Meditáció 10 ( Ön-gyilkos?)

[Kováts Péter]

Újsághír:

Egy ember kiugrott a lakótelepi kilencedik emeleti lakásának ablakából. A rendőrség nem talált okot az öngyilkosságra az ember egyedül volt. 
Általában Magyarország az öngyilkosságok számát tekintve élen jár a világ
országainak sorában.

Még megült az ablakpárkányon csendesen

mint riadt, fázósan didergő kis rigó    

puhán és egyszerűen.

 

A miérteknek már a végére jutott

s lemondtak róla mind az angyalok

az összes telefonszám is elfogyott              

s nem csábították vissza már a démonok.

 

Még visszanézett, búcsúvillanással

s némán peregve, forogva a mélybe hullt

egy utolsó felszakadó sóhajtással.

 

Tőled, Tőlem, Tőletek kérdezem,

Ön-gyilkos lett-e, s e kérdésen

kitartóan elmereng a lelkünket

alattomos féregként maró lelkiismeret.

 

Mert mondjuk együtt érző közömbösen

Neki, Nekem, Nektek, - mindannyian

Túléled majd csak tarts ki erősen

s mint kígyó siklunk is tova

mert megriaszt hittelen nyomora.

 

És nem mondunk befejezetlen mondatokat,

Nem hagyunk nyitva segítő talánokat

Ki tehetné nem ad ajándék perceket

riadva nézzük a kiürült lelkeket.

 

Ő döntött így. Próbálod menteni

Magad, Magam, Magunk,

de valahol mélyen megül az érzés

vajon mind ártatlanok vagyunk?

 

s, hogy miért mondom el mindezt

Neked, Nekem, Nekünk?

mert e kifakult világban megtörténhet

Veled, Velem, Velünk,

hogy ülünk az ablakpárkányon

Csendesen, mint riadt, didergő kis rigó    

puhán és egyszerűen.

 

[Zsefy Zsanett]

Egyszerűen és mégis megrázóan érzékelteted a tragédiát, és a mögöttest. Nagyon elgondolkodtató vers. Nemcsak téged érintett meg mélyen, de sikerült átadnod nagyon szépen.

A Tokio által idézett sorok pedig gyönyörűek!

[Czinege László]

Elkeserítő esemény egy ember a halála,  és még szomorúbb, ha saját elhatározásából vet véget az életének, amihez legtöbben az utolsó percig ragaszkodnak, és odaadnák mindenüket, hogy még néhány ajándék évet kapjanak. Sajnos nemrég, itt a telepen is kiugrott valaki, de ő beesett a hetediken egy erélyre.
Nagyon eltűnődtél ezen az eseten, érezhetően megrázott a dolog. Finoman érzékelteted a közös felelősség kérdését, és a Damoklész kardjaként fejünk fölött lógó, fenyegető veszély lehetőségét is felveted.
"...megtörténhet

Veled, Velem, Velünk,

hogy ülünk az ablakpárkányon.

Csendesen, mint riadt, didergő kis rigó    

puhán és egyszerűen."
Reméljük ez nem következik be. Ilyen esetben jól jön a határozott tériszony.
Gratulálok a nagy átérzéssel megírt versedhez Péter!