ALAPÍTÓ

Üres a manézs





Slisszolnak a gyalogbékák, 10843581073?profile=original
tarka gyíkok és csigák,
aki marad - az türelmes -,
s nem fúj bohóctrombitát.

Hová tűnnek el a medvék,
farkasok s a vadkanok?
Nem hallani zihálásuk,
csendesek a hajnalok.

Újra badar szokás hódít,
a nyugatra költözés...
Visszafojtom lélegzetem, –
hallik-e a csörtetés?

Érthetetlen, ami történt,
nyomát titok festi meg,
elhagyottan áll a sátor,
híre sincsen senkinek.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • MODERÁTOR
    Igazad van kedves Gerard. Ahol nagyobb a lazaság, ahol lehet arc nélkül, felelősség nélkül vagdalkozni és észt osztani, oda özönlenek az emberek.
    Azokon a portálokon, felületeken, ahol viszont nem lehet vetíteni és valótlanságokat terjeszteni, ott savanykássá válik a szőlő egy idő után a magamutogató, fennhéjázó, uralkodásra vágyó, esetleg narcisztikus, magukat folyamatosan előtérbe helyező embereknek.
    Kevesen vagyunk, akik pusztán az irodalomért, a magyar nyelvért, a művészetekért teszünk minden hátsó szándék nélkül (mint pl. anyagi előnyszerzés,  politikai-vallási véleményhangoztatás, különféle szerepekben tetszelgés vagy partnerkeresés).
    Örülök, hogy megosztottad velünk tapasztalataidat!

    Üdvözlettel: Márkus Míra - moderátor
  • ALKOTÓ

    Válaszom az alábbi idézettel kapcsolatban.   

    «Ütemesen fogyatkozunk, gyérül az (inter)aktivitás, és nincs aki elmondaná ennek a jelenségnek az okát.»

    Hálátlan feladatot tűztél magad elé, ha úgy véled, hogy jelenleg a 4dimenzio fenntartásának körülményei lehangolóak. Gyakran előfordul, hogy egy honlap szerkesztőjének motivációja, nem alkalmazkodik eléggé a népszerűség feltételeihez, melyek amúgy is elég ingadozóak, és könnyen befolyásolhatóak. Az sem meglepő, hogy az újdonság hatása után, az érdeklődés csökken. Az emberi természet egyik sajnálatos sajátosságával szembesülsz, amelyhez jobb hozzászokni.

    Rokonaim biztatására (meghívására), beiratkoztam honlapokra, az Iwiw -től kezdve a Facebook –ig. Így, alkalmam volt, többé-kevésbé megismerkedni az Internet világával, ahol a legrosszabb a legjobbal vetélkedik. Egyikük sem méltatlan, az előbbi, már csak azért sem, mert az utóbbinak érdemet ad. (yin és yang) 

    Azt tapasztaltam, hogy egy honlap sikere, nem annyira az alkotók személyes beavatkozásaitól, mint a lap üzemeltetésének a körülményeitől függ.

    Nem akarok eltévedni egy részletes felsorolás tekervényes útjain, ezért csak, a népszerűsítés és a fennmaradás két alapvető eszközét sorolom fel, a gazdasági feltételt, és az üzemeltetés szabályait.

    A szolid gazdasági háttérrel rendelkező xxxxxx (link moderálva)  évek óta kitűnően működik, míg, a pénzzavarral küszködő xxxxxx (link moderálva) csak alig egy évig tudta fenntartani magát.

    A népszerűséghez hozzájárul, a felhasználási szabályok lazasága.

    Egy kitűnő példa erre, az Iwiw xxxxxxx (link moderálva)  fóruma, ahová kb. 100 000 üzenet érkezik évente. Oda menekülnek az emberek, kikapcsolódni, vitatkozni, feszültségüket feloldani, vagy megtörni a magányt. Onnan, az Iwiw látogatóinak számemelésén kívül, szerintem, semmi sem fog kikerülni. Az Iwiwnek ez a lényeges, a látogatóknak pedig az, hogy hallgatókra találjanak, és tékozolhassák, a véleménynyilvánítás szabadságát.

    Hozzátok, az Iwiw –re beiratkozott rokonságom ismerősei között böngészve találtam be. A politikai és a vallásos témákat vitató fórumok, növelik a látogatók számát, élénkítik az aktivitásokat, de lényegesen gyengítik a honlap minőségét. Ezért, helytelennek találtam volna, nálatok, főleg az és stílusomban, ilyen témákat felhozni. Mentem az Iwiwbe.

    Szerintem, a kitűzött cél kritériumai igazolják a felhasználandó eszközöket. Az értelem és érdek, a minőség és mennyiség ellentétes fogalmai között kell megtalálni, a legcélszerűbbnek tűnő egyensúlyt.

     

  • ALAPÍTÓ
    Értem én Gerard... azonban a szamuráj több értelmű általában. Most főleg magunkra gomboltam (a ruhát) kis közösségünkre a 4 Dimenzióban. Ütemesen fogyatkozunk, gyérül az (inter)aktivitás, és nincs egy gerinces "medve" vagy egy "vadkan", aki elmondaná ennek a jelenségnek az okát. Akik régebben naponta több levelet írtak nekem, azok egy ideje nem is válaszolnak.
    Van aki pedig úgy áll valamiért (?) bosszút, hogy visszavonja a portálra adott tetszését a Facebookon. Valószínűleg szégyelli saját műveit az illető... vagy inkább a csapatot? Persze talán, nem is tudja mit csinál ez a néhány kedves barátunk, megvezették őket rendesen.
    Azt viszont, hogy pl. miért mennek nyugatra az orvosok, és idehaza miért marad a magas TB. járulékok ellenére is várólista, és a roppant gyenge ellátás, - úgy hiszem tudjuk mindannyian.

    Üdvözlet + ötös pacsi: tokio

  • ALKOTÓ

    Szia Laci!

    Hangulatos versed nagyon tetszik, oly annyira, hogy megpróbálok válaszolni rá. Remélem, hogy sikerülni fog a hozzájáruló kép feltétele is.

    Te belülről éled át, amit én kívülről látok. Így a tapasztalat és a látszat, némi nézeteltéréshez vezethet.

     

    Mivé lesz a manézs?

     

    A slisszolók kezén bilincs.

    Türelmesen hozzá szoktak.

    S talán már elég szuszuk sincs,

    Hogy trombitába fújanak

     

    Nézd, hol élnek most a medvék,

    Rájuk milyen fátum jutott.

    Hogyan tengeti az éltét,

    Ki otthonából elfutott.

    308441790?profile=original

     

    Hallod a csörtetés zaját?

    A betörők lépéseit!

    Felvásárolják a hazád,

    Legfontosabb értékeit

     

    Eladott földön tengődni?

    Mégis csak jobb a vadnyugat!

    Hol könnyebb szolgaként élni,

    Kevésbé sért az öntudat.

     

  • ALAPÍTÓ
    Valahogy mindig így van ez Földim: "óriás vállán törpe áll, és büszkén trombitál".
    Nekem pedig ez a régi szöveg úszik be a képbe:
    A tenger felől megtalálom Indiát
    - De az se baj, hogyha felfedezzük Amerikát!
    Köszönöm a kerek véleményed!
  • ALAPÍTÓ
    Erikám... szerintem nem a látogatókkal van a gond, hanem inkább a bohócokkal.
    A tulaj különben ott ül a sátor előtt és szemmel láthatóan töpreng a kutyájával együtt. (Lásd az illusztrációt.)
    :))
  • SZERKESZTŐ

    Lassan olyan vagyok, mint a Fehérvár Áruház reklám - ahol mindig történik valami :) - nekem meg az olvasottakról mindig eszembe jut valami. :)

    Most például először ez: Miénk ez a cirkusz...

     

    Aztán még az is, hogy el kéne gondolkodni azon, vajon kinek nagyobb a szerepe és a felelőssége ebben a cirkuszban - az igazgatónak, a porondmesternek, a truppnak, vagy netán a közönségnek?

     

    Aztán még az is: aki folyton nyugatra tart, egyszer csak visszaér a kiindulási pontra, mivel a Föld ugyebár gömbölyű (ha minden igaz :DD)

     

    Aztán még sok minden eszembe jutott, többek közt az is, hogy gratula, meg cuppacsi, klasszul kikerekedett ez a vers ismét, Földim! :DD

  • ÖRÖKÖS TAG

    Hm.

    Sajnos igazad van, a sátrat (jurtát) lassan elhagyják még a hűségesebb cirkuszlátogatók is. El kellene gondolkodni a tulajnak, hogy jól van-e ez így?

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum