4 Dimenzió Online

Interaktív irodalmi portál Dány

Régi karácsonyi emlékeim között időnként felsejlik egy furcsa öregember, egy favágó arca, akit mindenki csak Szőrösfülűként ismert Nagyváradon.

Aprócska legény voltam, tán abban az esztendőben kerültem iskolába, amikor Szenteste, a templomból hazafelé tartva apám észrevette. Egy félig lebontott tűzfal tövében, a kővé fagyott földre terített kartonokon feküdt, mély álmot színlelve. Azon az estén különösen hideg volt. Az utcai lámpák fényétől kékesen csillogott a fák ágait borító zúzmara, a házfalak szinte ontották a jeges zimankót.

– Keljen fel, jóember! – rázta meg apám. – Ha itt marad, reggelre maga is olyan keményre fagy, mint a föld – tette hozzá nyomatékképpen.

– Mit akar?… – dünnyögte mérgesen a vénember, miközben felült. – Hol aludjak? Se otthonom, se rokonom…

– Megoldjuk valahogy – folytatta apám. – Na, szedje össze szaporán a holmiját, aztán jöjjön. Ha sokat ácsorgunk itt, mi is megfagyunk…

Anyám nem állta meg szó nélkül.

– Tán csak nem akarod hazahozni?

– De bizony, pontosan azt akarom – keményedett meg apám. – Elvégre Szenteste van, mi pedig épp a templomból jövünk…

– Aztán hová fekteted? – fűzte tovább a szót anyám.

– Majd találunk alkalmas helyet a számára… – zárta le a vitát apám.

Addigra az öreg felkászálódott, a kartonok alól előhúzott egy koszos szatyrot, valahonnan előhalászott egy cigarettát és meggyújtotta.

– Készen vagyok. Felőlem akár indulhatunk is… – mondta.

A cigaretta egészen hazáig kitartott. Azóta se találkoztam olyan különlegesen büdös cigarettával.

– Megérkeztünk – állt meg a kapunk előtt apám.  Az öreg bakancsa talpán elnyomta a cigarettavéget. A metsző szél felkapta a parazsat és csillagként szórta vissza rá.

– Vigyázzon már, nehogy tüzet fogjon! – szólt a rá apám kapunyitás közben.

Végigmentünk a havas udvaron, aztán fel a gangra. Az öreg szorgalmasan toporzékolta le szakadt bakancsairól a havat.

– Hagyja, jóember, majd leolvad a konyhában – nyugtatta apám.

Bent öt tányért rakott az asztalra, villát, kést, elővette a kenyeret, aztán elindult a spájz felé, közben visszaszólt az öregnek. – Mosson kezet a csapnál! Szappant is talál ott.

Mire az öreg végzett a mosakodással apám is az asztalra rakta a kolbászt, szalonnát.

– Na, lásson hozzá, addig én elkészítem a fekhelyét, a feleségem meg főz egy kis teát, hogy felmelegítse – mondta, azzal kilépett az éjszakába.

Jó negyedórába telt, mire visszajött.

– Megágyaztam magának a pincében. Ott el lehet a tél végéig – mondta a vénembernek, és ő is odaült az asztalhoz.

Én anyám mellől, félve figyeltem az öreget, hogyan tör a kenyérből, kanyarít tempósan hol a kolbászból, hol a szalonnából. Csak az ételt nézte, ránk ügyet sem vetett. Akkor vettem észre, hogy nemcsak az arca borostás, fülcimpáin legalább centis hosszúságú szőrszálak meredeznek, de orrlyukából is tucatszám álltak ki a sörték.

Szőrösfülü még evett, mikor minket, gyerekeket ágyba parancsolt apám. Emlékszem, sokáig beszélgettünk bátyámmal az öregről, mire végre elaludtunk.

Karácsony reggel Szőrösfülű a pincében kapta a reggelit. Hiába rimánkodtak neki a szüleim, nem volt hajlandó feljönni. Apám morgott egy sort, aztán leakasztotta a spájzajtón lógó régi nagykabátját, anyám egy pár bakancsot, kucsmát, sálat, kesztyűt kerített elő valamelyik szekrény mélyéről, s apám ezeket is levitte. Félóra múlva az öreg eltűnt, csak késő este került újra elő. Akkorra anyám már odakészítette fekhelye mellé a vacsoráját. Attól kezdve ez így ment. A toprongyos ember reggel mindig nyakába vette a várost, csak este, jóval sötétedés érkezett meg. Hogy napközben hol járt, mivel foglalkozott, szüleim nem tudták, de nem is firtatták.

Március elején, amint megereszkedett a hó, csöpögni kezdtek az ereszről lógó jégcsapok, s a hóvirágok is félve kidugták fejüket, Szőrösfülű megköszönte a vendéglátást. Apámmal még váltott néhány szót és elment. Júliusban meghozták a téli tüzelőnket, s még aznap megérkezett Szőrösfülű is. Vállán háromlábú fűrészállványt cipelt, melynek oldalán kis üveg himbálózott, az üvegcsében petróleum lötyögött, s egy lúdtoll állt ki belőle.

Felállította az állványt a farakás közelében, kiszerelte belőle a fűrészt, leült vele a gang lépcsőjére, elővett egy háromszögű reszelőt jobbra, balra meghajtotta a fűrészfogakat, végül valamennyit gondosan megreszelte. Visszarakta helyére a fűrészt, felkapott egy jókora fahasábot, az állvány bakjára lökte, kivette a tollat az üvegből és két oldalán bekente vele a fűrészlapot. Végül felgyűrte ingujját, beleköpött a tenyerébe és beleeresztette a fűrészt a combvastagságú fába. Ütemesen húzta-tolta a fűrészt. Harsogott, jajveszékelt a fa, alatta egyre nőtt a fűrészpor-halom.

A lépcsőn ülve néztem. Ma sem tudom miért, de rokonszenves volt számomra az öreg. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan titokzatosság áradt belőle. Ezért valahányszor fát vágott nálunk, mindig a lépcsőn ültem és néztem. Néha kérdeztem tőle valami gyerekes dolgot. Egyszer-kétszer válaszolt, legtöbbször azonban eleresztette füle mellett a kérdéseimet.

– A bácsi világéletében fát vágott, vagy foglalkozott egyébbel is? – szegeztem neki a kérdést egy alkalommal.

Meglepődött. Abbahagyta a favágást, a bak kampójára akasztotta a fűrészt, és leült mellém a lépcsőre. Megtörölte verejtékező homlokát, előhalászott egyet büdös cigarettái közül és rágyújtott. Egy ideig csak szótlanul ült. Nagyokat slukkolt a cigarettából, egészen behorpadt az arca, időnként útjára engedett egy-egy sebesen forgó füstkarikát, s hosszan nézett utána. Végre megszólalt. Lassan, vontatottan, mintha előbb minden szót alaposan megrágott volna…

Tudnod kell, hogy Kolozsváron születtem – kezdte. Hárman voltunk testvérek. Apám jó nevű ügyvéd volt. Amolyan tipikus békebeli paragrafus-szakértő, akit kizárólag csak a munkája érdekelt. Minden reggel pontosan fél nyolckor elköszönt tőlünk, aztán este hétig nem láttuk. Megvacsorázott, kiolvasta az újságot, majd lefeküdtünk. Másnap kezdődött minden elölről. Velünk, gyerekekkel anyám foglalkozott. Ő nevelt, ápolt minket, segített leckéink elkészítésében. És ő vezette a háztartást is, bevásárolt, főzött, mosott. Ha akadt kevéske szabadideje, a kertben serénykedett.

Nagyjából annyi idős lehettem, mint te most, amikor valamilyen rejtélyes kór támadott meg. Előtte eleven kisfiú voltam, mindig kész a gyerekes csínytevésekre. A betegség mindent megváltoztatott. Fárasztott a mozgás felhagytam hát a hancúrozással, csavargással. Hallgataggá, visszahúzódóvá váltam. Naphosszat elüldögéltem a képeskönyveim, játékaim között, s csak néztem magam elé, vagy a semmi révedtem. Szüleim Kolozsvár összes híres orvosához elvittek. A doktorok tapogattak, kopogtattak, faggattak, hümmögtek, de diagnózist egyik sem tudott mondani. Apám azonban nem tágított. Kiderítette, hogy Marosvásárhelyen él egy nagytudású, idős professzor, aki szinte minden betegséget ismer. Nosza vonatra ültünk és átmentünk Marosvásárhelyre. A jóságos tekintetű öreg tanár tetőtől talpig alaposan megvizsgált, végül azt mondta apámnak: „Pontosan magam sem tudom, mi a betegség neve, bár apám, aki szintén orvos volt, egyszer mesélt hasonló esetről. Csak egyet tudok biztosan: ha a fiúcska legalább négy évet folyamatosan a havasokban tölt, kilencven százalékos eséllyel életben marad. Ellenkező esetben egy éven belül eltemethetik.”

Apám nem sokat teketóriázott. Átadta a praxisát egyik barátjának, elrendezte pénzügyeit, egy este anyámmal becsomagolták a szükséges ruhákat, reggel elbúcsúztunk tőlük, s kettesben nekivágtunk a nagy ismeretlennek.

Sok helyen megfordultunk, már nem mindegyik nevére emlékszem, végül Csíkszentdomokoson kötöttünk ki. Egy idős özvegyasszony fogadott be minket. Apám beíratott az iskolába, attól kezdve ott éltünk. Amint eljött a nyári szünidő, szekérre raktuk a poggyászainkat és felmentünk Balánbánya fölé, a Kovács-tetőre. Ott töltöttük a nyarat, egy boronákból összeácsolt házban. Csak ősszel tértünk vissza a faluba.

Apám gyorsan feltalálta magát. Segített a domokosiaknak pörös ügyeik intézésében. Folyamodványokat, fellebbezéseket, leveleket írt, tanácsokkal látta el a hozzá fordulókat. Megszerettek, befogadtak minket, mintha született domokosiak lettünk volna. Egész évben köztük voltunk, csak karácsonykor utaztunk haza, Kolozsvárra, hogy legalább Szenteste együtt legyen a család.

Telt, múlt az idő, sok mindent megtanultam a székelyektől, többek között a favágást is. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer még hasznát veszem.

Mire elértem a gimnazista kort, olyan egészséges voltam, mint a makk. Apámmal hazaköltöztünk Kolozsvárra. Érettségi után beiratkoztam a váradi jogi akadémiára. Sikeresen lediplomáztam. Három évig apám egyik barátja mellett bojtároskodtam, majd saját irodát nyitottam. Közben kitört a háború, 1940-ben bejöttek a magyarok, engem meg behívtak katonának. Hadnagyként szolgáltam egy géppuskás alakulatnál. Negyvennégy végén többedmagammal orosz fogságba estem. Szibériába vittek minket. Társaim többsége az első évben meghalt. Én a székely havasokban szerzett edzettségemnek köszönhetően, túléltem a mostoha időjárást, túl a sanyarú tábori létet. Ötévnyi szenvedés, gyötrődés után 1949-ben végre elengedtek. Soványan, rongyosan érkeztem meg Kolozsvárra, de a szüleimet, testvéreimet nem találtam. Nyomtalanul eltűntek a háború forgatagában. Egyik rokonom javasolta, jobb lesz, ha én is elhagyom a várost, mielőtt a szüleim sorsára jutok. Így kerültem Váradra. Próbáltam elhelyezkedni, de mindenhol elutasítottak. Néhány helyen nyíltan a képembe vágták: „Maga veszélyt jelent a népi hatalomra.” Sehol sem kellettem, és más városba is hiába mentem volna. A hatalom mindenütt ugyanaz volt. És ez a hatalom rettegett az olyanoktól, akik származásuk vagy iskolázottságuk révén átláttak egyenlőséget hirdető eszméik hamisságán. A magamfajta iskolázott emberek jelentették a legfőbb veszélyt, a szovjet mintára épülő új társadalmi formára.

Maradék pénzemen megvettem ezt a fűrészt, azóta favágással foglalkozom. Néhány évig egy Körös-parti házban béreltem szobát. Amióta megjelentek a motoros fűrészek, olyan kevés a munkám, hogy képtelen vagyok fizetni a lakbért. Aludtam már hidak alatt, parkokban, elhagyott házakban. Idővel mindenhonnan elkergettek, vagy kiszorítottak a fiatalabb hajléktalanok…

Hát ez az életem története dióhéjban, s így lettem favágó – sóhajtott nagyot az öreg, azzal felállt, beleköpött a tenyerébe és fűrészelt tovább. Egészen sötétedésig. Akkor összecsukta az állványt, megrakta fával a kikészített nagy füles kosarat, s kezdte lehordani a pincébe a felvágott fát.

Két nap alatt általában végzett. Harmadik nap még széthasított néhány bogos-göcsörtös tuskót, aztán eltűnt. Csak november közepe táján került ismét elő, hogy éjszakánként elfoglalja pincékben kialakított szálláshelyét.

Már nagyobbacska voltam, mikor egy télen hiába vártuk. Leesett a hó, keményre fagyott a föld, de Szőrösfülű csak nem érkezett.

– Nem jön, hát nem jön – rántott a vállán apám. – Biztosan talált magának jobb kvártélyt…

De bántotta a dolog, láttuk.

Egy nap aztán a fejébe nyomta kucsmáját és elballagott a sarki kocsmába. Ott tartotta Szőrösfülű a fejszéjét és favágóállványát. Sokáig elmaradt. Mikor hazatért azt mondta anyámnak: Megnyugodhatsz. Szőrösfülű nem jön többé. A kocsmáros szerint két hete örökre elment. Ahogy ismerem, már a „fentiek” téli tüzelőjét aprítja. De az is lehet, hogy semmit sem tesz, csak élvezi a mennyország melegét, a törődést és a szeretetet, melyekből olyan fájdalmasan kevés jutott neki ezen a keményre fagyott földön. 

Megtekintések: 130

Írjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a 4 Dimenzió Online –nak.

Csatlakozzon a 4 DIMENZIÓ ONLINE-hoz!


ALKOTÓ
Hozzászólások - Budai Miklós által a Október 30, 2013-on 7:15am-or

 Ez is remek!


ALKOTÓ
Hozzászólások - Szász András Csaba által a Október 24, 2013-on 4:32pm-or

Köszönöm szépen. Jólesett. :)


ALAPÍTÓ
Hozzászólások - Czinege László (tokio170) által a Október 24, 2013-on 4:21pm-or

Sok ismeretet átadó, megindító történet. Itt is nagy gratula!


ALKOTÓ
Hozzászólások - Szász András Csaba által a Október 23, 2013-on 2:40pm-or

Azért mégis köszönöm szépen, és majd igyekszem. :)


ALKOTÓ
Hozzászólások - Vuts Józsefné által a Október 23, 2013-on 2:25pm-or

Korántsem sok ez a hiba, de az előzőleg olvasott "Csucsu" c. írásodban elém tettél egy minőséget, amitől eltérőt nem vagyok hajlandó elfogadni. :)

Nincs mit köszönnöd, pláne nekem, ami épp annyit hibát vét, mint valamennyi amatőr.


ALKOTÓ
Hozzászólások - Szász András Csaba által a Október 23, 2013-on 6:21am-or

Hálásan köszönöm. Hát ez bizony nagyon sok hiba. Egy részük nyilván hiányosságaimból fakad, a többit viszont százszori elolvasás után se vettem volna észre. Valahogy mindig átsiklott rajtuk a tekintetem, figyelmem.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm. :)


ALKOTÓ
Hozzászólások - Vuts Józsefné által a Október 22, 2013-on 11:07pm-or

Mielőtt hozzálátnék, csak annyit, gratulálok a grafikához, nagyon passzolós.

Amennyire ismerem a helyesírást, ahhoz képest bátorkodom javasolni néhány apróságot, amolyan kegyes szőrszálhasogatás szintjén. Természetesen mindebből annyit fogadj meg, ami a tudásoddal, meggyőződéseddel nem ellenkezik.

 

„Aprócska legény voltam, tán abban az esztendőben kerültem iskolába, amikor Szenteste, a templomból hazafelé tartva apám észrevette.”

Akkor hát melyik esztendőben is kerültél iskolába? Tulajdonképpen mindegy lenne, ha azzal folytatnád: „…amelyiknek Szentestéjén, a templomból…”

 

Egy félig lebontott tűzfal tövében, a kővé fagyott földre terített kartonokon feküdt, mély álmot színlelve.

Én „… a kővé fagyott…” után tennék vesszőt, semmint a „… tűzfal tövében…” után.

 

Az utcai lámpák fényétől kékesen csillogott a fák ágait borító zúzmara, a házfalak szinte ontották a jeges zimankót.

Ezzel mondattanilag semmi gond, mindössze vessző helyett pontot tennék a két mondatrész közé, hisz a tartalmilag nem függnek össze szorosan. Ám, ha nem így látod, úgyis jelzed, és a mondatodat változatlanul így hagyod.

 

„…– szólt a rá apám kapunyitás közben.”  Hát itt van egy ide nem kívánkozó „a” betű.

 

Mire az öreg végzett a mosakodással apám is az asztalra rakta a kolbászt, szalonnát.

A mosakodás szó után vessző kívánkozik, hisz láthatatlanul, de magától értetődően ott áll a szó után az „akkorra” szócska.

 

„Én anyám mellől, félve figyeltem az öreget.” Elég lenne: „Anyám mellől félve figyeltem…”

 

Akkor vettem észre, hogy nemcsak az arca borostás, fülcimpáin legalább centis hosszúságú szőrszálak meredeznek, de orrlyukából is tucatszám álltak ki a sörték.

Jelen idő, múlt idő, nem kéne kétféle, elegendő az egyik. Eldöntendő, melyik maradjon.

 

„…csak este, jóval sötétedés érkezett meg.”  Itt egy picike rag lemaradt (sötétedéskor, sötétedésre, stb.).

 

„… elővett egy háromszögű reszelőt jobbra, balra meghajtotta a fűrészfogakat, …”

Rossz helyen van a vessző, „reszelőt” szó után illenék.

 

„Fárasztott a mozgás felhagytam hát a hancúrozással…” A „mozgás” szó után vessző kívánkozik.

 

„… s csak néztem magam elé, vagy a semmi révedtem…” Szerintem „semmibe révedtem”-et akartál írni.

 

„Nosza vonatra ültünk…” A „nosza” szót után vessző szükségeltetik.

 

„… szerzett edzettségemnek köszönhetően, túléltem a mostoha időjárást,…” A „köszönhetően” szó után nem kell vessző szerintem.

 

„… legfőbb veszélyt, a szovjet mintára épülő új társadalmi formára.”

A „veszélyt” szó után szerintem szükségtelen a vessző.

 

Legvégül annyit, megható, sallangmentes az írásod befejezése. Gratulálok!


ALKOTÓ
Hozzászólások - Szász András Csaba által a Október 22, 2013-on 7:03am-or

Hálásan köszönöm a kedves méltatást. Jólesett. És köszönöm, hogy megemlíted a hibákat. Hozzád hasonlóan én is szívesen venném, ha konkrétan meg is neveznéd valamennyit. Akkor legalább kijavíthatnám...

Még egyszer hálásan köszönöm. :)

  


ALKOTÓ
Hozzászólások - Vuts Józsefné által a Október 21, 2013-on 8:54pm-or
Megragadó történet, eszi az ember a soraidat. Nem szívesen teszem, hogy megemlítem, találtam pár hibát benne, ami ezzel együtt sem von le semmit az értékéből. Az írásaim sem hibátlanok, miket nem mindig észlelek a nagy munka hevében, ezért az utalásokat szívesen veszem, ha bárhol hibázom.:)

Születésnapok

LINKAJÁNLÓ

Textil Galéria
Linképítő

Interaktív irodalmi alkotó portál Dány. Versek, novellák, publicisztikák, verses videók, hangosversek. Kortárs szerzők válogatott művei.

© 2021   Created by Czinege László (tokio170).   Működteti:

.  |  Használati feltételek