Barátság: egyetlen lélek, mely két testben lakik

[NeMo]

Barátság: egyetlen lélek, mely két testben lakik(Híd, mely Veled, Érted dobban, s él...)Áradjanak hát az érzések, s a szavak,a megfoghatatlanok, a botladozók!Omoljanak össze,számodra soha többé ne létezhesseneka világ számára,s a magam tökéletlen,önző emberi mivoltának megfékezésére épített falak,szűkölve kotródjanak lelkemből a tövises béklyók.Hát nem látod? Ó, hadd legyek tükröd!szíved gyötrődése, lelked vajúdása tisztább,mint a magát álnokan, s kacéran, mégis dühödtönzéssel hófehérnek álcázó farizeus-szívű világ!Ne hidd, hogy elbuktál, ó ne hidd! Bűnödlehet-e az, hogy égsz, s hogy szeretsz? Nézz hát!És láss végreszíved dupla-béklyóba zárt rejtekébe,tiszta szeretetből épült hűség-börtöneid mélyére!Vívódásaidból ezer fájdalmad jajszava kiált az égre!Szabadulni vágyó szárnyaidat régestelen-régenlenyesték emberi vágyak, tévedések.Ne várj csodát!Ne zuhanj tovább!Hidd el, új szárnyad ott csillan Benned már, készen!Bátortalan, botló lépteidet látja,kiáltásodat hallja,könnyeidet lágyan letörli az Isten.Áradjanak hát az érzések, s a szavak,a megfoghatatlanok, a botladozók!Omoljanak össze a falak,szűkölve hátráljanak lelkünkből a tövises béklyók.Én csupán egy tenyeredbe csendesen,halkan beröppenő apró madár lehetek,tiszta lelked fényéből néhány lepergett gyöngyszem,apró fénymorzsa, mit kezedből felcsipegethetek,s mégis, - ezek a morzsák az életem,s a fölém simuló lélek-melegbe rejtezem.Hadd simuljak forró lélek-tenyeredbe hát!Nem érinthetlek...Nem ölelhetlek...Fáj!Számomra toronymagas falakat emel,felhőkarcolókat épít a tisztesség, a törvény, s a világ...Vágyom Hozzád!Ó, hadd érintsenek újra a csillagsziporkák!Vibrálnak körülötted.S kézzel fogható, mert Benned él,lelked milliárdnyi kincséből árad felém a tiszta, élő Fény.S hidd el, Isten semmiféle szeretetértminket soha meg- és el nem ítél!Rejtélyekkel teli lélek-mély,Barátság, puha szivárványfény,Híd, mely veled, érted dobban, s él...Ébredj hát!Fogadd el a csodát!Szívemen még érzem szíved meleg, gyógyító érintését,s bár már nem vagy itt, eloszlott a homály.Milliárdnyi csillag fénye árad felém;s áttörve az éjsötét fekete-bíbor palástjánmegcsillan a forró szeretetből épült,ragyogó gyémántfényben fürdő kristálypalotán.

[Kovács László]

A kritika helye - ahogy arról tudomásom van - a KONDI-TEREM. Teljesen felesleges egy dologról két helyen beszélni hosszadalmasan, és főleg keresztbe.
Itt a művek alatt szvsz. csupán érzékeltetni kell, hogy itt jártunk és olvastuk a darabot. :)

[Kovács László]

Kritikát kaptál a KONDI-TEREM topikban.

[Poroszlay Gabriella]

Áradjanak hát az érzések, s a szavak - így kezded a versed, és áradnak valóban, ömlenek, örvénylenek sodorják az olvasót. A kedveshez szólsz, biztatod, vigasztalod, de érződik, magadnak is ugyanúgy kell ez a biztatás - önigazolás. Szép, tiszta, mély érzésekről írsz hatalmas lendülettel :)
Szép vers, grat!
---
Néhány észrevétel:
A címet kissé hosszúnak tartom, talán egy frappáns rövidebb jobb lenne, és esetleg mottónak ezt a vers elé.
A zárójeles, majd később is előforduló - Híd, mely veled, érted dobban, s él sorral az a gondom, hogy ugye azt mondod, a barátság=híd, közted és a kedves közt - ez rendben is van, valamint két testben egy lélek - ez is rendben van, de sem a híd, sem a lélek nem dobban. És az érted sincs rendben ebben az összefüggésben. Ha a híd helyére a szív kerülne, úgy lenne értelme annak a sornak, viszont akkor a barátság-híd hasonlatot veszíted el... nem tudok megoldást javasolni, nem is tisztem, csak elmondom a véleményem :)
A végével kapcsolatban: először azt gondoltam, talán ott kéne abbahagyni, hogy Fogadd el a csodát!, azzal a felszólítással koronát teszel az egész hatalmas sóhajra, érzelmi áradásra.
Másik gondolatom az volt, hogy kis szünetet kell írásban is beiktatni - mondjuk három pontot és úgy a végszót, ami egy levezetése az egésznek, ahogy elhalkulnak a szavak, elülnek az érzelmi hullámok, mintegy coda a zenében. Ám az utolsó két sort teljesen elhagynám. Az kicsit geilnek tűnik már és felesleges.