4 Dimenzió Online

Interaktív irodalmi portál Dány


Ide lehet felrakni a javításra, kritikára, mélyebb véleményezésre váró írásokat. A feltett alkotásokhoz bárki írhat megjegyzést, javított változatot tehet közzé.
Kritikusunk, Kovács László bármelyik alkotást - kéretlenül is - szemrevételezheti ebben a rovatban.




Megtekintések: 788

Mellékletek:

Válasz hozzáadása

Válasz erre a témára

Télköszöntő

 

Éjpuha csendben
alszik a város
hópihe álmán
csillog a szél

Tágul a mennybolt
angyali ének
néma a dallam
eljön a tél

 

Fázik az utca
sál a nyakában
bújna az ágyba
paplana jég

 

Eljön a hajnal
ébred a város
fénykacagással
csendül az ég

-------------------------------------------------------------------------------------------

Kellemes dallamú téli mondóka. Kevés híján a szótagok időtartama is egyezik. Két helyen viszont annak ellenére is eltérő üteműek a sorok, hogy néhol már az értelmezhetőség rovására ment a szókeresés.
Pl. ebben a szakaszban:

Tágul a mennybolt
angyali ének
néma a dallam
eljön a tél

Az eljön kifejezés ismétlése feltűnő ebben a rövid versben, ezért szócserét is javaslok. A vers  - szerintem - ilyenforma javítást követően tökéletesebb képet mutatna:

Hópuha csendben   - U U - U
alszik a város    - U U - U
éjpihe álmon      - U U - U
billeg a szél     - U U -

angyali ének      - U U - U
libben a légben   - U U - U
dallama hullik    - U U - U
ámul a tél        - U U -

Fázik az utca     - U U - U
sál a nyakában    - U U - U
bújna az ágyba    - U U - U
paplana jég       - U U -

Pirkad a hajnal   - U U - U
ébred a város     - U U - U
fénykacagással    - U U - U
pendül az ég      - U U -

Ezzel a kis korrigálással a morák száma is megegyezik minden versszakban.

Hópuha csendben  7
alszik a város   7
éjpihe álmon     7
billeg a szél    6

angyali ének     7
libben a légben  7
dallama hullik   7
ámul a tél       6

Fázik az utca    7
sál a nyakában   7
bújna az ágyba   7
paplana jég      6

Pirkad a hajnal  7
ébred a város    7
fénykacagással   7
pendül az ég     6

Belső kényszer



Nem operabál volt, mindössze egy egyszerű, rendkívüli értéket magában hordozó, cigányzenére nótázó, magyar operaénekes tiszteletére cserélték le Jánosék uniszex egyen farmerüket és kockás ingüket, hozzájuk kevésbé illő öltözékre.
Különleges csemege volt, sivatagban, oázist varázsoló esemény. Nem olyan, mint az összes többi -az évad részeként- 8-10 sima-egyenes darab. Mi az a koppinthatatlanul, asztal sarkán is alig számolható különbség, ami az amúgy látási viszonyok szempontjából a legtökéletesebb élményt nyújtó nézőtér és a kis rekeszekre szeletelt, látási viszonyaiban korlátozottabb, de az eseményhez kimagaslóan méltóbb páholy között van?
Az első emeletre vett jegyet, jobbról a másodikba. Még arra is ügyelt, hogy biztosan elől, a korlátnál legyen a helyük és nem a mögöttük kéklő plüssbe bújtatott, lentről nagyon csinos, aranyozott domborművek mögé rejtett, kényelmetlen és látási viszonyokra alig alkalmas, szinte gyalulatlan, zöldellő deszkájú lócán. Bementek, a szépséges padlócsempéjű előtérből, helyet foglalva. Hogy jobban lássanak, a korlátra könyököltek, talán színházban nem túlzott ildomossággal, amikor felgördülő függöny mögötti, hatalmasnak nem nevezhető színpadon a zenekar elé beállt a jól ismert magyar, mélységesen basszus operaénekes.
Nem özönlöttek a magyar színi világ jelesei csomóstól arrafelé, ezért volt olyan ízzitóan kimagasló esemény. Néhány szót intézett viccesen a közönség felé a termetes, vékonytól messze álló férfiú, ahonnan következtetni lehetett ismeretek híján is, hogy nem a tenor hang hajlított erőssége propellerezik ki irigylésre méltóan nyugodt énjéből. Ám valami nem várt dolog történt. Odaintett a bandának, majd a kotta legalsó vonala alatt öt, hat segédvonallal, elkezdett kimondhatatlan mélységű basszus hangon, tökéletesen énekelni. Nem hiszem, hogy volt a teremben aki a "legmagasabb" kiénekelt kottajegyet is -kínvallatásra akár-, de ki tudta volna adni.
János, nem létező szemüvegét előbb kiguvadt, meglepett szemei dobták a nézőtérre hangtalanul, majd beindult a lavina. Utoljára a katonai eskütétel alatt, fegyverrel tisztelegve kapta el a röhögőgörcs, mikor az ezredparancsnok méltóságteljes elhaladásában hasra esett, előtte. Akkor a rekeszizmok és pofazacskó rángását, egész testéből, torz tükör figurájába vijjogó nevetést, a folyamatos "börtönbe jutok, börtönbe jutok, börtönbe jutok" stimuláló szavak szuggesztív ismételgetésével oldotta ki.
Ám itt nem volt ekkora tétje a dolognak, ezért bármennyire is igyekezett merevíteni tudatát, a -pufogó röhögést érzékelő- kiváló énekes meg nem sértésére, valamint az őt nagyító alá vevő közönség jelentős részétől, nem tudott saját presztízsét védelmező álarc mögé bújni. Előbb az orrát fogta be, majd a száján folytatta, maga által sem kívánatos pufogását. Mély volt nagyon az a hang, de már rég nem attól röhögött, sőt az első pillanatban sem. Olyan kínröhögésbe vitte a gombnyomású terepasztal, amint tizedikesen, Lali padtársa beszólására reagált, csak akkor még zavartalanabbul.
Mikulás nap volt és Lali megjegyezte.
- Ma van Mikulás!
- Tényleg? December 5.-ke van.
- Este jön a krampusz!
Ettől mind a ketten a padjukból kezdtek el előbb rezegve, majd lefolyva röhögni. Az angol tanárnő a mai napig nem tudja -ha él még-, hogy nem rajta röhögtek végig 50 percet, csak megállíthatatlan kínröhögés áldozataivá lettek.
Most orrát, száját is befogta már, de rázkódott a teste, követelte a lélegzést. Negyed órás kínlódás után hagyta el a páholyt, "mindjárt jövök drágám" vonagló jajgatással párjának és másoknak örömére, kilépett. A folyosón az ablak mellé állt, belekapaszkodott a zöld fal redőibe, csapkodta magát, és teli tüdőből röhögött. Könnyei patakzottak, egyre rosszabbul érezte magát. Nagyon szeretett volna már nem röhögni. Tudta, hogy nincs min, és ettől még jobban röhögött. Hártyaszerű, nagy, szájat tátó pontyokat látott repülni az utcán épp vele szembe, mikor egy kétes szépségű, színházhoz lankadatlan hűséget esküdött takarítónő vállon ragadta.
- Ne zavarja az előadást, vagy tűnjön el!
- Na, de itt a folyosón vagyunk, hallótávon kívül - nyökögte hebegve.
- Csakhogy kérem az ajtók alig szigetelnek, a nézőtéren annyit hallanak, hogy valaki torkaszakadtából röhög. Gondoljon a művész úrra! Jöjjön! - és belökte a művészlejáróba. - Röhögje ki magát, és menjen vissza. Ha nem tudja magát kókadt pálma fonnyadt levelére lankasztani, úgy kivezetem. Itt nem tud kimenni, zárva van, majd a főbejáraton, ha már röhögni jár színházba.
Visszatántorgott és szenvedett tovább. Nagyon szeretett volna nem röhögni, annyian látták. Ha mindössze atlétába öltözött volna, öltönykabát helyett, sem szégyenítette volna jobban. Ropogott a gerince!
Valahogy véget ért az előadás és a kiváló, nagyokat szuszogó basszus basszus elcsendesedett. A közönségnek szuggesztív tekintettel mondott búcsút, a zenekarnak beintett, és elkezdte énekelni.
"Nádfedél, faluvég,
jaj, hazajutok-e még?
Vár otthon reám az édesanyám
és visszavár szép magyar hazám."
A kakasülőn egy lány felsikított, olyan magánkívüli, eksztatikus állapotba esett, amin János már nem nagyon tudott meglepődni. A végigröhögött szenvedés után, valami belső kényszertől vigyázzba vágta magát. Előbb mögötte, majd a szemközti páholyok dundi domborművei előtt csücsülők, aztán az egész nézőtér felállt és megdermedt. A röhögést kiváltó, röpködő halálfejek eltűntek. Megnyugodott, mint mindenki, és a könny már egész más -a színésznek, a teljesítménynek, a dalnak és valami nehezen megfogalmazható, belső felemelő- parancsnak, szavakba nem önthető mélységes, akarattalan visszajelzése lett.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pirossal jelöltem a helyesírási hibákat, kékkel a dagályos, felesleges, helytelen, nehezen értelmezhető, vagy nem odaillő, következetlen kifejezéseket.

No, Péter: Ez a munka sajnos gyengére sikeredett, nem érdemes túl mélyen kritizálni sem. Unalmas, túlbeszélt, szájbarágós, terjengős, a nevetést túlragozó, néhol bonyolult mondatokba keveredő, szinte haszontalan leírás lett.
Három kiemelt mozzanata van: Az első a mély hang körülírása. Második a nevetés kényszere. A harmadik pedig a vigyázzállás.
A vázolt cselekményeket le lehetett volna írni kevesebb körítéssel. Kitérhettél volna viszont a lényegibb, kiterjesztettebb megfigyelésekre, bevonhattál volna más szálon futó, kiegészítő eseménysort.

Az az érzése az olvasónak, hogy erre a lejegyzésre – így – kár volt időt áldozni, mert ez valószínűleg egy zavart, ittas ember humortalan, inkább sajnálnivaló, rapszodikus viselkedése által kialakult helyi, belterjes botrány darabos lejegyzése, amiből a valós kiváltó okokat, és az általános reagálást sem tudjuk /értjük meg pontosan.

Ha tízes skálán kellene értékelnem, akkor ez az írás nálam csupán két rovást kapna, ezért át is tettem javításra a Műhely Kávézóba.
Igen... ilyesmi rémlik nekem is. Hasonló bemutatón voltam néhányszor az exemmel. Égre-földre fogadkoztak, hogy most egész más lesz, nem üdülőjog tukmákolás, aztán a végén csak kibújt a szög a zacskóból. Minket persze el se vittek országjárásra, Pesten akartak gyorsan legyalulni.  :(
Amikor rákérdezett a vezető abriktermenedzser, hogy há' mé' nem jó ez, akkor a fülébe súgtam: annyi pénzünk van, ami a brifkómat feszíti, konkrétan 7 rugó. Ebbe ráncos homlokkal belegondolt, és rögtön utunkra engedett.
No, egy csipetnyi nosztalgiázás után rátérek a lényegre:
Miért tetted ide ezt a történetet? Teljesen rendben van mind logikailag, mind röhögtetés nagyságrendileg; gördülékeny és remek stílusú.
Valami turpisságot azért csak felfedeztem benne: dupla taktikai csavart alkalmaztál a kishölggyel szemben, hiszen a Bérkocsis és a Nagyfuvaros tényleg találkozik. A kisasszonyt pedig talán még azóta is bántja a lelkiismeret tudatlansága miatt. :))
Gratula + kézrázás!

„Virágozzál dicső ország,

nagyra termet náció,

és még soká kerülgessen

a civilizáció.”     Petőfi ?

 

Úgy tűnik, hogy e versszak írójának a fohászkodása, nem talált a jelenben visszhangra. Mivel 55 éves távlatból rám tört a magyarság, ha nem közvetlenül is, de kellemetlenül érint ez a valóság, amely talán a haladás elkerülhetetlen feltétele. A modern társadalmi élet szellemi és kulturális feltételei mindenhová beférkőznek

 

Világos, hangulatos szöveged, épp úgy stílusában, mint értelmében számomra kivételesnek tűnik. Könnyű hangnemben, egy lesújtó valóságra hívod fel a figyelmet. A civilizáció, már nem kerülget benneteket, betört hozzátok is.

Látszólag, az amerikai kultúra, egyik jellegzetes eleme, nyugat európai útja után megszállta Magyarországot. Elszomorodva konstatálom, hogy manapság nem csak világpiacról, hanem világ kultúráról is lehet beszélni.  Ennek árnyékában, a Liberté, Égalité, Fraternité (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) kifejezések, oly elvetélt fogalmaknak tűnnek fel, mint az „emberi jogok” melyek csak a demagógiában találnak jelentőséget. Azért, néha az optimizmus mámorában, beismerem, hogy esetleg, néhány kivételes esemény alkalmával, és szűkebb körökben találhatnak némi értelmet. Ez az emberi léttel járó köztudomású, kimondhatatlan valóság.

Időnként, üdvös kihágni a társadalom élet béklyója alól, főleg ha egy olyan adekvát módszert talál az ember melyet te használsz. Érdemed, nem csak az, hogy, rávilágítasz, az emberi ostobaság tudományos felhasználásának egyik furfangjára, hanem az is, hogy szövegedből tanulságot lehet levonni.

 

 „Az élet alkonyának az ajándéka, hogy az emberek és a nemzetek csak erényeikkel tudnak meglepni, az alacsonyság magától értetődik.”        Francois Mauriac

 

Nem Tom: Banális

 

Ki nem szeretett már, és ki nem volt már hülye? Mondják, ne szaladj olyan szekér után, ami nem vesz fel. De, ha egyszer már rajta voltam, akkor mit csináljak? Vagy én leszek a ló, vagy másfelé kell mennem.

 

 

 

Nem nagy történet, ez már mindenkivel előfordult.
Úgy elment, hogy itt maradt.
Alig hiszem, de nagyon tudom
Ha ölelésre tárom a karom, és magamhoz szorítom,
Együtt vagyunk megint, csak Ő nincs itt.
Újra a kezembe illesztem a kezét.
Megszorítom, de kicsordogál az ujjaim közül.
Lehet, hogy már máshol van?
Nem, az nem lehet, mert azt mondta, hogy örökre.
Nézem a szemét! Márvány kék. Nincs is ilyen, és Ő sincsen.


Pedig van,… volt!!
!

 

Itt van velem, de máshol.
Most már csak egy hologram, és én vetítem magam elé.
Belőlem jön, és tőlem megy el.
Sokáig nézek utána,
És már csak a szívem kérdezi,
Ugye, ha elhagysz örökre… veled mehetek?


Két megjegyzés csupán:

  • Szerintem a bevezető lemaradhatna.
  • A következő formában jobbnak találnám a szerkesztést.



Mindenkivel előfordulhat

Úgy elment,
hogy itt maradt.
Alig hiszem,
de nagyon tudom,
ha ölelésre tárom a karom,
és magamhoz szorítom,
együtt vagyunk megint,
csak Ő nincs itt.
Újra a kezembe illesztem a kezét.
Megszorítom,
de kicsordogál az ujjaim közül.
Lehet, hogy már máshol van?
Nem, az nem lehet,
mert azt mondta:
örökre.
Nézem a szemét:
márvány-kék.
Nincs is ilyen…
és Ő sincsen.

Pedig van, – volt!

Itt van velem,
de máshol.
Már csak egy hologram –
én vetítem magam elé.
Belőlem jön,
és tőlem megy el.

Sokáig nézek utána,
már csak a szívem kérdezi:
ugye, ha elhagysz örökre,
veled mehetek?



Ha álomköd ült szemén,

Akkor is szerettem én

Mert szavai simogattak, vagy ha,

Mint éles pengék

Hasítottak is belém,

Igazat szóltak.

Könnyes szemében a kék

Tükörként verte

Rám vissza a fényt,

Vagy az éj sötétjét.

Záporokkal álmodott nyáron,

Futott át a világon,

Színes mezőkön feküdt

Hanyatt, s nem bánta a forró

Nyarat.

Télen meleg kandallót

Rakott meg fával,

Betakart jó meleg ruhával

És énekelt halkan

Hogy csak alig, de

Halljam édes-bús dalát.

-Majd ha költő leszek…!-

mondtam, de rám szólt

azon nyomban:

-A költőket nem értik meg

lányom, így volt ez, s

már így is marad.

- Ám ha ez a

Te nyarad, a virágod,

A teled, a havad,

Ez a Te álmod és Élted, hát

Hagyd magad…és írd, de a szíved nekik

Soha ne add!

A verssorok nagy kezdőbetűi néhol átváltanak kicsire, és a tördelésed sem meggyőző. Az egész versre kiterjedő nagy kezdőbetűs sorkezdés szerintem zavaró, régies. Így viszont - keverve - még szaggatottabbá teszi a verset, Nem tartom logikusnak.

  Jobban tetszene nekem ez a kis történet ilyenformán:

Ha álomköd ült szemén,
akkor is szerettem én,
mert szavai simogattak.
Ha mint éles pengék
hasítottak is belém:
igazat szóltak.

Könnyes szemében a kék
tükörként verte vissza
rám a fényt,
vagy az éj sötétjét.

Záporokkal álmodott nyáron,
futott át a világon,
színes mezőkön feküdt hanyatt,
s nem bánta a forró nyarat.

Télen meleg kandallót
rakott meg fával,
betakart jó meleg ruhával,
és énekelt halkan,
hogy csak alig halljam
édes-bús dalát.

Majd ha költő leszek –
mondtam, de rám szólt
azon nyomban:
A költőket nem értik meg,
így volt ez lányom,
s már így is marad.

Ám, ha ez a te nyarad,
a virágod, a teled, a havad,
ez a te álmod és élted,
hát hagyd magad, - írd,
de a szíved nekik sose add!

 

 

Gyönyör-árva, fénylő virág:

rabja kies, vad szeleknek,

szellő csókja édes, mi vár,

vagy árnyéka hűs hegyeknek;

 

sorsod inga-ingadozás,

felgyűlt gyomok árja nyom el,

s lelkedben az azsúrozás

hűs-tiszta vizekre terel.

 

Hajnalt lop a gyönge jácint

nektárdús, kék ajkaidból:

s a vihar-ég két kézzel hint

titkos, könnydús aranyiból.

 

Még utoljára kel a Nap

sosem látott barlangjából:

míg tiporva dermeszt rossz fagy

sugár fukar haragjából.

 

Elhalt virág – holt szerelem

pusztáknak kies lankáin

hever, s fellegek szertelen

rájuk gyöngyből sírt húznak fel...


Szépen tartod a ritmust egy ideig. Néhol azonban a felező nyolcas ütem sérül, ilyenkor a vers dallamossága azonnal megtörik, hiába ügyelsz szigorúan a szótagszámokra. Pl.: hűs-tiszta vizekre terel (ajánlat: hűs vizekre visszaterel), vagy pusztáknak kies lankáin. A rossz fagy is ütemtelen hangzású, elég lenne oda az a névlelő, ráadásul ezen a helyen a mondandó is sérül (míg tiporva dermeszt rossz fagy / sugár fukar haragjából.).

Az utolsó vsz-ban már sajnos a rímképlet is keveredik. A "s fellegek szertelen" gondolat elvesztett holmiként hever a sorok között.
Mintha csak az egyik rímpárt tartanád fontosnak, tisztának a keresztrímeltetésnél. A másik mindenütt ragrím.
A nektárdús és könnydús kifejezések ismétlésszerű jelzőknek hatnak közelségük miatt.
Javaslom, hogy a "pusztáknak kies lankáin" sor helyett valami kevésbé közhelyízűen körülírt képet válassz.

Át kellene nézned következetesen ezt a dallamosnak induló verset, hogy - a címnek megfelelően - igazán dúdolható, illetve minden gondolatában logikusan követhető legyen.

Barátsággal: K-L

Köszönöm az elemzést és a segítő észrevételt, mindenképpen gondolkodom majd rajta.

Üdvözlettel:

S. Zsolt

 

RSS

Születésnapok

LINKAJÁNLÓ

Textil Galéria
Linképítő

Interaktív irodalmi alkotó portál Dány. Versek, novellák, publicisztikák, verses videók, hangosversek. Kortárs szerzők válogatott művei.

© 2021   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek