Dr. Loncay éppen két külföldről hazatért ötlethalász beszámolóját hallgatta. Egyikük, Szike J. még valójában csak mint adathalász tevékenykedett, de az addigi sikereit látva a Dr. biztos volt benne, hogy a következő bevetésen már mint ötlethalász tevékenykedhet. Ez a mostani kiküldetése fényesen sikerült, mint ahogy az általa hozott bemutató italok is bizonyították. Szike J. egy dél amerikai borászati útról tért vissza, ahol minden értékelhető adatot zsebre vágott, ami alapján minimális szőlőből nagy mennyiségű, olcsó, exportképes bor állítható elő. Már az ötödik fajtából töltött a három pohárba, amikor a kollégája Szturbál hadnagy nagyot nyelt, letette a poharat az asztalra, és kijelentette - Ez még jobb, mint a többi.
- Haladjunk, kérem! - siettette a beszámolót Dr. Loncay - még abba a kettőbe belekóstolunk és áttérünk a hadnagy jelentésére. Nekem sajnos családi probléma miatt hamarabb kell ma elmennem.
- A kedves nagyságos asszony gyengélkedik talán? - Szike J. illemtudóan érdeklődött.
- Temetés - a főnök arcán mintha halvány, fájdalmas grimasz suhant volna át. - Nem a nejemről, csupán az öccséről van szó - próbálta úgy kifejezni magát, hogy a gyomrából feltörő levegő hörgő hangja beszéddé szelídüljön.
- Akkor talán előbb megírom a jelentést és majd holnap számolok be szóban. Nehogy miattam késs el tisztelt tábornokom! - Szturbál hadnagy hajlamos volt a túlzásokra, de most jólesett a Dr.- nak a lelkes előléptetés, szinte elérzékenyült. Szerette volna átölelni ezt a két csintalan kölyköt, akik bőven verték szaktudásban a CIA ügynököket... és hát ő maga képezte ki őket. Tudnak ezek a fiúk, jó mesterük volt.
Lehet, hogy jobb is lesz, ha holnap újra összeülünk így hárman - morfondírozott magában. Ma úgysem tudna érdemben intézkedni senki, hiába sikerült Szturbál hadnagynak értékes ötleteket lehalásznia Kínában.
A gyár már két napja leállt a hörömpölő gyártással, mert elfogyott a faszög, és egyáltalán sem festék nincs a királyságban, sem pác, tehát nagyot úgysem tudnának most lépni. Itt Európában senki sem mer belefognia gyártásba, egyedül a Mahorka Demokratikus Királyságban folyik kísérleti termelés, de a piacra még ők sem mertek kilépni vele. Jó lenne tudni, hogyan oldja meg a kínai a szerkezet fényezését, és a csomagolásuk is utánozhatatlan, így még az igazihoz megszólalásig hasonló "kopival" sem rukkolhatnak elő. Mindegy most, mert ha holnap összeülnek, Szturbál hadnagy megoldja a főbb problémákat Ha minden igaz, ma este meg fog érkezni Csuma százados is, és végre lezárhatják az egész ügyet. A századosnak kell most már minden kétséget kizáróan felvilágosítani a kereskedelmi részleget, mire is használják azt az átkozott hörömpölőt. A gyártást minden zökkenő nélkül be tudták indítani, de a nyomda már két hete követeli a szöveget, hogy a használati utasítást legyárthassák.
Egyébként senki sem tudta, milyen doktor a "doktor"? Úgy szemtől szembe még Millácska, a felesége sem merte megkérdezni.
Csalányosi néni szerint orvos doktor az biztos, mert amikor egyszer panaszos napja volt, mert ugyebár ment a hasa, a doktor csak annyit mondott: "Igyon meg Csalányosi néni hat kupica pálinkát úgy tízpercenként beosztva, és már meg is gyógyul"... és meggyógyult!
Csíz sógor szerint is orvosdoktor, de nem ember, hanem állatorvos. Ott akkor erről minden bámészkodó meg volt győződve, amikor elütötte a kutyát az autó, és Dr Loncay is megállt egy pillanatra. Csak ránézett a kutyára, még meg sem vizsgálta, csak annyit mondott: "ezt megeszi a fene!" Ha nem is azonnal, de fél óra múlva valóban kimúlt az állat.
Az alvégen csak nevettek ezen. A Gazsi, a vásározó még fel is fogadta volna a doktort, ha el mer menni a lakására. Utóbb már nagyon bánta, hogy nem kereste fel akármennyibe is került volna, mert a doktor megmondta még a bírósági szakasz előtt: Ezt a kölköt lecsukják... és lecsukták. Úgyhogy az alvég szerint jogászdoktor, az már szent.
- Drágaságom, neked hamarosan indulnod kell - hajolt a Dr. füléhez Huzsika titkárnő, nem tudta közbeszólhat-e hangosan, amikor azok hárman elmélyülten kóstolgatják az italt.
- Már is aranyom - küldött egy mosolyt a szőkeség után, de nem akarta elvenni a lelkesedését a hadnagynak, hát hagyta, hogy végig énekelje kínaiul azt a szép dalt, amit a bevetés alatt tanult.
A szolgálati autóban már benne ült a sofőr mire leért. Egy pillanatra mintha meginogott volna és mellé is nyúlt a kilincsnek, amikor be akart szállni. - Nagyon erős borok! Nagyon! - villantak be Szike J. szavai.
- Polajkám, a hátsó bejárathoz vigyél, ne a ravatalozóhoz! Majd elsétálok gyalog a sírok között, elvégre nem vagyok én díszvendég.
- Ahogy gondolod, méltóságos uram - G Polaj sohasem kérdezett, csak bólintott és tette a dolgát.
Meglepetésére már egész tömeg állta körül a ravatalozót, és ahogy közeledett, egyre erősödött a zene is. Kicsit furcsállta, hogy Cidri sógor temetésén Murgatovics Áporkája szól, sokkal jobban illett volna ide egy bordal, vagy egy régi betyárnóta. Senki sem fordult hátra, így észrevétlenül állhatott a méltósággal várakozók mögé. Így hátulról nézve nem értette, hogy lehet ennyire idegen mindenki. Biztosan a sógor távoli retyerutyája jött megint fogadott busszal, mint néhány éve is, amikor a kis huginak, Délikének a lakodalma volt.
Jobb is itt, nem volt kedve rokonokkal összetalálkozni ilyen körülmények közt: Nem tudta volna, hogyan is viselkedjen. Mindenkit úgysem üdvözölhet külön-külön, így abból még akár sértődés is lehetne.
Jálnoki tiszteletes várta, hogy a kántor befejezze az éneket, unalmát leplezve körbevitte tekintetét az összegyűlteken. Amikor észrevette őt, felrántotta a szemöldökét, majd belekezdett a búcsúztatóba. A doktort nem érdekelte a példabeszéd, de mintha a pap direkt neki szánta volna azt, minduntalan rápillantott.
Kis ködfátyolon keresztül nézegette a tarkókat, a festett hajakat, próbálta elképzelni milyen lenne az arc, ha megfordulna a hölgy, vagy esetleg az a nagyfejű kopasz.
Egyre jobban elérzékenyült, jólesett hagyni, hogy a szeme előtt vastagodjon a fátyol, inkább csak véletlen volt, hogy néha pislantott egyet, és kis időre kitisztult valamelyest a rengeteg koszorúval szemben álló pap látványa. A mellette álló nő, elővette a zsebkendőjét és nagy erővel belefújta az orrát. Idővel a fújás szipogásba ment át, így már lehetett hallani, hogy a nénike sír. Érthetetlen volt, de mint az ásítás, ez is ragályossá vált, mert többen is elkezdték a szemüket törölgetni. A doktor talán gyerekkorában sírt utoljára, de most őt is elkapta, és néhány pillanattal később már úgy zokogott, hogy többen is hátranéztek. A zokogástól leesett a kalapja, és a széllökés, mint egy játékszert kapta fel és messze dobta. Utána kapott, majd futott pár lépést, de mire lehajolt, a szél játékszere már a ravatalozó mögötti kiserdőben volt. Ő hátra is nézett, hányan látják a küzdelmét a kalappal, de onnan már takarásban volt a tömeg, csak a felhangzó éneket hozta hullámzóan a szél
Leporolta a virgonc kalapot, feltette a fejére, és mintha visszajelzést várna valakitől, hogy jól áll-e, körbetekintett. Senki emberfia nem láthatta, így szinte felfedezésszámba ment a lehetőség, mert igencsak szorongatta előbb a szükség. Nekivetette egyik vállát a fának és olyan boldog örömmel könnyített magán, ahogy még talán soha.
Mire visszaért, a gyászmenet már elindult. Bölcsen várt, hogy azokhoz csatlakozva ballagjon, akik a busszal jöhettek, így megmarad a méltósága, ha netán valaki a közvetlen rokonok közül látta volna a kalapvadászatot. Csak ballagott a menet, csend volt a hosszú sor végén, mögötte csak néhány fiatal pár ballagott összeölelkezve, meg két helybéli tolta a biciklijét, úgy tartották, jobb, ha nem hagyják el; a temetőben köztudomásúan igencsak lopnak.
- Hej, sógor, hát mégiscsak megtörtént...! - mélázott miközben azért figyelt, hogy azon a fátyolon keresztül, amin most látta a világot észrevegye, ha gödör kerül az útjába, vagy uram bocsá' egy fának is nekikoccanhat az ember, ha csak a földet nézi. - Még hogy a Cidri sógor is meg tud halni!
Valahogy nagyon nem illett hozzá a halál, mert annak az időnek, amit eddig leélt, felét biztos, hogy elbolondozta.
Néhány évvel ezelőtt is, amikor már majdnem a mise végére ért oda, látta ám, hogy a Cidri sógor ott fütyörészik a kocsik között. Tudta róla addig is, hogy csak bemegy a templomba, aztán addig-addig nyüzsög a tömegben, míg elkeveredik az asszonya mellől és már kint is van. A mise végére mindig visszaért a kocsmából, mint akkor is.
- Sógorkám, te is szellőzteted magadat? - fogadta szinte hahotázva, mint ahogy beszélni is szokott.
- Ugyan kérlek! - válaszolta akkor ő - csak megkéstem kicsit.
- Én már voltam bent - és tovább nevetett.
Mesélte, hogy csusszant ki az ajtón, majd addig beszélt, hogy már nem volt érdemes bemenni a templomba, úgyis vége lesz hamarosan a szertartásnak. Tétovázott kicsit, a sógor meg közben trágár vicceket mesélt. Egyszer csak hirtelen elhalkult a mese, nagy komolyan ránézett, és a mellettük lévő autókra mutatott.
- Fogadjunk sógor, hogy lespriccelem a zöld autót a piroson keresztül úgy, hogy arra egy csepp sem megy.
- Bolond vagy már megint! Neked sose nő be a fejed lágya? Meg ne próbáld, mert Istenuccse többé nem mutatkozok veled az utcán, amíg élek.
Hm. Talán azóta nem is váltottak szót egymással. Társaságban ment a bolondozás, de hogy ők csak úgy ketten, úgy nem.
A gyászmenet eleje már régen a sírnál volt, ő még mindig csak kerülgette a vésett köveket, kereszteket, valahogy nem volt kedve közelebb menni. Mindegy az most már, hogy hol áll, nem az számít: megadta a tiszteletet és kész. Nézegette a feliratokat, néha kicsit hunyorogni kellett, mert összefolytak a betűk, de valahogy atmoszférája volt a helynek, vitte vissza az embert a múltba. Hamarosan szét is oszlott a társaság, csak a friss sírnál álldogáltak páran. Gondolta, vissza kell ide máskor is jönni. A múlttal való kapocs felfedezése új színt vitt a hangulatába.
Most a főkapu felé vette az irányt, Polajka biztosan figyel kívülről, láthatja, oda kell a kocsi. Ráfordult a bejárati útra. Már messziről látszott, másik temetés is lesz, mert vagy tízen jöttek szembe, mindenkinél koszorú. Úgy tűnt, mintha egy mozgó, feldíszített fenyőbokor közeledne.
- Loncykám, hát ennyivel hamarabb kijöttél? - Millácska hangja szólalt meg a zöldes foltból. A felesége, a középső hosszú szoknyás szólította, a többieket egyelőre még nem ismerte meg.
- Most jöttök, kérlek!? - széttárta a tenyereit, mint aki valóban méltatlankodik.
- Hát mikor jönnénk? - Csíz sógor hangja volt, megismerte a hülye kis kalapjáról. - Jálnoki atya is csak most ment vissza az előbbi temetésről, a sógorénak még legalább fél óra kell, hogy elkezdődjön.
- Mí? - a doktorból elszállt a lila köd, még a látása is kitisztult.
- Ejnye, öcsém, azt a fél órát te is kiszakíthatod - Alota bácsi, a szomszéd próbálta csitítani, mert azt hitte, idegesíti Dr. Loncayt a pontatlan kezdés - Lazítsál drága öcsém. Láthatod, szegény Cidri is hiába rohant mindig, mégis itt kötött ki - és megigazította a szalagot a koszorún.
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Hozzászólások
Mennyire bohókássá tud válni egy temetés... vagyis két temetés. Történeted olyan pontos, mintha maga Dr. Loncay jegyezte volna le. Nem vagy te véletlenül jogászdoktor? :)
Örülök, hogy olvashattam.
Köszi az elismerést kedves László.
A fontos ember elfoglaltságának átka, amikor már abban sem lehet biztos, hogy a saját életét éli.
Az írás minden részlete nagyszerűen kimunkált, virtuóz alapossága mellett humorbombákkal is kellően megtűzdelt. Nekem mégis a nagy ember magánszférájába való betekintés csúcspontja a következő:
"Leporolta a virgonc kalapot, feltette a fejére, és mintha visszajelzést várna valakitől, hogy jól áll-e, körbetekintett. Senki emberfia nem láthatta, így szinte felfedezésszámba ment a lehetőség, mert igencsak szorongatta előbb a szükség. Nekivetette egyik vállát a fának és olyan boldog örömmel könnyített magán, ahogy még talán soha.".
Nagy gratula + ötös pacsi!