4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

 6.

 

 

 

Nóra egyszerűen majd megvesztett azért a tudatért, hogy flörtölhessen a gondolattal, és más emberek bőrébe bújhasson! Már kislányként – amikor a többi kis barátnői biciklizni mentek, vagy csupán babáztak egy-egy alkalmi jellegű délutánon -, ő a nyári vakáció teljes idejét azzal töltötte, hogy miután édesanyja nagyon jól ismerte a vidéki kisváros könyvtáros idősebb hölgyét, aki jószomszédi készséggel mindig beengedte a tudásra fogékony ,,Nórácskát” a könyvek rejtett birodalmába és hagyta, hogy önmaga kalandozzon képzeletében.

Mindig is izgatta és valósággal megbabonázva állt egy-egy filmjelenet előtt; azon töprengett magában, hogy mennyire fegyelmezettnek kell lenni ahhoz, hogy egy másik embernek hazudhassa magát, miközben a valódi énje is ott bujkál benne!

Teltek az évek, és az önállóság talaján kezdte magát érezni; akárcsak romantikus szépirodalmi regényekben szereplő hősei, vagy hősnői. Legszívesebben azonnal csókolózott volna Don Quijoté-val, mert Casanovát józanabb erkölcse is arra intette, hogy vigyázzon az olyan célcsap szoknyapecér emberrel, aki csak a saját ,,szerszáma” után megy folyton!

Viszont kisebb beszédhibáján még így is volt, mint palléroznia; főként azokon a már idegeket is felborzoló ,,s” és ,,sz” sziszegő tónusú hangok mentek kis híján már az idegeire, melyeket későbbi beszédtanára, aki egybe kislánykorától kezdve egyben a logopédusi funkciót is betöltötte igyekezett pallérozni szép beszéd mesterségét!

A színészek többségéről először a régi nagy óriások kedves közvetlensége, és angyali türelme jutott eszébe, pedig mennyire fényévnyi távolságra volt ez attól a megszokott XXI. századi divattá lett arrogáns és sajnos sok esetben egoista öntömjénezéstől, melyet főként a médiában lehetett úton-útfélen látni, és hallani!

Amikor egy-egy nagyobb formátumú médiaszemélyiség, vagy celebecske nyilatkozott és már látszottak a szájfénnyel összekeveredő vékony fonalú nyálcsíkok szája szegletében, melyeket az adott rágózás tartós, és felelőtlen élvezete okozott – valósággal ledöbbent, hogy tényleg ennyire megváltozott volna a mostani világ, vagy csupán ő szeretne mindenképpen görcsösen ragaszkodni a dicső és halhatatlan múlt jól bevált kifinomultságához?!

Még most is szeretett volna valami megfoghatatlan, mégis imponálón bájos kislányos rajongással abban hinni, hogy az s fajta embereknek tekintő kedves közvetlenség talán rejtetten mindenkiben ott szunnyadhat csupán csak a már terhessé lett nagyon rohanó világban a felszínes többség megfeledkezett róla.

Ami pedig a híresség, vagy a hírhedtség, vagy egyszerűen csak a ,,sztárság” fogalmát illette Nóra egyáltalán nem akart azonnal berobbanó csinibaba ikon, és csillag lenni – legalább is nem olyan felszínes, és mindenkit lenéző valaki akit a tévékben nap nap után előszeretettel mutogattak!

Nem telt volna benne semmi öröme, hogy egész nap, mint valami vásári, vagy cirkuszi majmot, ketrecben dédelgetett egzotikus vadállatot kényére-kedvre mutogassák az állandóan kíváncsian figyelő szemeknek. Őt egyes egyedül az érdekelte, hogy fokozott felfedező kíváncsisága eredményeként számos érdekes, és különleges ,,különc” emberkével ismerkedhessen meg, akiknek inspiráló, ötletelő gondolkozása rá is inspirálóan hat.

Sokszor nagyon bosszantotta és zavarta, hogy aki felismerte az utcán egyből valami értékes trófeát, vagy ereklyeszerű emléktárgyat láthatott benne, amit meg azonnal és szükségképpen meg kell érinteni, meg kell kaparintani, és amikor ezek közül egy sem jöhet össze az elmaradhatatlan autogramról így sem szabad megfeledkezni. Eleinte még élvezte is az autogramosztogatást csak attól lett sok esetben elege, ha egyszerre, mint a megáradt tenger elözönlötték függetlenségre vágyó lényét az emberek!

 

Amikor vége lett az aznapi nagy sikerű előadásnak és az óra is már jócskán tizenegy órát mutatott rájött arra, hogy mindig rugalmas, és hallatlanul kecses lábacskái – melyeket tudvalevőleg -, egész este egy kristálycipellőben kellett egyensúlyoznia, és melyek már jócskán bedagadtak, most olyanok voltak valósággal, mint a megkötött betonba ágyazott ólomgolyók; alig tudott velük felvánszorogni a művész öltözője felé a csigalépcsők lidérces kanyarulatain.

A kedves idősödő portáshölgy, aki most is a telefonokat kezelte azonnal jelzett neki, hogy küldemény érkezett a számára: ,,Már megint ki a fene küldözgethet mindenfélét?!” – hasított bele kellemetlen kérdőjelként a baljóslatú felismerés, mert azokat a paparazzókat, és lesifotósokat már torkig ki nem állhatta, akiknek az volt a bevett módszere, hogy kisebb-nagyobb ajándékokkal igyekeztek megvesztegetni az adott színészt, hogy egy reklámfotóig leállhasson velük beszélgetni: csak amíg az az istenverte rövidke cikk el nem készül! És mindenki jól járt! Persze az előnyösebb képeket villantó fotóriporterek annál inkább!

Most is erről lehetett szó? Alig tudhatta…

Közelebb lépett a kis üvegszerű ügyelőkalitka szintén üvegezett mini ablakához, ahol a kedves idős hölgy már nyújtotta is számára a két A-5-ös jellegű nagy borítékot, rajta saját nevével. ,,De ki lehet a feladó?” A levélből, majd ha veszi a fáradtságot és elolvassa csak kiderül…

- Tessék mondani Erzsike néni? Ki hozta ezeket a leveleket? – fordult nagyon fáradt álmossággal a hölgyhöz.

- Egy fiatalember járt itt Művésznő drága! Tetszik tudni, akinek azt az autogrammot adta abba a szép címeres, vörösszínű noteszfüzetébe! És aki mindig kicsit furcsán, és különösen viselkedett, mint aki állandóan fél, vagy retteg valamitől!

Nóra kis ideig töprengett a hallottakon; pedig már annyi autogrammot, és szignós aláírást kiosztott, hogy most erősen koncentráltan sem tudta volna egyértelmű bizonyossággal kijelenteni, hogy vajon ki lehetett az a fiatalember, akire a hölgy gondolhatott?

- Köszönöm drága Erzsike néni! És kérem, ha esetleg újból felbukkanna… szóljon neki, hogy amint lehetőségem lesz rá, nagyon szívesen beszélnék vele! – csak ennyit mondott szinte robotizált rutinossággal, mint aki egy előre begyakorolt szöveget mond, mert a mai napra ennyi túlfeszített feszültség már éppen elég volt, hogy kissé szánalmasnak ható lényét maga alá gyűrje.    

          

Az adott személyes jellegű találkozóra nemsokára sor került, bár igaz csupán egy rövidke ideig tartó beszélgetés erejéig és azt is telefonon keresztül.

Mikor az adott vidéki kis rádió szerkesztőségében dolgozó egyik szerkesztőnő az érdekében szót emelt Nóránál hogy lenne itt a fővárosból egy fiatalember, aki már több sikertelen jellegű üzenetet is igyekezett megpályázni, viszont, akivel sűrű, és tartalmas elfoglaltsága ellenére sem tudott sajnos még időt szakítani.

Nóra bent volt a szerkesztőségben, hiszen munkaideje ezt megszabadta a számára, és amit nagyon is utált, ha elkésett, mert ekkor kivétel nélkül szinte mindig azt kellett, hogy érezze, hogy azok a bizonyos árgusan vizslató tekintetek vajon mikor kérdezik meg tőle, hogy hol járt? És vajon kivel töltötte a szóban forgó éjszakát? Amihez természetesen a többi embernek semmi köze nem volt!

Mégis minden egyes nap, ahogy felkelt, hogy a reggeli kávézgatása közben figyelmeztesse magát, hogy mielőtt elindul dolgozni lehetőleg rendesen, és jól bezárjon maga után minden ajtót, mert kissé hóbortos természete, mely kiváltképpen mindig is passzolt az egyéniségéhez erről minduntalan hajlamos volt megfeledkezni.

- Tessék, Zakarka Nóra vagyok! – nyújtotta finoman ívelt, mindig makulátlan kacsóját a fiatalember felé. – Hogy van? Miben segíthetnék önnek? – érdeklődött ellenállhatatlan mosollyal, és szemlátomást most tényleg úgy festett, mint akit ténylegesen is érdekel, az, hogy a másik embernek milyen a sorsa, és az életkörülménye.

Sötétkék farmernadrágjához, most hófehér, elegáns blúzt viselt, amire feketeszínű pulóvert vett, és ami gyönyörűen kiemelte az alakját.

- Sze-sze-szeretettel köszöntöm drága Nóra én is! – hebegte maga elé dadogva, mert, még nem mert volna nyilvános keretek között nyikkanni. – Ho-ho-hogyan érzi magát?

A hölgy kissé vegyes érzelmekkel fogadta az erős dadogást; először nem is igazán tudta hova tenni! Mert igencsak meglátszott rajta, hogy számára nagyon is bejön, és imponál a fiatalember kissé tettetős nyeglesége, viszont, amit önmagában már eldöntött az az volt, hogy ez a férfi legalább egy őszinte, valóságos ember, aki nem kertel, és nem hazudozik össze-vissza megkezdett, vagy fél igazságokat, és mindig gáláns, akár hányszor csak a gyengébbik nem képviselőivel beszél. Még jócskán emlékezett rá a buliról.  

 Gyomrában érzett valami belső, lelki mocorgást, mely kellemesen, szinte bizsergetőn át, meg átjárta, és az a belső mágneses kölcsönhatás – mindketten érezték talán számukra is többről szólt, mint egyébként.

Nóra egy üres szerkesztőségi helységből telefonált, ami olyan volt, mint egy elszigetelt tárgyalóterem, amiben a legkisebb zaj, vagy hangfoszlány is sokszorosítva visszhangszerűen hallatszott, mintha megérezte volna, hogy ez a tétova, és félszeg fiatalember valamire készülődhet, mert látszólag veszettül izgul, és verejtékezik a vonal túlsó végén…

- Drága Nó-no-ra… látom, hogy elfoglalt, és ezért előre is nagyon sajnálom, és bocsánatot kell kérnem, hogy zavarom, de… - itt muszáj volt egy akkorát nyelni, hogy torkában lenyelhesse a gombócként feszítő félszegségét -, de azért bátorkodtam telefonálni Önnek, mert azt szerettem volna, ha bizonyos összefüggésekkel tökéletesen tisztába kerülhessen… - érezte, hogy nem tért rögtön a lényegre és ez most megzavarta.

Gondolatban szerette volna megfogni a hölgy kezét, és finoman dörzsölgetni mintha csak nagyon hideg idő volna, és fel szeretné melegíteni.

A hosszú, kecses ujjak megrándultak, hiszen egy idő után jócskán verejtékezni kezdtek…

Kornél mintha maga is észrevette volna, hogy kisebb illetlenséget cselekedett, hiszen a legelső bemutatkozásnál még nem kellene az embernek ennyire nyíltan kiteregetni a lapjait; sokszor hatásszüneteket tartott szándékosan és hezitált, mint aki nagyon feszült és kellőképpen bizonytalan!

- Köszönöm, hogy hívott kedves… Kornél, ha jól értettem a nevét, de nem szeretném megbántani, de nekem ez a munkahelyem és… meg kell értenie, hogy sajnos most beszélgetésre nem alkalmas az időpont!

Érezte, hogy túlságosan is merev, elzárkózó, és nagyon igazságtalan volt ebben a percben; szavai úgy hangoztak, mint aki egyszerre ítél, bírál, és szigorúan utasít! Azonnal elfogadta a lelkiismeret-furdalás, mely a legtöbb esetben nem szokta váratlanul meglepni, de ennek az eddig ismeretlen, kellemes orgánumú fiatalember hangjától valahogy egész lénye kellemesen megbizsergett.

- É-é-értem és bo-bocsánatot ké-kérek! – a fene vigye el, még mindig csak dadogni tudott! – De-de! Ugye azért mé-még levelezhetünk?! – kérdezett egy utolsót vissza!

- Hát persze kedves Kornél! Ezt el is várom Öntől! – adta meg a végszót, mint egy utolsó biztatást. – Most pedig tényleg bocsásson meg, de vissza kell mennem, dolgozni! További minden jót!

- Mi-mi-minden jót Drága Mű-mű-művésznő!

Azzal mindketten lerakták a kagylót; talán rejtetten valamelyikük sejthette, hogy egy őszinte alapú baráti kapcsolat veheti majd a későbbiek folyamán kezdetét, melynek egyelőre most még a tapogatózó fázisában előre semmi biztosat nem lehetett tudni…

Nórának csupán a beszélgetés után ütött szöget a fejébe, hogy nagyon meggondolatlan volt már megint, hiszen meg sem köszönte azt a sok rajongói levelet, apróbb figyelmességet, melyet a rejtélyes telefonáló egyedül csak neki hagyott már vagy számtalan alkalommal a művészbejárónál, és amit ő eddig rendszerint vagy elvett, vagy visszautasított; a csokoládé kivételével, hiszen világéletében édesszájúnak számított! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 25

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!


MODERÁTOR
Hozzászólások - Mira által a Június 9, 2017-on 3:39am-or

Norbi,
kértünk már többször, hogy olvasd el a Házirendet és semmiben se térj el tőle! Amikor pedig arra kérlek, hogy a cím után írd be az aktuális rész sorszámát, nem szórakozásból teszem és nem azért, hogy csak azért is ellenszegülj. A címek után légy szíves szerkeszd be (visszamenőleg is) a megfelelő sorszámokat! Nem fogok többé javítgatni utánad. Amit nem megfelelően küldesz be, az megy a levesbe.
Gyerekdolgokkal nincs értelme példálóznod, mivel a 4 Dimenzióban csak megfelelő szinten kommunikáló, nagykorú tagok publikálhatnak!
Egyébként milyen apparátusról beszélsz? Milyen 4. fejezetet nem lett engedélyezve?


TAG
Hozzászólások - Tasev Norbert által a Június 4, 2017-on 3:43pm-or
Kedves Mira! Ami a tartalom számozását illeti; köszönöm, hogy felhívta a figyelmet! Már több alkalommal is rendetlenkedést véltem felfedezni a blog-oldal műszaki állapotát illetően, melyet úgy kívántam orvosolni, hogyha a 4. fejezetet nem engedélyezte az aparátus, akkor az 5.dik fejezetet küldtem el helyette! A másik fontos dolog! Nem kétlem, hogy Kegyének szakmai, és egyéb blogger-jellegű kritikai felkészültsége mindig precíz, pontos, és minőségi megállapításokat tartalmaz! De! Ha szabadjon megjegyeznem, hogy Építő jellegű kritikákat kellene megfogalmazni, hiszen a ciklotimiás, és a kevés önbizalommal rendelkező, Golgota-járású, sebezhető emberek hihetetlen stresszes feszültség-forrásokat élnek át nem csupán egyébként is idegőrlő munkahelyeiken, de sajnos egyéb rosszindulatú, gonoszkodó emberek által! Tehát! Kritikusan az igaz, de mindig találjon az adott írás számára valamicske igen-igen soványka, de biztató, és pozitív ítéletet, hiszen a gyerek is annak örül a leginkább, ha dicséretben részesülhet! További szép napot!

MODERÁTOR
Hozzászólások - Mira által a Június 3, 2017-on 5:29pm-or

Norbi!
Elég nehéz kikövetkeztetnie az olvasónak, hogy Kornél végül is személyesen beszél a művésznővel vagy telefonon. Minduntalan összekeveredik a cselekménysor:
"- Tessék, Zakarka Nóra vagyok! – nyújtotta finoman ívelt, mindig makulátlan kacsóját a fiatalember felé. – Hogy van?"
"Nóra egy üres szerkesztőségi helységből telefonált..."

Itt pedig alapvető pongyolaságot fedezhet fel az olvasó: "...mindketten érezték talán számukra is többről szólt, mint egyébként." Mit értsünk azon, hogy "egyébként"?
Nem tudom elolvasni minden írásodat, de amelyekbe belenézek, azok kapkodva összedobált, terjengős szövegek érzetét keltik. Nem végzel következetes, aprólékosan kidolgozott míves munkát. A fogalmazásban is komoly kihívásokkal küzdesz, mint pl itt: "még nem mert volna nyilvános keretek között nyikkanni."
Vagy itt: "A hölgy kissé vegyes érzelmekkel fogadta az erős dadogást; először nem is igazán tudta hova tenni! Mert igencsak meglátszott rajta, hogy számára nagyon is bejön, és imponál a fiatalember kissé tettetős nyeglesége..."
A dadogás nem nyegleség és főleg nem tettetés. A vegyes érzelmekkel fogadás pedig nem azt jelenti, hogy valami bejön és imponál.

A címhez mindig ki kell írni a rész vagy a fejezet számát. Később hogyan keres rá az olvasó? A tartalom fölötti számozásoddal sem úgy haladsz, mint ahány beküldésed van ebből az opusodból. Te már valamiért a 6-nál tartasz.
Nem a mennyiség a fontos Norbi... inkább a minőség, az érthetőség, a gördülékenység és az érték. Ha egy írás mindezek mellett még izgalmas és szórakoztató is, attól libabőrös lesz az olvasó karja.
A te írásaidat böngészve ilyen érzés - sajnos - még nem kerülgetett. :(

Születésnapok

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek