Hosszú utat tett meg az emberiség, míg a barlangtól eljutott a kacsalábig. Hasznára fordította a pusztító tüzet, befogta a szelet, a vizet, kitalálta a kerekeken gördülő taligát. A szócsőből telefon lett, a csillagok közé pedig fellőtte a műholdakat, miközben lábra is állt! Tartása kiegyenesedett, szőre megkopott, mosakodni kezdett és eltakarta ágyékát.
És most?
Ugyanez a kétlábú, felgyújtja az őserdőket, kiolvasztja a sarki jeget, tartása egyre görnyedtebb, már nem fut, nem mászik és nem mindig jó szagú...
Filmként pereg előttem képzeletem játékaként a múlt. Olvastam, hallottam, fantáziáltam azokról az időkről eleget.
Forgatom hát a képzeletbeli helyszíneken filmemet, felidézve, hogyan is történhetett az a folyamat, amit ma emberré válásnak nevezünk.
Furcsa ívet írt le fejlődésünk. Megtanultuk használni a kezünket, hogy tárgyakat készítve, ruhánk legyen, fedelünk és élelmet gyűjthessünk, vadászhassunk. A vadászat nem csak munka volt, de próba is. Ügyességet, erőt és észt feltételező, a tömegből kiemelkedési lehetőséget adó harc. A Tőle erősebb, nagyobb állat legyőzése, megölése élelmet adott és hírt, elismertséget a vadásznak.
És mit kapott még ettől a - kezdetben csak létfenntartási célokat szolgáló - tevékenységtől ősemberünk?
Sajnos vérszemet is… Hogy így mindent megszerezhet, csak jobb eszköz, riasztóbb hang és társak kellenek.
Ettől a felismeréstől kezdve, már fajtája bélire is támadt. Ezek a villongások, amiknek célja sokszor nem is a szerzés, csak az erőfitogtatás volt, máig fennmaradtak.
Amikor megszerezte magának a barlangot, szerzett bele asszonyt is. Ha nem akart Vele menni a kiválasztott? Erős markával megragadta a kapálódzó, visító nőstény hosszú haját és hazavitte. Mivel élelemről is Ő gondoskodott, a nőstény asszonnyá szelídült, gyermekeket szült és nevelt a törvényre, ami ha íratlanul is, de létezett a vadon világában.
Erős volt a szerzési és megtartási vágy, erős a kötődés a magántulajdonhoz. A barlang jogáért, ha kellett életét is áldozta egy-egy család. Tudták, hogy a fedél biztonságot ad, véd tűztől, víztől, ellenségtől.
Persze, akkor sem volt minden vadász erős és bátor. A gyengébbek vagy elhullottak, vagy mögéjük álltak, Nekik dolgoztak és élvezték védelmező erejüket.
Mikor már kisebb csoportok alakultak ki, a terület határai is egyre jobban kitolódtak. A barlang maradt a bázis, de kellett saját erdő, saját vadakkal és saját víz is.
Annak járt mindez a kincs, aki előbb volt ott. Helyismerete helyzeti előnyhöz juttatta, a betolakodóknak esélyük sem volt velük szemben. Megtanulták, hogy csapdákat állítva elejthetik könnyedén a vadakat, és távol tarthatják vele a betolakodni szándékozókat is.
Kezdett kialakulni, körvonalazódni az ősközösségi társadalom.
Szabályokat és törvényeket szült a megszokás, előjogokat az erő.
Az ember végleg lemászott a fáról, és álmodni mert.
… De, közben évezredek rohantak tova…
Hatalmas léptekkel fejlődött az emberiség. Feltalálók árasztották el találmányaikkal a piacot.
A fejlődés megállíthatatlanná vált. Az újabbnál újabb ötletek arra sarkalják a gyártókat, hogy felvásárolva a régi terméket, ránk sózza az újakat. Közben gyűlik, és lassan belepi környezetünket a szemét. Már akad vállalkozás, ami a szemét egyik országból a másikba történő átlopásával foglalkozik, és mindig akad befogadó is. Elfér a tanyán! Hogy majd a tehenek egy idő után bűzös tejet adnak? Mindig akad, akinek úgy is el lehet adni.
A folyékony szemetet beleöntjük a folyóba, hadd vigye el a víz. El, máshová, csak ne nálunk szennyezzen levegőt, talajt, vizet, életet…
Hogy a tengerbe érve milyen mértékű károkat okoz az élővilágban ez a szennyes áradat? Kit érdekel, ez legyen az Ő gondjuk. Az ott élőké.
Olykor felröppen a hír, radioaktív melléktermékeket felejtettek vagonokban itt, ott.
Nem feltűnő. Majd csak évek múlva születnek végtaghiányos kisbabák, és csak jóval ez után emelkedik meg majd egy-egy ilyen célállomás környékén élők rákos halálozási aránya.
Olvassuk, halljuk, hogy erdőtüzek, kártevők tizedelik erdeinket, és tudjuk, látjuk, hogy nem erdőgazdálkodás, hanem rablás folyik helyenként. A kivágott fák helyett nem telepítünk újakat, felborítva ezzel a természet csodálatos rendjét.
A tengerek élővilága is segítségért könyörög. Kihalóban lévő bálna és delfinfajták életét igyekszik megvédeni néhány fanatikus állatvédő, de szavuk kevés és eszközük is alig, a halászok és feldolgozók - pénzből szőtt - hatalmas hálózata ellenében.
A zöldek persze jeleznek. És kérnek, követelnek.
Mi pedig, legyintünk, van ennél nagyobb bajunk is, hisz mennek fel az árak, sok az elbocsátás, válságban a házasság intézménye, kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalunk, és emelkedett a nyugdíjkorhatár.
Legyintünk, és tovább megyünk.
Fogyóban a föld kincsei, fogyóban az energiahordozók… Már feltalálták a vízzel járó autókat, de az olajmaffia, egyelőre nem engedi be a piacra őket. Már forognak, termelnek sok helyütt a szélkerekek, de mi még mindig hátul kullogunk ez ügyben.
Igaz, Európába tartunk…
Az utat már kitaposták előttünk, a példák, jók, a figyelmeztetések hangosak.
A jövőnk a tét!
Az Ön jövője is, kedves Olvasó…
Illusztráció: free fotó a netről
Hozzászólások
Nagyon örültem szavaidnak drága Laci! Ha sokan ébresztgetjük a gondolatokat..., a magunkét, és másokért, talán még nem késő... Lehetséges, hogy rájönnek az emberek, hogy tisztán, egyenesen, és erőszak nélkül az élet szebb, és a világ élhetőbb lehet.
Szeretettel köszönöm kemény, és igaz gondolataidat. Ölellek, Erzsi.
Köszönöm, drága Évikém, hogy betértél hozzám együtt aggódni, együtt gondolkodni. Sajnos, nagyon kevés, amit tehetünk, de ha mindenki megteszi azt a keveset, talán lehet még holnapunk...
Ölellek szeretettel, köszönettel megtisztelő véleményedért.
Talán nem valósul meg az az elképzelés, hogy rosszabbul élünk, mint tavaly, de jobban élünk, mint jövőre.
Az evolúció remélem, hogy közbelép. Ha nem csupán végigfutna az ember az életen, akkor nagyobb felelősséggel döntene. Az irányítóknak, az erős embereknek legalább - akik mögé beáll a törékeny lelkű pusztítók hada - matuzsálemi kort kellene megérniük, akkor talán nem lennének kérészfelfogásúak, és nem látná hitvány példájukat a gyarló tömeg.
Amíg azonban a kifosztás, a korrupció, a pompa, az újgyarmatosítás és az erőszak dominál...
Gratulálok gondolatébresztő írásodhoz kedves Erzsi!
Igazad van Erzsikém, mire mindent megszerzett kitalált, felfedezett az ember, mire mindent igájába hajtott, a szelet a tüzet, és a vizet, kiderült, hogy az elemek nem mindig engedelmeskednek, de rombolnak is. Már a csillagokba röpülünk, de a scunami maga alá teper, leigáz. Úgy támadnak ránk az elemek, mint egy hatalmas felkiáltójel. A jövőnk a tét. Írásod is felkiáltójel. A jövőért remeg.