Jázmin dala

[Sánta Zsolt]

 

 

Gyönyör-árva, fénylő virág:

rabja kies, vad szeleknek,

szellő csókja édes, mi vár,

vagy árnyéka hűs hegyeknek;

 

sorsod inga-ingadozás,

felgyűlt gyomok árja nyom el,

s lelkedben az azsúrozás

hűs-tiszta vizekre terel.

 

Hajnalt lop a gyönge jácint

nektárdús, kék ajkaidból:

s a vihar-ég két kézzel hint

titkos, könnydús aranyiból.

 

Még utoljára kel a Nap

sosem látott barlangjából:

míg tiporva dermeszt rossz fagy

sugár fukar haragjából.

 

Elhalt virág – holt szerelem

pusztáknak kies lankáin

hever, s fellegek szertelen

rájuk gyöngyből sírt húznak fel...

 

 

2011. máj. 19.

 

[Kovács László]

Megjegyzést kaptál erre a versedre a Szemrevétel rovatban.

[Sánta Zsolt]

Kedves Krisztin! Igen, így érzem, és ezt szerettem is volna közvetíteni. Örülök, hogy tetszik, igen megtisztelsz, köszönöm, teszek fel verseket mindenképp..