ALAPÍTÓ

Visszhang

10843575467?profile=original



Hangulatom ártéri erdőn
páraként meglapul,
fatörzsön csúszva a gondolat
emlékeket gyalul.

Forgácsok hullongnak, érzések
csillannak cseppeken,
kéküveg-patak gyermekkorom
csordogál csendesen.

Hullámokkal perel a szél, vagy
anyám hangját hallom –
hívó szava ver visszhangot a
kihalt Tisza-parton?


Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum