4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                    27.

 

           

Mielőtt bármit is kérdezhetett volna tőle Nóra már meztelenül állt előtte. Bármennyire eluralkodtak, és teljesen kiszolgáltatottá tették most a hölgy érzései, Kornél kissé józan beállítottsága egyfajta különös, mégis jóleső mértékletességet képviselt a szemében. Mintegy a megvilágosult homályon át, mikor a ködök mélyén egyszer csak tisztán látható már az adott cél, tökéletesen kitisztult a gondolkodása; igaz ugyan, hogy most rögvest az ágyra döntötte volna ezt a kissé megszeppent ,,marhát”, hogy halhatatlan szerelmi lángolásában részesítse…

Most mégis, ahogy gyönyörű, hamvazó, gyöngyházfényű, karcsú testét láthatta az imádott férfi, kisebb kisebbrendűségi komplexusa támadt afelett, hogy neki is illene már végre levetkőznie egyszer úgy, hogy sem megbánást, sem alamuszi gátlásokat nem érez.

Sokáig csak egy helyben toporgott, és össze-vissza járkált, mint valami idióta vagy holdkóros, mert őszintén szólva még soha nem volt ennyire jótékonyan ,,kiszolgáltatott” helyzetben. 

 Nóra szerette volna bepótolni a mindig elszalasztott idejüket, melyek olyan sok jelképes, és maradandó élménytől is megfosztották őket, mint sok esetben az adott pillanat maradéktalan varázslata: elvégre, ha valaki művész, akkor annak nem létezik sem naptár, sem egyéb pontos, időre behatárolt menetrend, csak az adott percek kibontható sokasága – és Nóra úgy érezte most, hogy szándékosan kihasználja a lehetőségeket, mert szüksége lenne párjára, hogy érzelmi szilárdságában, és ragaszkodásában minél jobban, és erősebben megerősítse.

S mivel gyakorta megesett, hogy csöppet sem vett az esedékes valóságról tudomást az lassacskán fölébe is keveredett, és sokszor kapta magát azon, hogy de jó volna mást csinálni független szabadon, ahogy ő kívánja és nem úgy, ahogy azt elvárnák tőle. Mindig is élvezte, hogy egy ekkora értelmes ,,mamlasz” Enkidu-testet, amilyennel Kornélunk meg volt áldva, mint egy búja őserdő, minden egyes szerelmi légyottjuk romantikus alkalmával nem egyszerűen gyarmatosítania illett, de minden érzékével és egyfajta tudatos női intuíciójával birtokba is venni!

- Ö… ö… talán… nem volna tanácsos ezt átgondolni? – kockáztatott meg egy kérdést, miközben Nóra hattyú-finom ujjai már pufók hasán motoztak, és szorgalmasan igyekeztek kutatni férfiasságának ősi ösztön-titkát.

- Nyugi életem értelme! Engedd el magad! Lazulj csak el! – bátorította, amennyire csak tőle telt.

- Igen… persze… de engem még… szóval… soha…- annyira váratlanul érte, hogy Nóra gyöngéd, és enyhén telt alsó ajka cirógatón végigkezdte csókolgatni azt a gusztustalan szőrrengeteget, melyet a mellkasán viselt, aztán egészen végig a hasán, hogy azonnal beleborzongott a gondolatba, hogy vajon hogy fog helytállni az ágyban, párnák között, amikor egy ilyen egzotikus virágszál majd végleg kibontja adakozó szirmait, és átadják magukat a Mindenség lángolásainak?

Valahogy az adott gondolattól csak még inkább inába szállt a bátorsága és félénkebb lett.  

 Nórának olyan gyorsan járt most vékony, finom, Gioconda-ujja, mint amikor egy varrónő egyetlen éjszaka alatt varrt meg egy ruhát; gyorsan lefejtette párjáról a pólót, pulóvert, és a farmert is sikeredett leráncigálnia valahogy róla, bár a műbőrszíj egy ideig makacskodón nem engedett – mintha sejtette volna, mi fog történni a következő percekben -, az alsóneműjét. 

Annyira szerette volna vadul, és mohón birtokba venni a megszeppent férfi ajkait, mint egy szomjas vérszívó, aki nem ismer se határt, se akadályt, azonban mint intelligens és finom hölgy egy nagyfokú kényelmes csábítással, sokkal könnyedébben elérhette azt, amit akart, és ezzel tökéletesen tisztában is volt!

- Ó! Hogy neked mekkora mellkasod van Kornikám! – bugta sejtelmesen a fülébe, mint a végzet asszonya. – Búja őserőd teljesen megbabonáz! – vigyázott arra, hogy folyamatosan a füleibe suttogjon ezáltal, is erősítve gyenge talpakon álló önbizalmát.

– Nagyon szeretlek, és most csókolózni akarok veled a mindenséget is betöltve! – látni engedte két feszes, kis körte mellén a mellbimbók finoman megkeményedtek, ahogy gyengéden, és megértőn hozzásimult egész testével, és most – a többi hölggyel ellentétben -, egyáltalán nem zavarta, hogy a másiknak tapintható, gyűrűs szerkezetű úszógumijai vannak sőt! Egyenesen elragadónak és roppant szexinek gondolta.

Ebben a pillanatban roppant rugalmas, és kecses testével előbb kényelmesen leültette az egyik fotelbe, majd óvatosan beleült az ölébe, hogy aztán végigcsókolhassa tetőtől-talpig ismét.     

- Csókolja meg, kérlek! – cseresznyeszínű enyhén telt ajkai közül bíborszínben kígyózó nyelvét máris bedugta szerelme szájába, hogy az meglepetésében kicsit elámuldozott.

- Ugye drágám te is érzed? – adta át magát a mindent betöltő egyetemes mámor érzetének. S egyre jobban érezte azt a bizonyos, jóleső megsemmisülést, melyet a másik tartalmas, telt ajkai az ő hamvas, és izgalmas lúdbőrző, most lángoló testén kiváltottak.     

Kornélban mindig is megvolt az a különös szokás, hogy előszeretettel elemezte a másik ember bonyolult, kifinomult lelki folyamatait. Most titkon nagyon is félt attól, hogy könnyen lelepleződhet.

Félelme szinte elfogadóbbá, sokkal sebezhetőbbé színezte eddigi hölgyekkel szemben tanúsított kissé pipogya viselkedését; talán a tapasztalatlansága, és félszegsége tornyosult előtte, mint ledöntésre váró akadály. Amikor az ember egyszerre szeretne, minden gátlását levetkőzni azonban az utolsó pillanatban mégis meggondolja magát.

- Mi baj kis mackóm? Édes drágám, talán valamit rosszul csinálok? Nem vagy jól?! – kicsit fátyolosabbá, hirtelen idegesebbre váltott Nóra hangja, mert forró, és karcsú testén át ő is átérezte, hogy természetellenesen dübörög zaklatott ütemben párja követelőző szívverése.

Kornél szívtérképe, ha egy most egy Holter-monitort kapcsoltak volna rá ténylegesen úgy festett, mint egy kitörni készülő vulkán; annyira pumpálta megállás nélkül a drága vért, mintha az életéről lenne szó, hogy ezt a feledhetetlennek ígérkező együttlétet biztonságban megússza.    

- Drágám, drágám! Nézz rám! – fogta két kezével tenyere közé a másik csatakossá lett fejét.  – Mi bajod?! – már ő is kezdett megijedni, bár sohasem volt az a tipikus ijedős fajta.

Az apja gyakorta mondogatta – főként az egybegyűlt rokonsága előtt: ,,Egy Zakarka lány még az oroszlán fölbőszült haragjától sem retten meg!”

- Biztosan én vagyok az oka, hogy annyira akartalak, hogy mohón követelőztem! – hirtelen fölnézett, és amikor meglátta, hogy Kornél halott sápadt azonnal kecses egyszerűséggel fölkelt dédelgető öléből és hozott neki egy pohár vizet.

Nórában mindig is volt egyfajta édesanyai gondoskodás, amit – ellentétben a többi pasijaitól, akikkel eddig összehozta a nagybetűs élet -, nem sok alkalma volt gyakorolni!

Megrendítette ez a hirtelen fokozatosan dübörgő szívdobbanás, s agya tekervényei között máris számtalan – főleg negatív gondolat -, kezdett motoszkálni:

 ,,Csak nincsenek szegény drágámnak egészségügyi gondjai? Biztos a vércukra ment le hirtelen!” – s amint átfuttatta a lehetséges orvosi tüneteket-válaszokat kattogó fejében nagyon megijedt, mert azt érezte, hogy ez a kapcsolat végre többről szólhatna, mint egyszerű alakulásokról, és kalandozó flörtölgetésekről, és akkor erre tessék, azonnal félbeszakítja egy komolyságra okot adó aggodalom!

Mindez idáig abban a tökéletes illúzióba ringatta magát, hogy Kornélnak vélhetően már azért akadhatott dolga hölgyekkel, mert annyira gáláns és udvarias eleganciával viseltetett egyes kényesebb témák tálalásához is, ami kiváltképpen meglehetősen ritka a maga korabeli fiatalembereknél.

,,De mi van akkor, ha Kornélnak még csak tényleg ez lesz az első?” Rájött arra, hogy átható, odaadó szerelme nélkül sivatag és sűrű homok az élet.

Nóra, aki Kornél életébe, mint egy halhatatlan Kedves vonult be, s nagyszerű hivatását odaadó ügybuzgalommal űzte, szinte olyannyira, hogy mikor az aktuális színház – ahol alkalmazásban állt, mint kezdeti gyakornok az év legígéretesebb tehetsége díjával tüntették ki – a magánéletben igyekezett szerves különbséget tenni a között, hogy mit jelent művészetszerűen az emberi gesztusokhoz igazodni, és mit jelent ugyanez, amikor az ember rutinszerűen improvizál, vagy rendezői utasításra hajt végre ezt, vagy azt!

S ahogy a mindig takarékos nők ezt megkövetelik önmaguktól előszeretettel használt váltóruhát, amit nyugodtan össze is koszolhatott, ha próbák alkalmával valami egészen hajmeresztő ötlettel állt elő az adott különleges színpadi megoldásokat tartogató rendező.

Valósággal átröpült az egész hálószobán; úgy tervezte, hogy ez lesz a jelképes házavató buli, amit jelképesen mindig megszoktak tartani – főként azok ifjú, kezdő szerelmes párok -, akiknek szeretnek a tradíciókkal is kísérletezni egy kicsit. És ha még ez kölcsönös vonzalommá is tüzesedik annál jobb mind a két félnek.

Most azonban minden lélekjelenlétére szüksége volt, hogy józan, és következetes gondolkodását megőrizhesse; mintha hirtelen egy ápoló, vagy orvos szerepét írta volna rá a váratlanul beütött élet forgatókönyve, most is megmarad életjelek után kutatott, miközben heves igyekezetében majdnem az egész pohár tartalmát kilötyögtette:

- Tessék szívem! Ezt most azonnal idd meg! Nyugodj meg! Nem történt semmi baj! Nagyszerű voltál!

Kornél kicsit hidegnek érezte a vizet, mert hideg idő lévén soha sem terrorizálta a torkát hideg ételekkel, vagy italokkal, ha nem volt muszáj, ám most meglátva Nóra kétségbeesett, és fölöttébb izgulós, és ezzel még aranyosabb, áldottabb tekintetét szó nélkül engedelmeskedett.

Magához emelte a másik mancsát, mely most majdnem élettelen zsibbadtsággal hullt kezébe; igyekezett kitapogatni a pulzust, hogy ellenőrizhesse legalább a vérnyomást.

- Drágám! Nyugi! Itt vagyok veled! Még ilyet? – csodálkozott. – Egy kicsit szapora, de majd megoldjuk! Kikúráljuk! – szemlátomást ideges, és feszült arca kezdett azonnal megenyhülni, és pirospozsgásan piruló szint ölteni.

- Na, jobb már?! – kérdezte még mindig babusgató aggodalommal, de már sokkal magabiztosabban, mint az előbb.

- Igen, azt hiszem! Bocsáss meg, ha mindent elszúrtam! – szabadkozott már megint, ahogy jó emberekhez illik.

Nóra csak még jobban tisztelte és szerette emiatt, mert hát ki képes a XXI. században egy éppen készülő szeretkezés megszakítása miatt bocsánatot kérni a másiktól, miközben már majdnem sikeresen a mennyekben járhatnak?

Ez valahogy hiányzott ebből a felszínesített korból!

Gyöngéden átkarolta, és megpuszilta arcát, még mindig meztelenül:

- Szerintem szenzációs pasi vagy szívem! És a többi csajszi mind idióta, ha eddig nem fedezett fel téged! – vonta le a következtetést.

Kornél zöld szeme hirtelen megnedvesedtek és ebben a pillanatban volt talán a legmérgesebb egész életében önmagára, hogy már megint kisfiús kiszolgáltatottsága, mint egyetlen, idétlen vészcsengő, vagy riasztóállomás berezonált és jelezni kezdett: esetünkben szapora krokodilkönnyekkel!

- Kicsit szívem! Jaj, enyje! Hát mi baj van? – dörzsölgetni kezdte a hátát, mint egykor öccsének is, mikor még kisbaba volt, mert az mindig megnyugtatta.

– Na, te, te! Nézzenek oda! Inkább nekem kellene bocsánatot kérnem, hogy túlzottan gyorsan szerettelek volna birtokba venni, erre te bántódsz meg! – gyöngéd, és mindig megértő kezeivel megértőn simogatta, és átölelte, és ebben a percben minden eltékozolt fájdalom, meg nem értett gyermekkori emlék benne volt, melyet a mulandó évek sem tudtak elfelejteni, vagy megérlelni.

Talán ez lehetett kettejük között egyetlen kifeszített, hosszú pillanat, amikor talán megállt az idő.

Nóra legalább is most úgy érezte, hogy ez a szemlátomást erős és magabiztos férfi mintha egyetlen gyermekkori szorongás lenne, kisfiús menekülés a gondok, és problémák elől, melyekre senki nem tanította meg, hogy hogyan birkózzék meg velük, vagy vegye fel a harcot ellenük.

Mélységes empátiát, és részvétet érzett, és ha valamit mindig is bánt, mint valami teljesülhetetlen harmadik kívánságot családja boldogsága és egészségükön túl – hát akkor talán azt, hogy már huncut, és rakoncátlankodó gyerekként nem ismerhetett bizonyos nagyon értékes, gazdag érzelemvilágú embereket – közöttük Kornél is, mert akkor ennek a valóban nagyon érzelem gazdag, és roppant értékes nem kellett volna mindenért elnézést kérnie, és minden apró kis szösszenet-igazságot megmagyaráznia, hogy miért történt úgy eddigi zaklatottá kanyarított élete, ahogy történt!

Egész közel hajolt a másik most könnyek által védtelenített arcához, és rájött arra, hogy talán egyedül az őszinte könnyeknek lehet hinni, mert talán a könnyek igazsága, akárcsak a kiszolgáltatottság érzése talán sohasem hazudik…

- Kornika! Kicsi szívem! Kicsit próbálj megnyugodni a kedvemért! Aztán bebújunk az ágyikóba és szundizunk egy jót! Meglásd, attól majd megnyugszol! Jó?! – hihetetlen védelmező megértés lobogott benne, mely most szerelmi szenvedélyből átalakult adakozó szeretetté!

Kornél hihetetlenül figyelte, mintha el sem akarta volna hinni, hogy egy ilyen halhatatlanul áldozatkész, és gyönyörűséges angyal minden előítéletét félretéve segít neki, hogy legyőzhesse benne viaskodó érzelmeit.

Megbűvölten csak bámulni tudta kezében a kiivott pohárral.

Kornél szempillája reszketve becsukódott, és Nóra azt látta, hogy ennek az embernek hatalmas erőfeszítésébe kerül, hogy végre igazán bízni tudjon a másik emberben, hiszen egész eddigi életében azt kellett tapasztalnia, hogy nem számíthat senkire csak saját magára. Nóra babusgatta:

- Na, kis mackóm! Jobb már ugye?!

Bólintott.

- Gyere! Kelj fel! Csak óvatosan! Segítek! – azzal, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna gyöngéden és tapintatosan alányúlt a másik honaljának, és lépésekként betámogatta az eddig még csak most látott hálószoba felé.

Amilyen sovány, és kecses volt gazellateste annyira erős, magabiztos és bátor volt most fellépése, mellyel az adott helyzetet kezelni tudta.

- Ne-ne haragudj rám drága, de én még sosem… - próbálkozott az igazsággal, miközben hagyta, hogy kedvese vezesse.

- Tudom szívem! Már mindent tudok! – hanyattfekvő helyzetbe segítette az ágyon, majd betakarta a paplannal, melyet különös gondossággal éppen Kornél készített el, és hagyott ott a ,,nagy nap” alkalmára.

 Gyöngéden odabújt hozzá, betakargatta és elkezdte a haját simogatni, mint egy újszülött csecsemőnek, mert már öccsénél is megtapasztalta, hogy ez mindig hatékony kombináció, és mindig beválik. Ahogy egyre finomabb lágysággal simogatta erős, és dús haját – annak ellenére, hogy imitt-amott azért már fel-feltünedeztek a kopaszság holtfoltjait, olyan mélyen érvényes nyugalom, és békesség szállta meg, hogyha ebben a pillanatban kellett volna kismamát, vagy aggódó édesanyát alakítani a vásznon, vagy a színpadon a hatás egészen biztos, hogy mélyen felkavaró lett volna, és tartós sikerességet ígérő!

Finom hattyú-kezén érezte a másik aprócska, szinte enyhe szuszogását, és hallotta, amint a rakoncátlan szíve egyre kevésbé dübörög, és zakatol már, míg végül szépen lassan megnyugszik; hirtelen jóleső anyai érzések kerítették hatalmukba. Istenem! Mennyire szeretett volna végre már egy saját gyereket!

Mindent megadott volna érte, vagy még annál is többet, csakhogy végre valahára a karjai között dédelgethesse, ringathassa a gügyögő kis csöppséget, aki még csupán hat hónap múlva fog teljesen látni, de az emberi arcokat, és hangokat már most érzékeli csöppnyi testével…

Ahogy erre gondolt, kibuggyantak jólesően könnyei; a boldogság megfellebbezhetetlen, ékes bizonyítékai. Mintha már nem is a bánatot, vagy a mindenről való lemondást, vagy szándékos elmulasztást érezte volna – de béke és harmónia telepedett rá, mely kikapcsolta nyughatatlan érzékeit.

,,Vajon ki lehet ez a másik ember, aki most itt fekszik mellettem?” – töprengett. S még mindig alig-alig tudta csak megfejteni, hogy Kornél személyisége van, hogy szándékosan rejtőzködő, és vannak pillanatai, amikor kinyílhat, mint egy bizalmaskodó jó barát, aki vágyik arra, hogy megérthessék, és szeressék!

Lehajolt hozzá, hogy beszívhassa a férfi kisfiús, mézeskalácsra emlékeztető illatát; önmaga is édesszájú volt, és nem tagadta, hogy egy tábla csokiért meg lehetne vesztegetni, feltéve persze, ha az nem ellenkezne erkölcsi irányelveivel!

 Kényelmesen elhelyezkedett, hogy ne zavarhassa meg a másik szendergését, és önmagával tökéletesen kibékült mivoltában még sokáig jóleső érzéssel figyelte ennek a különös férfinak minden apró mozzanatát, és rezdülését, ahogy enyhén szuszog, mintha félne horkolni, ahogy a takarót szándékosan a feje búbjáig fölhúzza, hogy szinte alig kap már levegőt; mintha mind-mind azt az egyetlen tudatos cselekvést szolgálná, hogy rejtőzködjön, egyenesen menekülni kényszerüljön a sok esetben felszínes és számító világ kihívásaitól!

De vajon miért nem tud még mindig megbízni benne? Kecses perecformára hajtogatta össze rugalmas gerincét, lábait maga alá húzta, és lehunyta a szemét, míg végül őt is elérhette a jótékony álom. Összegömbölyödött, s talán életében most elsőször fordult vele elő, hogy úgy feküdhetett valaki oldalán a megváltó biztonságban, hogy ne keljen közben kínzó lelkiismeret-furdalást éreznie amiatt, hogy elmaradt a szex!

Nem sokkal később Nóra odakuporodott Kornél vállai gödréhez, amiből a másik semmit nem vett észre, hiszen akkor már az álom olyan fokú mélységeibe hatolt be, ahol nem lehet hallani a körötte lévő világ zajait.

Ráhajtotta liliomos fejét a mellkasára, ami még így is, hogy sikeresen kihámozta a ruháiból, mint egy érett dióhéjból a maga szőrdzsungelével a lehető legjobb benyomást tette rá.

Íme, itt volt egy ismerős férfi, a legjobb barát címére pályázva, és mégis most alvó állapotában annyira védtelennek, kiszolgáltatottnak szemlátomást árvának tűnt, hogy Nóra – ha valamit tudott – hát akkor az az volt, hogy Kornélt mindenáron megszeretné védeni, és nagyon akar rá vigyázni, miközben érezte, hogy teljesen bele van zúgva!         

         

    

Megtekintések: 7

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek