ALKOTÓ

Istenem, ki teremtetted vala

 

Ülök a képernyő előtt, és aléltan bámulom azt a tengernyi szépséget, mely mások közvetítésével elém tárul. Érdekes a világ! Valakinek megtetszett egy hegyvonulat, lefotózta, én pedig itt élvezkedem. Fel sem kell állnom ebből a székből, ki sem kell mozdulnom a szobámból, ha és amennyiben olyan szerencsés vagyok, hogy tulajdonomba kerül egy számítógép. Általa, vele mindent tudhatok és láthatok a világból, anélkül, hogy megmozdulnék. Mi ez, ha nem csoda?

Múlt jelen és jövő így tárulkozik ki előttem mások retinájának kivetülésével. Csak fel kell töltenem mások tapasztalatait saját hitemmel, képzeletemmel, s máris kialakítottam az én világomat. Nem kell nekem pont olyan szögből néznem egy képet, mint annak, aki által eljutott hozzám, egyszerűen én mást nézek ki belőle, más a fénytörés az én szememben, más a lényeg nálam, mint nála, aki felfedezte, megmutatta. 

 

Ma egy új képsorozat került elém barátnőm jóvoltából, melyben hatalmas perui hegyormok jelentek meg előttem lépcsőzetes szépségükben, láttatva, ahogy a föld rétegei rakodtak egymásra évmilliókon által, mintegy bizonyítva azok korát. Ekkor ismét új dimenzióban találkoztam Isten létével. Hiszen emberi léptékkel mérve már sok évet megéltem, és sokat viaskodtam az ő milyenségével, létével, s természetesen ma sem tudom, mit gondolok igazán.

Eddig hittem abban a hatalmas erőben, amely mindent meghatároz, eldönt, létrehoz, alakít, változtat. Tudtam, hogy nem emberi, láthatatlan. Alaktalan, de fényesen fénylő, mindent betöltő erő. Hittem benne, mint bennem tartózkodó hatalmas energiában, akivel én eggyé válok, egymásban vagyok, aki feltölt, irányít engem, bennem mindent. Hittem benne, mint megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan biztonságban. És ma, azokat a határtalanul magas hegyeket nézve, összezsugorodtam, mert felidéződött bennem, hogy egyetlen rengés, mely ugyanennek a hegynek a mélyéből feltörhet bármikor, mindent megváltoztat, átalakít. Eltűntet szépségeket, s létrehoz újabbakat. Az új valószínűleg szintén pompás lesz, és különleges, de nem ez, mert ez, ami itt gyönyörködtet, eltűnik örökre. Akkor viszont nem értem, hogyan teheti Isten tönkre azt, amit már egyszer megalkotott, még annak árán is, ha ismét szemet gyönyörködtető az újabb.

 

Vagyok olyan szerencsétlen, önző, erőszakos, vagy mafla, hogy mindig mindent tovább gondolok, s jaj azoknak a gondolatoknak, amelyeket én kicsavarok! Ismerve az emberiség történetét, bár már azt sem tudom, hogy ismerem-e, vagy csak vélem, hogy ismerem, tehát nézem ezeket, az igazán csodás hegyvonulatokat, melyeket mások szeme, látásmódja elém sodort, elgondolom, hogy csupán ezeknek a hegyeknek a történetében hány variáció, vonulat változott meg, alakult át, amióta az első apró kis féregformátumból kialakult ez az embernek tisztelt figura, az ősöm.

Aki már nem kúszik fel a fára, ha meglát egy nálánál nagyobb, vagy erősebbnek tűnő alakzatot, mert az élőlények közül elsőként jutott olyan tökéletes agyállományhoz, hogy emlékszik, gondolkozik, továbbgondol, alkot. Mi több, már létrehozta azt a fegyvert is, amellyel megvédi magát. Sőt, már azt is birtokolja, amellyel kiirthatja azokat, akik ízlése ellen vannak.

No, Istenem! Hogy gondoljam tovább a léted, ha ez az igazán eszes lény, akit te alkottál állítólag a saját bordádból, s te lehelted bele a lelket, ez az ember, lépten-nyomon meggyőz engem az aljasságáról? Nem létezik, hogy ilyennek alkottad! Hogy ezt akartad! Márpedig tudnod kell, hogy ilyen félresikerült!

 

Helmuth von Glasenapp kutatásai és írása szerint öt világvallás létezik a világon. Szüleim előre meg nem gondolt egyesüléséből kettőbe beleszülettem, és vallom, hogy egy vallást igazán megismerni csak abban az esetben lehetséges, ha beleszületik az ember, s folyamatosan gyakorolja. Így nem ismertem én meg igazán az enyémeket. Pontosabban egyiket igen. A másikat csak vallom. De a többiről nem, vagy alig tudok.

 

Az utóbbi évtizedekben beszivárgott hozzánk a keleti tanokból némi ismeret. Tudjuk tehát, hogy az ő felfogásuk szerint az élet örök körforgás. Halálunk pillanatában itt hagyjuk ezt a bomlandó anyagot, a testet, melyben eddig éltünk, s a láthatatlan, tapinthatatlan anyag, a lélek, eltávozik és találkozik a többiekkel, akikkel együtt teremtenek hatalmas energiákat, mely mind kikerül az univerzumba. Ám, ha egy lélek úgy érzi, hogy ismét földi lény akar lenni, kinézi magának a lehetőségeket, s leszületik ismét.

 

Csodálatos a kép! Ott lebeg fenn az a sok drága jó lélek, közülük egyik úgy dönt: Jézus leszek, Máriától és Józseftől való, mellette egy másik, aki azt leheli: Bar Abbas, éppen nekem való figura. Lelke rajta, döntsön mindenki a saját ízlése szerint.

Mindez rendben lenne, amíg az, az ismertté vált másik lélek meg nem szólal kétezer év elteltével, és azt süvölti: Én leszek Hitler, ő pedig Sztálin! Sajnos, csak később ér oda az a szerény kis apróság, aki Teréz anyaként óhajt majd élni. Szuper! Mondhatnám, szupi! Ha nem lenne rettenetes, még a gondolat is, hogy Teréz anyán kívül ezek a szörnyetegek is Isten gyermekei! Merthogy erről van szó ugye? S, amióta világ a világ, számtalan szörnyű emberi tett gyűlt halomra. Nem lehetséges, hogy Isten egyszer is ne tett volna az ember gonoszsága ellen, ha már úgy alakult, hogy megteremtette! Vagy mégsem tett? Vagy esetleg mégsem ő teremtette a világot? Mert a tudósok azt állítják, hogy a föld csak úgy lett magától, amikor megtörtént az a híres nagy bumm! S forog a föld, miként a többi bolygó.

Lehetséges lenne, hogy az ember félelmében teremtett magának egy mindenben segítő mindent megoldó, mindent elrendező Istent? Hogy élni tudjon rettegés nélkül? De hát, akkor ez azt jelentené, hogy az ember nem változtatható, a világ nem javítható, minden csak esetleges. Az pedig végzetes!

Meg kell tudnom az igazságot, mielőtt elmegy a kedvem az egésztől!

 

Berettyóújfalu. 2011-11-06

 

 

Megjegyzés: szépírások

 

 

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALKOTÓ

    Köszönöm értő bírálatodat! Valóban nem vallásos témának szántam, különösen nem hívő emberek vegzálásának. Írásom merő töprengés, amely nyilván megfordul minden gondolkodó ember agyában. Minden esetre, ahhoz képest, hogy mindannyian jónak születünk, aránytalanul sok közöttünk az elfajzott. Most hirtelen ismét született néhány továbbgondolásra érdemes gondolatom, de azt majd egy másik alkalommal ismered meg. Köszönöm drága Lótusz! Ölel: Éva

  • ALKOTÓ

    Kedves Évikém... Szépen vezetted végig töprengő elmélkedésedben az Isten-ember kapcsolat mibenlétét, és stációit. Hiszem, hogy születésünkkor úgy érkezünk ide, hogy jók vagyunk mindannyian. A körülmények hatására akadnak, akik elkorcsosulnak, és akadnak, akik kiemelkedően jókká válnak. Ha mindehhez hatalom is társul, akkor nagyon nagy szörnyűségekre képesek ezek az emberek.

    ... És persze nagyon nagy jókra is, ahogy mondod Te is Teréz anyát említve.

    Az átlagember pedig megszenvedi, vagy élvezi ezek tetteinek következményeit, kinek miből jut.

    Bár oldalunkon a házirend szerint kifejezetten vallásos témák nem publikálhatók, de a Tiéd határeset, úgy hiszem, felelősen gondolkodó emberként látod, és láttatod a helyzetet.

    Nem titok, én magam is hívő ember vagyok. Úgy gondolom, Isten megadta mindannyiunknak a döntés szabadságát. Ezért történhetnek meg a rossz dolgok is.

     

    Szeretettel olvastalak, gratulálok, Lótusz.

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum