ALKOTÓ

Ezek a mi gyerekeink

 

Mostanában bármit teszek, akármivel foglakozom, különböző korú, nemű és bőrszínű gyerekek lebegnek előttem filmszerűen. Csak a felső testüket látom, mert egymást takarják. Itt lebeg előttem apró alakjuk. Rengetegen vannak, de elém ezeknek a gyerekeknek csak egy szelete vetül ki, viszont soha nem azonosak, soha nem egyformák. Látom őket. Tudom róluk, hogy itt élnek közöttünk, tehát magyar gyerekek. A mi gyerekeink. Ők a jövőnk.

Az, amit elmondok róluk, nem válik dicsőségünkre. Ezekben a kócos, vagy fésült, esetleg jól fésült gyerekekben van valami közös. Akár mosolyognak, akár komolyak, rohangálnak vagy egy helyben állnak, közös bennük, hogy hiányzik a tekintetükből valami, aminek a látványát korábban megszoktam. Most döbbentem rá, hogy nincs élet ezekben a szemekben. Pontosabban ennél súlyosabb a dolog: hiányzik tekintetükből a biztonság. Valamiféle lemondás, rossz ízű beletörődés rí le róluk.

Nem ismerem a környezetüket, mégis tudom, hogy ők azok, akik számára rendszeresen gyűjtenek külünböző jótékonykodó szervezetek, vagy érdekükben tömörülő magánszemélyek. Ők a rossz helyre születettek. A szegénységre ítéltek. Ők azok akikért gyakorta cseng a telefonom, értük énekelnek a jó hangú fiatal küzdők, értük nyomja a gombot a rengeteg néző a TV előtt. Az ő érdekükben nevelik az előnevelt csirkét, értük növekszik kecske anyó pocakjában a kisgida. Gyermeteg segítség, egységes, központi megoldás helyett. Mellesleg ez mind kell, szükséges, amennyiben a nevelés egyik módja. De mi lesz addig, amíg a csibe ehetővé válik, amíg a kecske tejet ad, amíg a kertben megnő a burgonya? Mert addig is enni kéne valamit.

A jelek szerint mi mindent megteszünk értük. MI?

 

Kinek a feladata megóvni ezeket a gyerekeket a nélkülözéstől? Nekem az állampolgárnak? Nekem a nyugdíjasnak? Vagy a keveset keresőnek? Netán a munkanélkülinek? Tessék végre elgondolkozni ezen! Mert ezeknek a gyerekeknek a sorsát nem tisztességes a társadalom esetlegességére áthárítani.

Nem szeretek éhező gyerekeket látni!

Nem szeretem olvasni, vagy a TV - ből értesülni róla, hogy mennyi azoknak a gyermekeknek a száma, aki éhezik. Sajnos, ez mára komoly tömeg.

 

Én egy olyan elátkozott, megvetett rendszerben nőttem fel és tanítottam évekig, ahol a gyermekek nem ismerték az éhezést. Ahol a Magyar Állam olyan helyzetet teremtett, hogy a magyar gyerekek naponta jól lakhattak. Akármilyen környezetbe szállította őket a gólya. Bármilyen minőségű, magatartású szülő nevelte őket otthon. A gyermekek érdekében tevékenykedett az ő érettük létrehozott Gyermekvédelem.

 

A hetekben jelent meg egy film a televízióban a jótékonykodó Hit Gyülekezetről, ahol ingyen levest osztott valaki a rászorulóknak. Elállt a szavam, amikor még munkára alkalmas, értelmes középkorú férfi alázatosan köszönte meg a tányér ételt, mikor rá került a sor. Később ugyanitt idős nő rebegett hálát minden éhező szegény ember nevében. No, ne!!!

Eltévedtem volna? Hol élek én? Mi történt ebben az országban, hogy hamarosan több lesz a hálálkodó, mint a középosztálybeli? Van még egyáltalán középosztály? Hova tovább kizárólag a semmibe kapaszkodó, felszínen evickélő, fizetésképtelen emberek vesznek körül.

 

Menjünk vissza a gyerekekhez!

Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy az csupán a szerencsén múlik, ki, hol fogamzott, kinek a méhében fejlődött, hová viszik haza. Nem arra gondolok, hogy divattervező által kivitelezett ruhácskákba öltöztetik, vagy agyonmosott holmikat visel majd a testén, de egész további életére kivetülő élmény, hogy biztonságot sugalló meleg anyai kar ölelését érezze magán. S, ha a munkára alkalmatlan, vagy munkához nem jutó szülő nem biztosítja a gyermeknek, ami MAGYARORSZÁGON MINDEN MAGYAR GYERMEKNEK JÁR, meg kell büntetni, munkára kell kötelezni, munkát kell neki biztosítani, de a gyermeknek ehhez semmi köze.

A kisgyermek mindennap többször éhes, tehát meg kell etetni. Egyenletes meleget igényel, miként cipőt, és élelmet is, mert magáról gondoskodni képtelen lény. A MAGYAR ÁLLAMTÓL PEDIG ELVÁRJUK, HOGY TEGYEN MEG MiNDENT minden magatehetetlen, másoknak kiszolgáltatott kiskorú állampolgáráért.

Mindegy, hogy hogyan teszi, s miből, nem érdekel, hogy milyen tervekkel, elképzelésekkel kezdte meg tevékenységét a kormány, most az a feladata, hogy teljesítse kötelességét. Én mint állampolgár elvárom tőle, hogy a gyermekeinkről gondoskodjon!            Mert a gyermek kiszolgáltatott, önellátásra képtelen, s nem ő akart megszületni.

Mellesleg a statisztikákis arra intenek, hogy fogy a nemzet. Fogy bizony! Mert a társadalom már korábban berendezkedett az egyke, vagy egy se szaporulatra. S a helyzet romlik tovább. Mert a most szülőkorba lépett fiatal felnőttek már nem is hozzák világra a gyermekeiket. Nem merik. Félik, hogy nem lesz lehetőségük olyan gyermek és felnőttkort biztosítani számukra, amilyet szükségesnek tartanak. Amelyhez biztos munka kell, és otthon. S amíg nem érzik maguk mögött az Államot, annak garanciáját, hogy fel is tudják nevelni becsülettel utódaikat, addig a várható létszám nem születik meg.

Szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani, hogy ezek a már megszületett éhező kis emberek a mi gyermekeink! A vesztükre ide születettek. De ők a jövő tevőleges állampolgárai is!!! Ma még csak enni kérnek.

 

Berettyóújfalu. 2012-04-17

 

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ

    Köszönöm, hogy elolvastál. Mindenben egyezik a véleményünk. Sajnos, a címzett ismeretlen. S nem is fogok választ kapni soha senkitől,  - nem mintha olvasná bárki is azok közül, akire vonatkozik - , hanem mert nem veszi magára. Hogyan is írta Attila? "Szívére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond." 

  • ALAPÍTÓ

    Sajnos a kapitalizmusnak vannak valódi sötét zugai, nem csak a hajdani "cocialista" rezsim híresztelte álnokul. Szembetűnő fonákság azonban, hogy a régi "cocialista" elvtársak, és a valamikori KISZ káderek váltak a legvéresebb szájú kapitalistákká, akik gazdagodásuk érdekében ellopják a gyerekek könnyét is, nemcsak a tízóraijukat.
    Ahhoz, hogy valaki egymilliárdot harácsoljon össze (a pénzmegmaradás törvénye értelmében), tízezer embernek kell elszegényednie. Egy jól menő (4 -6 milliárd vagyonnal rendelkező, ügyeskedő bennfentes) egy nagyobb városrészt szegényít el.  És ezek után még van képe részvételőadást tartani a miskolci (vagy akármelyik) panelgettó bizakodó foglyainak...
    Talán meg kellene vizsgálni, miért is kell ma megannyi adósságot törlesztenünk, és miért csökken folyamatosan a GDP.
    Gratulálok ultimátumszerű írásodhoz!

  • ALKOTÓ

    Kedves Timetur! Már hogy venném tolakodásnak. amit bárki is a kiszolgáltatott gyermekekért tesz? De nem nekem az állampolgárnak feladatom ez, akinek a nyugdíja minden nappal kevesebbet ér! És nem is társadalmi összefogással kell megoldani, mert tisztességes kormány nem hárítja másra a megoldandó feladatokat, mert vitathatatlanul sok van, de azért vannak ott ők, és nem én, vagy te, hogy ezt a szégyenletes dolgot megoldják!

    Köszönöm, hogy akad, aki elolvassa, és lereagálja az írásomat. Köszöntelek: Éva

  • ALKOTÓ

    Kedves Éva!

    Köszönöm, hogy megírtad ezt a cikket. Csak mondom! MI NEM TUDUNK MINDEN ÉHEZŐ GYERMEKET MEGETETNI! NEM TUDUNK MINDEN KÖNNYET LETÖRÖLNI. És - nincs szándékomban e helyütt politizálni, csak jelzem, én baloldalinak tartom magam, de ez nem a mai ún "baloldal" híve, akkor már inkább az anarchizmus, mindegy - de ez nem csak kapitalizmus kérdése. Európában becsülete van a gyermekeknek - pl. skandináv modell. Szégyenletesen messze kerültünk Európától. De van nálunk Erzsébet kártya, a kormányzat szándéka szerint ezzel kívánnák fizetni pl. a közmunkát. Kérdésem, hogy utaznak be majd az érintettek vidékről, a "világvégéről" , hogy élelmiszerre váltsák a szégyenletesen, arcátlanul,  nyomorultan kevés  alamizsnát? Avagy az Erzsébet kártyából buszjegyre is telik majd? Nekem hányingerem van ettől. És az a baj, hogy olyan gyermekek is kerülnek állami ellátásba, ahol a szülők állásukat vesztik, és nem győzik fizetni a devizahitelek megemelkedett kamatait. És beviszik a gyereket - legalább neki jusson szállás, ágy, meleg étel. És szeretetből viszik be. Szeretetből hagyják ott. Ok, ok, tudom, a hajdani pénzügyminiszternek, aki annak idején irreálisan magasan tartotta a jegybanki alapkamatot, ezzel belekényszerítette az embereket a devizahitelek igénybe vételére, nyugodt az álma... 

    Tudod, kedves Éva, régebben írtam erről a dologról. A szabályozásban azóta történt némi változás, de azt hiszem, ma is aktuális. Felteszem majd valamikor, és kérlek, ne vedd tolakodásnak, önreklámozásnak, de szeretném, ha elolvasnád.

    köszönettel: time

  • ALKOTÓ

    Köszönöm, hogy azonosulsz az érzelmeimmel Irénkém. Amikor évtizedekkel ezelőtt  tágra nyílt szemmel néztük milyen az élet a kapitalizmusban, nem gondoltuk, hogy már itt a valóság a kertek alatt. De ezek akkor is a mi gyerekeink, s tegyen meg értük mindent a mi államunk! Mert ők kiszolgáltatottak. Meg még mennyien! Üdvözöllek! 

  • ALKOTÓ

    Drága Zanett! Remélem, hogy nem lesz igazad. Az már országos szégyen lenne, ha a mi gyerekeinkből is felpuffadt hasú, látványosan éhező gyerekek lennének. Annyira nem szegény ez a nép. Csak át kell csoportosítani egy keveset azokéból, akiknél kicsordul a tányér.

  • ALKOTÓ

    Sajnos helytálló mindaz amiről írsz. A megoldás nem hinném, hogy rajtunk múlik..annál összetettebb, és nagyobb volumenű feladat elé állítja a társadalmat. Nem mostani gyökerei a politika kiismerhető, de  kisemberek számára csak látszólag befolyásolható területére nyúlnak. Rövid távon nehezen hiszem, hogy megoldódna. (Ne legyen igazam..!)

  • ALKOTÓ

    Drága Évikém... Mélységesen egyetértek Veled! Felelősek vagyunk mi mind, ha eltékozoljuk az Ő jövőjüket, biztonságukat.

    ... Persze, ott motoz bennem a kérdés, hogy én kis porszem mit tehetek azon túl, amit teszek? Olykor sárga csekken befizetek egy gyermekélelmezési alapítvány javára... Ettől még nem oldódik meg a szegénységben élő, éhező gyermekek sorsa.

    Gondolatébresztő, szép írásodat remélem olyanok is olvassák majd, akik többre képesek ebben az ügyben (is!)...

    Ölellek szeretettel, köszönve, hogy olvashattalak.

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum