4 Dimenzió Online

Versek, novellák, képvilág

A létezés igen-igen bonyolult, és különféle testi, fizikális adottságai közül fiatal tanárunk számára a kifejezetten testes alkat jutott. Mintha egy megállás nélküli, állandó jelleggel működő antenna, avagy hetedik érzék működött volna benne, ami szinte megállás nélkül leadta neki a legképtelenebb, nagy általánossággal előítéletekre támaszkodó tippeket. S valóban, ha egyszer ez a titkos adókészülék, melyet egyfajta belső, lelkiismereti hangnak is nevezhetünk egészen nyugodtan egyszer rászánta magát, hogy feladja némasági fogadalmát és megszólal, akkor aztán a legváratlanabb, a legképtelenebb helyzetekhez alkalmazkodott, és akkor be nem állt a szája!

,,Nézd meg magad! Tudod te, hogy hogy nézel ki? Mint egy ellustult, melltartót viselő, bögyös King Kong! Nem csodálom, hogy nincs még barátnőd!”

Egyetlen szóval a fiatalember túlzott feszélyezett, és meglehetősen gátlásos természete, és örök, önmagával szemben támasztott kisebbrendűségi komplexusa, és persze radikálisan negatív énképe mind-mind befolyásolta abban, hogy társasági együttléteket szándékosan hanyagolja, és lehetőségekhez mérten legmesszebbmenően el is kerülje.

Sőt, ha az embernek különleges adottságai lettek volna, mint afféle kissé el nem idegeníthető személyiségi jogai, akkor ő minden bizonnyal a láthatatlanság nemes adományát választotta volna, s emellett az is megfordult természetesen a fejében, hogy mi lenne, ha csupán terjedelmes árnyékával eggyé tudna válni, mert akkor nem kellene folyamatosan úgy mennie, és utaznia, hogy az emberekkel szemben – lehetőleg -, szinte kivétel nélkül mindig igyekezett az oldalát mutatni profilképével együtt a teljes fizimiskája helyett.

Különbözött a hírhedt nőfaló, nőcsábászoktól, akik csupán egyéjszakás kalandok keretében, mint becserkészhető trófeákat, de legalább is használati, és megvásárolható tárgyaknak tekintették a hölgyeket. A találó kifejezést talán az egyik irodalomtörténet professzora adta meg számára, amikor körülményeskedő Sziszifusznak nevezte, aki kétségtelen minden témában kísérletező kedvében kedvére, és boldogságára próbálkozik, viszont sajnos fölmutatható eredményt csakis valaki mással karöltve tud elérni! De talán az a megnevezés is roppant frappáns, és nagyon találó, hogy fiatal barátunk alapvetően sok esetben úgy viselkedett a többi emberrel – különösen a hölgyekkel -, mint Pán Isten erdejében az eltévedt szatír szőrös Marszüász, akinek csupán egyetlen bűne volt, hogy éppen akkor tért le hűsítő forrást iszogatni, mikor Poszeidón egyik leggyönyörűbb, tengeri nimfa-lánya éppen akkor fürdőzött, s kíváncsiskodó tekintetével szinte láthatta finom, törékeny, és roppant érzéki idomait.

Adoniszi, avagy hegyeket tartó Atlaszi erővel sajnos főhősünk egyáltalán nem büszkélkedhetett. Viszont minden tekintetben egy olyan átlagember benyomását keltette, aki tisztában van vele, hogy a halhatatlan romantikus széptevések, és betűk széplelkű bókolgatásának kora talán még el sem kezdődött, s így minden kínálkozó eszközt megragadott, hogy a hölgyekkel szemben lovagias udvariasságával kitűnhessen, és le is hengerelje a nők társaságát. Vele született, szinte megmagyarázhatatlan tulajdonsága volt viszont számtalan elsősorban lelki eredetre is visszavezethető rigolyája, és hóbortos különcködése, amivel egy időben még áldott szülei sem igen tudtak mit kezdeni.

A nők többsége viszont – ki tudja miért -, nemes tulajdonságok ide, és kifinomult etikettes modorosság oda -, sajnos egyáltalán nem érdeklődtek iránta, s főként a világhálón meghirdetett társkereső oldalakon történt bejelentkezések is pusztán csak arról győzték meg, hogy ha van anyagi forrása, akkor esetleg szoba állnak vele, de amennyiben azt adja meg a személyes adatlapján, hogy jelenleg sajnos állástalan történelemtanár, és még mindig egyedülállón lakik, hát igen – ez kétségtelen nem tesz csöppet sem jó, és elfogadható benyomást a szebbik nem körében.

Sajnos hányszor kell nap, mint nap szembesülniük az előítéletek támasztotta felszínes, és sokszor könyörtelen sallangokkal: miszerint csak a jóképű, a jó fizikumú, és afféle széplelkekkel vagyunk csak és kirázóan szóba elegyedni! Viszont senkinek – vagy csupán a nagyon kevés kivételeknek juthat csupán valóban eszébe azokon a ,,számkivetett hajótöröttek” sanyargatott sorsán eltöprengeni, aki önhibájukon kívül a szépet, és gyönyörűt istenítő társadalommal szemben egy kicsit mindig is hasznosuló  szolgai alázattal viseltettek mindenki iránt, aki csak egy eltévedt, tétován repdeső tekintetet akárcsak rájuk is elpazarolt.

 Kábik Kornél magas, termetes, vállas termettel rendelkezett, erősen már ritkuló sötétbarna hajjal, s meghökkentően túlzottan udvarias modorral. Arcán a pufók, és kellemes gödröcskéi mellett szinte mindig valami megfejhetetlen, titkos kisfiús mélabú, elrévedő, s töprengő szomorúság borongott. Arcán néhány kiemelkedő, markánsabb vonás, csupán annyi, hogy azért mégse egy kisfiúra hasonlítson. E férfias jellemvonás kivált akkor tűnt szembe jellegzetesen, amikor az ember szemközt állt vele, és belebámult azokba a sokat sejtető, smaragdzöld szemeibe, amik szinte kisfiús megbántott, és mélabús érzéseket keltettek, mindannyiszor homályosan fénylettek.

Kornél csupán csak ritkán mosolygott, mintha szégyellné, vagy legalább is önmaga előtt is titkolná az örömét, a pillanatnyi boldogságát, viszont, ha szája különös grimaszra görbült már mindenki sejtette, hogy legbelül a lelke rejtettebb, s talán titkoltabb mélyén határtalan boldogságban fürdik. Derűje ilyenkor rokonszenves volt, és ez a pillanatnyi kedveskedő jelenlét másokra is hamar átragasztotta. Nyíltsága, kedélyessége és derűje csupán csak otthonában volt nyilvánvaló, hiszen ott merte egyedül kimutatni, és mert a férfiak többségét a külvilág sajnos megrója érzelmeik nyílt, és leplezetlen mutogatásaiért, bőbeszédű szószátyár kedvét olykor semmi el nem vehette. Személyiségét még így is elkísérte valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan zárkózottság, megközelíthetetlen különcködés; kedvező talaj a legendákra.

Amikor még kezdő pedagógusi idejét töltötte, mint kezdő gyakornok, kifogástalan udvariassága miatt meglepően hamar népszerű lett a helyen, ahova kijelölték ,,iskolai szolgálatra”, és több fiatal hölgy kollegája is rokonszenves, s helyenként csalfa, árulkodó flört-pillantásokkal küldött feléje, és félreérthetetlen, ostromszándékának adott megingathatatlan, és elszánt jelzést, amikor páran minőségi csokoládékkal, illetve tengernyi mennyiségű gumicukorkákkal igyekeztek kedvében járni, miután sikeresen kipuhatolózták a gyenge pontjait. S miután egyéb mérvű káros szenvedélye, minthogy néha túlérzékenységgel reagált a külvilág bonyolult összefüggéseire – alig akadt, szívesen el is fogadta a felkínált édességeket, és ínycsiklandó nyalánkságokat remélve elfogadják őt, mint barátot. Jól tudta azt is, hogy a hölgyeknek sokkal érzékenyebb, és finomabban fókuszáló, halhatatlan lelke van, mint az erősebb nem képviselőinek, s épp ezért bókolásokkal, és széptevő vallomásokkal igyekezett megköszönni, és elnyeri a hölgyek bizalmát, és kegyét.

A nagy kor különbség szinte mindig is feszélyezte, pedig a XXI. század tízes éveiben az, hogy egy húszas éveiben járó hölgynek nagypapa korú udvarlója legyen szinte elfogadott társadalmi szokássá vált, illetve sokkal inkább az egyes emberek szemében váltott ki nem tetszést, de abban a kedvező pillanatban, amikor előkerültek az anyagi vonzatok, és tisztességes hozomány mintha a forrongó indulatok egyszerre megnyugodtak, és abban a pillanatban azonnal lecsillapodtak volna. Aztán elkövetkezett az a pillanat, amikor a sikeres hódítási praktikák keretében hősünket is meghívta egy elragadó korabeli ifjú hölgy vacsorázni, és ha lehet azt mondani, hogy szinte majdnem mindegyik férfi szívét a gyomrán át lehet a legjobban megfogni, akkor az adott főzőcskézni tudó hölgynek már nyert ügye is volt, csak ő ezt még csupán sejthette.

Ekkor Kornél, mint az etiketthez, és udvarias jó modorhoz nevelt emberke meghajolt, és kéz csókkal köszöntötte az ifjú hölgyet. És nem győzte elégszer szidni, becsmérelni magát, hogy miért nem vett egy csokor virág?

A hírek szinte futótűzként járták be jóformán az egész nyüzsgő méhkaptárként pörgő iskolaépületet, s mire Kornél imádott, idillikus álomképeitől átmenetileg szabadult egyes kísérletező kedvű hölgyemények nyugodt, és megelégedett szívvel ajánlották fel egy kis esti hancúrt, csakhogy lássák, hogy erkölcsi jelleme feddhetetlen, és ugyanakkor megingathatatlan.

Férfiasságának leggyönyörűbb, és önfeledt szabadsággal megáldott korszakát élhette harmincévesen, pedig messzemenően távol állt tőle a könnyelműség, és a csapodárság is. Egyelőre, amit már biztosan tudott a gyengébbik nem nimfáiról, az az volt, hogy főként a megnyugtató, és harmóniával kecsegető őzikeszemű hölgyeket kereste szüntelen kutatva, mint az a lakatlan óceánon eltévedt hajótörött, aki égető vággyal ki akarna kötni, de neki csupán az utazás bolyongása marad.

Ugyanakkor roppant csinosnak és kívánatosnak talált olyan meghökkentő, érdekes arcú, vagy jellemű tulajdonságokkal bíró nőket is, akik az adott társadalom számára kicsit mindig is a különállóság meg nem értett, avagy peremvidékére szorultak, és mélységes részvét fogta el, akárhány alkalommal valakit őszintén sírni látott, mert mindig is úgy gondolkodott, hogy a sírás, és a fájdalom egyfajta belső szükségleti önvizsgálat, amitől igaz ugyan, hogy a lélek csupán csak átmenetileg csillapszik le, de mégis abban a pillanatban a lehető legőszintébb, mert  valódi, sebezhető érzelmeit tükrözi, és mutassa fel a maguk nyers valóságában.

Érdeklődési köre azonban széles – elsősorban szépirodalommal szorosan összefüggő hobbijának köszönhető, és terjedt ki. Előszeretettel akár hónapokig is elbolyongott volna egy-egy igényesen, és rendezetten fölszerelt belvárosi antikvárium könyvespolcai előtt, mert amit kiváltképpen a mostani világból hiányolt az a meg nem értettség hiánya mellett az lehetett, hogy a régen elfeledett, avagy köztudatból már rég kiesett szerzőket nem nyomtatták újra, miután a kereslet irántuk is kihalófélben volt. Gyűjtő tervszerűségében a vadászat izgalma dominált, de emellett különleges, elrejtett kereskedői vénája is hamarjában felszínre bukkant, abban a pillanatban, amikor a pénztárnál fizetésre került sor, mert ekkor kedvére, szinte könnyed tréfasággal alkudozhatott a megkívánt könyvre.

Sőt, odáig ment, ha egy ritka könyvet dédelgethetett, akárcsak saját gyermekét, és amiből már csupán egyetlen példány volt szándékosan elrejtette a kevésbé feltűnő polcok eldugottabb, árkádjai között, és csupán akkor vette észre a biztos megsemmisülés jelenvaló bizonyosságát, amikor kutató szemeivel, és még inkább kérdező nyelvével rá nem jött, hogy az adott antikváriumos, aki tegnap még égre-földre esküdözött neki, hogy az adott egypéldányos kötetet senkinek nem adja el, másnap hamar meggondolta magát, mert az adott kötetnek híre-hamva sem volt. Ellenben, ha kivételes szerencséje szegődött a sarkába, és valahol ismételten fölbukkant az elveszettnek hitt könyv, abban a pillanatban, mint egy örökké követelőző gyermek, azonnal lázas, hajthatatlan kíváncsiság lett úrrá rajta, ami egyszerre kitöröltette vele az elmúlt napok keserű tapasztalatait, és azonnal az újabb vásárlás izgalmával ajándékozta meg.

Soha nem mert hazudni, de mégis, ha az adott illető jellemében fölfedezett valami nagyon helytelen és csúnya hibát, akkor finoman igyekezett, lehetőleg egyéb sérelemtől mentesen tudomására hozni, hogy vétkezett a jóízű szellem, és erkölcs ellen. Az áhított hölgyek halhatatlan szépségét is csupán versekben magasztalta, mert titokban attól tartott, hogy a hölgyek többsége sajnos lélekben még nem készült föl rá eléggé, hogy imádott adottságaik, és lelki fejlődésük kibírhatott volna egy nagyobbacska, iróniába vesző kritikát. Valóban szinte mindenkihez volt egy-egy áldottan kedveskedő szava, és száján készen csücsült az adott személyre kiszabott bók, de soha nem merte nyíltan, sok fül hallatára bevallani, hogy ez, vagy az a tulajdonság miért szép, vagy kellemes valakin, nemhogy fölösleges, és érthetetlen galibákba keverje saját magát. Igazság szerint eszébe sem jutott, hogy érzelmet, avagy szenvedélyeit nyíltan mások füle hallatára kiteregesse, mert szinte nem akadt soha olyan kínálkozó, vagy felkínált, magasztosult pillanat, melyben a halhatatlanság ígéreteivel egy kicsit is romantikus módon kacérkodhatott volna. Azt mondják, hogy a gátlástalanul, és valami titkos hamisságtudattal, mely szinte már az alattomosság önmagukkal való megalkudott tézisét képviseli az, aki maga kelletőn túlzottan vétkezni vágyó szenvedéllyel kimutatja mások számára nyíltan saját sebezhető érzelmeit tulajdonképpen önmagát árulja el az adott döbbenet pillanatában.

 Ősi titkok kategóriájának számít, hogy azt a felbecsülhetetlenül értékes, átlagembert, aki szerelmes versekkel, kísérletező vallomásokkal tiszteleg a hölgyek nemének miért igázzák le, vagy miért hajítják el, mint használt rongyot? Erre alig-alig lehetett volna biztosan állítható, egyértelmű választ adni!

 Kornél látván azt, hogy egy némelyik hölgy mekkora fontosságot tulajdonít az adott világhálós randi oldalon az anyagi keresetnek rendszerint a kitöltetlen rublikába csupán egyetlen foglalkozást jelölt épp ezért meg: ,,szabadfoglalkozású” – Aztán, hogy ez ténylegesen, és teljesen igazán mit is akart jelenteni, azt már a tisztelt oldalát meglátogató, udvarló hölgyekre bízta.

Egy ideig ez működött is, de amikor egyesek többen nyílt színvallással már egyenesen odáig merészkedtek, hogy ez több, mint egy sületlen tréfa, avagy nagyon rossz vicc, ártatlanságra ítélt hősünknek is kicsit engednie kellett a gátlásain, és a végén egy-két cirkalmas levélváltás, emailezgetés után töredelmesen bevallotta, hogy sajnos ő egy történelem tanár ráadásul egyszakos. Ez a munkával kapcsolatos egyesek számára túlzott fontossággal bíró foglalkozás egy idő után már mélységes levertséget okozott, mert azt hitte, hogy az adott hölgyek többsége csupán csak a soványka keresetére kíváncsi, s nem személyes jellemére, erkölcsi, emberi mivoltára.

Egyéni, - egyesek számára -, különcködő stílusa tulajdonképpen sohasem érdekelte igazán, és teljesen. Meggyőződésévé vált, hogy a hölgyekkel kivételek nélkül – pedig a trágár, és ronda beszédből is kitelt jó nehány, és voltak kellemetlenkedők bőven -, kifogástalan, általában az angol úriemberekre jellemző viselkedési – és magatartási normákhoz idomuljon, és azokat kövesse, és kamatoztassa. Mivel utolsó gimnazista volt még, amikor ki tudja milyen ifjonti ambíciók vezérelték megpróbálkozott a színjátszással, és bár kétségtelen, hogy a tisztelt vizsgáztató direktor előtt szépen, ahogy kellett elcitálta a Tartuffe első felvonás monológját mégis kissé neheztelve már a legelső rostán megbukott, meglehet, csak azért mert énekelni, és zenélni soha nem tudott, és kicsit mindig is túlsúlyban szenvedett, amit a színi hallgatók többségénél egyáltalán nem tolerálnak, hiszen ki látott már kövérkés Dezdemónát, avagy pufók Hamletet?

De mivel Shakespeare halhatatlan sora között is kivétel nélkül szinte majdnem minden jelenetben fölbukkan egy kedveskedő, és balgatag bohóc így mi sem volt természetesebb, minthogy alapvetően magának mindig is ilyen figurákat képzelt el. Kétségtelen, hogy nagyon megdicsérték színészi képességeit, mellyel lehengerlő, és elementáris őserőt jelenített meg a színpad adott deszkáin, az alatt az alig tizenöt perc alatt, míg tartott felvételije, de amikor az adott direktor előszeretettel kezdte pedzegetni, hogyha esetleg nem sikerülne ez a vizsga, hová szándékozik menni?

Ő kissé tétován, de biztos tudattal felelte, hogy megpróbálná a pedagógusi pályát. S miután közölték vele a letörő kedvű ítéletet, hogy nem lehet színész, másutt próbálta megtalálni, és felfedezni saját magát, és kibontakoztatni még szunnyadó állapotában leledző képességeit.

Ugyanakkor azt is megértette, hogy az, hogy napi szinten – nagy egyetemességgel -, este fél nyolctól kezdve éjszaka tíz óráig hangsúlyosan valakinek kell, és szükséges hazudnia saját magát, az pontosan neki való foglalatosság lett volna, csupán csak azzal a fölöttébb hangoskodó, és kellemetlenkedő, illuminált állapotú, és nagyon bohém pesti éjszakával nem tudott megbarátkozni, és mit kezdeni. Kornélnak az, hogy hajnalok hajnalán, mint egy kifacsart krumplis zsák dőljön be az ágyba, hogy aztán másnap már újra kezdődhessen a kíméletlen robotmunka, ezt egy kicsit méltatlannak, és megalázónak érezte magára nézve.

Ezen a ponton véleménye halálpontosan egyezett az apja dédelgetett elképzeléseivel, aki mindig is hiábavaló, léhűtő bohóckodásnak tekintette a színészmesterség konkrét, és sarkalatos, minőségi elsajátítását, mert azt állította, és ebben senki emberfia nem tudta megingatni, hogy azok csak bohóckodnak, és csupán mindig egy állandó üzenetük van a világ számára: Az emberek legyenek mindig vidámak, és boldogok!

Törekvő, és kiapadhatatlan autodidaktikus fegyelemmel, és mohó kíváncsisággal Kornél előbb-utóbb igyekezett a maga nyelvére lefordítani a különféle költészeti irányzatokat, és saját kedvtelésére megalkotni alapvetően szabad verses verssorait, amit a legtöbb szerkesztő többsége kissé grimaszolva, és fejcsóválva fogadott megint csak, hiszen mint tudjuk sajnos már több mint kétszáz esztendeje a magyar fül alapvetően a rímelésre lett ráhangolva, és szereti csupán azt versnek nevezni, melyben a szavak kapcsolatai kellemes csilincselő összecsendülésre végződnek. Emellett megalapozta egy kis Pestszentlőrinci állami általános iskolában hírnevét, és még bimbódzó, közkedvelt karrierjét, és tovább csiszolgatta magában különcködő, kissé a világ zajától elvonult stílusát.

Talán az érzések is, mint minden más az adott életösztön könyörtelenségével születnek, mint hó az eget befödik a szívet?

Hősünk csöppet sem mint megszokott, avagy túlzottan is vonzó, romantikus lovagként gázolt volna a szerelemben, csak kissé másként, és talán máshogyan próbált viszonyulni, és elfogadni a létezés alapszabályait, mint mondjuk a nagyobb átlag.

Egy időben, amikor még elfogadható, és megfizethető volt a színházi belépőjegy rengeteget járt főként a színház kulisszái mögé, mert roppant kíváncsivá, és érdeklődővé tette, hogy hogyan működik a földbe süllyeszthető súgósarok, illetve a művészbejárónak is becézett, kisebbfajta fülke, amin át – az avatatlan szemek -, először csodálkozhatnak rá egy-egy közkedvelt színész botladozásaira, amit hősies küzdelmet folytat avégett, hogy egyáltalán még épségben közelíthesse meg az adott színpadot, legalább is, amikor játéka következik!

Kicsit nehezebben barátkozott, mint a rokonszenvesebb művészemberek, de ha egyszer valakit megkedvelt igyekezett múltjának főbb sarkalatos gócpontjait megtárgyalni vele, mert mindig azt szerette volna, ha a másik ember tisztában van azzal a belsőséges folyamattal, mely a múltat is felvállalva alakítja ki az emberi jellemeket. A főváros éjszakai, kissé bohém, és illuminált közegállapotát megvetette, mert soha életében a boldogságot nem a poharak fenekén kereste, egyébiránt azonban tökéletesen tisztában volt, és el is igazodott a nyüzsgő város életében.

Önkéntes, introvertált száműzetése talán még inkább nyilvánvaló, és még intenzívebben érvényesülhetett volna, ha nem ismerkedik össze leendő jövendőbelijével, akivel tökéletesen megértette, és el is fogadta terhesülő rigolyáit, és kisebb-nagyobb különcködő hóbortjait!

Megtekintések: 15

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKPARTNEREINK

Függöny webáruház

Textilek
Lakástextil méteráru

Linképítő, linképítés Patchwork, foltvarrás
Tuti Linkek Dimenziók
Rókalyuk
  Méteráru Webáruház
Olcsó függöny anyagok

Online irodalom- és képzőművész klub. Íróterem: vers, próza, kritika. Képvilág: fotók, festmények, képes versek, videók. Publikálás - fórum.

© 2017   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek