4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                    30.

 

 

Zakarka Nóra ott ült saját öltözőjében, és azon töprengett, hogy vajon mindent úgy csinált-e ahogyan azt a rendező már vagy ezerszer a szájába rágta, és aki legszívesebben megfojtotta volna, ha valami egyéni, egyedi elképzelést, vagy jó ötletet szeretett volna még pluszba a modernkori színjátszás haladó szintjeihez hozzátenni.

Most úgy tűnt neki, hogy a közel negyedik félére csak beért a termékeny és sokszor a végkimerülésig hajszolt munkafolyamat eredménye: belégzés!

Be-ki, be-ki! Ez mindig beválik, csak csukja be egy-két másodpercnyire a szemét, hallgassa a belső ritmusát, hogy szervezete is biztonságban átállhasson a közelgő este szellemi, és fizikális kihívásaihoz.

Felállt, tett pár lépést, majd, mint aki halálosan fáradt, elcsigázott és nagyon kimerült valamitől – visszaroskadt komfortos, puha matracokkal kibélelt székébe, és a kivilágított tükörben megbámulta kifinomított, majdnem kész sminkjének részletes kontúrjait.

,,Mit szólna a rendező, ha bejelenteném egyszer csak, hogy én szeretném eljátszani Kurázsi Mamát”?” – gondolta, majd az ötlettől vezérelve vékonyan elnevette magát jóízűen.

,,Szerintem az a pojáca akkor gutaütést kapna tőlem azonnal! És nem én lennék az egyetlen, aki megújításról gondolkozik!”

- Miért is? – kérdezte magát ezúttal tükörképéhez beszélve.

– Gobbi Hilda is alig múlt huszonhárom, amikor vénasszonyt alakított Bajor Gizi mellett! Hát akkor miért kell nekem mindig ezeket az elfuserált csitriket, és bájolgó naivákat nyomatnom? – mintha egyszerre kitört volna belőle, és úrrá lett volna rajta a művészeket károsan befolyásoló becsvágy, mely sok esetben egoista és felszínes arroganciává torzítja önző lelküket! És erre vigyázni kell! A siker titka: Kedves közvetlenség! Lehetőleg mindenkivel meg kell találni a szükségesen közvetlen és kedves hangot. Váltani vele pár szót, hogy a másik is embernek érezze magát, mert csak így maradhat Ember, az Ember!

- Vera néni biztosan nem csapna be! Ugyan miért is tenné? Elvégre Jászai Mari-díjas érdemes művész ilyesmiket nem csinál! Vagy mégis?! – érezte, hogy a kétségek feltolakszanak hóhérkötelekként fojtogatva a szépen ívelt, finom karcsú nyakáig, míg el nem érik ádámcsutkáját.

- Mit izgatom magam?! – vallatta önmagát. – Elvégre nemrég én is megkaptam az év legtehetségesebb művésze díjat, és egy kis helyes aranyszobrocskát! És ez már a siker garanciája! Jaj! Csak elbizakodottá ne váljak, mert azt ki nem állhatom!

- Művésznő Drága! – egy biztonsági fekete ruhába bújtatott emberke kopogtatott ajtaján.

- Tessék, Józsikám! Valami baj történt? – lepődött meg.

- Művésznő drága! Egy fiatalember küldi ezeket a leveleket önnek a bonbonnal együtt, és arra kéri, ha esetleg volna szíves és megtisztelné egy aláírásával!

- Hát hogyne! Egy kedves rajongó a legelső helyet foglalja el nálam! – maga elé vette a kis piros fedelű jegyzetfüzetet, és a hozzá mellékelt kék tollal kedvesen beleírta a nevét:

 

,,Sok szeretettel küldöm hűséges rajongómnak Zakarka Nóra!”

 

El ne feledkezett, hogy egy kis szívecskét is rajzoljon a lapra, mint egy újabb jókívánságot, amiért érdemes élni, és újfent bizakodni.

- Tessék parancsolni Józsikám! És kérem, mondja meg a fiatalembernek, hogy számomra az öröm, ha tetszett az alakításom!

- Igen Művésznő drága! De ez valami író lehet, tetszik tudni… mert valami verseskötetet motyogott az orrom alá, és arra kért, hogy a könyvét is mutassam meg önnek! – szabadkozott még mindig.

- …És itt van a könyv? – kíváncsisága egyre izgatottabbá tette.

- Nincs kérem, de a fiatalember megadta elérhetőségeit, amit nekem ide adott!

- Ne butáskodjon Józsikám! Legyen szíves, adja már ide! – azzal rögvest kikapta a biztonsági ember vaskos, paraszti kezei közül a helyes kis cetlit, amire igen-igen nagy gondossággal, és szemmel láthatólag a legfinomabb gyöngybetűkkel meg volt adva egy telefonszám, és egy e-mail elérhetőség!

Nóra figyelmesen megnézte a cetlit; vékony, kacér, jóleső mosoly jelent meg azonnal szája szögletében, majd ki tudja miért – megcsókolta a cetlit, és a retiküljébe tette, mint egy aznapi felbecsülhetetlen, vagy nagyon értékes kincset!

Mióta csak belépett a színházba, és fölrohant a művészbejáró rejtett, titkos csigalépcsőjén a szűkített folyosóra az idő is, mintha elvesztette volna különleges jelentőségét: egyre csak az ő imádott Kornélján járt az esze, hogy történhetett, hogy élete teljében lévő harminckét éves ember egyszerre összeesik, és légszomjat produkál, szúr a mellkasa?

Nem tudta, hogy merjen-e ilyen idegállapotban színpadra állni? De azt is tökéletesen tudta, hogy a közönséget – történjen bármi -, semmi szín alatt nem hagyhatja cserben!

Meglátta a piros fényt, mint egy vészriasztást!

 

ZAKARKA MŰVÉSZNŐNEK JELENÉSE VAN! ISMÉTLEM: ZAKARKA MŰVÉSZNŐ KÉSZÜLJÖN FEL! – hangzott a hangosbemondóból a felszólítás.

 

Közelebb hajolt a tükörhöz, és mintha legjobb barátjához beszélne – egyenes tükörképének mondta:

,,Ma meg kell tenned valamit, még akkor is, ha nem füllik hozzá a fogad!”

Vagy egyszerűen hagyja faképnél kollegáit? Ilyesmit akkor sem tenne meg, ha ne adj’ isten háború volna és már csak a valódi fanatikusok járnának színházba.

Kollegái teljes csapattagnak tekintik, és semmi áron nem hagyhatja őket cserben, még akkor sem, ha gondolatban máshol leledzik!

Kopogtak! A Jászai Mari-díjas kolleganő süvített be, mint egy trappolós kisebbfajta mamut az öltözőjébe:

- Dórácska! Jelenésed lesz, és te még sehol sem tartasz! Hol van a fejecskédről a paróka? Hogy néz ki a sminked?! – látszott rajta, hogy kiegyensúlyozottsága helyébe máris a heves idegeskedés lépett. Azonnal rendezgetni kezdte Nóra sminkkészletét, és holmijait, és valahonnét máris előkerült a Kleopátra-fazonú paróka, melyet most, mintha csak egy kényelmes sisak volna egyenesen a fejébe süllyesztett a másiknak.

- Na, így ni! Hát nem mégiscsak jobb, ha az ember mindenre igyekszik felkészülni? Erre te meg itt tétlenkedsz, ahelyett, hogy tüsténkedned illene! – pár szépségpöttyöt tett még orcácskájára, hogy tökéletesen nézhessen ki a sminkje, és már készen is volt. Akkor gyerünk! Csak szaporán! Kezdődhetett az előadás! Mindketten feltartott fejjel léptek ki az öltözőből, és megindultak azokon a rejtekutakon, melyek egyenesen a színpadra vezettek.

- Drága Dórácska! Én biztos vagyok benne, hogy nagyszerű leszel, mint mindig! – anyai csókot nyomott kedveskedőn homlokára.

- Köszönöm Vera néni! Sokat jelent ez nekem!

Az egyik felvilágosító már a színpad mögötti kulisszáknál várta.

- Remélem, tudja a végszókat, hogy ne legyen hézag és csúszás! – pirított rá kissé ellenségesen.

Ezzel Nóra Kleópátra-parókájában, és egy feltűnően csinos prostituált jelmezében kilépett a színpadra a többi másik hét kolleganőjéhez, hogy elkápráztathassa az aznapi lelkesen összeverbuválódott publikumot.

Egy pillanatra mintha megtorpant volna a felelősség súlyától a vállain, de vérprofi kolleganői mindenben lelkes és támogató segítségére voltak.

,,Nagyon fontos, hogy elkápráztassak mindenkit! A jelszó: az Őszinte hitelesség! Másként azonnal lebukhatok, és ezt a veszélyt nem szeretném magamnak megkockáztatni!” – töprengett magában, míg a kissé vakító, infralámpa egyenesen szeme íriszébe belevilágított, és majdnem sikeresen megvakította.

Csábosan, ahogyan tanulta két kezét csípőjére tette, és mint egy erotikusan túlfűtött, és hallatlanul szexis táncosnő úgy tipegett abban a fekete magas sarkúban – melyet persze hogy már megint rendezői utasításra az öltöztetők a lábacskáira adtak -, és megpróbált annyira hitelesen érző szívű, és hihetetlenül hiteles prostituált lenni, amennyire csak lehetett, még búján sikerült párszor megcirógatnia a közvetlenül mellette belépő férfi főszereplőt, akinek huncutkodón összekócolta eredetileg féloldalasan elválasztott fürtjeit, és a hatás garantáltan nem maradt el!

Valahogy az adott színpadra lépő színészek is, mintha öntudatosan szondáznák az aznapi közönségüket; azokat az igen-igen apró, talán szabad szemmel is alig látható emberi mimikákat, gesztusokat, melyek általában az érzékeny lelkek rejtett benyomásairól árulkodnak!

Nóra valahogy még mindig nem akarta megérteni, hogy miért nem lehetett a nyilvános főpróba helyett kisebb, alig három, vagy esetleg négyfős csoportokban megmutatni a kíváncsiskodni vágyóknak, hogy hogyan is zajlik egy-egy fejedelmi sikert garantáló műhely-munka, és próbafolyamat?

Mert már minden arról a nyomorult bevételről szól, és az igazgató is legszívesebben a haját tépné, ha megtudná, hogy közönségsikeres darabok helyett kísérleti, megújító színházat csinálnak az adott társulat vállalkozóbb kedvű, lelkesebb tagjai, akiket még nem fertőzött meg annyira az anyagi haszon minél nyilvánvalóbb, görcsösebb hajkurászása.

Késő volt. A dallamos komolyzene hirtelen erotikus zenébe fordult át – ez is osztályfőnök rendezője külön utasításra történhetett egyedül -, és Nórának most minden nőies végzetes vonzerejére szüksége volt ahhoz, hogy elsősorban halálosan megdobogtassa a nézőtéren helyet foglaló férfiszíveket. Erotikus pikantériával majdnem sikeresen az összes szájfényt sikeresen lenyalogatta időközben bombázó ajkairól; igyekezett szándékosan mélyeket lélegezni, hogy ezzel valamicskét tompíthassa szívének zaklatottan dobbanását.

Agya zaklatott gondolataiból mégsem tudta egyetlen pillanatra sem kitörölni a tegnap este történteket. Kezeit idegesebben tördelve feltűnés nélkül mégiscsak Kornélra gondolt…

Érezte, hogy a nézőtér parfümös, és dezadoros levegője enyhén összekeveredik azzal a kozmikus, emberi szemnek láthatatlan porszemcsés levegővel, melyet a legjobban az adott reflektorok fénye tett intenzívebben megvilágítottá.

A közönség soraiból egyesek hallatlanul jól szórakozhattak pedig alig hangzott el egy-egy találóan ütős poénos mondat. Aztán, mintha csak sorban állás következne egymás után jöttek sorra azok a türelmetlenkedő köhintések, akik rendszerint az adott kifizetett bérletükért valami ,,extra szolgáltatás” megmutatásában reménykedtek; hátha másban nem legalább annyiban, hogy az ifjú művésznő esetleg megvillantja a mohó tekintetek előtt fekete, kilátszó kombinéja izgató vállpántjait, vagy esetleg valami még elképesztőbb dolgot produkál.

Most belenézett egyenesen farkas szemezve szemét elvakító fénynyalábbal, és megpróbálta a nagyon zavaró izzadságcseppet pisze kis orrocskájáról minél észrevétlenebbül eltüntetni. Hirtelen óriási, poénos ötlete támadt: Mi lenne, ha a parókája hosszított fürtjeit vetné be, mint művészi sponteneitását?

Biztos, hogy a közönség lelkes, eget rengető tapsviharral reagálni erre is! Aztán, hogy osztályfőnök-rendezője mit gondol erről az előre meg nem beszélt kisebb manőverről? Hát az már egy másik történet!

Óvatosan előbb morzsolgatni kezdte fekete, kicsit rasztásra fölcsigázott fürtjeit, majd egy óvatlan pillanatban, amikor látszólag senki sem figyelte játékát letörölte a vastagon csorgó verejtékcseppet orrocskájáról, és most az érdekelte a legkevésbé, hogy szépen kikészített sminkje enyhén elmaszatolódott.

,,Miért nem lehet csókálló rúzsok helyett verejtékálló sminket csinálniuk a párizsi szépségipar milliárd eurókat kaszáló szakembereinek gyártania?”

 

,,Napjában többször is öltözni-vetkezni kell! Haj! Sanyargatott egy sors ez, s hozzám oly méltatlan!”

 

Hallotta a saját hangját, és mintha mégsem ő lett volna! Szíve, és pulzusa, mintha egyre fegyelmezetlenebben, zaklatottabb ütemben kezdett volna dobolni jól hallhatón érzékeny füleibe.

Hogy lehet valaki ennyire izgulós kislány a nagyok és profik világában! Ki Ő? Éppen most kapott tehetséges díjat, ami csak a legjobbaknak jár, és akkor erre teljesen elveszti magában az önkontrollt, és érzékei, ösztönei fölött az uralkodás képességét?

Az igazság persze az volt, hogy szíve majd megszakadt Kornél miatt, akiről még mindig nem lehetett pontosan tudni, hogy vajon miért lett rosszul hirtelen, és miért tért vissza annyira meglepően gyorsan, és intenzíven egészsége. ,,Most nem szabad hékás mindent elrontanod! – gorombította le magát.

Igenis megfogod csinálni, és sikered lesz, mert nagyon jó vagy abban, amit csinálsz!” – önmagát akarta ezzel egyszerre biztatni és megnyugtatni, de fogalma sem volt, hogy egyáltalán használnak-e a pátyolgató, dédelgető szavak egy ilyen semmilyen helyzetben!

Rettenetesen feszélyezni kezdte a Kleópátra-frizura, mely már ide-oda mozgott szinte egyre feltűnőbben, s sehogyan sem állt. Talán tanácsosabb lett volna az öltöztető hölgyeknek szigetelőszalaggal, vagy öntapadó ragasztópántokkal fejéhez rögzíteni ezt a nagyobbacska méretű díszes ,,hajkoronát” hogy lehetőleg előadás végéig és a fináléig a fejecskéjén maradhasson; most úgy imbolygott ott, mint egy fregatt, vagy egy részegen imbolygó gálya, és mind a két kezével nem győzte ide-oda mozgatni – látszólag bájos kedvesen, mégis görcsösen a szerep fizikális kihívásainak engedelmeskedve, hogy tartson még ki ez a paróka, és ebből a nézők lehetőleg semmit se vegyenek észre, mert a lebukás veszélye azonnali öngyilkossággal ér fel – legalább is ezen a pályán!

Egyértelművé lett az elő megközelítően egy, másfél óra magasságában, hogy ezzel az imbolygó kellékparókával sokáig már nem bírhatja, nem húzhatja ki!

De mit tudna vele csinálni? Úgy döntött, hogy talán jobb lenne, ha biccentene a súgólyuk felé, és ezzel a kis titok-jelzéssel jelezné valamelyik készséges kolleganőének, hogy a parókának annyi, és nélküle szeretné folytatni a megkezdett színpadi játékot.

Finoman, aprókat sandítva egyenesen a lenti, szándékosan süllyesztett súgólyukba nézett; szemkontaktust keresett az ott leskelődő idősebb nénikével, aki ki tudja már hányszor húzta ki a felkészületlenebb, vagy feledékenyebb kollegákat az égetőbb slamasztikából!

Fejével párszor kecsesen ide-oda dülöngélt, hogy a hölgy vegye az ,,adást” és reagáljon a paróka okozta gondokra, és miután Nóra már a kezével is hajkoronáját billegtette az idősebb nő rögtön kiszúrta, hogy jobb lesz az akadályozó kelléktől egyszer és mindenkorra – legalább is az előadás szerves idejére -, megszabadulni.

Hirtelen az egyik fontos, női mellékszereplő mögé lopakodott félreérthető pózt alkalmazva szükségből; és csak most jött neki nagyon jól, hogy százhatvannégy centi mindössze – lehajolt, és a parókát óvatosan a súgólyukban várakozó hölgy felé dobta.

Mintha sziszifuszi terheitől szabadult volna meg, és mintha egyszerre szabadabb, és felszabadultabbá vált volna! Mintha azonnal kicserélték volna! Valósággal röpködni is tudott volna most a deszkákon egyensúlyozva.

Nagyon jó érzés volt, hogy ez a kellemetlen, és otromba paróka legalább most már nem okoz további fennakadást. Tekintetével egyszerre rabul akarta ejteni a közönsége megfejthető, és bármikor manipulálható reakcióit.

Egyet-kettőt lépett a színpad irányába, és előterébe, és ahogyan a próbán kölcsönös hajtépegetések és rikoltozások között már vagy ezerszer begyakorolták igyekezett természetes közvetlenséggel csak magát adni, és jól érezni magát szerepében. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy tök részegen álldogál biztosító kötelek nélkül egy tátongó szakadék szélén, ahonnan talán már nincs és nem is lehet visszaút!

Mentő ötlete támadt; benyúlt csillogó, leginkább halpikkelyekre emlékeztető csábos és szexis kosztümjébe – ellenállhatatlan hatást kölcsönözve ezzel adott karakterének -, és előkapta szájfényét, melyet most, mint ,,ügyeletes kelléket” használt, és halhatatlanul erotikusan megfényezte vele száját, miközben az adott férfi főszereplőnek majdnem leesett az álla; elvégre ezt nem beszélték meg a próbán a rendezővel!

 

,,Na mi van Pubikám? Hát ugye hogy hiányoztam neked! Puszi, puszi drágám!”

 

Fejben mindent igyekezett előre maga elé képzelni, mint egy halálpontos és rizikós sakkjátszmában, ahol a halálos ellenfél mindent felfed magából pusztán csak azáltal, hogy megmutatja könnyelműen odavetett lépéseit a másiknak, aki számít erre és a lehető legváratlanabb pillanatban döntő támadást indít és beviszi a maga javára fordítva azt a könyörtelenül nyilvánvaló sakk-mattot! Gyorsan fókuszált, igyekezett agyából kiüríteni a feleslegesen feltorlódott gondolatokat, és a szemkontaktust mindenképpen fenntartani a még érdeklődőkkel.

Szerencséjére a közönség most még élénkebbnek, még közreműködőbbnek tűnt, mint azt valaha is képzelhette volna. Legalább vagy harminc ismeretlen, és mégis rokonszenvesen ismerős idegen embert látott a színpad előterében, csimpaszkodó tekintetükkel valósággal arcának minden rezdülését mohó sóvárgással akarták megkaparintani: csak még egy, egyetlen aprócska szeletként, mint azon fanatikus rajongók, akik szerelmüknek hiszik, és képzelik az adott mozi, vagy filmcsillagokat, és azt gondolják, ezért felmentést kaphatnak és nekik bármi megbocsátható!

Heves rosszullét, émelygő hányinger vett rajta erőt; talán a félig megrágott húsos szendvics lehetett az oka, amit nagyon gyorsan illett elfogyasztani a próbák szünetében, hogy osztályfőnöke megint rá ne ripakodjon.

Ismét tekintetével a csordulásig megtelt széksorok között kutatott kíváncsiskodva, és hirtelen megpillantotta Kornélt.

Látta, amint pufók barátja kedvesen előbb biccent feléje, majd hogy még biztosabban meggyőződjék arról, hogy Nóra is észrevette egy nagy ,,Sziát” formált a szájával, és mindkét hüvelyik ujját a győzelem jeleként a magasba lendítette.

Így is csupán a nagyon jó szeműek vehették csupán észre. És Nórának még így is szerencséje volt, mert egyébként ő is szemüveget viselt, mert távolra kicsit már nehezebben látott! De most olyan tisztán és élesen látta barátját, hogy ennél nagyobb boldogságra már nem is számíthatott volna, mely bearanyozta méltóképpen ezt a frenetikus estét.

Magabiztos, félreérthetetlen mosolyt küldött Kornél felé, amit átrepült a színpadon aprókat tipegve, mert a magas sarkú kis híján már így is kezdett az idegeire menni. Már csak arra lett figyelmes, hogy cirka fél óra múlva a közönség minden egyes tagja kitörő, szűnni nem akaró tapsviharral hálálja meg bravúros, zseniális sponteneitását.

                                                        

 

 

 

Megtekintések: 11

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek