4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

                                                           

7.

 

 

 

Szó sincs róla, hogy komolyabb bajok lennének az arcával, csak olyan fiatalosan komoly… Hát ez meg mit akarjon jelenteni?! Sokszor töprengett már rajta, hogy az újítóbb szellemiségű neo-avantgarde rendezők nemzedéke, vagy csupán azok, akik nem féltek annyira a kissé poszt modernes szereposztások választásaitól egészen nyugodtan megpróbálkozhattak volna azzal a – sokak szemében kissé felelőtlen, és könnyelmű -, döntéssel, hogy a szokásos és szinte már az unalomig ismételt naivák tudatlan, és naivan gyerekes szerepeitől eltérően Kurázsi mamát csináljanak egy élete virágjában lévő ifjú hölgyből, hogy érezhesse, és tudjon a tehetségével is gondolkodtatni!

El is nyerte az év legtehetségesebb művésze díjat, illetve valami kisebbfajta aranymedált, melyet rendszerint általában azoknak a ,,csókosoknak” osztogatnak, akiket nemcsak megbecsül a szakma és tiszteletbeli tagnak fogad el, de akik valahogy mindig tudják, és nagyon is értik a módját annak, hogy hogyan is kell a megfelelő bizalmi kapcsolatok útján az adott célkitűzéseket elérni, és bezsebelni, és ehhez aztán vajmi kevés köze van az illető színészi, és egyéb teljesítményéhez! Legalább is, aki hamvas, bájos pofikával, és megnyerő alakkal rendelkezik!

Nórában mindig is megvolt az a kellemes közvetlen jelleg, mellyel minden alkalommal – ha egy-egy új arccal találkozhatott -, szinte kivétel nélkül, azonnal megtudta kedveltetni önmagát.

Még jócskán élt az emlékezetében az a varázslatos pillanat, amikor az édesanyja kivágott egy cikket valamelyik bulvárjellegű magazinból, ahol kedves tinédzserkorú lányokat kerestek egy akkoriban induló kereskedelmi csatornás sorozatba.

Szorongó szívvel, és verejtékes, édesanyja kezét folyamatosan fogva tartó kezekkel léptek be a szereplőválogatásra, és a nap legnagyobb lehetősége, és fénypontja az volt, hogy a producereknek, és magának a rendezőnek is pontosan az a fajta kislányos nyegleség imponált, melytől Nóra legszívesebben mindenáron már szabadulni igyekezett volna!

A pénzesebb embereket kivételesen enyhe bandzsasága sem ejtette zavarba: - Csak nyugodtan, természetesen! – mondták neki.

Édesanya mindig igyekezett szűnni nem akaró, önbizalomhiányát azzal megnyugtatni, hogy ne foglalkozzon a többség véleményével, mindig csak hallgasson a saját belső megérzéseire.

Már megint megszólalt a kellemetlen, berregő csengő:

 

KEZDŐK FÁRADJANAK A SZÍNPADRA! KEZDŐKET KÉRJÜK A SZÍNPADRA!

  

Nóra kinyújtóztatta csenevész végtagjait. Vajon mikor állhat készen a Nagy Áttörés pillanataira? Talán éppen ebben a meghatározó, mindent eldönteni kész pillanatban?...

Próbált torkába tuszkolni egy tegnap megmaradt és most félbehagyott, árválkodó kekszet. Odakintről mindent jól hallhatott és figyelemmel is kísérhetett: ahogy a közönség zizegő, duruzsoló soraiban lassan, észrevétlen megszűnik minden nesz, apró zsibongás, és a figyelem egyre koncentráltabban a színpadi tér teljes irányába vetül.

Aztán pontosan fél nyolckor – valami miatt az esti hét órát mindig kitolták -, Kleopátra-jellegű parókájában, és kellemesnek mondható cicanadrágjában készen állt rá, hogy a közönség sorait teljesen varázshatalma alá vehesse.

Ha az ember nem ismerte volna azt hihette volna, hogy egy gyönyörű, és még kezdő konzumhölggyel áll szemben, aki csupán csak most tanulja az adott szakma fortélyait, de bámulatos helytállása, és mindenre kész játékos improvizációs képessége egyetlen perc alatt a maga hasznára fordíthatja kiszámítható játszmáit!    

