Ma, még tomporon csapott a hajnal,
nem tudtam lustán elmerülni.
Talán majd holnap…
Ma, még percekben számolom az ébrenlétet,
mert ha alszom, bennem a világ üres.
Aggódom megcsal,
nélkülem fedez fel menedéket, hol megbújva
csendemnek hódolhatok.
Izgatnak a derengések,
a verébcsicsergés titkai.
Biztosan egymásnak jósolnak jövendőt,
ettől az álom elmosódik, maszatos.
Festetlen kép marad mit közelgő
öregkor alkot...
előre mennék, és hátrafelé tartok.
Oson az ősz-árny.
Megropogtatja csontjaim,
mintha keresné hiányosságaimat,
a gyenge pontokat, hogy végleg meghódítson.
Egy fény-nyalábban anyám arca csorog le a falon,
és már tudom,
visszavesznek egy hajnalon,
mert ilyenkor vannak az átváltozások.
Majd harmattá válok,
felszív a nap,
és visszanyújt értem egy sugarat…
Hozzászólások
Drága Lótusz!
Köszönöm Neked, és azt hiszem, én csak egy porszemecske vagyok abban a nagy gépezetben, ahol Te már kavics. Ölellek, nagy szeretettel: szaffy
Köszönöm Erika, megtisztelő figyelmed, és a kedves biztató sorokat. Én is érdekesnek tartom, de egyre gyakrabban tapasztalom magamon anyám mozgását, természetét. de, kérdezem: Kire, ha nem rá kell hasonlítanom, amikor nekem, ő tökéletes volt.
Ölellek én, szeretettel: Éva
Érdekes, hogy az idő múlásával mindannyian a szülők vonásait kezdjük látni önmagunkön. Nagyon szépen, megírtad , s ez itt csuda:
"Festetlen kép marad mit közelgő
öregkor alkot."
Ölellek, Erika
Drága Szaffym... A hajnal szépségei és nyűgei...:)
A látvány, a félálom, a megélt, és remélt csodák mind, mind szépek, felmagasztosultak, és felemelnek bennünket.
... Míg a csontunkban munkáló idő, a fájdalmak..., a kérlelhetetlenül múló idő..., és közelgő, egyszer ránk találó, elkerülhetetlen elmúlás a mérleg másik serpenyőjét húzza.
Értelek, és érzem én is mindazt, amit leírtál ebben a gyönyörű versben.
Amiért most torokszorító dadogással, akadozva, és meghatva tollat - billentyűt - ragadtam, annak oka mégsem fentebb felsorolt, jogos érdemeid, hanem ezek a megrázó, és könny nélkül nem olvasható sorok:
"Egy fény-nyalábban anyám arca csorog le a falon,
és már tudom,
visszavesznek egy hajnalon,
mert ilyenkor vannak az átváltozások.
Majd harmattá válok,
felszív a nap,
és visszanyújt értem egy sugarat…"
Szívből gratulálok versedhez, és tehetségedet csodálva, szeretettel ölellek, Lótusz.
Kedves Laci!
Nekem is megérte, ha ilyen jó véleményt kapok, mint tőled is.
Nem ma írtam, egy kicsit előbb, de hajnalban történt, az én legkedveltebb napszakomon.
Köszönöm szépem, pacsi neked is:))))
Éva
Kedves Béla! Biztosan vannak bátrabbak, mint én, ők a vakmerőek. Megtehetik, főleg, ha a vakmerőségük által nem sodornak veszélybe másokat.
Én bátornak tartom magam, és nagyon jólesik az árral szemben haladni, mert a szemembe csapódó víz segíti a tisztánlátásomat.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Addig jó, amíg izgatja/izgatják az embert a világ derengése, az átváltozások lendülete és a felragyogások rejtélyes fénynyalábjai.
Amikor eljön a "szublimáció" ideje, akkor már késő... mindenre késő.
Szerintem remekül sikerült verset írtál - rögtön - ébredés után.
Gratula + ötös pacsi!
Drága Ágim!
Az évek azért osonnak, ezt nem kerülhetjük el. Olyan jó, hogy biztatsz vagy próbálsz vigasztalni, de itt-ott felüti már a fejét, elmegy, majd visszatér.
Ölellek: szaffy
Drága Krisztin!
Én, meg köszönöm:)
Nagyon jó a versed - tényleg tetszett... rendben van, kerek... a forma, a hangzás... minden...
de - ha nem ismernélek, akkor talán elhinném, hogy
"Oson az ősz-árny.
Megropogtatja csontjai"-d...
és most is elhiszem, hogy így érzed...
de - szerencsére - nem ez a valóság! :-))))))))
....drága Szaffym...
Ölellek!
:-)