ALAPÍTÓ

Mindenszentek éji álom


Remeg az éjszaka didergő combja,
hullik az akác dércsípte lombja.
A leszálló ködben torz rakéták -
ég felé törnek a vén borókák.

Kert végében az ezüstfenyők
sort állnak, mint kéregetők.
Kavicsos úton bokrok árnya,
mintha köztük apám állna
átkarolva édesanyám –
fátyolos szemmel néznek reám.

Roppan a kő a lábam alatt,
körbejárom a kerti tavat.
Megérintem az ócska padot -
ráhelyezek két kavicsot.

Az ösvény végén nyúltak az árnyak,
félrehajtom a kínai nádat;
picinyke tisztás, parányi tér,
vas asztalon egy óra zenél,
csipketerítőn bőr imakönyv -
gyertyát gyújtok, szememben könny.

Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ

    Köszönöm mindkettőtöknek az olvasást, és a kedves hozzászólást!
    Cuppacsi!

  • SZERKESZTŐ
    Most is úgy festesz a szavakkal látható, érezhető képeket, ahogy egy festő az ecsettel. Szinte látja az ember maga előtt, amiről írsz. Különös, hangulata van versednek, kicsit merengő, szomorú, kicsit régies, nekem olyan biedermeiert idéző - talán az utolsó kép miatt. Hát igen, közeledik Mindenszentek, a halottak napja, ilyenkor az ember többet gondol az eltávozottakra.

  • ÖRÖKÖS TAG
    Kedves M.L! Tetszik, ahogy a mondanivalónak megfelelően ritmust váltasz .
    Szép megemlékezés.
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum