4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                    28.

 

 

Amikor másnap Kornél kinyitotta szemeit a legelső, amit maga mellett meghallott, hogy egy elalvó, egzotikus virágszál horkol mellette; mint akinek jótékony orrsövényferdülése van, amely nem veszélyes, mint aki a többi embernek megnehezíti az elalvás jótékony állapotát.

Amennyire csak tudott megpróbálta kihúzni már jócskán elzsibbadt, és elgémberedett vállait Nóra feje alól, aztán kis idő múlva rájött, hogy talán ezt mégsem kellene erőltetnie, hiszen a végén felébred, és akkor fuccs a romantikus együtt ébredő pillanatok varázslatának! Ezért bármennyire is kényelmetlenül, és egy kis idő elteltével nagyon fáradtnak kezdte már érezni zsibbadó tagjait a világért se ébresztette volna fel a mellette édesdeden alvó Angyalt!

Egyelőre a türelem szándékos késleltetésére igyekezett berendezkedni, még ha ez kínzó tehertételekkel is párosult.

Kis idő múlva Nóra kinyitotta még csak pislákoló, mély szemeit, mintha zavarná a szobába enyhén, csupán csak a reluxák rostélyain át beszüremkedő, tavaszias cirógató fénye:

- Jó reggelt drágám! Hogy érzed magad? – álmos hangja Kornélnak maga volt a Mennyország és a megváltás földi kiadása.

- Köszönöm, nagyon jól! – suttogta, mert nem akarta hirtelen nagy hanggal megzavarni még szendergő reggeli állapotát.

Nóra kicsit felemelkedett, amikor látta, hogy feje Kornél vállaira hanyatlott, és most még jobban szerette hősünket, aki mindvégig egyetlen mukkanást, vagy megjegyzést sem tett, amiért csaknem az egész karja már jócskán elzsibbadt.

- Mondd csak, kis mackóm? Hogy vannak a vállaid? – már mosolygott bájosan, és fantasztikusan, mint aki újra feltöltődött, és a jótékony éjszakába végre igazán kipihenhette magát.

- Köszönöm kérdésed drága! Jól! – nem mutatta, de legszívesebben már ő is nagyon nyújtózott volna egy jót.

- Arra gondoltam – kezdte búgva és nagyon érzéki sejtelmességgel -, hogy esetleg nincs-e kedved lezuhanyozni, mielőtt megreggeliznénk? – bombázó tekintete, mintha kért volna valamit a másiktól, talán a tegnap elmaradt halhatatlan pillanatokért…

- Ahogy gondolod drága! Akkor… hozok törülközőt, és a köntösödet is nyugodtan használhatod… ott lesz a fogason, ha minden igaz!

- Kis mackóm! Hol jár az eszed kicsi szívem? – kedvesen végigsimította pufók arcát, majd megérintette az orrát. – Én arra gondoltam, hogy megmoshatnád a hátamat, mert már napok óta kínoz a görcs és a zsibbadás. – S hogy szavainak még ellenállhatatlanabb nyomatékot adjon megfogta Kornél ormótlan tölgyfakezét, mely most engedelmes részekké szelídült a kezecskéi alatt, és végigsimította hamvas vállain.

- Nem szeretnél… esetleg… egy kis tejeskávét? – próbálkozott egy életmentő ötlettel, miközben kezei megreszkettek a másik érintésétől.  

- Nem, nem kis mackóm! Drágám! Mi most egy kicsit… huncutkodni fogunk! Meglásd! Élvezni fogod a pillanatot! Megígérem neked! – olyan halhatatlanul cirógatva csókolta meg a másik reszkető ajkait, hogy abba beleborzongott volna az is, aki már sokszor átélt ilyesmit.

Nóra lepedőt csavart testére, hiszen mindig is igyekezett tartani magát ahhoz a kevesebb néha izgatóan több! Ezért kecses teste hajlékony porcikáiból most csupán vállait, és finom íves nyakát engedte láttatni, míg rugalmas, feszes mellecskéi két dombocskaként a lepedő fogságában szunnyadtak. De már nem sokáig…

A fürdőszoba kicsiny, ám annál komfortosabb helysége közvetlenül a hálószoba mellett volt, és bár az öntött, hófehérre festett vaskád mellett egy rendszeresen kihasznált mosógép lapult, mely nagyban megkönnyítette a tisztán tartható hétköznapok egyformaságát, most mégis, mintha az amúgy is kicsiny helynek legalább a felét elfoglalta volna drabális méreteivel.

Nóra kinyitotta a zuhanyrózsa csapját, és a kellemes melegre állított zubogó vízsugár zsongítóan megnyugtatta érzékeit, és kiélesítette ösztöneit.

- Kis mackóm! Mire vársz?! – szólt ki a vízsugár alól. – Egyedül csak téged várlak!

Kornél most valóságosan is pánikba esett! Mihez kezdjen?! Mit tudhatna csinálni ezzel a fölöttébb hízelgő, mégis elveszett helyzettel?

Egy gyönyörű igazi nő azt kérte tőle, hogy mosta meg a hátát, és talán még egyéb kiváltságokat, és kedvezményeket! Volt valami a lelkébe, ami folyamatosan vészjelzéseket küldött az agya gondolkodó részének, és talán emiatt nem tudott megnyugodni: belülről, mintha máris marcangolta volna a feszültség, és a lelkiismeret, hogy a hölgy valószínűleg majd csalódik benne, mert mindenhez olyan ügyetlenül, és esetlenül állt hozzá; semmi férfiasat nem talált magatartásában, amivel kiérdemelhette volna ezt a kényes, ám annál izgatóbb helyzetet!

Olyan csetlőn-botlón, és szándékosan félszegen, majdnem hátrafelé menetben közelítette meg fürdőszobája helyszínét, mintha egy surranó tolvaj lenne, aki még csupán most ismerkedik élőben az adott szakma mesterfogásszerű fortélyaival, és éppen emiatt annyira esetlen és izgatott.

- Na, mi lesz már kis mackóm?! Nagyon kellemes ám a víz! – sürgette Nóra. S ha valami, amit Kornél ki nem állhatott, hát akkor az a hajtás, és sürgetés volt! Különben is, minek annyira rohanni?

Az élet igazán élvezetes és tartalmas perceinek a megélését valahogy mindig is a romantikus filmek szándékosan lassított jeleneteihez hasonlította: mikor a hősszerelmes pár a film végén lassított jelenetben csókkal forr eggyé, és utána következik a vége főcím. Most itt volt ebben a – valljuk csak meg -, abszurd helyzetben! Egy gyönyörű, minden porcikájában Istennő leereszkedik egy hájas, pöfeteggombához, akivel huncutkodni szeretne. Hát nem nevetséges az egész? Mintha Cucu malac azt szeretné, hogy Tapsi Hapsi barátnőjével lehessen csak egyetlen fél órácskára!

A gondolat azonnal kiábrándította, de mégis valahogy bizsergetően kezdte felkorbácsolni maradék élénk fantáziáját. Különben is, ha minden rosszra fordulna – ami már szavatolt, és valószínű -, legfeljebb majd testközelből gazdagodhat egy újabb tapasztalattal, és végre úgy tud majd írni regényében a megtörtént cselekményekről, mintha azokat ténylegesen átélte volna.

 Udvariasan kopogott a biztonság kedvéért kettőt az ajtón. Talán bátortalanságában akár még többet is kopogott volna, ha nem hallgatja meg Nóra újabb kérését, hogy mikor fog hozzá bebújni a zuhanyba.

- Mindjárt kicsikém! Mindjárt! Éppen most készültem rá hogy… - szabadkozott. Már megint örökké csak szabadkozott. Míg mások az ismerőseitől olyan sokat hallott ,,tökösebbje” valóban megragadta az adott kínálkozó pillanat varázslatát, addig ő, mint valami szerencsétlen botlábú össze-vissza tétlenkedik, és gatyába szorult férfiasságával sem igen tudhat mit kezdeni.

Pedig gimnazista kora óta már sokszor elképzelte mi lett volna, ha az egyik csoporttársával kölcsönös vonzalom alakulhat ki közöttük, és a hölgy esetleg olyasmit tesz, amit másnap egészen biztos, hogy kellő mentegetőzéssel kísérve megbán, de ezek csak kidobni való ábrándok maradtak, haszontalan emlékek!

Most Nóra volt a Valóság! Tehát ezt a helyzetet kellett valahogy megoldania.

Nóra valósággal lubickolt a zuhany alatt; egész angyali drága lényén meglátszott a vízsugarak jótékony termékenyítő, hidratáló hatása.

- Kis mackóm? Hova bújtál? Merre vagy? – duruzsolta, és szinte élvezte a fölény gyilkos helyzetét, mely fölért egy hivalkodással.

- Jövök drága, jövök! Csak bátorságot kell gyűjtenem!

- Ha-ha-ha! – jóízűen kuncogott. – Hát ez nagyon jó drágám! Gyere csak! Na, bátran! Nem harapok! – kedvesen hívogatta, és ellenállhatatlanabb volt, mint valaha.

A nedves vízcseppeket, mintha ragyogó üveggyémántok lettek volna, fényeskedő drágakövek, melyeket igazgyöngyökként tapadtak gyönyörű, és eleven testéhez, mely most valósággal perzselt, és szándékosan melengette a feszültséget…

Kornél végre rászánta magát és azzal az agyonhasznált atlétatrikójában, mellyel időnként szoba biciklizni szokott lépett be Nóra mellé, hogy kényeskedő úszógumigyűrűit valahogy kisfiúsan takargassa.

- Hát ez meg mi akar lenni? – lepődött meg, ahogy szembefordult vele, és meglátszott, hogy csodálatos kebleinek mellbimbója enyhén megkeményedett.

- Hát… ö… csak arra gondoltam! – annyira méltatlannak érezze, hogy egy ilyen csodálatos nő birtokba vegye az ő tohonya, és teve-lusta testét, hogy csak pirult, mint a bolond alma.

- Erre azt hiszem nem lesz szükséged kis mackóm! – egyre szaporábban kezdte lehámozni róla megmaradt trikójának darabjait. Úgy álltak egymással szemben, mint az új világ kíváncsiskodni vágyó felfedezői, akik ismeretlen földrészek rejtett civilizációi, és kincsei után kutatnak, miközben valami ismeretlen mohóság hajtja őket.

Nóra vette át az egyértelmű irányítást; megfogott egy habszivacsot, rányomott egy kis női tusfürdőt – mert erre Kornél különösen ügyelt, amikor még szüleivel együtt lakott.

- Megmosod a hátamat drágám? – keze finoman adta át a szivacsot, mintha áldozati ajándék, vagy győzelmi trófea lenne.

- Pe-persze ki-kicsim! – óvatosan dörzsölgetni kezdte a másik hátát, miközben láthatta, hogy finom, és törékeny porcikái, és tökéletesen ellazult izomrostjai most tökéletesen engedelmeskednek minden parancsnak. Gyöngéd és finom izmai minden simogatásra érzékien engedelmeskedtek.

- Oh, drágám! Fantasztikusan finom kezeid vannak… – már olvadozott a pillanat mindenségében. – Most egy kicsit feljebb a lapockáimnál, ha kérhetem! – kezecskéivel gyöngéden megfogta a másik remegő mancsát és dörzsölni kezdte a kívánt részt.

- Ez most annyira finom, és kellemes…

Mintha mindketten lassú, ringatózó táncba kezdtek volna egy belső zenére, amit csupán dobogó szívük hallhatott.

Nóra teste nekifeszült Kornél pufók hasának, és tett vele néhány egyszerű apróbb lépést, miközben hagyta, hogy izzó csípője hozzáérhessen a férfi ágyékához.

Nórából kitört a jóízű, flörtölő kacagás:

- Drágám! Én most annyira jól érzem magam! És ezt egyedül neked köszönhetem! Igazán köszönöm te drága! – csókja most valósággal támadóbb volt, mint eddig bármikor. Jelszava lett: a totális birtokbavétel, ha már Kornélnak látszólag fogalma sem lehetett róla, hogy ilyenkor mit kell csinálni, hát akkor a legkevesebb, hogy Nóra beavassa kerül, amibe kerül, mert most nagyon kívánta. Valósággal ki volt rá éhezve!

Bőrének puha, meleg tapintása volt, és most szándékosan Kornél kezét rugalmas, és megkeményedett melleire tette.

- Érzed drágám? Mennyire izzik, akár egy vulkán a kitörése pillanatában! – cirógatni kezdte a másik kezeivel magát.

Nóra elvigyorodott, majd kacsintott csábosan egyet a szemével.

- Bocsáss meg nekem, de… néha olyan ügyetlen vagyok… és ez nagyon bosszant! Gondolom téged is? – annyira kisfiús volt most, mintha egy elégtelen osztályzatért is bocsánatkéréssel tartozna.

- Semmi gond szívem! Én majd segítek rajtad! – két karját nyaka köré fonta, felnézett rá, mintha a belsejébe akarna szétnézni, lehúzta a fejét, hogy egy magasságban legyenek és szenvedélyesen megcsókolta; ellentétben a színészi műcsókok többségével, melyeket esténként az előadások alkalmával már szinte kötelességszerűen művelt, és előre begyakorolt ez most forró volt, kellemes, és parázsló.

Kornélnak még sokat kell majd tanulnia, ha méltóképpen visszaszeretné adni, a csábítás művészetét, de most igyekezett lehetőleg mindent úgy csinálni, ahogy Nóra tanácsolta neki sejtelmesen mormolva a fülébe:

- Csak nyugodtan engedd el magad szívecske! A többit bízd rám!

Kornél kicsit ügyetlenebbül igyekezett közelebb hajolni hozzá, miközben a zubogó vízsugár mintha megszentelte volna felettük az adott pillanat álom voltát, és meseszerűségét.

- Jól vagy életem? – kérdezte a vágynak teljesen odaadva magát Nóra.

- Te nem fázol? – igyekezte meglepetését leplezni.

- Miért? Te dideregsz cucilim? – csábítóan ajkait becézgette, miközben csípője még mindig hasához simult dorombolón.

- Egy kicsit, mintha hidegebb lenne a víz!

Nóra gyönyörű, igazgyöngyöktől vizes arca csukva volt, hogy jótékonyan átjárhassa bizsergetőn bőrét is a zuhanysugár.

Kornél eljátszott egyetlen pillanatra a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő lenne most a kezdeményező fél, és megcsókolná: vajon hogy nézne az ki? De aztán rögvest elhessegette a gondolatot.

Talán jobb, ha nem csókolja meg, mert még mindig nem sajátította el a helyes technikáját annak a műveletnek, hogyha az ember szája – egyéb romantikus okokból -, már foglalt, hogyan oldhatná meg a szabad levegővételt. Az ügyetlenségéről már nem is beszélve!

Nóra most megrázta ellenállhatatlan halhatatlansággal nedves sötét fürtjeit, és vonzóbb, igézőbb volt, mint valaha.

- Szívem! Én annyira boldog vagyok, és valósággal… lángolok érted! – kezecskéivel szívére vonta a másik tétován remegő kezeit, hogy érezze, mint dobban szíve, és ez felszabadító érzéssel töltötte el mindkettejüket!

Negyedóra múlva mindketten köntösben üldögéltek egymással szemben; fogták, szorongatták egymás kezeit, mint a bohókás, még tapasztalatlan fiatalok, és jókat nevettek.

Nóra imádta, ha Kornél ölébe fekhetett, míg a másik simogatta hajfürtjeit. Nóra megnyugodott, és tökéletes kiegyensúlyozottságba került:

,,Most kellene egy jó szerepet megtanulni! Vajon sikerülne a száztíz százalékos koncentráció, és az aktivizált fegyelem?” – kérdezte önmagától.

- Ahogy itt heverészek, mintha megszűnne minden aprócska gondom az életben! – felnézett a plafonra, és megpróbált kiszúrni magának egy pontot, amibe koncentrációja megkapaszkodhat, ha számára fontos és komoly dolgokról kezdett beszélni. Kecses lábait kinyújtóztatta olyan kényelmes pózban, amennyire csak lehet.

- Szerintem ez volt a világ legjobb társas együttléte! És a romantika sem marad el!

- Bocsáss meg, ha esetleg nem tudtam megfelelően hozni a színvonalat de… tudod… nekem tényleg ez volt a legelső ügyetlen próbálkozásom!

Nóra ránézett csodálatos toleranciával, és támogatással; mintha attól, hogy megnyíltak egymásnak máris sokkal fogékonyabbak lennének az új dolgokra, talán jobban rezegnének egymás lelkére.

- Hát drága barátom! Ahhoz képest, hogy számodra ez volt az első… hát meglepően jól csinálod! És fantasztikusan improvizálsz! – bátorításnak szánta, mert biztosra vette, hogy Kornélnak igenis ez nagyon sokat számít.

Nóra kicsit felemelkedett kényelmes fekvő pozíciójából, és átölelte megértőn Kornél vállát. Alaposan szemügyre vette ezt a már régóta nagyon ismerős, és mégis szinte minden élethelyzetben különös és nagyon egyedien viselkedő pufók arcot, mely nem tudott hazudni, hiszen minden megtörtént érzelem rá volt montírozva.

Hirtelen észrevette, hogy pár, aprócska hófehér pötty éktelenkedik mind a két arcán, közvetlen szája szegletében; ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy lecsókolja onnét, bár a nyers fogkrém iránti vonzalmát utoljára gyerekkorában élvezhette, amikor legkedvesebb egyik foglalatossága az volt, hogy születésnapi tortáját – mintha csak mestercukrász lenne -, szépen feldíszítse, persze szülei legnagyobb megdöbbenésére, akik még így is csupa kacagás közepette fogyaszthatták el ki tudja hányadik fogkrémes, csoki tortájukat, hiszen mindig is az volt az egyik legkedvesebb kedvence.

- Hány óra drágám?

- Várj egy pillanatot! Mindjárt megnézem!  - óvatosan kinézett az ebédlőbe, aminek a falán ott ketyegett egy ítélkező óra, számolván gyilkos könyörtelenséggel a halandóságra ítélt perceket, és órákat.

- Pontosan kérlek fél három múlt!

- Te jóságos ég! Muszáj lenne pár órácskát pihennem, mert holnap megint próba lesz a színházban, és ahogy most állunk a rendező kis híján leszakítsa a fejemet!

- Hát akkor ideje pihenni egy kicsit!

- Nekem jó lesz itt a kanapé! Feltéve, ha nem okozok gondot! – szabadkozott érdekes módon Nóra.

- Jaj, kicsi szívem! Ne butáskodj! Tied lesz a hálószobai ágy, én pedig átmegyek a volt gyerekszobába. Így kényelmesen elférünk!

- Tudod… már gyerekkoromtól kezdve, ha féltem mindig anyu volt az, aki átjött, és velem maradt, míg el nem alszom! Ugye te is megtennéd ezt értem?! – őzikeszeme egyszerre volt szívbemarkolóan segítséget kérő, és esengő.

Kornél, ha akart volna, akkor sem lett volna szíve nemet mondani.

- Gyere a hálószobába! Betakargatlak!

Nóra arca leírhatatlan boldogságban fürdőzött; úgy érezte végre megkapta, ami talán minden embernek jár ebben az életben a figyelmes, gondoskodó kedvességet, és az odaadást.

Kornél gyöngéden karjaiba vette, és mint valami szerelmes középkori lovag bevitte a hálóba, és ágyra tette törékeny testét, majd gondoskodón betakargatta:

- Itt maradok drága jó, amíg csak el nem alszol! – valahogy érezte a mondatai mögött megbújó mögöttes tartalmat, és azt, hogy ennél messzebbre nem akarhat elmenni, mert az már nem lenne fair!

- Miért nem maradsz itt kis mackóm? Hiszem az előbb közösen zuhanyoztuk, és most legalább föl vagyunk még öltözve! – kérlelte kedvesen.

- Jó, jó! De tényleg csak ár percre… - lekapcsolta a lámpát, és jóleső megelégedettséggel szemlélte, ahogy Nóra előbb komótosan elkezd szuszogni, majd egy váratlan kanyargós fordulattal áttér a horkantások egyetemes élvezeteire, miközben kacér perecformába gömbölyödik.

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 6

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek