A tavasz első napsugara
duzzasztotta rügyeim,
a forró nyár nevelte,
zöldbe boruló leveleim,
ősz festette szivárvány
színűvé, koronám ékeit,
beköszönt a fagyos tél,
elbocsátom gyermekeim.
Féreg rágja beteg törzsem,
hozzám simítja kérgem az idő,
nem tudom, de érzem, itt van,
megérint a jövő. Megrezzenek.
Hegyekké duzzadnak a felhők,
ágaimon egy-egy kósza levél,
hangszeren játszik halkan a szél,
letűnt időkről nekem mesél.
Vihar tombol, kietlen a táj,
bocskorként melegít az avar,
mélyen gyökereimbe ívódik,
megsebez a néma elmúlás.
Egy öreg fa vagyok csupán,
kit ma enyészetnek szán a sors,
hosszú álmot alszom,
talán fel sem ébredek, félek...
szívem élve keresztre feszít.
Battonya, 2013. december 4.
Hozzászólások
Újra rügyezik kedves László :-)
No, azóta már biztosan elmúltak a bizonytalan, téli képek, elfagytak a rágó férgek és újra rügyezik az öreg fa.
Gratula + pacsi!