A szeptember végi tört,
elcsigázott fényben
a sápadt levelek ijedt
halálugrását nézem.
Rövidül léptem.
A nyári, tarka örömök
cikázó, csicsergő raja
már rég elköltözött.
Elrepült délnek.
Üres a fészek.
Élek - konstatálom reggel
ébredés és ébrenlét között
vállcsontomban a sajgást
s a felbúgó szirénahangot
a halántékom mögött.
Tudom, - ó, már mindent tudok! -
hogy fénytelen, foszlott napok
végtelen sora vár rám,
álmatlan éjek és fagyos,
lélekvacogtató hajnalok.
Félek.
Hozzászólások