Zsigai Klára bejegyzései (3)

Sorrend
ALKOTÓ

Élet csónakjában

 

 

 (Dr. Csókai Andrásnak) 

Ha meginog élet csónakja, elfogy a lélegzet,
Lelkekre árnyak hullnak, felhők tornyosulnak.
Reszkető kéz még remél, bátorság lábakba száll,
Akkor kell, az igaz, hű Barát! 

 Láttál már: éledő rügyet, boldognak induló életet,
odvas, öreg fákat, kerékbetört sorsokat,
Nemzetre, gyermekre hulló könnyeket.
Szemekben boldogságot, hitbe vetett csodát.

 Búcsúszót már kimondani nem tudót,
tehetetlenség keserű záporát.
S hogy a halál is lehet jó barát,
Magányban elvetélt sors még az égbe kiált!

 Oly kegyetlen a világ, ajtók sorra csukódnak.
Ki gyújt fényt az értelemnek?
Ki tehet ellene?
Mindennapos iszonyatok országának,
utolsó szenvedés hideg verítékét ki töröli le? 

 Csak az látja, ki érzi, mit felhő eltakar.
Lelkekbe erőt adsz, hitet teremtesz.
Tetted, szereteted mindent elmond.
Utolsó reményt égből lehozod.
Velünk lélegzel.
 

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Ölelj mindörökre!

 

Tudod, már ne gondolj arra:
mi lesz, ha megszűnik lét,
égen varjúhad kering,
Újvilág röghöz köt,
Jelen, s múlt keveredik.

 

Ronggyá gyűrt a múlt,
malom évgyűrűkre tépte,
idő vasfoga marta,
élet-vásznára feszül képe.
Gondoltál valaha arra:
még nem is éltél, nem öleltél,
kenyér morzsája maradt,
lelkedbe őrzött vágyaiddal?

 

Már ne gondolj arra, mi fáj,
fények lassan kialszanak,
idő vonata egekbe suhan.
Nyitott szemekbe port a szél,
forr a világ, csírája fércet fűzött
rég a múltba

 

Érzések vulkánként törnek fel,
könny permetet lehel:
érintsd meg lelkemet,
még utoljára simítsd arcomat,
testem szorosan fond karodba,
Ölelj mindörökre!




Megjegyzés: szépírások

 

Olvass tovább…
ALKOTÓ

Árnyék a fényben

 


Szikrázik a tél
csipkés jégvirágok nyílnak
sóhajok éjszakája hontalan
fagyos ágak hitet tőrrel szúrnak
szenvedés és gyász
árnyék vetül a fényben
könny szökik ég kék színében

hullámok érik ködös magányt
holnaptól féltve élni a mát
szakadék szélén halad az út
félőn nehogy belecsússz
hant lehet rögös fagyos
visszhangtól fájón koppanós

konkoly került búza közé
hajszál gyökerét senki ne tépje
éledő magvak sorvadnak
marokba szorultak öklök
torzult lelkek vad áradása
aratáskor égjen konkolynak lángja

disszonáns a dallam hamis a szó
ködvilág árva csendje betakar
erőszak sebei mélyek
lélegzek még élek
sötét nyirkos éjben

remények tiszta ölelések
örökké létezek
ködöt lehel most utolsó szó:
Fények gyúljatok
őszinte hangok
még utoljára
torok szakadásig
szóljatok!



Megjegyzés: szépírások

 

Olvass tovább…