Tavaszi szökés

[Attila]

· Most ugyanott ülök, pihenek, sütkérezek, ahol nemrég a fagy nem hagyott. És ahol nemsokára a perzselő hőség nem hagy ott ülni. · De most valami más. Furcsa és csodás. Ismeretlen ismerős éghinta, ahogy a szemhéjakkal játszik a könnyű, ifjú lomb fénnyel táncoló árnyéka. Valami most más mint máskor. · Ugyanaz a Nap süt, de mégsem. Annyi virág, annyi zöld, annyi lelkes élet, minden mi élettelen, még az is feléled, és annyiféleképpen próbálja utánozni most, és visszaintegetni. · Ha szavaznom kéne, a pitypang nyerne nálam. Aki azonnal, feltétel nélkül, bárhol, észre sem véve, szerényen, mégis jobban megnézve oly szépen mosolyog vissza rá! Parányi napkorong. · Most én is mosolygok tudatban. Gondok dohos dobozából kilépve, magamat kitépve ülök, s illatod oly mélyre lélegzem ahol tényleg vagyok. Beléje kapaszkodok, újra megpróbálom, hátha most sikerül megszökni innen. Hozzád örök tavasz! Kinek fényében ül, pihen, sütkérezik most a Nap.