Látod, eljöttem...

[Poroszlay Gabriella]

(a versversenybe küldött vers) Látod, eljöttem hozzád – pedig nem is hiszlek. Kellemes kápolna-hűvösödben, kopott padodon megpihen a test, s a lélek csendes áhítatba réved. Nagy a távolság közted és köztem, de látod, én mégis hozzád jöttem – bár hallgatsz - te meghallgatsz. Itt nem kell a szó, sok ki sem mondható, csak belül kering szüntelen - ahogy erekben a vöröslő vér surrog gondolataimban - körbe-körbe végtelen, mert nem múlik el hét, mit nem árnyékol gond és kétkedés, s ne feszítene keresztre régi tévedéseim emléke. Látod, ezért jöttem hozzád - te is megfeszített – tanulni alázatot és hitet, remélni megváltó holnapot, s kérni megbocsájtást – magamtól.

[Poroszlay Gabriella]

Köszönöm Barátném! :)

[Péter Erika]

Vallomás ez a vers, magadról életedről. Őszinte és szép.
Gratulálok!

[Poroszlay Gabriella]

Látja? Nem látja? Na látja! :DD
Örülök, hogy rendben levőnek találod, ámbár... bár valóban magamba szállós, de nyugalom, meghittség, hmmm....azt egyelőre csak szeretnék... majd lesz, remélem, eljön annak is az ideje! :)
recuppacsi! :)

[Poroszlay Gabriella]

Köszönöm az értékest, Gyula! :)
Bizony, igazad van!

[Czinege László]

Látom... látom... jó asszony vagy te Földim, a nagy szamurájok békessége legyen veled! :DDD Teljesen rendben lévő magadba szálló imádság-vers ez. Nyugalmat, meghittséget sugároz. Gratula + cuppacsi! :))