Téli nyugalmam

[Herczeg Zoltán]

Téli nyugalmamÖreg asztalom lapján nyugtatom kezemA vén fa lakkja karcos, kopott, fénytelenS a tenyér, mely rajta megpihen,elfáradt márMint a macska szájából szabadult egér,kéklő ereimben is csak kódorog a vér,lassan vánszorog amíg szívemig elér,elfáradt márVajon teljesült e minden álmom?Vajon volt e értelmem ezen a világon?Lelkem önnön szolgám, s egyben jó királyom,elfáradt márS ím hallgataggá lettem, -szótlannak valóMit mondanék, az csupán gügyögésre jóCsend legyen hát! …, mert a szó-hajóelfáradt márS halkan tovább ring egy nyugodt tengerenMost nem próbál vihart kavarni téli szellemem,csak hallgatom dalotok, mint madáréneket,ha eljön a nyár

[Joó Andrea]

Na jó, egy kicsit lehet elmélyülni, csendesedni, elmélázni.... Nagyon tetszett a versed, szeretettel gratulálok: Andi

[Herczeg Zoltán]

Igen, valóban javításra szorulnak az említett részek. Köszönöm az észrevételt. Kicsit elkapkodva tettem fel a verset. Sajnos előfordulnak nálam ehhez hasonló figyelmetlenségek. Örömmel veszem a figyelmeztetést.

[Kovács László]

Néhány helyen javítani, pótolni kellene az írásjeleket (ha már vannak, akkor szabályszerűen és pontosan alkalmazzuk)!
A szó-hajó egyértelműbb lenne kötőjellel, a madárének pedig egybeírva.
A néhol kiálló, csikaró toposzok mellett - jól szerkesztett, összefogott versben - egy melankolikus hangvételű, merengésre buzdító gondolatsort élvezhetünk bemutatkozó művedben.

Üdvözöllek: iceman