Szüret

[André Ilona-Ibolya]

Sűrűsödik bennem a félelem,ahogy a fákon gyérül a levél.Az ősz biztat okosan, szelíden,ám hegytetőkön rémlik már a tél.Hűvös vidék ez. Felénk nem terema szőlő, nem édesül meg leve;szedret szedek, - felsebzi a kezem -,de benne van még a nyár melege.Kamrám polcán a celofán alattvigasztalja hitetlen szívemeta nyártól csent keser-édes falat:hogy lesz még tavasz, lesz még kikelet!Mert egyre hosszabb és egyre hidegebbtelek jönnek, és egyre jobban nyoma gondolat, hogy kegyetlen szelekbetemetik majd kósza lábnyomom.

[André Ilona-Ibolya]

Jó, Éva, majd gondolok. :) A szederlekvár talán a legfinomabb, és a színe is csodálatos. Versírás közben próbálgattam egy olyan képet is, ami az ujjbegyekból kiserkenő vér és a szeder levének színeit hozza párhuzamba az őszi erdővel, de túl erőltetettnek éreztem, és akkor másképpen is kellett volna folytatni és befejezni, így az kimaradt a versből. Köszönöm, hogy olvastál. Ilonka

[André Ilona-Ibolya]

Köszi. :) Az a sor ügyetlen, kidöccen a ritmusból, mind töröm a fejem egy 'simább' változaton.

[Czinege László]

Lesz bizony Ilonka! Lesz még lágy és simogató kikelet.
Addig azonban figyelj az éhes medvékre, nehogy betörjenek a kamrádba! :DDD
Milyen érdekes... nem is gondolná az ember, hogy néhol (főleg hegyes vidéken) nem édes fürtöket szüretelnek ilyentájt.
Rendben van ez a vers, olyan hejre, - tip-top. Az első "de"-t azért talán átírnám ám-ra. :))