A nő, már jócskán túl volt hamvas ifjúságának évein, bár, a ráncokon még innen.
Kortalan szerelése, fürge mozgása, sohasem hervadó mosolya miatt meg-megnézték az emberek. Egy ideje, közlekedés közben mosolyt oszt. A fogadtatás, változó. Ha sikerül a szemkontaktus, akkor többnyire visszaadják a szembe jövők. Van, aki szétnéz, hogy valóban jól érti-e, hogy a mosoly neki szól. Van, aki meglepett örömmel fogadja, de akad, aki széles ívben kikerüli, nehogy elkapja a kórt.
A lényeg, hogy a mosoly szívből jöjjön, és válogatás nélkül áradjon.
Nem minden nap alkalmas az átadásra. A borús napokon mogorvábbak, zárkózottabbak az emberek. Nem vevők a jókedvre, pláne, ha egy vadidegen, középkorú nő kínálja.
De, amikor kisüt a Nap, és ragyogó a reggel, akkor mosolyáért, olykor köszönnek is neki.
Ő pedig, csak osztja, osztja.
A villamossal egy időben ért a megállóba. Bár sok utas volt, egy ülőhely mégis akadt. Szétnézett, nincs-e rászorultabb utas, de nem volt, így leült.
Nyitott, empátiával áldott és vert ember lévén, azonnal megérzi, ha nézik.
Még akkor is, ha mindez – mint most is -, történetesen a háta mögött zajlik.
Nehéz lett volna nem érezni, mert az érdeklődő nem elégedett meg a szemlélődéssel.
A nő érezte, amint egy kéz nyúl tarkójához, megsimogatja szőke haját, majd kíváncsian az álla alá nyúlva, fejét maga felé fordítja, és kedvesen, kicsit hangosan, ráköszön.
Körülöttük, mindeddig csendben, rezignált arccal lötyögtek a villamos diktálta ütemre az utasok, de a gyorsan alakuló flört felkeltette néhányuk érdeklődést.
A nő, meglepett örömmel mélyedt el a kútmély, fekete szemek tükrében. Önkéntelenül sóhajtotta világgá első gondolatát:
- Jaj, de szép vagy…
Az a fekete ragyogás még csillogóbbá lett, és már jött is a gyors és jó hangos válasz:
- Te is nagyon szép vagy!
A villamos közönsége hirtelen felélénkült. Az arcokra mosoly, a szemekbe huncutság költözött. Érezték, hogy valami nagyon szépnek, emberinek voltak tanúi.
A Nyugatihoz érve, a bátor kezdeményező felállt, búcsút intett a nőnek, és megfogta a mellette ülő, kreol bőrű, szépséges fiatalasszony kezét. A megálló tömege ugyan eltakarta őket, de az utasok még látták azt a kétéves kezecskét, amint utánuk integet.
Valami megváltozott ott a villamoson.
A rideg, befelé forduló arcokra derű és figyelem költözött, a megállókba érve egymást előreengedték, és a leszállók köszöntek a mellettük állóknak.
A mosolyosztó asszony pedig azon kapta magát, hogy most nem Ő adja, hanem kapja az élni segítő, lelket szépítő mosolyokat.
Megjegyzés: szépírások, félperces novella
Hozzászólások
Drága Évikém!
Értettél! Most is értettél! Valóban arról szerettem volna szólni - hozzászólásod bizonyítja, hogy sikerrel -, hogy az "a kis semmi" is adhat örömöt, értelmet a holnapi felkeléshez, amit naponta megtapasztalhatunk, ha nyitott szemmel/szívvel létezünk.
Ölellek szeretettel, köszönettel, Lótusz.
Édes Lótusz!
Még most is itt ül ajkamon a mosoly, amint a gépen melléütök. Vallom a mosolyt, mint az römszerzés legfontosabb eszközét. Vallom, ha nem frivol, nem kihívó, ha csak úgy egyszerűen belülről jövő. S, mint az ábra mutatja, még szépít is, és ez nem utolsó szempont. Nagyon elegánsan, egyszerűen vezetted be az eseményt, azt a kis semmit, amitől az élet szépséges tud lenni. Köszönöm: Éva