SZEMREVÉTEL, KRITIKA

[Poroszlay Gabriella - gabiga]

Ide lehet felrakni a javításra, kritikára, mélyebb véleményezésre váró írásokat. A feltett alkotásokhoz bárki írhat megjegyzést, javított változatot tehet közzé.
Kritikusunk, Kovács László bármelyik alkotást - kéretlenül is - szemrevételezheti ebben a rovatban.

[Czinege László (tokio170)]

keljfeljancsi

keljfeljancsi
könnyed-én
festett vigyorral
borul feláll

macska-talpra
van-e élet
kilenc után
borul feláll

koppan
falakon
véres makacsul
borul feláll

könny-be-ragad
ki-tagad
csak a por
borul feláll

nem kérdi senki
akarsz-e kelni
fel-lök
borul feláll

súlyos kény-szer
örök-talpon-lét
fáraszt
borul feláll
borul feláll

************************

Fenntartva a hsz-t, amit az Író-teremben írtam a vershez, megpróbáltam átírni - íme:

keljfeljancsi

nem kérdezik
tud-e kelni
hasra lökik
borul-feláll

keljfeljancsi
könnyed-én
festett orral
borul-feláll

talpra esve
mendegél
amerre jár
borul-feláll

hozzátapad
aki tagad
porba bukik
borul-feláll

falba koppan
makacsul
fejét töri
borul-feláll

kényből-kedvből
fáraszt a lét
éjjel-nappal
borul-feláll

[André Ilona-Ibolya]

Takaréklángon

esték ostoba elégedettsége:
- túlélted, látod? hát oda se neki! -
hajnalok szűkölő szürkesége
reggelek fásult félelmei

félbeszakadt álmok
elnapolt holnapok
kihűlt gondolatok
elmorzsolt szavak


színtelen napok végtelen sora:
hitehagyott hétfők,
kedvetlen keddek,
szomorú szerdák,
csüggedt csütörtökök
és pállott, poshadó péntekek
rendjét váltja a szombat, vasárnap,
a félszájjal megélt, csorba ünnepek.

feslett foncsorú tükrök
fáradt tekintetében
a megdermedt világ,
mint hanyatt esett bogár
mozdulatlansága.

önmagam balga, bárgyú biztatása:
-túlélted, látod, bírtad, mint a pálma
a teher alatt.
és a felismerés döbbent némasága:
örökre így marad.


Kérem szépen, tessék belenyúlni, átszabni, kizsigerelni, kipofozni!
Az alaptéma a szürke taposómalom, amikor csak arra van erő, hogy a problémákat tovább vonszoljuk, de arra már nincs, hogy meg is oldjuk.
A fáradt kitartás, a mindenképpen-helytállás, és a kétségbeesés, hogy nem vagyunk elég erősek, vagy nem leszünk elég erősek...

[Czinege László (tokio170)]

Ez Kajuk-trendo parafrázis? :DD Első blikkre rendben van, nem kell ezt kondizni.
Sőt, a másodikra is...

[André Ilona-Ibolya]

Hm. Ebből tényleg más vers lett!
A versemben van, illetve csak félig van egy hétvilágra szóló kétségbeesés, depresszió, amit éppen az önmagammal folytatott párbeszéddel szúrok el, a 'túlélted, látod' ismételésével. És pont ezen akadtam el, ezen a csak túlélési érzés érzékeltetésén, amikor már remélni sincs erő, nemhogy változtatni.
Te meg kivetted a verset a depresszióból, reményt tűztél a végére.
De versnek ez a jobb megoldás, mert az első vers, ha meg is ráz, döbbent, felkavar, de ijeszt is, és gyorsan tovább kell fordítani róla, más verset, más hangulatot keresni, a te versed meg visszahív, biztat.
Úgyhogy jobb a te változatod, több lehetőség van benne. tehát maradjunk ennél.
Itt a második és harmadik szakasz oké, az első nincs eléggé jól formázva, azon még kellene gyúrni, és az utolsó szakasz is lehetne tömörebb sorokban, mint azelőtt, még ha több sorosra is íródik.
pl. lehullt a naptárról
még egy megsárgult lap stb.

Jééé! ez így tényleg izgalmas!
No! Még valaki?

[Kovács László]

Vitorla: Régi módi

Piros ceglédi kanna, ott áll a sarokba,
füles kupájával, a szája bedugva.
Peremre simulva, a kanna száját zárja.
Hűsített vizével, hű gazdáját várja.
Cserép pipájával, füstöl az öreg úr.
Meglepően hosszan,a hajába beletúr.,
majd szemét dörgöli, nagy,ráncos kezével,
de nem bánja azt sem, ha néha könnyével.

Ezer pompás csodáról álmodozott, még
szerelmét várta, mert szeretni oly szép.
Ha bánat érte őt, hát vigasztalták,
fájt is nagyon neki, hisz könnyezni látták.
Oldódik a kedve, hű emberünknek,
és lába elfáradt, toporog, leülne.
Bátran szívja ő, a csutorás csibukját.
Dózniból tömi meg, rézsapkás pipáját.

Szája sarkában,lóg a pipa szára,
a parázs melegét, tenyerébe zárja.
Komótosan szívja, élvezi az ízét,
megrágja, kifújja, s megtörli a szemét.
Szelíd tekintettel néz a poharára.
Melléült éppen, rég látott komája.
Hogyan is tudnák, felejteni egymást!
Újra teletöltik, mind a két pohárt.

Ez a vers tényleg nagyon régimódira sikeredett. Már nem is mai életkép, hanem történelmi visszatekintés Petőfi, Arany, Jókai letűnt korába, ráadásul jónéhány helyen hibádzik is.
Kezdjük a kondizást...
Sarokban áll a kanna, nem pedig a "sarokba". A pereme leírása már-már olyan, mint egy korai makrófelvétel (itt teljesen lényegtelen).
"Hűsített vizével"... (?) Hogy hűsítették? Talán kivették a frigóból?
Cseréppipa egy szó. "Meglepően hosszan" (?) talán van szabványa a beletúrás idejének?
"Mert szeretni oly szép." Juj, de nagy ordító közhely, és ráadásul olyannyira nőies kifejezés.
"Fájt is nagyon neki, hisz könnyezni látták." Inkább talán: ha könnyezni látták. Nem? Persze ez is olyan nyámnyila, nőies jellegű.
"Oldódik a kedve, hű emberünknek,
és lába elfáradt, toporog, leülne."
Ez az abszolút folyamathiba, amolyan összehordott, következetlen halmaz. Magyartalan, értelmetlen, és hát bizony a rímeltetési szándék is hibás.
"Bátran szívja ő, a csutorás csibukját." ...bátran... bátran (!?) - talán rá van írva: a dohányzás a bátrak sportja? :DD A vessző miért kell ide szerinted?
"...megrágja, kifújja, s megtörli a szemét." itt is úgy tűnik a szemtörlés a gyenge rím kedvéért "keletkezik", alapvetően akár a csizmáját is megtörölhetné, vagy talán a konyhaablakot. :)
"Szelíd tekintettel néz a poharára.
Melléült éppen, rég látott komája."
No-no... derült égből éppen a régi koma. Jó, hogy nem egy gumibot. :))
"Hogyan is tudnák, felejteni egymást!" Hát persze hogyan is? A két "pohárt" töltögető, szelíd tekintetű névtelen alkoholista. :DDD

Ez a vers valami paródiának, sutkának, gúnynak talán elmenne, de persze a verselési, mondattani, logikai, hibák akkor is kiütköznének.
Így azonban - mint egy önálló életkép - nem állja meg a helyét, és nincs is értelme. Nem a mai korról szól, köze nincs a kortárs költészethez. A maga idejében pedig az akkori jeles költőink, íróink körüljárták ezt a témát elég rendesen.

Úgyhogy azt javaslom - okulva a kezdetleges hibákból - ezt a próbálkozásodat felejtsd el, és a javasolt változtatásokat majd egy újabb művedben hasznosítsd.

[vitorla]

Köszönöm figyelmed László !
Az elképzelésem, valóban Arany volt ! A kivitel, persze nem az, tudom ! Korrigálni fogok !
A hűs víz, eredendően a kútból van ! Akkoriban még nem volt " frigóból " ! :) Szerintem lehet lassan is beletúrni a hajba ! A gumibotos hasonlatod nagyon nem jó,és az alkoholista sem ! Talán a fiatalosabb gondolkodásmódod teszi ! :))
Még egyszer köszönöm !
István

[Kovács László]

Hová a lelkek...

Hová a lelkek vissza-visszatérnek
s néma sóhajok az egekig felérnek
hol megtöri a csend szíved ritmusát
s önmagaddal vívsz késő-lázas tusát
honnan gondolatban hosszú útra kélsz
s enyhet sebeidre Istentől remélsz
hol titkodat megőrzi a kies táj
s nem tudod elengedni, mert nagyon fáj
oda a lelkek vissza-visszatérnek
nyugtalanul bolyongnak, de nem kérnek
hol bánatod örök magányba zár
s gyertyaláng lobban ha a szél arra jár
és ha visszanézel nyomuk nem leled
hiába érzed,hogy ott vannak veled.
Hová az emberek gyakran betérnek
s örökös búval, fájdalommal élnek
hol szomorú szívek vigaszt remélnek
oda a lelkek mindig visszatérnek.


Elöljárójában egy kis nyelvészkedés: tudjuk, hogy a vers ad a költőnek némi szabadságot, szabadosságot, de ezeket használni, kihasználni - a nyelvhelyesség ellenében - valamilyen nyomós okkal, céllal érdemes.
A hová és a hol kérdőszavak. Mariann viszont - ebben a versében - határozóként használja őket.
Nincsen nyomós oka rá.
A versben a ritmus ingadozik, a szótagok rapszodikusan váltakoznak 10-12 kötött. Ki lehetne írni következetesen az ahová, ahol alakokat is.

Magáról a versről: Nem boncolgat jelentős problémákat a mű, nincsen benne megoldás sem a gyér felvetésekre. Egyszerűen egy borús gondolat szenvedő görgetése. A lelked, csend, szíved, Isten, tusa, kies táj, nagyon fáj, örökös bú, fájdalom, szomorú szívek, szavak, kifejezések - a sírás, a nyűglődés, a panasz és a semmitmondás érdektelen, kifejezésszegény hordozói. Erre mondják azt a szociológusok: "érzelmi vámpírság". Amikor a szerző célja csupán annyi, hogy - egyáltalán nem költőien - ráplántálja az olvasóra és a költőtársakra a saját (általános) nyűgjeit, bajait.
A versben néhány helyen a gondolat továbbszövése érezhetően csak a rímkényszer függvénye, valamint a sorok szaporítása. A szerző arra törekszik, hogyha már belekezdett a "sóhajtozásba", akkor ne csak egy nyúlfarkincányi panasz álljon előttünk.
Művi az egész vers. Természetes áradó mondandó, igaz kinyilatkozás, az olvasó számára értékes tudás, gondolatátadás, élmény, élvezetesség fel sem merül benne.
Az említett szavak, kifejezések (szív, lélek, bú, örök magány,kies táj, szél arra jár, stb.) banális közhelyek, elcsépelt kifejezésmódok, falvédőszlogenek. Fokozottan kerülendők. Ezekre építeni egy komplett verset igen jelentős hiba.
Az alkotó dicséretére hozható fel viszont, hogy ügyelt a helyesírásra és következetes rímelésre.
A rengeteg - és néhol azonos alakú - ragrím végül mégis negatív irányba lendíti a mérleg nyelvét.

Értékelésem: nem felel meg.

[Kovács László]

Barátság: egyetlen lélek, mely két testben lakik

(Híd, mely Veled, Érted dobban, s él...)

Áradjanak hát az érzések, s a szavak,
a megfoghatatlanok, a botladozók!
Omoljanak össze,
számodra soha többé ne létezhessenek
a világ számára,
s a magam tökéletlen,
önző emberi mivoltának megfékezésére épített falak,
szűkölve kotródjanak lelkemből a tövises béklyók.

Hát nem látod? Ó, hadd legyek tükröd!
szíved gyötrődése, lelked vajúdása tisztább,
mint a magát álnokan, s kacéran, mégis dühödt
önzéssel hófehérnek álcázó farizeus-szívű világ!
Ne hidd, hogy elbuktál, ó ne hidd! Bűnöd
lehet-e az, hogy égsz, s hogy szeretsz? Nézz hát!
És láss végre
szíved dupla-béklyóba zárt rejtekébe,
tiszta szeretetből épült hűség-börtöneid mélyére!
Vívódásaidból ezer fájdalmad jajszava kiált az égre!
Szabadulni vágyó szárnyaidat régestelen-régen
lenyesték emberi vágyak, tévedések.
Ne várj csodát!
Ne zuhanj tovább!
Hidd el, új szárnyad ott csillan Benned már, készen!
Bátortalan, botló lépteidet látja,
kiáltásodat hallja,
könnyeidet lágyan letörli az Isten.

Áradjanak hát az érzések, s a szavak,
a megfoghatatlanok, a botladozók!
Omoljanak össze a falak,
szűkölve hátráljanak lelkünkből a tövises béklyók.

Én csupán egy tenyeredbe csendesen,
halkan beröppenő apró madár lehetek,
tiszta lelked fényéből néhány lepergett gyöngyszem,
apró fénymorzsa, mit kezedből felcsipegethetek,
s mégis, - ezek a morzsák az életem,
s a fölém simuló lélek-melegbe rejtezem.

Hadd simuljak forró lélek-tenyeredbe hát!
Nem érinthetlek...
Nem ölelhetlek...
Fáj!
Számomra toronymagas falakat emel,
felhőkarcolókat épít a tisztesség, a törvény, s a világ...
Vágyom Hozzád!
Ó, hadd érintsenek újra a csillagsziporkák!
Vibrálnak körülötted.
S kézzel fogható, mert Benned él,
lelked milliárdnyi kincséből árad felém a tiszta, élő Fény.
S hidd el, Isten semmiféle szeretetért
minket soha meg- és el nem ítél!

Rejtélyekkel teli lélek-mély,
Barátság, puha szivárványfény,
Híd, mely veled, érted dobban, s él...

Ébredj hát!
Fogadd el a csodát!

Szívemen még érzem szíved meleg, gyógyító érintését,
s bár már nem vagy itt, eloszlott a homály.
Milliárdnyi csillag fénye árad felém;
s áttörve az éjsötét fekete-bíbor palástján
megcsillan a forró szeretetből épült,
ragyogó gyémántfényben fürdő kristálypalotán.

Kezdjük néhány egyszerű törvényszerűséggel: a címnek inkább rövidnek, tömörnek figyelemfelkeltőnek kellene lenni, nem pedig egy általános megállapításnak, ami aztán a versben elő sem fordul.
Láthatóan a címben magad sem bíztál meg, mert adtál egy alcímet is, ami hiába "mégoly fennkölt", mégsem visz közelebb a mű megértéséhez.
"A vers ritmusos, kompakt szövegforma. Alapeleme a szótag. A versritmust kísérő jelenség lehet a rím..."
Ez is egy törvényszerűség, ami azt célozza, hogy ne készítsünk széteső, össze-visszakuszált, következetlen, bonyolult, vagy klasszikusoktól olvasott hatásnövelő betétekkel rendelkező, dagályos halmazokat.

"...szűkölve kotródjanak lelkemből a tövises béklyók."

"Hát nem látod? Ó, hadd legyek tükröd!
szíved gyötrődése, lelked vajúdása tisztább,
mint a magát álnokan, s kacéran, mégis dühödt
önzéssel hófehérnek álcázó farizeus-szívű világ!
Ne hidd, hogy elbuktál, ó ne hidd! Bűnöd
lehet-e az, hogy égsz, s hogy szeretsz? Nézz hát!
És láss végre
szíved dupla-béklyóba zárt rejtekébe,
tiszta szeretetből épült hűség-börtöneid mélyére!
Vívódásaidból ezer fájdalmad jajszava kiált az égre!
Szabadulni vágyó szárnyaidat régestelen-régen
lenyesték emberi vágyak, tévedések.”

Folytathatnám még az idézést a versedből (és a problémás kiemeléseket)… szinte olyan, mintha nem is te írtad volna ezt a verset, hanem egy Shakespeare műből lenne angolról fordítva. Teljesen hitelét veszti ezzel az önálló alkotás, az olvasó figyelme elkalandozik, értelmetlenné téve a hosszú fáradozásodat.
Nemhogy lebéklyóznád (sűrű szóhasználatoddal élve) az ilyen gondolatokkal az olvasót, hanem dühíted. Csak a nagyfokú mesterkéltség ötvözését látja belső naivságoddal, és a valamikor olvasott vagy látott tragikus művekkel keveredve. Ez nem önálló vers, ez egy katyvasz (hogy finom legyek).
A helyesírásra érezhetően figyeltél (egyedül a „álnokan” szót rontottad el). Nagyon magasztos próbáltál lenni, ám kellően óvatosan kell bánni ezzel, mert nevetségessé válhatsz a mai „farizeus-szívű” világban.
Próbálj meg egyszerűen, saját szavaiddal, igaz érzelmeidről írni, ne teátrálisan próbálkozva siralmasan vergődni.
Van Goethének egy mondása: először egyszerűen és rosszul ír az ember, utána bonyolultan és rosszul, később bonyolultan és jól, végül egyszerűen és jól.
Véleményem szerint te most a második fázisban vagy: bonyolultan írsz és rosszul.

Vigasztalajon az, amikor az utolsó lépcsőfokra lépsz, már mindegyikőnknek tetszeni fog.


Értékelés: nem felel meg

[NeMo]

Én ilyen vagyok: bonyolult, naív és rossz. Ilyenné tett a világ.
Nem kértem, de kaptam egy kiemelten és bizonyosan a te szemszögedből írt kritikát. Úgy tűnik azonban, hogy egy szintén kemény kritikusnak mégis tetszett, amit írtam. Téged meg majd bosszantalak tovább, már ha felteszem az írásaimat.
A címmel kapcsolatban igazad van.
NM

[André Ilona-Ibolya]

Kettős hangulattal fogadtam a hírt, hogy Kovács László kritikát ír majd ide, ebbe a fórumba.
Elég rég, hogy fórumozok, de még mindig nincs egyértelműen kialakult véleményem a kritika hasznosságáról.
Jó az, ha van az oldalon egy fórum, ahol nyíltan és őszintén formálunk véleményt egy-egy munkáról, ahol kivesézhetik az írást, ahol fény derül a hibákra, és történik mindez segítő szándékkal, hogy az amatőr íróember tanulhasson, fejlődhessen.
De a nem kért segítség, -még ha jó szándékú is - agresszió.
Ha valaki nem kér segítséget, tanácsot, nem is illik ellátni jó tanáccsal, mint ahogy nem illik az asztal mellett lekritizálni, kielemezni a háziasszony főztjét sem, kijelenteni róla, hogy ehetetlen.

Fiúk, Lányok!
Hölgyek, Urak!
Itt ez a topik, ahol szabad a tánc, ahol szabadon véleményt lehet, -és kell is - nyilvánítani az ide feltett írásokról. De csak azokról.
Aki ide teszi fel a művét, azért teszi, mert szókimondó kritikát vár.
Az íróteremben lévő írásokat illik megdicsérni, esetleg illik hümmögni mellettük, hogy: 'hát, ez egy kicsik, hmmm,mintha...', vagy illik bocsánatkérően kijelenteni rólunk, hogy: 'sajnos, ez most nem ízlik.' De csak tapintatosan.

Kedves Kovács László!
Van fenn egy versem, és arra kérek kritikát. És van még néhány írásom, amit fel fogok ide tenni, hogy véleményt mondjál róluk, mert szakszerű, higgadt, tanulságos kritikát írsz.
De kérlek, csak kérésre tedd, mert másképpen keserűség, sértődés lesz csak belőle.

[NeMo]

Kedves Ilona!
Szívemből szóltál!
Ahányan vagyunk, annyi félék vagyunk, így nyilván vannak olyan alkotások, amelyek némelyeknek tetszenek, másoknak nem. Kritikát nem kértem, viszont kaptam. Nem is akármilyet, vörös bélyegzővel írták rá, hogy "NEM FELELT MEG", kicsit kiemelve, hogy én nem ilyen vagyok. Utóbbiról, azt hiszem, Lászlónak semmiféle fogalma nem lehet, ezért aztán egészen meglepő is számomra.
Úgy érzem, a kapott kritika egyáltalában nem jobbító szándékkal, és a szeretet teljes nélkülözésével készült.
Szíve joga bárkinek, hogy bármely művemet, amit feltettem a 4D-re nemtetszése kézjegyével lássa el a mű alatti hozzászólások helyén. Kaptam ezelőtt is kritikákat, és sok esetben valóban építő jellegűt. A kritikus kritizálásaként csupán annyit szeretnék mondani: a László által írt kritika számomra egyáltalán nem építő, hanem nagy mértékben romboló jellegű.
NeMo

[Kovács László]

Tisztelt Ilona!

Igyekszem majd leírni a véleményem a verseidről. Persze nem biztos, hogy azonnal, mert megrendelésre a gyors kritika sem az igazi. Hitelesebb a vélemény jogos felháborodásból, vagy feltörő tetszésnyilvánításból, esetleg megfelelő hangulat hatására.

Nem gondolkodunk egyformán, mert a kritika mégiscsak jobb, mint az ignorálás - én úgy vélem - a dölyfös, lefitymáló semmibevétel. Le kell szállnia a magas lóról, és a lila ködből is ki kell botorkálnia annak, aki időnként megjelenik műveivel a publikum előtt. Tudnia kell, hogy csak szappanoperát mímel vagy értéket állít elő.
Mondhatjuk úgy is: bizonyos szintű minőség kell, és a kritikus a megbízott MEÓ-s ezen a portálon.
Ha a 4 Dimenzió Klub portál nem akarja, hogy giccses alkotások, logikátlan, bagatell versek, prózák, helyesírási hibák, valamint kutya-macska és családfotók tára legyen, akkor bizony szükséges a gyakori kritika, amiben körvonalazódik a megfelelő művészeti irány.

Nem tartom célszerűnek a csak felajánlásból (úrhölgyi-úri passzióból) kitett "koncok" - néhány "kamu" írás vagy kép - elemzését a Kondi-teremben. Láthatóan ez a megoldás eddig sem működött.