Korona fejszeélen

[Bátai Tibor]

Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim  tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vének, elkékül
az ajkakon az ének. Hittem nagytüzű tavaszban,
sorsot érlelő nyarakban:  villámaimon
jégből a nyereg, most az átok is gyönyörű lehet.
Otthonosak akik a télben,  próbálják koronám
fejszeélen!  Kidőlnöm nekem lehetetlen,
gyökerezem a szerelemben; szerelem végvára
védj meg — ne hagyd,  hogy kegyelmet kérjek.