-Hegedülsz?
-Próbálok.
-Megállnak hallgatni?
-Meg. Pénzt is dobnak a tokba. Pedig nem azért...tényleg.
-Mit játszol?
-Beethovent, Bachot. Mást is.
-Mire gondolsz, miközben játszol?
-Arra, hogy milyen színei vannak a hangoknak.
-Vannak színei?
-Igen. Te nem látod?
-Nem.
-Mert nem érzed a zenét.
-Nem értek hozzá.
-Nem nem. Nem érzed. Az más.
-Te érzed a zenét?
-Azt hiszem.
-Mikor mész haza?
-Nem tudom. Nem vár senki. Nem sietek.
-Miért itt játszol?
-Mutass még egy helyet, ahol hallgatóságot találok! Rengetegen megfordulnak itt. Aki nem akarja, annak is megüti a fülét a muzsika. Talán csak egyetlen hang, de azt én adtam neki. Érted?
-Talán. Van munkád?
-Nincs.
-Miért?
-Mert összedőlt minden.
-Mi dőlt össze?
-A légvár, a színes és szép, gondtalan álmaim az életről. A boldogság, a szeretet. Elfújta a szél. Hamuvá lett, elillant, eltűnt, nincs sehol.
-Keress újakat!
-Most nem tudok. Nincs időm. Zenélek és tanulok másképp élni. Hagyom, hogy elfolyjanak a napok alólam. Néha erre is szükség van, különben bedarál az életgép.
-Az egyetemre bejársz?
-Nem. Mondom, nem kell! Nézd, így kell jól tartani a vonót!
-Látom, de én ehhez nem értek.
-Mihez értesz?
-Újságíró vagyok. Riporter. Azt hiszem.
-Nem azt kérdeztem, mi vagy, hanem azt, hogy mihez értesz?
-Talán tudok kérdezni.
-Nem vagy magabiztos.
-Elbizonytalanítasz.
-Mivel?
-A magabiztosságoddal.
-Nem akarlak.
-Kösz. Szüleid?
-Vannak.
-Tudják, hogy itt hegedülsz?
-Persze, de szégyellik. Sznobok.
-Barátnőd?
-Nincs. Elment. Majd visszajön egyszer, ha rájön, hogy én Én vagyok.
-Nem volt tisztában veled?
-Meg magával sem. Akkor ment el, amikor először kijöttem ide. Kérte, ne jöjjek többet. Jöttem. Akkor elment. Kértem, ne menjen. Jó, de akkor ide ne jöjjek többet. Mondtam, nekem ez most jó. Nem értette. Pedig nem akartam én állandóan itt lenni. Most meg már mindegy. Úgy látszik, ami az egyik embernek jó, az a másiknak rossz.
-Ez nem baj, nem kell mindenben egyetérteni.
-Persze, nem kell. De ha csak pakolod a sérelmeket egymásra, akár valósak, akár véltek, abból majd lesz egy nagy hegy, ami eltakarja előled a másik ember valóságát, a lelkét, és már nem fogod látni, mikor éhes, mikor szomjas, és mikor vágyik egy mosolyra. Vagy miért akar hegedülni azoknak, akik ezt nem kérték tőle. Érted?
-Igen, értem. Összetört a lelked. Miért nem mész haza?
-Majd hazamegyek. Előbb látni akarom a hangok színeit. És érteni az illatokat, látni a rosszat a jó mellett ballagni, hinni, hogy van egy híd a szakadék fölött.
-És ha nincs híd?
-Akkor építek.
-Mi lesz addig?
-Ülök a Semmi hátán és Bachot játszom.
***
Hozzászólások
Úgy tűnik, ez a riport nem egy világhírű hegedűssel készült, és nem is volt 770 milliót érő Stradivarija. :(
Persze biztos meghallgatták őt is annyian, mint annak idején Joshua Bellt a washingtoni metróban.
Gratula + nagy pacsi!