4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                     32.

 

 

Kornél lesöpörte átnedvesedett kabátjáról az esőcseppeket és fogott egy papír zsebkendőt, amivel gondoskodó figyelmességgel Nóra kis cipőjével is elvégezte a sokszor már begyakorlott mozdulatot.

Nóra még soha nem tapasztalt eddig olyat, hogy az erősebbik nem egyik jeles képviselője gáláns udvariassággal olyan semmiségekkel foglalkozna, minthogy letakarítsa egy hölgy cipőjéről a kellemetlen esőcseppeket, és ez most nagyon jól esett neki; szinte kicserélte, mert rájött arra, hogy eddig talán nem a megfelelő helyeken keresgélt ami a ,,pasizási hadműveleteit” illette, és ezért volt, hogy megégette magát, és csalódott.

Kornél elővette a belső elzárt zsebéből lakása kulcsát, és gondosan kinyitotta a bejárati ajtót: mindig nagy gondot fordított arra a gondolatra, hogy a védelmet sohasem szabad könnyelműen elhanyagolni – különösen akkor, ha az ember olyan világban él, amikor már mindennek hamarabb lába kél!

- Gyorsan kerítek száraz holmikat, meg takarót! Addig nyugodtan csináld, amihez kedved van! – tessékelte be a hölgyet, aki most hálás boldogsággal nézte az imádott, és rajongásig tisztelt barát minden sutácska mozdulatát.

- Igazán hálás vagyok neked mindenért drágám! Annyira boldog vagyok, hogy velem vagy, és ma eljöttél! Szeretném, ha tudnád, hogy számomra ez nagyon sokat jelent!

Mintha öntudatosan is minden kimondott mondatával azon lenne, hogy felépítse a másikban a megtépázott önbizalomhiányt, és helyébe egészséges lélekjelenlétet csepegtessen.

Nóra farkasszemet nézett vele, és Kornél dobogó szívét jóleső melegség és béke járta át; mintha nem is ugyanaz a félszeg, és szerény ember lett volna most, de egy tudatosabb, magabiztosabb öntudatú valaki, aki eddig számára is hiányzott.

Előrehajolt megfogta babusgatón kezét, és mintha jósolni akarna megnézte a tenyerében futó szálakat; mintha létezésük ősi titkában akarna kicsit jobban elmélyedni. Gyorsan belecsókolt a tenyerébe, miközben Kornél végig érezte, hogy nyelvecskéje bíbor kígyója a tenyér finom erei között cikáz, és mindent megérez…

- Ö… ö. akkor én… hozok takarókat, hogy jó meleg lehessen! – már menni készült, de Nóra hattyús ujjai pillanatokig visszatartották:

- Drágám! Annyira szükségem van rád! Erőt, és biztonságot jelentesz számomra! Ezt soha ne feledd el, kérlek!

Kornél, amilyen gyorsan csak tudott beviharzott a hálószobába, ahol a nagy franciaágy belső rekeszében tartotta a még használható, jó meleg takarókat, és kivett párat, majd visszatért a nappaliba.

Nóra csendben figyelte, amint Kornél kényes műveletként kiteríti a takarókat, és gondoskodó szeretettel vállaira teríti, mintegy bebugyolálja vele kedvesét.

A nappaliban egyetlen olvasólámpa derengő fénye adott valamicske pisla fénynyalábot, és bár tűzforróak voltak a hűtőtestek, az embernek mégis olyan érzése volt, mintha egy jégveremben kellene ücsörögnie. Enyhén oldalra döntötte fejecskéjét és kibontott fekete barna hajával olyan angyal volt, aki megbocsátja az emberi hibákat, ha azok valóban őszinték, és képesek a változásra. Kedvesen biccentett a fejével.

- Kérlek, drága mondj igent! – vékony kezecskéivel végigsimította haját, mint aki türelmesen még vár a válasszal.

- Azt gondoltam kicsim, hogy beszélgetünk, és aztán… - próbálkozott megkerülni a választ Kornél, de rájött, hogy bizonyára barátnője nem ezt várná el tőle.

- Nagyon szeretnék veled élni, és neked adni teljesen a szívemet! – mintha valósággal felengedne, felolvadna a jótékony, kellemes meleget árasztó takarók fogságában, amire barátja különösen ügyelt.

- Én is nagyon szeretném, csak tudod… - tekintetébe ismét visszaköltözött az a kisfiús szándékos sértettség, mellyel szinte minden esetben akadályozta magát, és amivel most úgy tűnt, hogy szintén alig tud valamit is kezdeni.

– Mit szólnál hozzá, ha… bebújnánk az ágyba, és alaposan kipihennénk magunkat, elvégre már majdnem hajnali kettő van, és a tiszta gondolkodáshoz a szervezetnek pihenésre lenne szüksége.

Nóra – furcsa mód -, mintha belátta volna, hogy Kornélnak most van a leginkább igaza; saját szervezete is minden porcikájával tiltakozott az ébren maradás ellen, és teste kívánta a megváltó párnák, és matracok puha halmait. Így hát beleegyezett, bár a szíve még most is mást parancsolt.

- Rendben van, kis mackóm! Tudod, velem mindig lehet beszélni! Most te győztél! Megadom magam önként a fáradtságnak, de holnap még folytatjuk! OKÉ?!

- Rendben szívem!

Mindketten fogat mostak, pizsamára váltották utcai ruháikat, melyeket ráaggadtak a fűtőtestekre száradni, majd feküdni mentek. Néhány pillanat múlva Kornél már csak a jóízű szuszogást hallgathatta maga mellett, miközben suttogón még hozzátette:

- Jó éjszakát édesem!

Akárhogyan próbálkozott; hátára fordult, forgott, mint a ringlis spíl, míg normálisan, és megfelelően el nem helyezkedett; rájött arra, hogy nyugtalan lelkiismerete nem hagyja, hogy rendesen kipihenje magát, az izgalom miatt, melyet Nóra szavai tudatalattijában okoztak.

Ő már csak úgy működött, hogyha felmerült a boldogság lehetősége, és álmai hölgye is tapintható közelségbe került ő még mindig a sok esetben kicsinyes és szánalmas kifogások, és akadályok lehetőségeit mérlegelte magában, hogy mi lesz, ha valami rossz történik? Hiszen a boldogság csupán átmeneti, és viszonylagos! Mi lesz, ha jövendőbeli ,,apósa” egy kötetlen baráti beszélgetésben – mint a múltkor is -, finoman szólva megfenyegeti, hogy ő egy férfit képzelt a kislánya mellé nem pedig egy pipogya, szarházi alakot? Nóra megfordult, és elhelyezkedett kényelmesen, miközben aprókat horkantott, és most olyan jó lett volna átölelni törékeny vállacskáit, puszit adni gyengéd megértéssel homlokára – de Kornél most csak bámulni tudta.

Nóra pedig öntudatlan odabújt hozzá, hogy érezze a testmelegét; jó volt ebben a néma megsemmisülésben mégis újjászületni! Kornél úgy érezte, hogy mégis van értelme az életnek.

Nem sokkal később már azt érezte, hogy ragadnak a pillái, és elaszik öntudatlanul. Fél négy múlt pár perccel…

 

Már jócskán benne jártak a délelőtt tizenegy órában, amikor mindketten, - mintha csak egyszerre beszélték volna meg -, kinyitották szemeiket, és egymásra néztek.

Nóra azonnal huncutkás, sokat sejtető, titokzatos mosolyra görbítette száját, hogy kérdőre vonhassa:

- Jó reggelt kis mackóm! Na, mi az állás? Hogy döntöttél? Szeretnéd, ha veled élnék?

- Hát jó reggelt kívánok neked is Drága! Hogy aludtál? – mintha egy egyszerű közvetlen érdeklődéssel ki lehetne kerülni az őszinte válaszadást, ami a mondat mögött következik.

- Én remekül! De kis mackóm! Enyje! Még mindig nem feleltél a feltett kérdésemre, és ez egy kissé… bosszantó! – duli-fulin összerántotta két vékony, egészen koromfekete kisméretű szemöldökét, és még ezzel az ellenállhatatlan, aprócska gesztussal is valóságos jéghegy-szíveket volt képes tudatosan megolvasztani.

- Szerintem jó ötlet… de… nem szeretném, ha miattam bánnád meg azt a személyes döntésedet, hogy esetleg valami fontos, lényeges, vagy értékes dolgodról lemaradsz az életedben, amihez igenis lenne közöd! A kiskutyád azért ugye a szüleidnél marad?! Ne haragudj rám, de emiatt is rettenetes lelkiismeret-furdalásom van! – hevesen tördelni, ropogtatni kezdte ujjperceit, ami a pszichológusok egybehangzó véleménye szerint is a gyengeség abszolút jele!

Nóra kecses gazellatermetével habkönnyedén kikelt az ágyból, megfogta a másik tördelő kezeit, és csókolgatni kezdte:

- Hé, kis mackóm! Hiszen te remegsz életem! – csodálkozásában nagy adag döbbenet vegyült. Magához húzta és átölelte, mint aki megértőn vigasztalóst játszik.

– Tökéletesen megbízom benned, és soha nem éreztem magam még ennyire biztonságban valaki mellett, akit nagyon szeretek! Ne érezed azt, ha szégyenkezned kell, mások bűnei, vagy vétségei miatt! Emberek vagyunk! Tehát hibáznunk kell ahhoz, ha tudatosan fejlődni szeretnénk!

- Tudod, annyira aggódom, hogy valamit majd biztosan elrontok, vagy rosszul csinálok ebben a számomra is roppant fontos párkapcsolatban! Lehet, hogy a végén még kidobsz és én majd sírógörcsök között fogok fetrengeni legalább három álló hónapig.

- De szívem! Nincsen semmi baj ezzel! Ez is csak azt bizonyítja, hogy nagyszerű pasi vagy, aki igenis törődik mások érzéseivel is, és nem ismerek nálad nagyszerűbb barátot! – pacsirta hangja lágy volt most, és együtt érzőn tapintatosan simogató.

– Bár be kell vallanom – hiszen egymás között vagyunk, és a titkok nem távoznak remélhetőleg ebből a szobából -, hogy azért a szexuális ösztönödön azért még lenne mit csiszolgatni! – jegyezte meg kellemes kuncogásai közepette -, de szépen lassacskán azt is kigyakoroljuk.

- Hát igazán… sokat segítesz… már amennyiben a szexet összekapcsolod az együtt érző képességemmel. – kicsit hebegett, hogy barátnője még ezekben a számára meghatározó percekben is kissé liberálisan, szabadszelleműen közelített meg bizonyos tabuként kezelendő témákat. De hát nem így természetes? Elvégre most már együtt fognak élni, és hétköznapjuk jelentős részében – persze jótékony, mind fizikális, mind pedig szellemi termékenyítő hatással -, össze lesznek ,,zárva” nem szabad, hogy ezt az igen-igen törékeny, még csupán csak kezdeti erőegyensúlyt bármi is fölbolygassa!

- Rendkívül temperamentumos és hihetetlenül csinos hölgy vagy! Tudod-e?!

- Igen drágám! Naponta hallom, de még most sem vagyok képes elhinni, hogy a férfiak túlfűtött szuperegójára ennyire jótékony hatással lenne testem minden porcikája. – azzal kecsesen, mintha egy divatbemutatón lenne, megpaskolta puncsító popsiját, melynek roppant előnyös halmai mögül Kornél sem vonhatta ki magát, még ha most magának nem is volt hajlandó beismerni!

- Mit szólnál egy ellenállhatatlan rántottához, és hozzá egy jó kávéhoz esetleg? – érdeklődött Kornél.

- Amennyiben az együttélésre a válaszod ,,Igen” úgy minden mennyiségben bátran jöhet!

Kornél valósággal kiviharzott a kis konyhába, és felrakott egy teflonserpenyőt a kerámialapos tűzhelyre melegedni, de vigyázott rá, hogy ne legyen túl forró, mert akkor biztosan megég a növényi olaj! Szívesen kipróbálta volna a napraforgó olaj helyett az olíva olajat is, de ebben a bizonytalan pénzügyi helyzetben – sokan nevezték meggondolatlanul smucignak, és a fösvény is ráragadt -, nem engedhette meg magának a nagyon ,,drága dolgokat”.

A tojásrántotta szinte pillanatok alatt készen volt; rakott bele kis fehér húsú paprikát, és az íze miatt jóféle szárazkolbászt, ami biztosan ínycsiklandozón meghozza Nóra étvágyát is, és mire végzett a konyhai munkálatok előkészületeivel, melyek fokozott figyelmet, és gondos előkészületeket igényeltek, a meghitt kis ebédlősarokban – közvetlenül a konyha előtti kis zárt térben már le is volt szedve az asztal terítésre várakozva; mintha egy szertartás, vagy ünnepi alkalom előkészületei lettek volna a két kolibri sárga gyertyatartóban fényeskedő lánggal világító hosszú alakú gyertyák. megváltó harmóniát kölcsönözve ezzel a kis lakás minden bevilágítható szegletének.

- Nahát, szívem! Máris készen vagy? – csodálkozott.  

- Oh! Tudod, drága ez hamar megy!

Kivételesen most Nóra volt az, aki beviharzott a konyhába, hogy az evőeszközöket, és a kistányérokat elővegye, míg Kornél vastagkaréjú, jófalatnak ígérkező kenyérszeleteket szelt.

- Biztosan megéheztél a tegnapi fergeteges előadás után, igaz kicsi életem?!

- Hát, ami igaz az igaz! Farkaséhes vagyok, és még téged is könnyedén bekapnálak! – csábosan mosolygott, és Kornél dobogó szíve már boldogabb és elégedettebb talán nem is lehetett volna.

Asztalhoz ültek, és mit ad a meglepetés Kornél a maga kissé mély, nyekergő hangján, mely azért tudott szólni – ha elég biztatást kapott -, rákezdte:

 

,,Hosszú éjszaka volt mikor ébren vártalak téged! Milyen boldog is voltam, ha kattan a zár! Milyen boldogan zártam az ajtót s Te jöttél hozzám! Milyen boldog is voltam, hogy érez a szám! Angyallány hol jársz?”

 

- Brávó! Brávisszimó! Hát ez valóban meglepetés édesem! S milyen szépen énekeltél! Mindenképpen jutalmat érdemelsz! – érzelmesen megcsókolta, és most boldogabb volt, mint eddig bármikor. – De azért megkóstolhatom ezt a fenséges szerzeményedet, mielőtt kihűl? – sóvárogva nézett rá, mint akinek már ténylegesen kopog a szeme az éhség okozta fóbiától.

- Óh! Hát persze drágám! – egy nagy adaggal máris szedett a serpenyőből kis tányérjára, és élvezettel nézte, ahogy Nóra cseresznyeajkai között jóízűen az utolsó kenyérmorzsáig eltűnik a finom rántotta maradéka.

– Kérlek, hagyj azért egy kis helyet a desszertnek is!

- Már alig várom, hogy mivel fogsz meglepni?

- A Kedvenceddel készültem… - hangja titokzatossá vált, majd amíg Nóra kedvére köntösében falatozgatott kiosont a konyhába, és a hűtőből elővette a Somlói galuskát, és még vett hozzá egy nagy adag csoki öntetet is, mert úgy hallotta Nóra ezt így szerette, és mindent megtett volna, hogy önfeledten boldognak láthassa őt, és kiegyensúlyozottnak!

- Tessék! Már itt is vagyok! – mutatott a kissé bizonytalan eredetű csoki halomra, mely most leginkább egy kicsinyített Himalájához hasonlított, azonban mégis roppant gusztusosan, és ellenállhatatlanul nézett ki.

- Ezt egyedül nekem… csináltad életem?! – először nem is merte elhinni, hogy barátja már ennyire figyelmes, és gavallér.

– Jaj, most azonnal gyere ide, mert kívánom a csokit is, de téged is nagyon! – azzal odahúzta Kornél egész testét arcához, és halhatatlanul megcsókolta adva Kornélnak is egy pár falatkát saját eddig megrágott rántottájából.

- …De azért ugye a Somlóit is megkóstolod?! – bizonytalankodott most, mint egy valóságos ,,főpincér”, akinek tehertétel, ha a kihozott ételbe a kedves vendég még bele se kóstol.

Nóra az utolsó falatig elpusztított tányérját mutatta párjának tüntetően, majd maga elé vette a nagydarab csokihalmot, amin folyékony barna folyóként csordogált végig az édes csokoládészirup, és azonnal mohón senkire se várva belekanalazott:

- Hmm! Nyami, nyami! Oh! Drágám! Az életemet menteted meg! – megint csak magához húzta és újabb fergeteges csókjelenet következett, és a színházzal ellentétben Nóra minden együtt töltött ajándékpercnek tartalmas lényeget is nagyon tudta élvezni, és értékelni.

Kornél boldogságtól megrészegülten csak jólesőn bámulni volt képes, hogy ebbe a gyönyörű, egzotikus szépségű nőbe hogyan fér el ennyi jó minőségű kaja?

- Remélem, ízlik drága?

- Hát kérlek az nem kifejezés! – érzéki, kifejező szája szegletében pár darab csokipötty is megragadt, ami most kellemes mellékhatásként szuppogott.

- Megengeded? – Kornél lehajolt hozzá, és kezével letörölte a csoki pöttyöket. – Most min gondolkozol?

- Csak azon szívem, hogy mekkora lelkierőt ad a tudat, hogy itt vagy velem!

- Igen, ez szerintem is nagy áldás és nagy szerencse mindkettőnknek!

Felnézett fekete árnyék szempillája alól, és csábosan csücsörítőre húzta a száját:

 - Gyere ide kis mackóm! Gyakorolhatnánk a csókolózás művészetét!

- Előbb szépen reggelizünk meg, aztán folytassuk jó?

- Nem ellenkezem, de most nagyon szeretném megadni magam neked!

Kornél bizsergetőn szinte a bőrén érezte Nóra kimondott őszinte szavainak a súlyát, melyek nagy sorsfordító felelősséget raktak a vállaira, és mégis megkönnyebbülés, újjászületés volt ez az új érzés: Lám csak! Ő is érhet valamennyit még az életben, mert így kerek az élete, ha megtalálta a másik felét is annak, akit a világon a legjobban becsül, és szeretgethet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 7

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek