Rapszódia Múzsámnak

[NeMo]

Rapszódia MúzsámnakÍgy hát...nem hiába teltek a hónapok, s az évek!Barátommá érlelt a szeretet-híd Téged.S Te, aki nem hittél valaha ilyesmiben,kimondtad; lelkedben egy „Kedves Barát” lettem.Ó, bárcsak Te is csupán „kedves barát” lennél,de számomra Te vagy a Minden, Te vagy a Fény,s amikor azt hiszem, jobban nem szerethetlek,megint rá kell ébrednem: tévedtem, tévedek...Én is jól tudom, hogy „nem lenne szerencsés” több,mert elválaszt most Bennünket az Ég és a Föld...de mondd, ó mondd, szívemmel akkor mit tehetek?Eltemetni szívemet nem lehet..., nem lehet!Szárnyaiddal repültem, kismadárrá lettem,megpihentem nap, mint nap lélek-melegedben,a Téged körülvevő szeretet – felhőben,mosolyodban simogató lélek-derűben.Nem kérhetlek, szeress, hisz’ szeretsz anélkül is,nem kérhetek semmit: kedves vagy anélkül is,és nagyon is jól érted, hogy miről beszélek,amikor arról szólok, falakat emelek...Csakhogy a falaim rám dőlnek, s nagyon fájnak,és a határaim naponta megkínoznak,egyetlen kincsem reménytelen, csupasz szívem...hogy kiszakítsam, mért kéri tőlem az Isten?Szeretlek: nem létezik arra szó, hogy hogyan...mint éltető napfényt a zsendülő tavaszban,mint víztükrök távolba-ringató kékségét,mint hegyormok fellegekhez húzó ezüstjét...S mint ezer-szín rétnek és erdőnek szépségét,úgy keresem naponta lelked meleg fényét,és mint szomjas vándor éled a forrás mellett,mint éhezőnek egy falat, szavad úgy kellett.Mint gyengéden ölelő kéz, amely simogat,olyan nekem, amikor láthatom arcodat.Szelíd mosolyodba bizton kapaszkodhatom,ha a világ százezer kínja porba tipor.Áldott legyen a nap, mikor megismertelek!Áldott legyen a kéz, amely Téged felnevelt!Áldott legyen a szívedben lakó szeretet!...Isten lábai elé helyezem lelkemet...

[NeMo]

:)
köszönöm, hogy olvastál!

[Péter Erika]

Legyen áldott, kedves NeMo!

[NeMo]

Kedves Laci!
Egészen bizonyos, hogy a magad szemszögéből igazad van, s a kritikád is ül, majd igyekszem a későbbiekben kiszálalni a ragrímeket. Amúgy nem rajongás. A múzsa amúgy ismeri azt a kétségbeesett helyzetet, amelyben a vers született.
Az avítt és elhasznált lehet igaz is, ebben az esetben jómagam is avítt és elhasznált vagyok. Az értékrendem egészen bizonyosan az.
Köszönöm észrevételeidet, az elkövetkező vers-generációban igyekszem hasznosítani! :)
NM

[NeMo]

Kedves Péter:
Köszönöm!

[Czinege László]

Erős motívumként vonul végig a rajongás a versen, néhol már az elviselhető/józan határ fölé is emelkedik. Nem lehet-e végül terhes ez a múzsának? Erre is kell gondolnunk, mert valahol a múzsa is ember - ugye?
Rémisztőek az ilyen gondolatok:
"...csupasz szívem...
hogy kiszakítsam, mért kéri tőlem az Isten?"
Az ilyen egyszerű tényeket is máshogy kell kifejteni szvsz., mert ez a közlésmód már erősen avítt és elhasznált:
...Isten lábai elé helyezem lelkemet...
Ez a versszak tetszene úgy igazán (ez a követendő irány), ám itt is a második rímpár lehetne harmonikusabb (az ilyen feltűnő, direkt ragrím disszonáns).

Szárnyaiddal repültem, kismadárrá lettem,
megpihentem nap, mint nap lélek-melegedben,
a Téged körülvevő szeretet – felhőben,
mosolyodban simogató lélek-derűben.