Hamu alatt

[Sánta Zsolt]

 

 

Haragom vagy.

Virágzó tetemeket

körtefák vigyázzák

boldogan

s boldogtalan.

Eldobott csikk vagy

vagy csak szótlan ölelés:

a múlt repeszt,

mint idő korhadt fazekat,

s reáhull az esti, fázó

rozsdamaró akarat:

megtörtem magamat,

legyűrtem benned

fájó képzeteim,

s mégis elmúltál

idő s nyár előtt.

Meghaltam benned.

Múltad még üvegbúra

szívemen.

S gyarló, esendő csókot

lop az estvégi hangulat

zúzmarás, únt ajkamról.

Hiányzol.

Megint csak hiányzol,

s megfagyott cseppeket

hord a szél

könnyeim helyett.

Lettem én ellened,

mikor kapud még

tárva-nyitva áll.

Vagy csak én képzelem:

megsárgult levél most lelkem,

örök szomjra kárhoztatva.

A varázslat is kopott

lehellet, csonka s üveges,

mint ajkad haragja

megtört fényemen.

 

 

2011. máj. 5.

[Czinege László]

Különös, néhol szürrealisztikusnak tűnő gondolatokat illesztesz - visszaemlékezésként - lemondó hangulatú elégiádba, néhol pedig indulatos tőmondatok vagy hagyományos költői képek illusztrálják zaklatottságodat. Sokféleképp fejezed ki magad. Szakaszról szakaszra hullámzik a vers, jelezve meglévő nyugtalanságod.
A címmel nem vagyok kibékülve, nem kapcsolódik szorosan a vershez.
Nos, fel a fejjel! Egy japán közmondás szerint: Warau kado ni wa fuku kitaru - vidámaké a szerencse.
Gratula + pacsi:

[Péter Erika]

Jó, hogy kiírtad, Biztosan könnyebb lett - mi pedig gazdagabbak vagyunk egy verssel.

Szeretettel, Erika