 Úgy festett ebben a kétségtelen hallatlan eleganciát, és dögös csábosságot kölcsönző, feltűnően pikáns és provokatív nagyvonalúságot képviselő ruhájában, mint egy nagyon modern XXI. századi fel világi nő, aki egyben Madame is, tehát a konzumhölgyek főnöke. Mégis nagyon jól tudta azt a fajta kettősséget érzékeltetni, melyet az adott figura személyiségrajza megkövetelt tőle.

Ez volt az a darab, ahol egyszerre nyolc nő is volt a színpadon, és az adott nézővel gyakorta előfordulhatott, hogy egyszerűen a bőség zavarától szenvedett!

A színpadon két középkorú művésznő éppen nagyban lökte a szokásos és már untig ismételgetett, most azonban az üdítő újdonság erejével ható perpatvarszagú szöveget a férfiak, és az ú.n. hímsoviniszták duhajkodó bohém magatartásáról.

Nóra bámulatosan, szinte elragadtatottan nézte, hogy a tapasztaltabb művészek már mennyire nyílt otthonossággal képesek mozogni a színpadon, és szinte minden kezük ügyébe kerülő kelléket a saját maguk előnyös céljai szerint használnak ki. Ez valósággal megbabonázta és le is nyűgözte. De hogy vajon milyen lesz majd az ő brillírozó játéka? Azt egyelőre senki sem tudta neki biztosan megmondani! Volt valamilyen rátarti keménység a többi kollegájában! Igen! Valami megmagyarázhatatlan határtalan konokság, ami megengedte magának, ha most itt összedőlne a világ ők a színpadon dolgukat végző, és egymást is szórakoztató emberek még akkor is nagyon jól mulatnának!

Nóra meg csak leste, és elmélázva figyelte a legapróbb részleteket, hogy hogyan képesek a kollegái megjeleníteni briliáns formaérzékkel azokat a karaktereket, melyeket osztályfőnöke már előre kiosztott minden szereplőnek.

Ekkor a kulisszák mögött egy kis hívófény felvillant; tehát itt volt a döntő pillanat, hogy megmutathassa végre ország-világnak mire is képes! Mégis a kezdők ,,nesze semmit fogad meg jól”- hangulatával lépett ki a színpadra.

Szinte nem volt olyan telt házas estéje, amikor ne dobolt volna szívében eget ostromló pulzusszámmal a kissé kellemetlenkedő adrenalin, mely egyszerre halálosan kimerítette, de ugyanakkor fel is turbózta tevékeny agysejtjeit.

Ahogy a színpadi világítás fokozatosan visszaért a normális kerékvágásba, és végre visszatért a fény; idegeskedő gyomorgörcsök kerítették hatalmába, és most úgy nézett ki, mint akit szabályosan kivert a lámpaláz; bőségesen verejtékezni kezdett a haja a gyönyörű paróka alatt, és miután nem volt a közelben újrahasznosítható törlőkendő jobb híján saját jelmezét használta, hogy megszabadulhasson a kellemetlenkedő csordogálástól, mely egyúttal túlzásba vitt izgalmát is nagyban fokozta.

A gondosan kikészített sminkjét, és fecskefarkúra varázsolt őzikeszemeit szerencsére nem maszatolta el.

,,Csak határozottan, és dögösen kis anyám! – mondogatta magának! – Elvégre mit veszíthetsz? El ne feledd, most te vagy az este egyik nagy reménysége! Ne okozz csalódást! – próbált önmagába önbizalmat sajtolni. Emlékezz csak vissza mit mondott a Géza bácsi! ,,Az egyik legnagyobb hajtóerő a gátlás és a velejáró félelem!”

Akkora baj csak nem lehet! Elvégre nem az ókori orchestrában vagyunk, ahol a szabad zöldség és gyümölcsdobálás előjoga is megengedett, akárcsak a fütyülős véleménynyilvánítás!

,,Most pedig fel a fejet kihúzva a mellkasod, és ki a cicit!” – gondolta, míg kecsesen lejtve pár mozdulattal kisétált a gyilkosan hangtalan színpadra, ahol a rokonszenves, tapasztaltabb kolleganői bátorító pillantások kereszttüzével üdvözölték.

Önmagában lassan, kimérten, semmit el nem kapkodva tízig számolt, míg a színpadi világítás tökéletesen egyneművé vált a nézőtéri sötétséggel. A színházi anekdoták jutottak jelképesen az eszébe: Kis szerepek nem léteznek, csak kisszerű megoldások! Viszont ha illett valamivel nagyon vigyáznia, akkor az a mindenségre törekvő szakmai maximalizmus volt, hiszen az ember nem birtokolhatja a tökéletességet, legfeljebb csak jóindulatú szerénység mellett törekedhet rá, de akként, hogy elbizakodottá ne váljék!

Mint mindig, amikor a közönség szondázó reakcióra elér egy bizonyos pontig, amikor már vagy senkit nem izgat, hogy a színészek mennyire képesek egymást szórakoztatni a színpadon, és kicsalogatni egymásból a nehezen megszerezhető rokonszenves jókedvet, vagy egy-egy unalmas ásító, vagy szándékosan horkoló hang a nézőtérről a fentieknek máris jelez, hogy a játékuk meglehet túlzottan vontatottra, vagy unalmasra sikeredett – másfél óra elteltével a közel három felvonásos darabot megmagyarázhatatlan módon, de ki nem mondott célzattal unni kezdte a kedves közönség. Előjelek – mint természetesen itt is bőséggel megmutatkoztak -, viszont a magyar nézők többsége, ha akarta volna, akkor sem merte volna talán még saját magának se beismerni, hogy bár az alaptörténet frenetikus, és nagyot szól, az adott mosolyogni vágyó poénokról már nem is beszélve, de az a lényeges kis plusz varázslat, mely elengedhetetlen és nélkülözhetetlen, hogy az élvezetnek is minél nagyobb tere lehessen már csak alig-alig tud megvalósulni!

Ezért a legtöbb már dörzsölt színész, ha észreveszi, vagy megsejti, hogy színpadi játéka túlzottan ellaposodik azonnal akcióba lép, és megpróbálja még jobban kidomborítani a szakmai mesterség ördögi trükkjeit, kisebb improvizációit.

Az előadás végére már Nórának is – hála tapasztaltabb kolleganőinek, és ,,mestereinek” -, sikeresen képessé lett annyira felszabadultan ellazítania önmagát, hogy már nem is a szövegkönyv szándékosan bemagoltatott passzusai szerint ment a játék – ahogy osztályfőnöke megkövetelte -, de mintha kiszabadultak volna a felelősségek törvényei alól, hogy szabadon, és végre teljes jogúan játszhassanak, mókázhassanak egy jót, és így legalább a vígjátéki műfajban ne csalódhasson legalább senki!

Hatalmas vastaps honorálta mindenki nemesülő erőfeszítését.

Amikor együttes kéz fogások közepette a darabban szereplőknek illedelmesen kötelezően meg illett hajolniuk Nóra úgy érezte, hogy ringlis spílt jár vele a világ; szeme szabályosan legszívesebben háromszázhatvan fokos körökben ide-oda vibráltak volna, és azt sem tudta igazán, hogy a taps egyáltalán neki is szólhat-e? A tapasztaltabb művésznők kicsit szerénykedve a háttérbe szorultak, hogy Nóra vibráló, magával ragadó egyénisége érvényesülhessen. Kisebb szökkeléssel, és meghajlással honorálta, hogy a közönség töretlen bizalmat szavazott neki, és nem árulta el!

- Brávó! Éljen A Madame! – valósággal harsogta a telt házas közönség, mely a vezetésnek csak további jókat ígért; elvégre a közönség szándékosan bőkezű támogatásából próbáltak fennmaradni!

A közönség szűnni nem akaró vastapsa csak nem akart alábbhagyni, így Nórának – most bármennyire is kezdett kicsit az agyára menni a menőség, és a híresség fogalma -, de ismét ki kellett lépkednie bedagadt bokácskáival, és szerénykedőn meghajolni! ,,Hé csajszikám! Elvégre te választottad ezt az egyik nap még leszek, holnap már nem biztos szakmát! Hát akkor meg ne panaszkodj!” – hallotta saját magát a fejében.

Valahol mélyen azonban szinte szándékosan rejtőzve a kíváncsiskodó embertekintetek, alantos tömegek elől egy másik félszeg, tétováskodó fiatalember is figyelemmel kísérte a sűrű, szuroksötét éjszakába vesző előadást; igaz őt mintha szándékosan hátra ültették volna, hogy alig lásson valamit tekintélyes magassága ellenére, és csupán csak a hangok édeni foszlányait hallgathassa…                              

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 10

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek