MŰHELY KÁVÉHÁZ (rivaldafény)

[Czinege László (tokio170)]

A rivaldafény mellett itt lehetőség van műhelymunkára is. Aki nem elégedett teljesen művével, az ebben a rovatban bátran kérje a tagok segítségét alkotása tökéletesítése érdekében. A javított változat - megelégedettség esetén - átkerülhet az Íróterembe.
A szerkesztők az Íróterembe beküldött, ám véleményük szerint műhelymunkára szoruló írásokat átirányíthatják ebbe a topikba.

[Péter Erika]

Most és halálod óráján…

Eljön majd a nap,
mikor senki nem köszön,
nézed, ahogy feléd
kocog a közöny,
lehorgasztott fejjel,
kábán közelít,
majdnem beléd botlik,
rád sem hederít…

Most meg szelíd visszhang
koppan köveken,
elhal öled tompa zsibogása,
lárma veri fel az éjszakát,
– szavát nem fogja fel ember –
csiklandozó illattenger,
verejtékszag, visszafojtott
félelem ölel -
Összegömbölyödsz.

Felnyögsz, leguggolnak
magas háztetők,
felhők hemperegnek porban,
sorban kiég minden gyertya,
fejfa felett denevér visít,
irigy hangok kiabálnak,
ott lenn sápadt árnyak várnak,
s bár fenn a padon vágy simult köréd,
már nem köszönnek,
– elnyelt a sötét.

[Czinege László (tokio170)]

Látszik, ahogy az első versszak ritmusos és szabályos sorai után elkap a révület, a felfokozott, különös hangulat. Megbomlik a vers struktúrája. Szaggatottá, egyre kiszámíthatatlanabbá válik a szerkezet.
A nyomás a harmadik vsz.-ban már szinte rémisztő, hiszen túlvilági vízióvá fokozódik.
A vers végére enyhül a szorítás, a kifejezetten depresszív légkör, és felsejlik az élet dinamizmusának táplálója: a vágy.
Az utolsó két sor azonban újra visszaesés: a lemondásnak és csalódottságnak szimbóluma.

A zaklatott hanghordozás ellenére tökéletesen érteni minden szavadat kedves Erika.
Hatalmas, teátrális képek jelennek meg versedben és sok súlyos teher.

"...visszafojtott félelem ölel -
Összegömbölyödsz.

Felnyögsz, leguggolnak
magas háztetők,
felhők hemperegnek porban..."

Gratulálok a művedhez + cuppacsi!

[Péter Erika]

Köszönöm szépen ezt az alapos elemzést!
Cupp! :)

[Kovács László]

Marković Radmila: Háromszoros fájdalom

Háromszoros fájdalom
zörgeti ablakom…
Harminchárom évesen
elmentél,
két lányocskád
anya nélkül
élte meg az életét.
Hiányoztak gyermekeid?
Harmincöttel elhívtad
az egyiket,
negyvenhattal most viszed
a másikat.
Együtt vagytok, drága Babus
jól tudom,
itt az idő
bepótolni mind azt,
ami
neked is,
meg
nekik is.
évek során hiányzott.
Az életnek búcsút intve,
élitek
az életet.
Te maradtál,
férj és apa
földi létben,
bánatodban:
mosolyukra emlékezz.

(Elhunyt barátnőm, valamint Anica és Zorica emlékére.)
2010. szept.20-án

[Kovács László]

Marković Radmila: Belekiáltom

Mért panaszkodjak?
Nem segít!
Inkább felkelek,
ünneplő ruhámat
felveszem,
az utcára kimegyek,
egy marék avart
a fejem fölé röpítek,
majd
betakarózok a széllel,
és
belekiáltom a föld
mélyébe,
visszhangzik a menny
is tőle:
hagyjatok
engem,
békén
béékééén,
béé
kééééén!

[Kovács László]

Az a véleményem, hogy ez a beküldés nélkülöz mindenféle költői eszközt, tulajdonképpen egy következetlen, szétszórt és fennhéjázó, egyperces indulatbeszédként értelmezhető.
Több munkát kell fordítani egy-egy alkotásra. Mind mondandójában, mind szerkezetében gondozottabban kell útjára bocsátani műveit minden szerzőnek azért, hogy érezhessék az olvasók: a költő törődött velük, és törődött önmagával is. Ügyelt gondolatai pontos, szabatos megfogalmazására, és azok tetszetős formába öntésére.
Itt a forma, a tördelés tetszőleges, teljesen ötletszerű. A tartalom pedig - mint már említettem - nem ér fel a költészet, a verselés szintjére.
"A költemények fő jellemzői a képiség, a hasonlatok, metaforák és számos más költői eszköz használata; (részben ezzel összefüggésben) a megfontolt szóválasztás; a zenei ritmushoz közel álló lüktetés, mely vagy a hangsúlyok bizonyos mintázatba rendezésével (hangsúlyos verselés), vagy a hosszú és rövid szótagok váltakoztatásával (időmértékes verselés) áll elő; illetve a rím. Általános nézet, hogy a költészetben kiemelkedő szerepük van a szöveg formai tulajdonságainak. A beszéden alapulnak a szöveg metrikai viszonyai; a vers nyomtatott formában való megjelenése pedig nemcsak a vizualitás területén játszhat szerepet, de az értelmezést is befolyásolhatja."
A versnek mindezen kívül hordoznia kell valamilyen társadalmi igény, elvárás kielégítését célzó tartalmat is (nem lehet öncélú), mint pl. szépség, romantika, hangulat, andalítás, logika, érték, hazafiság, tanítás, értelem stb..
Úgy érzem, a Belekiáltom c. beküldésed egyetlen közölnivalója - a hagyjatok béékééén gondolat - nem kapcsolódik ezekhez a törekvésekhez.

[Marković Radmila]

Köszönöm a kimerítő válaszát, és a rám szánt időt.
Radmila M.

[Kovács László]

Takács Károly: Ámen

Ó,hogy áldom a napot,
mikor árnyékom a tegnapra rakom.
Bíbor szikrái szétkürtölik utam,
selyemrokolyám alól kinézek,
már bátor lehetek.
Eltűnt a rusnya népség,
ki erőd elszedte féltőn.
A távol porai megülnek nyomukban,
s a hangtalan csend felnevethet.
Egy korszak zabolátlanjai kiélték éhük,
az undort keltő föld szavát nem értik.
A földanya könnyei megdermedtek,
folyamait gátak közé terelik,
húsába árkot vág az ár.
Rég múltban elterült,
lágy énekével itatta az életet,
tavasz sugaraival millió élet csírázott,
az ember étke mindig virágzott.
A Naptalan népek uralma,
végeket ostromolja,
gyenge lábú lények álma megbicsaklik,
sima arcán verejték kúszik.
A démonok fekete mágiát hintenek,
gondos kezű gazda elpártol honától,
s rulett asztal mellé költözik otthonából.
A tarackos földek tépik gyökerük,
visszasírják ők is a Magyar parasztot.

[Kovács László]

Karvaly: Anyák sirassátok a gyermeket

Anyák sirassátok a gyermeket,
az életet melyből egy pillanat pergett le.
Anyák sirassátok a gyermeket,
ellágyult szemetek Isten felé vessétek.
Anyák sose feledjétek,
az első síró szót a kaparókés hevében.
Anyák sirassátok az emléket,
a be nem teljesedett isteni igéket.
A fejekbe szállt juss,
megérdemlem összes pillanatát.
Anyák, higgyetek a gyermek hitében,
legördülő dicsőség fényét,
sose feledjétek.
Anyák a lehetőség asztaláról leszálltatok,
s gyermek nélküli anyák,
szörnyű sorsotok.
Leendő anyák ti sose feledjétek,
a lepergő percek peremén éltek.
s a felsíró idő a jövőtök,
hamis gyöngyök elgurulnak,
kezeitek közül kifolyik időtök.
Anyák sose feledjétek.

[Kovács László]

Karvaly: Fénynyalábok

Felemeltem fejem,
s lám a világ körbevesz.
Szobám bezárt tere körbevett,
s itt szabad szépség színei fekszenek.
Nyugodtan tartalmas egység,
vitathatatlan kétségek nélküli lét.
Nyugvó falevél tarka ágai nem kérnek fizetést,
ragyogó Nap éltető fotonjai csak haladnak, folynak,
folyamok lüktető hullámain pontok megállóiban pihegnek.
Recés, gondtalan, mozdulatlan rezgések egysége nem vált jegyet,
mert minden egy,
s az egy önmagában pulzál.
Hasadó, lüktető impulzusok mindenhol megjelennek.
Részletek alakzatai fénytükrök gondolatai,
begyürüzött talányok fosztó képzői.
Szemem a tájban fehér sziluettjét látja,
lények sokaságának,
mely önmagába visszatérve mint méhecske,
lerakja virágporát.
Ingatag ember feszegeti terét,
szobája falait kinyomva,
izometriás gyakorlatot végez a végtelen tükörfalán.
Visszatükröződő múltat habzsolják egyetemek katedráin,
padjaiban merevednek tanulói,
írások megoldásaiban.
A végtelen elillant perceit mérve,
új Nobel-díjak után kuncsorogva.
Megrészegült gondolatoktól éber álmait lehazudva,
újabb, újabb igéket teremt.
Lerágott csontjait öleli,
harcba száll kigondolt igazáért.
A meg nem értett mind ,
megpihenve vár bontatlan kagylóvárban.
Fesztelen lehelet bontja fel,
kitárult értelem szelíd mezsgyéit követve.
Gyöngyök sejtelmes titkait megérti szelíd vándor,
botjára támaszkodva,
s hamuba sült pogácsája morzsáit harapva.
Olcsó tudás,
árnyékos fa alatt megpihent léttelenben élőnél terem.

[Nicola]

Részlet az Egy lélek vándorlásai c. ciklusból

A túlsó parton

Az anyaméh bársony-melegében,
félig a nem-lét langy taván
a baljós sejtés már szorongat,
hogy hiába kétség, bizonyosság
arról, ami odaát vár,
indulni kell.

Hányszor hitted, hogy itt maradhatsz
a biztos parton, testetlenül,
mint kósza árnyék, libbenő lélek,
örülve a szféra-zenének.
De mindig csalódtál ezt remélve,
sorsod makacsul visszahív,
hogy újra leszállj a földi létbe,
vállalva minden szennyet, bántást,
s hogy gyakorold a megbocsátást
tested szűk börtönébe zárva.

Valaki kimérte rád a sorsod,
keményen és kegyetlenül,
mit végigjársz egy porhüvelyben.
Játszhatsz bohócot, herceget,
koldust, vagy tisztes, lomha polgárt,
az első lépést most kell tenned,
meg kell születned végre már.

[Czinege László (tokio170)]

Mondandód teljesen újszerű gondolatmenetnek tűnik a portálra feltett eddigi versekhez képest, és stílusában is egyedi, különleges alkotás.
Szerintem a műved méltó helye az Íróteremben van - részletekben, vagy ha úgy jobbnak találod, akár egészében is.
Gratula + kézrázás!