, amivel Nóra a bájos közvetlenség egyik példájává válhatott!

- Nórácska! Ugye bízhatok magában, és nem hagy cserben? – kérdezte minden egyes pillanatban, amikor csak a szerkesztőségi üvegkalitkában tisztelgő látogatását megtette.

- Igen Igazgató úr! Mindenben számíthat rám! – felelte elbájoló mosolyok kíséretében.

Aztán, hogy valóban igazgató volt-e vagy csupán egy jó helyen, jó időben feltűnt pasas, akinek valahonnét, valamiből hirtelen nagyon sok pénze lett – már nem is lehetett nyomon követni! Mindenestre az eredeti műsorbeosztás véresen komoly megbízatásnak tűnt, és Nóra precízségét, és szakmai felkészültségét dicsérte, hogy mindig a maximalizmusra törekedett képességeinek tudatos függvényében, és ebből még – sok esetben -, egy kiadós ebéd ígérete miatt sem engedhetett!

Az egész naposnak tűnő, összefolyt délelőtt szépen, fokozatosan kezdett kicsúszni kezei közül.

Egyáltalán nem az adott műsor, sokkal inkább belső biológiája, mely korgással igyekezett mindig figyelmeztetni, hogy aznap még nem sikerült semmit fogyasztania! Nem tudni mikor kezdett a mellkasa erősen szorítani tompa, sajgó fájdalommal, de annyit már ő is bizton érzékelt, hogy ha ezt a hozzáállást választja annak tartósan biztosan meglesz a maga kellően negatív következménye!

Bement pár percre az egyik kis helységbe, ahol hatalmas, mappaszerű dossziék sorakoztak a polcokon, és nem volt nap, hogy valamilyen fontos hírt, cikket, vagy szenzációnak minősülő tudósítást be ne iktattak volna az adott műsorokba.

Most ez éppen kapóra jött neki, mert megcsörrent rezgőre tett mobilja, melyet hanyag eleganciával, kecses türelemmel a farmerja farzsebébe csúsztatott, hogy bármikor keze ügyébe legyen.

A kijelzőn már villogott az eredetileg betáplált szám, így nem okozhatott váratlan – legfeljebb csak nagyon kellemes meglepetést:

- Szia, kismackóm! Hát te?

- Bocsáss meg kérlek, hogy… zavarlak a munkahelyeden! Tudom, hogy bizonyára ki nem állhatod, ha itt zavarlak, csak hallani szerettem volna a hangodat és arra gondoltam, hogy szóval… esetleg… nem-e fontolnád meg, hogy együtt töltsünk ismét egy kis időt? – Kornélnak valami miatt csömöre lett már a gondolattól is, hogy a női emancipációt a mostani XXI. század figyelmen kívül hagyhatta, mert állandóan a férfiaknak kellett kezdeményezni!

- Ez csábító ötlet! De most egy könnyed omlettel az életemet mentenéd meg! – huncutul elmosolyodott.

- Azt készítek drága, amit csak szeretnél!

- Jaj, drágám! Igazán hálás vagyok neked, és sokat gondolok rád, de attól tartok, hogy ez az egész napos lótás-futás szépen lassan a fölös energiámat is felemészti! És még egyetlen árva falatot sem ettem! – csilingelő, fáradtnak tűnő hangjába enyhe panaszkodás vegyült, mint aki már mindent unalmasnak talál önmaga körül.

Kornélban viszont azonnal működésbe léptek az ú.n. védelmi reflexek, mint védekező mechanizmusok.

- Drága! Ne törődj semmivel, mert az egészséged a legfontosabb! Most rögtön tessék enni valamit! – hangja annyira idegesnek tűnt, és halhatóan magasabban szólt, hogy ha nem ismerte volna megvádolhatta volna kiabálással.

Ráadásul – nagyon sok esetben -, a mobiltelefon még mintha szándékosan el is változtatná az emberi hangot, hogy alig lehessen felismerni!

- Igen apa! – nevetett egy jót. – De viccet félretéve! Annyira aranyos vagy, amikor így aggodalmaskodsz!

,,Igazán köszönöm, hogy miattad kapok egyszer majd infarktust Drágám!” – gondolta, de kimondani valami egészen más sikerült:

- Tényleg szívem! A kedvemért kérlek, csak pár falatot, mert muszáj!

- Nóra! Már megérkezett a mai kulturális vendéged és izgatottan csak rád várakozik! – szólt egy feltűnően kellemetlenkedő hang a háttérből. Mintha szándékosan akarta volna megszakítani a kettejük már-már meghitté, és meghatottá tett bájcsevejét azzal, hogy kettészelte a hangja beszélgetésük közös hullámhosszát.

- Igen! Azonnal jövök! – mondta bele a levegőbe, majd újra beleszólt a kagylóba:

 - Kis mackóm! Igazán sajnálom, de most mennem kell, mert éppen most szóltak, hogy adásba kerülök, és megérkezett már a vendégem is akivel a riport készül! De figyelj csak… találkozzunk holnap a szokott időben! Na, mit szólsz?

- Igen kérlek! Az biztosan remek lesz! Bocsáss meg, ha zavartalak!

- Ne butáskodj! Te vagy a fény az életem egén!

Nóra kicsivel a vártnál korábban volt kénytelen kikapcsolni a mobilját – elvégre interjúkészítés közben ez nem is lett volna tanácsos. Kornél is lerakta az övét, és gondolataiba mélyedt:

- Mit jelenthet az, hogy ,,te vagy a fény életem egén”? – mondta ki hangosan, ami dúdolgatásnak tűnt!

 

A találkozóra eredetileg az állatkertben került volna sor, de mivel eléggé csípős, szelesebb időkkel érkezett meg a közelgő tavasz ezt most elhanyagolták, és helyette Vajdahunyadvári vár középkorias romantikáját célozták meg.

A mesés kastélyszerű építmény, mely mostanság a Mezőgazdasági Múzeumnak adott helyet impozáns, és hatalmas méreteivel egy hangulatos kis park közepén valóban a gyermekkori mesék varázslatos szigetét juttatta az ember eszébe: mintha Avalon és Arthúr király udvarában jártunk volna némileg megfűszerezve egy csipetnyi hungarikummal!

Nóra a park szélén ácsorgott, ahol néhány sudár tölgyfa csontvázkézszerű karjaival még mindig úgy festett, mint egyetlen tűhegyesre kihegyezett dárda, vagy fogpiszkáló, mely mintha az eget akarta volna keresztül döfni.

Űzött, meghajszolt állatka benyomást keltette, és Kornélban mentem meghűlt a vér, amikor végignézett mindig gyönyörűséges arcán, ám most nagyon szomorúnak tűnő drága szemén.

Szokásos kényelmes és sportos lezsersége mintha veszített volna valamit eredeti ragyogó hanyagságából; most kimért volt, majdhogynem szigorúan diplomatikus!

Kényelmes kasmír-vörös kabátkáját – mely angyali lénye elválaszthatatlan része lett -, védelmező burokként védte, és sálát is torka köré tekerte, hogy a csípős idő ellen bebiztosíthassa érzékeny hangszálait. Haját most kibontva kötött sapkája alatt viselte! Szokatlan viselt volt ez egy ifjú hölgynek, akit eddig Kornél sem igen láthatott hétköznapi viseletben, ha csak azt számítjuk ide, hogy már pár találkozásuk így is volt! De hát mik azokhoz képest a szelesebb idők kihívásai! Az öltözködést mindig is az adott időjárási körülményekhez illett igazítani!

Nóra izgatottan fürkészte a hétvégi kiruccanó programjukat töltő párokat, babakocsikat tologató anyukákat! Mintha egy olyan álomvilágot látott volna a szürkés valóságban, melyben az is lehet, hogy személy szerint neki soha nem lehet része – elvégre nemrég múlt harminc éves és még mindig nem lehetett édesanya és egy érte gügyögő kis csöppségnek megérdemelt gondviselője, babusgatója. Közelben egy kivezényelt tűzoltózenekar húzta harsonákkal, és igazi részkürtökkel a díszszemlékkor szokásos talpalávalót, de a kisebb verbuválódott tömegnek még így is nagyon tetszett, hiszen vastapssal honorálták a zenészek teljesítményét.

- Bocsáss meg a késésért – zihált, majd fújt folyamatosan egyre nagyobb levegőt Kornél – de hát ez az átkozott tömegközlekedés! Nem is értem, hogy miért nem tettem le a jogosítványt, amikor már minden közelebbi ismerősömnek rég megvan?!

Végigmérte Nóra szomorkás, és meggyötört arckifejezését és hirtelen görcsös pánikba esett:

- Mi történt drága? Rosszul érzed magad?!

- Kérlek, kis mackóm! Ne kérdezz semmi egyebet, csak… ölelj át, hogy érezzem a biztonságot! – máris odabújt hozzá, és ebben a pillanatban mintha a mindig karakán, erős, független és magabiztos nő mintaképe mintha egyetlen szempillantás alatt köddé vált volna és a helyében egy elveszett, vacogó kis lányka kisírt arca került.

- De hát kicsim! Te sírtál! Várjál! – gyorsan odaadott neki egy pár zsebkendőt, mert mindig jó, ha ilyen esetekben kéznél van legalább egy fél csomag! – Te drága! Hát mi történt? Kérlek, mondd el!

- Semmi az egész… - fújta ki a pisze orrocskáját, mely alatt még mindig vörös volt az általános dörzsöléstől a bőrfelület. – Fél karral átölelte a nyakát, majd hamvas és elszomorított arcát odaszorította Kornél arcához.

– Köszönöm, hogy rád mindenben számíthatok! – S még jobban szorongatta, mintha egyenesen törékeny, ki tudja merrefelé tartó élete múlna rajta…

Odafordult Nórához, aki most meglehetősen kimerültnek tűnt; hattyúfehér, törékeny porcelánbabára emlékeztető karjaival mégis egyre kitartóbban csimpaszkodott utolsó reményébe, a barátságba, és az egymáshoz tartozás kötelékébe. Nóra szeme vörösnek tűnt. ,,Biztos az egész idevezető utat végigsírta!” – gondolta Kornél. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy most odahajoljon hozzá, és gyöngéd részvéttel megcsókolhassa.

Szomorú barátnője most olyannak tűnt, mint egy védtelenné lett áldozat, aki menedékre vágyik; közelebb húzódott pufók arcához, hogy érezze egészen a már kiütköző, és reszelőként enyhén szúrós kezdetleges borostáit és cseresznye ajkaival megcsókolta annyira elveszetten, és mégis biztos biztonságot remélve, mintha abban a pillanatban egyedül csakis köröttük forgott volna a felbolydult világ.

,,Te féleszű! Miért nem karolod át a derekát? Most talán mindent megengedhet, erre te meg itt tökölsz!” – hallotta fülében lelkiismerete hangját, mint egyetlen jól időzített és megtervezett monológot, de az igazság mindig is az volt, hogy félt kezdeményezni, nehogy valami bajt okozzon!

- Mi történt veled? Kérlek, mesélj el mindent, és ne hagyj ki semmit! – enyhén kibontakozott a csókból, hogy hagyja barátnőjét összefüggően, és remélhetőleg nyugodtan beszélni.

- Semmi különös…

- Ez azért ne haragudj, de egy kissé sántít és nagyon nehezen hihető!

- Ennyire látszik rajtam? Ugye?!

- Te vagy a világ legtehetségesebb művésznője, de talán kissé az őszinte érzelmek terén… - nem akarta folytatni látván a másik szomorúságát. Mindenáron részt kért letört fájdalmából, és osztozni szeretett volna benne!

Kapott zsebkendőjét most teljesen eláztatták a nagyalakú krokodilkönnyek melyeket igyekezett egyetlen halálpontos huszárvágással elmaszatolni pirospozsgássá lett arcáról.

Nem sikerült valami túl jól, mert a komisz zsebkendő szakadozó papíranyaga apróbb hófehér galacsinokat hagyott szája szegletében, melyet Kornél halálos komolysággal, mintha csak kisbaba lenne, akire apja vigyáz megpróbált óvatosan lehalászni róla.

- Megengeded ugye? Ott marad egy kis zsebkendő darabka!

- Tényleg ennyire rémesen nézek ki?! – kérdezett vissza megszeppenten, mert ha valamit nagyon jól megtanult, hát akkor az az volt, hogy egy művész – lehetőleg -, mindig adjon a megjelenésére, mellyel lenyűgöző, vagy kellemes benyomást tesz közönsége felé! Finoman igyekezett aprócska kezeivel levenni a papírgalacsinokat.

Kornélnak azonnal feltűnt, hogy reszket a keze, mint egy gyöngéden elalvó nyírfaág…

Azonnal két tölgyfatenyere közé vette, és leheletével igyekezett annyira felmelegíteni, hogy Nóra ne érezze a hideget!

Nóra közelebbről is szemügyre vehette most a másik szőrös, Enkidu-kezét, mely olyannak tetszett állandó jelleggel, mint a búja dzsungelrengeteg! Kétségtelen, hogy a legférfiasabb benyomást keltette, de a XXI. századi hölgyek többsége, ha egy jóképű Adoniszi Titánt megszemlélt legfeljebb csak az enyhe borostát tűrte meg, mint kedvező arcszőrzetet, és a test többi részét alapos gyantázásnak tette volna ki.

- Kornika! Olyan jó meleg békés a kezed! Ez nagyon sokat számít!

Most először hallott valakitől olyat, hogy békés a keze! Hát kétségtelen, hogy minden volt már ez a kéz gusztustalan, ocsmányságtól kezdve a legkülönfélébb kacifántos, vagy éppen blikkfangos jelzőkkel illették, de hogy békés, és meleg lett volna csupán csak alig! Ez most kihozta önsajnálata mélyülő gödreiből és nyomban felbátorította.

- De kérlek… drága! Mondd el, hogy mi történt?

- Attól eltekintve, hogy meglehet, hogy a készülő interjúm miatt ki leszek rúgva a Rádiótól egészében véve szinte semmi! – hangjában hanyagság, nemtörődöm közönyösség érződött, de csak pillanatra, mert mindent eltompított az érezhető fájdalom.  

- Na, de hogy történhetett ilyesmi? Mindig is szakszerű minőséggel, szakmai profizmussal végezted a munkád!

- Hát, ha azt nem számítjuk, hogy nemrég töltöttem be a harmincat, és a munkámra találhatnak nálamnál fiatalabb libuskákat, akkor…

- Szóval… lecseréltek! – bökte kellemetlenül ki.

- Így is mondhatjuk! – félénken elmosolyodott, majd kifejtette a történteket:

- Tulajdonképpen az történt, ami ilyenkor lenni szokott, hogy az a seggfej producer azzal az idióta bájvigyorral az ajkán belibbent a szerkesztőségbe, és nekem már akkor gyanús volt, amikor feltűnő kedvességgel, és lovagiassággal megdicsérte eddig szolgálataimat és munkámat! Mondtam is magamnak: ,,Ez a fickó nekem nem százas, és nem is stimmel!” – Hát ebből aztán az lett, hogy a főszerkesztő főnököm behívott négyszemközti megbeszélésre az irodájába, és hát közölte, hogy jó lenne, ha nem maradnék most egy ideig egymagam, mert lehet, hogy megválnak majd tőlem a közeljövőben! – szemeit megint csak elfutották a könnyek!

Kornél azonnal zsebkendőt nyújtott át.

- De hát… ha jól értettem még egyelőre még nem mondtak fel neked, csak közölték mi a helyzet!

- Igen, de… ezt akkor is megbocsáthatatlan sértésnek érzem!

- Oh! El is felejtettem! – mintha szándékosan témát akarna váltani. – Itt vannak a kulcsok a lakásomhoz, amit most már te is nyugodtan használhatsz!

- Hát igazán megtisztelsz, hogy nálad lakhatok! Szerintem szuperül megleszünk majd! – halvány, kétségbeesett arcán most végre átderengett a bizakodás igen-igen szilánkosra tört reménye.

- Amint hazaértél nyugodtan helyezed magad kényelembe, berakhatsz a DVD-lejátszóba egy jó filmet! Én is csípem a filmdrámákat, vagy amit gondolsz! Zuhanyozz le, nyugodtan találsz a fürdőszobában egy rózsaszín köntöst. Jó meleg, ha nem bánod az a tiéd! Ha éhes vagy, vagy megéheznél, nyugodtan kiürítheted a hűtőt; maradt még egy kis pogácsa is, néhány szelet rántott hús! Bocsáss meg, de a színészek ehetnek kalóriadús ételeket?

- Hát persze életem! Elvégre mi is emberekből vagyunk gyúrva! – érezte, hogy könnyebbedik láthatatlanul az élete.

Hosszú percekig álltak egymással összefonódva; ölelték egymást, mintha soha nem akarnák elengedni!

Kornélnak lehet, hogy túlzásba vitte eredetileg felépített kisebbrendűségi komplexusát, és idegenkedését a többi kíváncsi, és árgus tekintetek kereszttüzétől alig merte igazán odaadni magát a szerelem eddig ismeretlen túlvilági eredetű, mégis Mindenség érzésének.

 Először érezte egy igazi nő illatát! Ez most más volt, mint az édesanyja teste csecsemő korában. Mintha egy másik lélek lett volna, mely összekapcsolódott vele adakozón, hogy alkotói részévé válhasson…

Nóra pedig ama hosszú, és rémes nap után végre úgy érezhette magát, mint aki kint lehet a hidegvízből, ahova szándékosan lökték! Lehunyta a szemét, és öntudatlan figyelemmel egyre jóleső, megnyugtató érzéssel hallgatta, hogy hogyan ver egyre szaporábban, mégis ütemekre Kornél drága jóságos önzetlen szíve.

Nóra hátrált pár lépést, majd azzal a halhatatlan arckifejezésével, mely mindig is lefegyverezte maga körül az embereket végigmérte Kornélt:

- Tudod, hogy mennyire letudok venni egy embert a saját lábáról…

- Igen Drága! Azt hiszem már sejtem…

- Mit gondolsz erről drága Kornika! Volna kedved hozzá, hogy esetleg… elcsábítsalak? – hangja titokzatossá, mély tónusúvá lett.

- Drága! Én mindig is megtisztelve éreztem magam, ha egy olyan rendkívüli nő egy olyannal kezdett, mint én! De hadd tisztelhesselek még legalább egy pár hónapig! Szerintem ne kapkodjunk el semmit, hogy később se bánhassuk meg, amit elkövettünk! Ha szabad!

Nóra selymes, mindig finom, és törékeny, mégis mindenre éber figyelmet tanúsító büszke arcára most kiült az érthetetlenség viaszábrázata:

- Már megbocsáss drága kis mackóm! De nem gondolod, ha egy nő nagyon kíván egy igazi férfit, akkor annak előbb, vagy utóbb de egészséges nemi ösztönökbe kell majd torkolnia?! – úgy magyarázott, mint az a matektanár, akit az egyik legújabb, közönség által közkedvelt színdarabban alakított nagyon meggyőző, és szép sikerrel.

- Tudom, hogy ez a hír bizonyára elcsüggeszt, és felkavar, de… az az igazság… - hatalmas, fölfújó levegőt vett, mint a nagy szónoklatok előtt -, hogy én még soha nem voltam együtt érted… szóval… úgy hölggyel! – fültövéig elpirult.

- Hát ez aztán a jó vicc! Ezt nagyon nehezen tudom elhinni arról, aki úgy tud ölelni és csókolni, mint te! – hitetlenkedett.

- Tudom, hogy most nem hiszel nekem, és ez nagyon zavar… de hidd el nekem, hogy tényleg még nem feküdtem le senkivel, és igazán azt sem tudom, hogy mi fán terem a ,,kamatyolás” na! – hangja csupa kisfiús őszinteségről, és segítségkérésről árulkodott, mint egy nagyra nőtt gyerek, akiről megfeledkeztek valami miatt, és elfelejtették beavatni a biológia ösztönszerű folyamataiba! - Bocsáss meg nekem!

Nóra közelebb lépett hozzá, megszorította mancsait, és szemében határtalan bátorság és büszkeség tükröződött, hogy lám csak, léteznek még olyan emberek is a földön, akik nyíltszívűek tudtak maradni, és akik mindennél jobban önmaguk függetlensége miatt tisztelik a nők nőiességét!

- Gyere ide mellém drágám! Én majd vigyázok rád! – megfogták egymás kezét, és hazamentek azzal fajta szilárd biztonság és menedéktudattal, hogy egymás mellett kifognak tartani, bármikor és bármilyen helyzetben!    

 

 

Megtekintések: 5

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek