Már napok óta itthon voltam, mégis visszavágytam a távoli Loire menti csendes falvakba. Itthon voltam és honvágy gyötört. Nagyon furcsa, rossz érzés. Nem örültem az itthonlétnek.
Amboise, Blois, Chambord, Chenonceau, Cheverny szépséges kastélyai még bennem éltek, azaz én éltem bennük a képzeletemmel. Az élményeket feldolgozni napokig, hetekig tartott. A táj és az építészet harmóniája, szépsége, csodálatos együttélése teljesen magával ragadott. Addig csak álmodhattam efféle szépségekről, ott teljes valóságában megcsodálhattam, érinthettem, tapasztalhattam, átélhettem. Leírhatatlan, amit éreztem. A sekély, csendes, lassú folyású Loire mentén olyan méltósággal emelkedtek ki a nyugodt, békés tájból ezek az építészeti alkotások, mintha valami csodálatos mesevilágból nőttek volna ki.
Felejthetetlen. Lassan tizenhárom éve már, hogy ott jártam. A kirándulás élménye egy életre bennem él tovább. Őrzöm. Egyike, legféltettebb kincseimnek.
Fontainebleau volt az egyik csoda. Itt nemcsak a kastély, de az őt körbeölelő park, a fák, a kastéllyal együtt lélegző élővilág ejtett ámulatba. „Fontainebleau-i emlék” járt a fejemben. Valószínű Paál László kitűnő festőművészt is megihlette, itt festette gyönyörű alkotását.
Versailles már álom volt az álomban. Magam sem hittem a szememnek. Létezik ennyi pompa, szépség egy műben? Létezett. Amennyiben így vigyáznak rá, még sokáig hirdetni fogja a Napkirály idejében kialakított fényűzést, gazdagságot. Ezt nem elég egy napig csodálni. Ide vissza kell még jönni. Akkor, amiikor ott jártam, tavasz eleje volt. A természet még csak bontogatta csodálatos új ruháját. Ezt a csodát akkor látni, amikor virágba borulnak a fák, a természet teljes pompájában ragyog, úgy talán még szebb lehet.
Párizs…este láttam meg. A világ legszebb esti fényekben úszó városát. Nem csalódtam. Itt láttam meg a legnagyobb álmomat. Párizsról álmodoztam már évek óta, most beteljesedett. Nem hittem a szememnek. Párizst, a fények városát először este kell meglátni, utána nappal felfedezni. Az élmény így lesz teljes, igazi. Párizs vágyaimban régóta ígért nekem ezer meg egy csodát. Ígéretét betartotta, De erre is kevés volt három nap. Egy hét sem lenne elég. Ízelítőnek akkor talán túl sok is volt, nem voltam hozzászokva ennyi szépséghez.
Párizsból vasárnap este indultunk Budapestre. Minden porcikám tiltakozott a visszaút ellen. Éjjel utaztunk, fárasztó, hosszú út volt. A sok-sok élmény nem hagyott nyugodni, aludni sem tudtam. Képzeletben már újra a Loire partján sétáltam, Chambord tornyait számoltam. Pestre nappal, kora délután érkeztünk meg. Lehangoló volt. Akkor kezdődött …a honvágyam.
Már napok óta itthon voltam és lelkemet gyötörte egy új, szokatlan furcsa érzés. Visszavágytam.
Hozzászólások
Köszönöm szépen.
Van hazánkban is sok-sok természeti szépség, vannak parkjaink, kastélyaink, amiket szépen felújítottak de vannak amik lassan-lassan elpusztulnak, romosodnak. A tizenhárom évvel ezelőtti élményeim a Loire menti vidékről teljesen más világot tártak elém. Főleg a rend, a tisztaság, az épületek, a környezet és a közkincsek védelme, ami ámulatba ejtett. Akkor itt nem tapasztaltam ezt. Máig sem sokat javult a helyzet.
Hát igen, tudtak élni ezek a régi kizsákmányolók. Volt miből építkezni... kalózkodás, gyarmatrendszer, rablóháborúk. Akadt bőven elefántcsonttorony, gyémántpalota, száztornyú várkastély... A mai fosztogatók már szégyenlősebbek, vagy inkább óvatosabbak.
Persze, persze, vágyik az ember vissza mindenhová, ahol ámul-bámul, de aztán rájön: nem a Balaton a világ, se nem Párizs. Van pl. csodaszép Tisza-tavunk is. :)
Gratula + pacsi!