Én kezdtem ki vele. Szóltam hozzá, Ő pedig, nem bánta. Egészen közel jött. Nem kéregetett, csak nézett. Aztán megszagolt, és én is megszagoltam. Sós tengerillata volt és sült halé. Meleg, barna szeme vidáman csillogott, örült nekem.
Megfeleztem vele az ebédemet, elfogadta. Csak másnap derült ki, hogy egy részét eldugta. Talán azért, mert előrelátó…, talán csak megszokásból. Minden esetre, amikor másnap meglátogattam, előkotort az előző napi ételből egy falatot, és úgy, hogy lássam – és örüljek – megeszegette.
Nem akartam megzavarni, de addig ügyeskedett, míg feje a tenyerembe simult. Helyes kefefrizurát hordott, rockeres nyakékkel. Néhol már őszült, de a mozgása fiatalos volt.
Barátja – akinek a falatozójában mindig találtunk valami nagyon finomat – hamar kiszúrta ezt a „szerelem első látásra”kapcsolatot, és cseppet sem volt ellenére, hogy összemelegedtünk. Sőt!
Megengedte, hogy a frissensültet – Hara ebédjét – én adhassam oda. Falatonként nyújtottam a friss húst. Ő óvatosan vette el a kezemből, vigyázva, nehogy megcsípjen erős fogaival.
Ebéd után – frissítésül az elviselhetetlen melegben – egy autómosó-kefével – az odakészített - tálból mártogatott friss tengervízzel kefélgettem, ahol értem. Boldogan tartotta oda okos fejét, büszke hátát, formás fenekét.
A farkát ugyan féltette, de kérésemre ott is megengedte az egészségvédő kefélést.
Másnap reggel, miközben a tengerrel beszélgettem, látogatóim érkeztek.
Hara és egy haverja álldogált az ablakom alatt, és vakkantott diszkréten, tekintettel a még alvókra, és kérve, csodáljam őket, míg folytatták reggeli szertartásukat a tengerparton. Kergették egymást és a hullámokat. Boldogok voltak, és az voltam én is… Megérintett és elbűvölt a természet tökéletességének varázsa.
Hara révén része lehettem ennek a szépséges egésznek, amiből mi emberek – a magunk hibájából – lassan kimaradunk, mert kirekesztjük önmagunkat.
Hogy miből?
Az élhető életből.
A meglátott, de nem élvezett szépségből.
A pillanat varázsának felismeréséből, és abból, hogy képesek legyünk az „itt és most” valóságának örülni, és nem mindig a „más füve mindig zöldebb” kényszerében sóvárogni elérhetetlen, és megélhetetlen dolgok, élmények után.
Hara példát mutatott emberségből is.
Tudott elfogadni és adni…
Hálával és önfeledten baráttá lenni… Nem kellett bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a bizalmára… Megszagolt és tudta, számíthat rám.
Megmutatta, hogyan kell naponta örülni a napfelkeltének, és úgy csodálkozni rá a tengerre, mint aki először látja, és úgy fürödni benne, mint aki utoljára élvezheti.
Hara kedves…, köszönöm!
Megjegyzés: szépírások, egyperces novella
Hozzászólások
Bingóóóóó!:) Igen, Évikém! Asszociációd tökéletes! Játszottam kicsit a nevekkel. Egyébként a kutyát "csak" Harának hívták.:))) Ajándékomról, az "Ó"-ról nem tud...::))))
Erzsikém! Ha már itt tartunk, kíváncsi lennék, amikor a címben Ó hara nevet írtál, nem jutott-e eszedbe Scarlett o Hara neve az ismert regényből? Én oda asszociáltam.
Kedves Évikém! Élmény olvasni hozzászólásaidat!:) Ezekkel együtt válik kerekké maga az alaptörténet! :)) Szívből köszönöm! ... Azt is, ahogy a kutyákról vélekedsz. Rokonlélek vagy, érzem.:)
Örülök Neked, és köszönöm szavaidat! Ölellek szeretettel.:)
Kedves Erzsike! Tetszik nekem ez a Hara. Ez az eb, nem egyszerűen kutya, ez személyiség. Találhatott benned valami csak rád jellemzőt, ami a számára kellemes. Nyilván nem egyszerűen az ebédedről van szó, mert az neki biztosított. Szinte szívességből ette meg a tiedet, hogy lásd kikezdett veled. Mert ő barátkozni akar, simogatásra vágyik, kapcsolatra. Emberi kapcsolatra. Én is szívesen odatartanám a tenyeremet, hogy beletegye a buksiját. Meg is vakargatnám. De a tenger messze van. Nekem.
Kedves Laci!
Hol is kezdjem...
A történet valódi. Pillanatfelvételnek szántam. Hogy állatmesévé vált? Nem bánom. :)
Báááár..., van egy valódi állatmesém is. A bátor nyúl a címe, és abban a mesében nem minden hátsó szándék nélkül bújtam, és bújtattam társaimat is állatbőrbe. Internetes háborúim egyikét örökítettem meg benne. Talán egyszer felteszem ide.
A tanulság - üzenet - eljutott Hozzád, jól értetted.
Kérdésed pedig nagyon-nagyon jogos!
""De mi van azokkal a milliókkal, akik még soha életükben nem látták a tengert? Hozzájuk nem ér el "Hara" üzenete.""
Remélem, azokhoz is elér. Mert ebben a mesében nem a tenger a fontos... Hanem olyan csodálatos fogalmak, mint barátság, bizalom, szeretet.
Hara bárhol élhetne..., és én is.
Egymásra találásunk története belém égett, életre szóló, szívet melengető emlékként őrzöm.
Hogy az állatok mire és meddig emlékeznek?
Tapasztalatom szerint nagyon sokáig..., lehet, hogy örökre.
Köszönöm jöttödet, megtisztelő véleményedet. Szeretettel láttalak!
Helyes állatmesébe csomagoltad tanulságos mondandódat, amiből nekem az vetül ki: osszuk meg barátainkkal azt a csekélységet, ami nekünk megadatott. Vegyük észre a természet szépségeit, örüljünk a pillanatnak, örüljünk annak, amink van, és ne nagyon nézzünk túl azon. Ne gondoljunk azokra sem, akik két végéről égetik a gyertyát, akiknek rontó szokásai nélkül mindannyiunknak egy szinttel fentebb tolható lenne a mércéje.
Rendben is lenne ez... legyünk lojálisak, legyünk megértőek... Persze. De mi van azokkal a milliókkal, akik még soha életükben nem látták a tengert? Hozzájuk nem ér el "Hara" üzenete.