ALAPÍTÓ

Karácsonyi szonett




Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít.
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány kortárs.
Csak egyszer élhet minden volt vitéz,
pedig ifjúként többről álmodik,
rá sem gondol még, milyen sár-nehéz,
mikor jövője sírba áldozik.
    Ma még itt vagyunk, létünk elvisel,
    tegyük le terhünk, mit lelkünk cipel!



2008. december 18.


Szavazatok: 2
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • TAG

    Leraktam a küszöbön mindkét kofferom. Hangsúlyos biccentésem, ötös jattosom mellé fogadd erőteljes vállveregetésem. Hegyes lándzsa? Hát olyat meg aztán hol találsz? :)

  • ALKOTÓ

    Mintha előre érezted volna a " félkarú" teleket. Most is ég a zsír... hiába drága az energia. :)
    Komolyabbra fordítva... igen, a nagy arcúak még karácsonykor sem vesznek vissza magukból. Ez már a vadkapitalizmus diszkrét bája. Mindenki különb a másiknál és semmi összefogás, ha nem éppen pénzről van szó.
    Gratulálok és békés ünnepeket kívánok!

  • ALAPÍTÓ
    Tavalyelőtti már ez az enyheség kedves Földim...
    Azóta volt már fenn itt videóban, de láthatod: eltűnt megint, pedig nekem aztán lándzsám abszolúte nincsen.
    Recuppróka! :)
  • SZERKESZTŐ

    Tegyük...

    A tavalyi gondolatok most is aktuálisak, csak a tél idén keményebb kicsit (vagy nem csak a tél?)

     Cuppacsi! :))

  • ALAPÍTÓ
    Örülök kedves Krisztin, hogy egyetértesz velem. Kis országunkban nehéz embert találni, aki valamilyen témában felzárkózik a másik mellé, ha egyáltalán nincsen benne svindli. :)
    Fogadd te is a szamuráj különleges, karácsonyi pacsiját!
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum