Egy délelőtt apró lelkük ideszállt a földre
Testük testemben növekedett hónapokon át
Egy újabb délelőtt a nyári nap előhívta őket
Azóta velünk élnek, így lettünk egy család
Eljöttek e világra törékeny kicsi lényként
Akkor még fél karomban elfért mindkét apróság
Megkezdték hát örökké tartó küzdelmüket a létért
Még nem tudták, hogy sírva kell hívjanak, ha fáj
Most már nagyok, okosak, és nem oly védtelenek
Erősek, két karom kell már, hogy nyúlhassak értük
Megtanulták, úgy járnak jól, ha hangosan követelnek
A fellegekig száll fel édes nevetésük
Nem tudom, m’ért markol szívembe fájón az érzés
Hogy elmúltak már az első hetek és hónapok
Amilyenek akkor voltak, már csak bennem élő emlék
Amelyet többé soha vissza nem hozhatok
Tudom, lesz sok új élményem velük, újabb csodák
Mégis siratom, ami múlik, ami elveszik
Ahogy látom majd minden rezdülésükben a változást
Úgy őrzöm szívembe zártan tovatűnő titkaik
(2012.10.21.)
Hozzászólások