4 Dimenzió Online

Interaktív irodalmi portál Dány

 

 Hóvári Zoltán: Idős asszony című festménye   

   

  Káposztáslepény illata járja át a lakást. A család nagy kedvence. Évente legalább egyszer megsütöm a békesség kedvéért. Bevallom, szeretem sütni, bár nagyon időigényes. Tavaly ősszel elmaradt. Múlt hétvégén bepótoltam. Ángyikától kaptam a receptet régen, sok-sok évvel ezelőtt… annak is jó ideje már, hogy nincs közöttünk.

Utolsó találkozásunk jut eszembe, az idősek otthonában élt már akkor hosszú ideje. Ő maga választotta. Férje halála után eladta házukat, árát szétosztotta gyerekeinek, unokáinak. Jól bírta még magát, nem szorult volna még külső segítségre. Előrelátó volt. Nem akart nyűg lenni gyerekei, unokái nyakán, ha netán leesik a lábáról és szüksége lesz segítségre. Kevesen gondolkodnak így.

            Az idősek otthonában, egy kicsi szobában, többedmagával lakott. Mindössze egy heverője volt, mellette éjjeliszekrény, a ruháinak egy nagyobb szekrény, a fekhelye fölött a falon egy-két családi kép lógott, fiókjában néhány kedves tárgy, emlék. Ennyi volt minden vagyona. Ami nem látszott, azt a szívében hordta. Életének és elsőszülött halott fiának emlékeit. Ezekről tudott hosszan, ízesen mesélni. Szerettem hallgatni. Nagyon szerettem, ha mesélt a régmúltról, életének epizódjairól. Ő is szerette, ha meghallgatják. Elvesztett fiát már rég nem siratta. Tudta, ez már nem segít rajta. Beletörődött. Kárpótolták unokái, akikben megtalálta örömét.

- Nekem nincs már másra szükségem, csak nyugalomra – mondta. Megfáradt, kérges kezét összekulcsolta, kicsit visszarévedt a múltba, majd folytatta. - Itt megvan mindenem, ami kell már ebben a korban. Ángyika keze sokat mesélt. Egy élet rajzolódott ki rajta. Egy dolgos, becsületes, nehéz paraszti élet. Tisztességben érte meg az öregséget. Egyik lábát nagyon fájlalta, nem emlékszem már melyiket. Korábban combnyaktörést szenvedett, műtötték is, de már sosem lett tökéletes. Csendesen tűrte kínját, sosem panaszkodott. Ha sokáig ült, nehezen állt fel, botját hívta segítségül. Rátámaszkodott. Sokáig állt így, ha az ülésben elfáradt. Szerencsére ágyban fekvő betegség elkerülte. Kilencven felé járt, amikor lelke végre megnyugvást talált.

             Ritkán mentem be hozzá. Ilyenkor nyugtatgattam magam: - Most nem érek rá, - majd legközelebb bejövök, - sietnem kell. Nem mentem be legközelebb sem. Tudom, becsaptam magam. Szükségem lett volna többször, hogy bemenjek hozzá. Anyám akkor már nagyon beteg volt. Szükségem lett volna, hogy kapjak Tőle egy kis szeretetet és adjak is Neki. Amikor néha meglátogattam, mindig marasztalt. Mondta, hogy ne menjek még, olyan ritkán van látogatója. Akkor mindig megígértem, hogy megyek, mégsem tartottam be, a dolgaim más irányba vittek.

            Nagyon szerettem a társaságát, pedig nem sokan szerették a modorát. Nyers volt, őszinte, szókimondó. Véleményét nem rejtette véka alá. Nem szavakkal, a tetteivel beszélt egész életében.

            Kicsi gyerekkorom óta ismertem. Sokszor voltam náluk nappal és esténként is. Volt olyan alkalom, hogy ott kellett aludnom. Aludni nem szerettem náluk, mert reggel nagyon korán kellett kelni. Nagybátyámmal etették az állatokat, mi az unokáival együtt még aludhattunk volna, de ki tud aludni, amikor visítanak a malacok az ólban? Volt náluk mindenféle aprójószág, kacsa, liba, gyöngyös, tavasszal kiscsirkék. Ősszel hatalmas mérges pulykák kergették egymást az udvaron.  

            Ángyika minden hétvégén sütött valami finomat. Télen hájas kiflit, sokféle kőt tésztát, tepertős pogácsát, nyáron meggyes lepényt, almás bélest, ősszel káposztás lepényt. A káposztás lepény volt a legfinomabb. Már én is sütöm régóta, a tőle kapott recept alapján.

            Egyszer, évekkel ezelőtt nagyon nagy adagot sütöttem. Vittem neki is kóstolót belőle. Nem mondtam meg, mit hoztam. Ölébe tettem a csomagot. Lassan hajtogatta szét a papírt. A két nagy aranybarnára sült káposztáslepény még meleg volt. Ennyit mondott csak: - Látom már megtanultad. Ennél nagyobb dicséret nem kellett. Jóízűen nyelte a falatokat. Örömmel néztem elégedett mosolyát. Láthatóan nagyon ízlett a friss, meleg sült tészta. Nagyon boldog percek voltak ezek számomra, hogy végre én is tudtam Neki adni olyan dolgot, amit az otthonban sosem kaphatott…

            Kisült az utolsó tepsi káposztáslepény is. Szépen sorakoznak a nagy retikülök. A sült illata még sokáig terjeng a lakásban. Emlékeket idéz, régieket… szépeket. Ezek az emlékek az emberi méltóságról mesélnek.

 

 

 2009. február

 

Megtekintések: 125

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!


ALKOTÓ
Hozzászólások - Szulimán Nóri által a November 27, 2013-on 9:59pm-or

Nem volt minden szoba ilyen szegényes. Aki tehetősebb volt, vehetett magának egy szobás kis lakást, s azt berendezte a saját bútoraival. Ángyikának nem maradt semmi vagyona, mert a gyerekeinek adta. Persze a havi költséget mindenkinek meg kell fizetni. Ha jól tudom jelenleg úgy van, akinek nem elég a nyugdíja a havi díjra, a közvetlen hozzátartozóitól, gyerekeitől kérhetik a kiegészítést. Nagyon köszönöm az "ötös pacsit".


ALAPÍTÓ
Hozzászólások - Czinege László (tokio170) által a November 27, 2013-on 5:02am-or

Ezek az otthonok mindenütt egyformán szegényesek, akár a szerzetesi cellák? A nyugdíjból pedig le kell adni szépen - úgy tudom.
Remek illusztrációt találtál, hozzásimul az írásodhoz.
Gratula + ötös pacsi!

Születésnapok

Nincs ma születésnapja senkinek

LINKAJÁNLÓ

Textil Galéria
Linképítő

Interaktív irodalmi alkotó portál Dány. Versek, novellák, publicisztikák, verses videók, hangosversek. Kortárs szerzők válogatott művei.

© 2021   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek