Imádkozó kezek

[csontos márta]

                                 Dürer monológja társaiért

Uram, te hanyag eleganciával nézed,

mint adsz alkalmat anyag és kéz

találkozásának odalent.

A feneketlen sötétben fejedre

húzod a párnát, s nem látod,

hogy az arcokon csak a

bányászlámpa fény-csápja kereng.

Csak lábnyomok maradnak a

fekete porban; megőrizhetetlen jelek.

A tenyerekben lüktet a kő, s nézed,

templomot építenek neked.

Ma alszik a tárna gyilkos

szörnyetege, ma édes ízzel

ropogtatják az ajkak a szenet,

s míg a görbe ujjak ásnak,

elenehezülnek a menetelő ütemek.

Barlangrajzot vésnek a meztelen

mélybe, s érzik, süpped a menny.

Távolról morajlik a csend vádbeszéde.

Uram, vásznamon semmibe

mártott ujjak tartják az eget.

Örök világosság fényeskedjék nekik

a legyőzött az éjszaka tetemén.

[Attila]

Megint a súlyos és magasztos téma! Erről nem lehet annyit írni, mint amire szüksége van e világnak! Viszont merész Istent ilyen közvetlenséggel megszólítani, mert könnyen válaszolhat! Aztán pisloghatunk! (hogy sírjunk vagy nevessünk az árnyéka morzsájának végtelen gyönyörétől!)(mert hogy a szenvedést, nagyon úgy tűnik, mi találtuk ki)

[Sági Erzsébet]

Különleges képekkel tetted szemléletessé gyönyörű versedet kedves Márta.

... Ha értenék hozzá, lefesteném! :)

Szeretettel gratulálok, engem lenyűgöztél.

[csontos márta]

Köszönöm Zoltán, bár az a helyzet, hogy nem ilyen formátumban írtam meg, csak így ömlesztve tette fel a gép. Nem tudom mi a teendő ilyenkor, de azért köszönöm a véleményt

[Szokolay Zoltán]

Szép, Márta, nagyon szép! Gratulálok!